Ezt a történetet Herczeg Ferenc jegyezte fel az emlékirataiban:
——-
Az 1880-as években egyszer valamelyik osztrák tábornok megmutatott magyar civil vendégének egy huszárlaktanyát. Végigjárták a gyakorlóteret, benéztek egy hálóterembe, kávéztak a parancsnokkal, és alaposan megvizsgálták a laktanyához tartozó különféle egyéb intézményeket, utóbbi közben hosszasan elidőztek a tiszti klubban.
Utána valahogy az istállósorra tévedtek.
Hirtelen vad lármát hallottak. egy akaratos, rossz remonda ló megpróbált kitörni, mire a huszár kifakadt:
- B..d meg az anyád qrva istenit, Ferenc Jóska!
A civil elsápadt. Nagyon nehezen viselte volna, ha azért büntetik meg a huszárt, mert őt éppen egy tábornokkal ette erre a fene…
A tábornok diplomatikusan tovább sétált, mintha nem is hallotta volna. A civil komolyan aggódott. Hátha csak arra várnak, hogy ő elhagyja a laktanyát, aztán előveszik a katonát.
Nem tudta nem előhozni:
- Tábornok úr, azt szeretném kérni öntől…
- A káromkodó katonáról van szó? Ne féljen, elnézzük neki. Voltaképpen ez mindennapos eset.
- Mindennapos?
- Ha az a katona dragonyos vagy ulánus lenne, már vasra verték volna, és csúfos büntetésre számíthatna. De a császári hadsereg igen régóta létezik, kedves uram, és ideje volt, hogy levonjon bizonyos következtetéseket. A magyarokkal a császároknak sok bajuk volt, de amikor igazán zengett az ég - Nagy Frigyes vagy Napóleon idején - mindig megmentették a birodalmat. Amikor a legjobb és legelőkelőbb osztrák alakulatok is csődöt mondtak, a huszárokra mindig lehetett számítani.
Köhintett egyet.
- A magyar embernek pedig az a természete, hogyha az állat makacskodik, nem a lovat szidja, hanem a gazdáját. Azaz a császárt. Elnézzük neki, uram, mert tudjuk, nincs a császárnak jobb és hűségesebb katonája ezeknél a piszkos szájú magyaroknál.
2010. január 31., vasárnap
2010. január 30., szombat
Van-e sajátos magyar út?
Mélységes az Idők kútja,
Benne van a magyar útja,
Jelene, jövője, múltja,
Hogy van-e, csak Isten tudja.
Talán nincs,
Senki sem épít,
Egyedül vagyunk;
Mégis meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
——
Hogy a sorsát tovább szője,
Lesz-e magyarnak jövője,
Vagy tán idegenné sorvad,
És mások nyelvébe olvad?
Talán nincs,
Senki sem épít,
Egyedül vagyunk;
Mégis meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
—–
Ír, velszi angolba veszett,
Orosz, római naggyá lett,
Valaki miránk is várna,
Kellünk, de asszimilálva…
Magyar utat
Senki se ad,
Egyedül vagyunk,
Bizony, meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
—
Fentről deklarált jövendő
Írva takaros,
Ha létezik magyar út,
Az nem hivatalos.
Benne van a magyar útja,
Jelene, jövője, múltja,
Hogy van-e, csak Isten tudja.
Talán nincs,
Senki sem épít,
Egyedül vagyunk;
Mégis meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
——
Hogy a sorsát tovább szője,
Lesz-e magyarnak jövője,
Vagy tán idegenné sorvad,
És mások nyelvébe olvad?
Talán nincs,
Senki sem épít,
Egyedül vagyunk;
Mégis meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
—–
Ír, velszi angolba veszett,
Orosz, római naggyá lett,
Valaki miránk is várna,
Kellünk, de asszimilálva…
Magyar utat
Senki se ad,
Egyedül vagyunk,
Bizony, meg kell találnunk,
Ha élni akarunk.
—
Fentről deklarált jövendő
Írva takaros,
Ha létezik magyar út,
Az nem hivatalos.
2010. január 29., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - XLIII.
NEGYVENHARMADIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Ijesztő robaj támadt, mint túlvilági harangos kísérteties mormolása, mélyen kongó és döndülő, vészjósló és lelket dermesztő. A vadul hullámzó moraj forrása megállapíthatatlan volt; éppúgy jöhetett alulról, ahogy fölülről. A hang brutális volt és lehengerlő, kacagó pánik kapaszkodott az üstökébe. Ilyen lehet a semmi jeges magányának hangja, vagy így jajdulhat fel a szél a világ utolsó pillanatában.
A hang elszakította őket egymástól. Még a saját kétségbeesett kiáltozásaikat sem hallották tőle, nemhogy a többiekét. Ki-ki arra mozdult, amerre a lába vitte, kirohantak volna a világból is. De rengett a föld, és egyik sem tudott talpon maradni, másodpercekig sem. Ezért maradtak együtt.
Megnyílt a föld az ösvény peremétől jobbra, iszonyú hosszan és félelmetesen. Gurgulázó robajjal száguldott, mint befagyott tó jegén a rianás. Fájdalmában a talaj is üvöltött, és dobálta magát, akár a megbokrosodott paripa.
Némelyik ember megpróbált talpra vergődni, de újra és újra elzuhant. Egyedül Erichnek sikerült lábra állni, ő görcsösen kapaszkodott az egyik vékony fa törzsébe.
Egymást követték a földlökések. Karen a hasán fekve lapult, mindkét karját kinyújtotta, kezeit a talajba vájva próbált valami támasztékot találni a testének. Bundy Cassidy laposkúszásban haladt el mellette, aztán átkarolta alul az egyik fa törzsét.
Néhányan még mindig azzal kísérleteztek, hogy felálljanak. Az egyik férfinak sikerült, de aztán tüstént el is veszítette az egyensúlyát, és a repedés felé csúszott. Halálfélelmében ordított, de a robaj elnyelte a hangját. Próbált megállni, de az egyik lába már lefelé csúszott a szakadé peremén, és rémületében két kézzel kapkodott.
Erich hirtelen elengedte a kis fát, a társa után kapott, és lerántotta a fa tövébe. Már mindenki a földre lapulva igyekezett túlélni ezt a földi poklot.
Koromsötét lett egyik pillanatról a másikra. A robaj még hallatszott, de lassan távolodott. Egy perc múlva már tompa és baljós távoli úgássá gyengült.
Karen még mindig arccal a földön hevert, meg sem mozdult. Beszédfoszlányok lopakodtak felé a sötétben. Valaki nagyot sóhajtott.
Egy kéz nyúlt felé.
- Karen. – hallotta Ed hangját. – Karen, te vagy az?
- Igen. – felelte a szőke nő.
Ed Philips erre megszorította a kezét. Karen a pánik határán volt.
- Mi volt ez, Ed?
- Csak sejtéseim vannak, Karen.
Mert mindenki más csendben maradt, ők sem beszéltek többet. Még percekig tartott a sötétség és a csend. A moraj már régen elhalt a távolban, de még mindig teljes sötétség volt. Karen behunyta a szemét.
Aztán hirtelen világos lett. Pokoli napfényáradat zúdult rájuk minden átmenet nélkül.
- Hé! – nyögte Bundy Cassidy. – Talpra mindenki! Hasunkra süt a nap.
Különös volt érezni a történtek után, hogy a talaj újra szilárd és biztonságos. A többség fel sem akart volna kelni, de Erich és Helmut parancsaira végül kelletlenül felemelkedtek.
- Gyerünk! – vezényelte Helmut meglehetősen idegesen. – Azonnal visszamegyünk a helikopterhez! Mindenki találja meg a helyét!
Erich tiltakozni próbált, de Schellenberg egy szúrós pillantással elhallgattatta.
- Vissza a helikopterhez! Gyerünk!
- Kétlem, hogy… - kezdte volna Ed is, de Helmut pillantásától ő is csendben maradt.
Megindultak jobbra, hogy megkeressék a helyet, ahonnan jöttek.
- Ez a bozót nem volt itt az előbb! – mondta valaki.
Helmut Schellenberg arca megrándult. Karen elkapta a tekintetét. Tudta. Karen is tudta. Minden hiába. Sokkal melegebb van, mint az előbb, a napfény egészen más, és szokatlanul párás a levegő. Ez nem a Masterland, de nem is az a hely, ahol a helikoptert hagyták…
Az elöl haladók is sejtettek valamit, mert ugyancsak meszaporázták a lépteiket. Néhány perc alatt visszaértek. Oda, ahol a tisztásnak kellett volna lennie.
Nem volt tisztás. Nem volt helikopter. Nem voltak a társaik. Semmi sem volt, amit otthagytak.
Haelmut Schellenberg idegei pattanásig feszültek, hisztérikusan ordítozni kezdett. Az expedíció tagjai fásultan nézték. Erich félrevonta, és néhány szóval igyekezett megnyugtatni. Ed Philips addig Karen társaságában az erdő szélén csendben várakozott.
- Mit tegyünk? – kérdezte Helmut, amikor megpillantotta Philipset.
- Vissza kell térnünk az ösvényre. Ennek a térnek az az egyetlen állandó pontja. Ha valaha vissza akarunk jutni, sohasem hagyhatjuk el.
- Úgy érted, az ösvényen kívül minden átkerült valahová?
- Nem, Helmut. Mi kerültünk át, az ösvénnyel együtt. A térmanipulátor a jelek szerint valahogy úgy működik, mint egy hatalmas forgószínpad. Ennek a térnek más és más pontja érintkezik különféle terekkel, egyetlen állandó eleme az ösvény.
- Értem. – mondta Erich. – Akár valami régimódi forgótáras fegyver. Mindig másik rekesz csúszik a csőhöz.
Ed elvigyorodott.
- Valahogy így. Mi azonban nem tudjuk, hány lövetű ez a forgópisztoly. Lehet több millió is. Talán előbb-utóbb visszakerülünk Monsterlandra, de az is lehet, hogy soha. De halvány esélyünk is csak akkor van, ha az ösvényen maradunk.
Visszeterelték az expedíciót az ösvényre.
- Mostantól tilos elhagyni! – adta ki a parancsot Erich. – Se jobbra, se balra. Pisilni sem. Itt megyünk, itt eszünk, itt alszunk. A maradék két Huskyt is behozzuk, innen fognak jelezni.
Lassan elindultak az ösvényen kelet felé.
- Valaminek lennie kell a végén. – suttogta Karen.
- Igen. – felelte Philips. – Valami vár ott ránk. De mi?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Ijesztő robaj támadt, mint túlvilági harangos kísérteties mormolása, mélyen kongó és döndülő, vészjósló és lelket dermesztő. A vadul hullámzó moraj forrása megállapíthatatlan volt; éppúgy jöhetett alulról, ahogy fölülről. A hang brutális volt és lehengerlő, kacagó pánik kapaszkodott az üstökébe. Ilyen lehet a semmi jeges magányának hangja, vagy így jajdulhat fel a szél a világ utolsó pillanatában.
A hang elszakította őket egymástól. Még a saját kétségbeesett kiáltozásaikat sem hallották tőle, nemhogy a többiekét. Ki-ki arra mozdult, amerre a lába vitte, kirohantak volna a világból is. De rengett a föld, és egyik sem tudott talpon maradni, másodpercekig sem. Ezért maradtak együtt.
Megnyílt a föld az ösvény peremétől jobbra, iszonyú hosszan és félelmetesen. Gurgulázó robajjal száguldott, mint befagyott tó jegén a rianás. Fájdalmában a talaj is üvöltött, és dobálta magát, akár a megbokrosodott paripa.
Némelyik ember megpróbált talpra vergődni, de újra és újra elzuhant. Egyedül Erichnek sikerült lábra állni, ő görcsösen kapaszkodott az egyik vékony fa törzsébe.
Egymást követték a földlökések. Karen a hasán fekve lapult, mindkét karját kinyújtotta, kezeit a talajba vájva próbált valami támasztékot találni a testének. Bundy Cassidy laposkúszásban haladt el mellette, aztán átkarolta alul az egyik fa törzsét.
Néhányan még mindig azzal kísérleteztek, hogy felálljanak. Az egyik férfinak sikerült, de aztán tüstént el is veszítette az egyensúlyát, és a repedés felé csúszott. Halálfélelmében ordított, de a robaj elnyelte a hangját. Próbált megállni, de az egyik lába már lefelé csúszott a szakadé peremén, és rémületében két kézzel kapkodott.
Erich hirtelen elengedte a kis fát, a társa után kapott, és lerántotta a fa tövébe. Már mindenki a földre lapulva igyekezett túlélni ezt a földi poklot.
Koromsötét lett egyik pillanatról a másikra. A robaj még hallatszott, de lassan távolodott. Egy perc múlva már tompa és baljós távoli úgássá gyengült.
Karen még mindig arccal a földön hevert, meg sem mozdult. Beszédfoszlányok lopakodtak felé a sötétben. Valaki nagyot sóhajtott.
Egy kéz nyúlt felé.
- Karen. – hallotta Ed hangját. – Karen, te vagy az?
- Igen. – felelte a szőke nő.
Ed Philips erre megszorította a kezét. Karen a pánik határán volt.
- Mi volt ez, Ed?
- Csak sejtéseim vannak, Karen.
Mert mindenki más csendben maradt, ők sem beszéltek többet. Még percekig tartott a sötétség és a csend. A moraj már régen elhalt a távolban, de még mindig teljes sötétség volt. Karen behunyta a szemét.
Aztán hirtelen világos lett. Pokoli napfényáradat zúdult rájuk minden átmenet nélkül.
- Hé! – nyögte Bundy Cassidy. – Talpra mindenki! Hasunkra süt a nap.
Különös volt érezni a történtek után, hogy a talaj újra szilárd és biztonságos. A többség fel sem akart volna kelni, de Erich és Helmut parancsaira végül kelletlenül felemelkedtek.
- Gyerünk! – vezényelte Helmut meglehetősen idegesen. – Azonnal visszamegyünk a helikopterhez! Mindenki találja meg a helyét!
Erich tiltakozni próbált, de Schellenberg egy szúrós pillantással elhallgattatta.
- Vissza a helikopterhez! Gyerünk!
- Kétlem, hogy… - kezdte volna Ed is, de Helmut pillantásától ő is csendben maradt.
Megindultak jobbra, hogy megkeressék a helyet, ahonnan jöttek.
- Ez a bozót nem volt itt az előbb! – mondta valaki.
Helmut Schellenberg arca megrándult. Karen elkapta a tekintetét. Tudta. Karen is tudta. Minden hiába. Sokkal melegebb van, mint az előbb, a napfény egészen más, és szokatlanul párás a levegő. Ez nem a Masterland, de nem is az a hely, ahol a helikoptert hagyták…
Az elöl haladók is sejtettek valamit, mert ugyancsak meszaporázták a lépteiket. Néhány perc alatt visszaértek. Oda, ahol a tisztásnak kellett volna lennie.
Nem volt tisztás. Nem volt helikopter. Nem voltak a társaik. Semmi sem volt, amit otthagytak.
Haelmut Schellenberg idegei pattanásig feszültek, hisztérikusan ordítozni kezdett. Az expedíció tagjai fásultan nézték. Erich félrevonta, és néhány szóval igyekezett megnyugtatni. Ed Philips addig Karen társaságában az erdő szélén csendben várakozott.
- Mit tegyünk? – kérdezte Helmut, amikor megpillantotta Philipset.
- Vissza kell térnünk az ösvényre. Ennek a térnek az az egyetlen állandó pontja. Ha valaha vissza akarunk jutni, sohasem hagyhatjuk el.
- Úgy érted, az ösvényen kívül minden átkerült valahová?
- Nem, Helmut. Mi kerültünk át, az ösvénnyel együtt. A térmanipulátor a jelek szerint valahogy úgy működik, mint egy hatalmas forgószínpad. Ennek a térnek más és más pontja érintkezik különféle terekkel, egyetlen állandó eleme az ösvény.
- Értem. – mondta Erich. – Akár valami régimódi forgótáras fegyver. Mindig másik rekesz csúszik a csőhöz.
Ed elvigyorodott.
- Valahogy így. Mi azonban nem tudjuk, hány lövetű ez a forgópisztoly. Lehet több millió is. Talán előbb-utóbb visszakerülünk Monsterlandra, de az is lehet, hogy soha. De halvány esélyünk is csak akkor van, ha az ösvényen maradunk.
Visszeterelték az expedíciót az ösvényre.
- Mostantól tilos elhagyni! – adta ki a parancsot Erich. – Se jobbra, se balra. Pisilni sem. Itt megyünk, itt eszünk, itt alszunk. A maradék két Huskyt is behozzuk, innen fognak jelezni.
Lassan elindultak az ösvényen kelet felé.
- Valaminek lennie kell a végén. – suttogta Karen.
- Igen. – felelte Philips. – Valami vár ott ránk. De mi?
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. január 28., csütörtök
Interjú D. László Ágnessel
Tegnap felkerült a bookmania.eu-ra legújabb interjúm. Beszélgető partnerem D: László Ágnes, író.
Ágnes igen színes egyéniség. Az elveiért kemény konfliktusokat is felvállalt; írásai mellett ezt tette ismertté a nevét. Erőteljes publicisztikája élményszámba megy; novelláiból az emberi szenvedésre és az igazságosságra rendkívül érzékeny alkotó nemes arcéle bontakozik ki.
Korántsem értünk egyet mindenben. Sőt. Viszont: nagyon mélyen tisztelni tudom a megalkuvást nem ismerő embereket.
Részlet:
“L. N. Peters: Ági, szerinted mi az irodalom küldetése?
D. László Ágnes: Többek közt a rossz politikai hatalom ellensúlyozása. Dante Isteni színjátéka lezárta a középkort és utat nyitott a humanizmusnak. Goethe Wertherje felfedezte a szerelmet és elindította a romantikát. A humanizmus és a szerelem azóta is elfogadott európai érték. Harriet Beecher-Stowe Tamás bátyája milliókat állított a rabszolgafelszabadítás pártjára. Simone de Beauvoir Európában és az USÁ-ban elfogadtatta a feminizmus alapelveit. De még nem született áttörő mű például a háború, vagy az állatkínzás ellen. Egy Jókait rajongva szeretett az ország: erkölcsi tartást adott. Egy Ady szétzilálta a népet Nyugattá és Keletté. Szabó Dezső téveszmés főműve hazug általánosításokat terjeszt nőről, magyar parasztról, zsidóról. De oly erőteljes, hogy alkalmas gyűlöletkeltő demagógiának. Hamvas Béla betemetné az árkokat, de gyenge hozzá. Az irodalom életünket ábrázolva át is alakít. Hol csak minket, hol a társadalmat is.
L. N. Peters: Ugye, Te nagyon szereted a bátorságot?
D. László Ágnes: Nem a bátorságot szeretem, hanem az élet tiszteletét. A méltóságot, függetlenséget és a szabad akaratot. A párbeszéd híve vagyok, elfogadom a vitát, észérvekkel hagyom magam meggyőzni. Kell tudni alkut kötni, hiszen érdekeink sokszor ütköznek. De nem kell megalkudni, ha egy tank akar eltaposni. Elfogadhatatlan a túlerő, a hatalommal való visszaélés. Az embernek pszichológiailag veleszületett tulajdonsága, hogy egyes szám első személyben gondolkodik. Ha öntudatát szétrombolják, neurotikus lesz, vagy fellázad. A fair-play szabályait tartom mérvadónak.
L. N. Peters: Hiszel az utópiákban?
D. László Ágnes: Jó lenne, de nem hiszek. Nem gondolom, hogy az ember alapvetően más lenne, mint az őskorban volt. A civilizáció változik, az ember marad. Jézus tanaiból véres keresztesháború és másképpgondolkodókat üldöző inkvizíció lett. Az emberarcú szocializmus Sztálin és az őt ünneplő nép kezében Gulággá aljasult. Még Platón is csalódott saját tanaiban, amikor Állam című utópiáját valósággá formálta: az arisztokratikus és filozófusok által vezetett állam, mint társadalmi kísérlet megbukott. Úgy gondolom, az eszkimó-színben található a válasz: túl sok az ember, kevés a fóka. Sok utópiát olvastam, biztatót, riasztót egyaránt. Leginkább Rabelais Thelema-apátsága tetszett, melynek kapufeliratán a következő szöveg díszeleg: “Tégy, amit akarsz!” De mégis… Olyan ez, mint a népmese, mellyel gyermekeinket ringatjuk álomba. A végén mindig a jó győz. Tudjuk, hogy a valóság nem ilyen. De ha nem lenne hitünk az igazságban és a jóságban, gettó lenne a világ. Meg is írta ezt Babits Mihály a Jónás könyvében: bár rühellte a prófétaságot és elbujdosott, mégiscsak rákényszerült, hogy prédikáljon a romlott Ninivének. Az utopisták utat köveznek ki, vagy figyelmeztetnek, mint a Candide és az 1984. Elültetnek bennünk valamit. És az, úgy gondolom, fontos…
L. N. Peters: Azt mondják Rólad, nagyon kemény ember vagy. Olyan, aki nem hagyja magát.
D. László Ágnes: Anyám kérdezte tőlem a halálos ágyán: “Na, mire mentél a nagy szabadságoddal?” Nem keresem a bajt, de ha jön, állom. Nem születtem viharra, de el sem futok előle. A Szemigszőr kapitány a dzsungelben című mesében olvastam a következőt: “Valami rám morgott a sötétben. Visszamorogtam és mentem tovább.” 89-től részt vettem a rendszerváltásban tollal, szakszervezet-alapítással, új párttal. Egyik közintézménnyel kapcsolatos riportomért pert zúdítottak volna rám, de bemutatván bizonyítékaimat barátságos levelezéssé fajult az ügy. Abban a nagy politikai felzúdulásban nem szereztem ellenségeket, csak tisztes ellenfeleket. Igaz, mindig vigyáztam ne személyek ellen, hanem ügyért szóljak. Talán egyetlen voltam akkoriban itt, akit a jobb-és a baloldali sajtó egyaránt közölt. De a demokratikus eszményekért mellszélességgel kiálló idealista rendszerváltók eltűntek a süllyesztőben. Helyüket átvették a sportszerűséget kerülő, koncért marakodó patkányok és hiénák. Hátulról-mellbe csalafintaságukkal nemigen lehet mit kezdeni. Csupán bandába verődött banditák, akik Pál utcai fiúkat játszanak Boka és Áts Feri erkölcsisége nélkül. Miattuk erősödik az ijesztő és demagóg szélsőjobboldal.”
Az interjú teljes egészében olvasható a bookmania.eu-n.
Ágnes igen színes egyéniség. Az elveiért kemény konfliktusokat is felvállalt; írásai mellett ezt tette ismertté a nevét. Erőteljes publicisztikája élményszámba megy; novelláiból az emberi szenvedésre és az igazságosságra rendkívül érzékeny alkotó nemes arcéle bontakozik ki.
Korántsem értünk egyet mindenben. Sőt. Viszont: nagyon mélyen tisztelni tudom a megalkuvást nem ismerő embereket.
Részlet:
“L. N. Peters: Ági, szerinted mi az irodalom küldetése?
D. László Ágnes: Többek közt a rossz politikai hatalom ellensúlyozása. Dante Isteni színjátéka lezárta a középkort és utat nyitott a humanizmusnak. Goethe Wertherje felfedezte a szerelmet és elindította a romantikát. A humanizmus és a szerelem azóta is elfogadott európai érték. Harriet Beecher-Stowe Tamás bátyája milliókat állított a rabszolgafelszabadítás pártjára. Simone de Beauvoir Európában és az USÁ-ban elfogadtatta a feminizmus alapelveit. De még nem született áttörő mű például a háború, vagy az állatkínzás ellen. Egy Jókait rajongva szeretett az ország: erkölcsi tartást adott. Egy Ady szétzilálta a népet Nyugattá és Keletté. Szabó Dezső téveszmés főműve hazug általánosításokat terjeszt nőről, magyar parasztról, zsidóról. De oly erőteljes, hogy alkalmas gyűlöletkeltő demagógiának. Hamvas Béla betemetné az árkokat, de gyenge hozzá. Az irodalom életünket ábrázolva át is alakít. Hol csak minket, hol a társadalmat is.
L. N. Peters: Ugye, Te nagyon szereted a bátorságot?
D. László Ágnes: Nem a bátorságot szeretem, hanem az élet tiszteletét. A méltóságot, függetlenséget és a szabad akaratot. A párbeszéd híve vagyok, elfogadom a vitát, észérvekkel hagyom magam meggyőzni. Kell tudni alkut kötni, hiszen érdekeink sokszor ütköznek. De nem kell megalkudni, ha egy tank akar eltaposni. Elfogadhatatlan a túlerő, a hatalommal való visszaélés. Az embernek pszichológiailag veleszületett tulajdonsága, hogy egyes szám első személyben gondolkodik. Ha öntudatát szétrombolják, neurotikus lesz, vagy fellázad. A fair-play szabályait tartom mérvadónak.
L. N. Peters: Hiszel az utópiákban?
D. László Ágnes: Jó lenne, de nem hiszek. Nem gondolom, hogy az ember alapvetően más lenne, mint az őskorban volt. A civilizáció változik, az ember marad. Jézus tanaiból véres keresztesháború és másképpgondolkodókat üldöző inkvizíció lett. Az emberarcú szocializmus Sztálin és az őt ünneplő nép kezében Gulággá aljasult. Még Platón is csalódott saját tanaiban, amikor Állam című utópiáját valósággá formálta: az arisztokratikus és filozófusok által vezetett állam, mint társadalmi kísérlet megbukott. Úgy gondolom, az eszkimó-színben található a válasz: túl sok az ember, kevés a fóka. Sok utópiát olvastam, biztatót, riasztót egyaránt. Leginkább Rabelais Thelema-apátsága tetszett, melynek kapufeliratán a következő szöveg díszeleg: “Tégy, amit akarsz!” De mégis… Olyan ez, mint a népmese, mellyel gyermekeinket ringatjuk álomba. A végén mindig a jó győz. Tudjuk, hogy a valóság nem ilyen. De ha nem lenne hitünk az igazságban és a jóságban, gettó lenne a világ. Meg is írta ezt Babits Mihály a Jónás könyvében: bár rühellte a prófétaságot és elbujdosott, mégiscsak rákényszerült, hogy prédikáljon a romlott Ninivének. Az utopisták utat köveznek ki, vagy figyelmeztetnek, mint a Candide és az 1984. Elültetnek bennünk valamit. És az, úgy gondolom, fontos…
L. N. Peters: Azt mondják Rólad, nagyon kemény ember vagy. Olyan, aki nem hagyja magát.
D. László Ágnes: Anyám kérdezte tőlem a halálos ágyán: “Na, mire mentél a nagy szabadságoddal?” Nem keresem a bajt, de ha jön, állom. Nem születtem viharra, de el sem futok előle. A Szemigszőr kapitány a dzsungelben című mesében olvastam a következőt: “Valami rám morgott a sötétben. Visszamorogtam és mentem tovább.” 89-től részt vettem a rendszerváltásban tollal, szakszervezet-alapítással, új párttal. Egyik közintézménnyel kapcsolatos riportomért pert zúdítottak volna rám, de bemutatván bizonyítékaimat barátságos levelezéssé fajult az ügy. Abban a nagy politikai felzúdulásban nem szereztem ellenségeket, csak tisztes ellenfeleket. Igaz, mindig vigyáztam ne személyek ellen, hanem ügyért szóljak. Talán egyetlen voltam akkoriban itt, akit a jobb-és a baloldali sajtó egyaránt közölt. De a demokratikus eszményekért mellszélességgel kiálló idealista rendszerváltók eltűntek a süllyesztőben. Helyüket átvették a sportszerűséget kerülő, koncért marakodó patkányok és hiénák. Hátulról-mellbe csalafintaságukkal nemigen lehet mit kezdeni. Csupán bandába verődött banditák, akik Pál utcai fiúkat játszanak Boka és Áts Feri erkölcsisége nélkül. Miattuk erősödik az ijesztő és demagóg szélsőjobboldal.”
Az interjú teljes egészében olvasható a bookmania.eu-n.
2010. január 27., szerda
Cudar napok
A Tél rozoga, ócska kürtjén
Recsegve száll a hang;
Farkasordító hangulatban
Van most a vén bitang.
—–
Jégborda nyújtózik a földön,
Léptünk alatt ropog,
Hideg-adót vet ránk a hajnal,
S a kezünk nyomorog.
——
Szürkén, kifosztva koldul Napot
A föld, s a büszke ég,
Új szörnykorszak rémét idézve
Szorít mindet a jég.
——-
Jeges sziréndalt énekelget
Fülünkbe a hideg:
“Ne hidd el, ember, hogy a tavasz.
Énnálam melegebb!”
——-
De a legenda mindig makacs
Mondja, suttogja is:
Ne féljetek, jön március,
Utána április.
Recsegve száll a hang;
Farkasordító hangulatban
Van most a vén bitang.
—–
Jégborda nyújtózik a földön,
Léptünk alatt ropog,
Hideg-adót vet ránk a hajnal,
S a kezünk nyomorog.
——
Szürkén, kifosztva koldul Napot
A föld, s a büszke ég,
Új szörnykorszak rémét idézve
Szorít mindet a jég.
——-
Jeges sziréndalt énekelget
Fülünkbe a hideg:
“Ne hidd el, ember, hogy a tavasz.
Énnálam melegebb!”
——-
De a legenda mindig makacs
Mondja, suttogja is:
Ne féljetek, jön március,
Utána április.
2010. január 26., kedd
Visszafelé szaladó fák
Bódai-Soós Judit Visszafelé szaladó fák című regénye különleges élmény.
A nyolcvanas évek közepén járunk. Julcsi, a regény tizenkét esztendős hősnője éppen most veszítette el az édesapját. Az anyja nem tudja fenntartani fővárosi lakásukat, ezért kislányával együtt a szüleihez költözik a Tolna megyei Bogyiszlóra.
A kis faluban minden másképpen van, mint Budapesten, de Julcsi gyorsan beilleszkedik. Az elején követ el hibákat - például akkor, amikor a kezébe nyomnak egy kotlóst - de gyorsan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.
Beilleszkedik a szinte csak cigánygyerekekből álló új osztályába, őrsébe; és varázslatos élmények várnak rá. Barátot szerez, bekapcsolódik a remekül együttműködő gyerekek kölcsönös segítségnyújtásába, lelkesen építi velük az őrsi búvóhelyet, részt vesz egy lakodalmon - és megjelenik életében a szerelem.
Őrsi búvóhely…
Melyik mai gyerek hallott ilyenről?
Magam abban az évtizedben már tanítottam, de így is nagy élmény szembesülni a múlttal, ezer és ezer elszállt, elveszített, semmibe tűnt elemével az egykorinak, a tovatűntnek.
Furcsa a mai rideg valóságból visszanézni az egykori világra…
A közösség összetartó ereje. Ahogyan az a valóságban zajlott. Amit annak idején mindannyian megéreztünk - legalább néhányszor. Az a korszak nemcsak pártállamról, meg monolitikus hatalomgyakorlásról szólt, és a ma gúnyosan legvidámabb barakk néven emlegetett ország valóban nem volt szomorú hely.
Mi minden tűnt el örökre, ami akkor a hétköznapok magától értetődő része volt. Mit veszítettünk optimizmusban, távlatokban, hétköznapi emberi kapcsolatokban, a mindennapi élet biztonságában; mi mindent vesztettünk el pótolhatatlanul, és nem kaptunk érte semmit.
Azon gondolkodtam, mit mond ez a regény a mai gyereknek… Őrs, úttörőcsapat, őrsvezető, őrsgyűlés, őrsi búvóhely…
A mai fiatal, bamba képével, mindenféle állandóan hallgatott silány zenével a fülében, zömmel trágárságokból álló sivár szókincsével, létének minden reménytelen távlattalanságával…
Ráadásul Juditti regénye részletekbe menően aprólékos és hiteles korképet ad. Bizony, akkor sem volt fenékig tejfel, de mennyire más problémák voltak, azok, mennyire másban állt a világ élhetősége…
A történet végtelenül egyszerű és természetes. Poétikai értelemben véve a Visszafelé szaladó fák én-regény; a főhős az egyes szám első személyű történetmondó. Ez sem tanulság nélküli, számomra igen erőteljes volt azzal szembesülni, milyen lehetett ez a kor, illetve ez az életszakasz egy kislány szemével.
——–
Ifjúsági regényként viszont nagyon is jótékony hatása lehet, az olvasni szerető kamaszok (vannak ám ilyenek, ha nem is annyian, mint boldogult ifjúkorunkban) számára különleges élményt adhat. Egy regény, amelyben van jó történet, izgalom és szerelem; de nincs egyetlen elvetemült, gonosz karakter, nincs trágárság és nincs gyilkolás.
A regény hézagpótló, óriási űrt tölt be. Hiteles, igaz, megélt képet rajzol egy korszakról, amelyet a ma embere egyre inkább csak homályosuló emlékein meg a propaganda ködén keresztül szemlélhet.
Nagyon szépen, igényesen megírt regény csupa szerethető hőssel.
2010. január 25., hétfő
Januári töprengés
Kint didereg az álmos téli reggel,
Jégcsap-kérdőjel az eresz alatt,
Köd perel károgó varjúsereggel,
S a jég-vájta sötétség szétszakad.
Január…
Február…
Eltöpreng az ember:
Itt leszünk-e, mikor
Eljön a december?
———
A január vénen jött a világra,
De nála rejtőzik az új Idő;
A jégkosarába zordan bezárva:
Kinek temetés, kinek esküvő.
Március…
Április…
Fészke az Erőnek;
Örülünk-e még a
Tavasz-istennőnek?
——–
A január, a nyűgös vén nagyúr
Jeget csikorgat járdaperemen,
Felhői torzonborz hajába túr,
Hitetlenül, s meddőn, mint Ős-Jelen;
Május… és
Június…
Az Ég meddig kába?
Beleütünk-e
A Végzet pofájába?
——-
A január: dermesztő jéglovag,
A pesszimizmus kietlen hona,
Ontja a szikkadt halál-dalokat,
Mint antiköltészet Homérosza.
Június…
Július…
Fog-e reményt szülni?
Fogunk-e az idén Csókkal üdvözülni?
——
A január: kiszáradt tómeder,
Fagyot sugárzó idősivatag,
Mint száraz kút sírján csonka veder,
Nincs éneke: komor és hallgatag.
Augusztus…
Szeptember…
A lét: mint a tenger,
A dagály a partot mossa, szegény ember…
—–
A január: hamiskártyás, csaló,
Gyerünk, sok csüggeteg palimadár,
A fagy? Díszlet. Nem ő az áruló,
Csak hinni kell, hogy lesz még újra nyár.
Október…
November…
Száraz lesz a kender,
Milyen küldetéssel érkezett az Ember?
Jégcsap-kérdőjel az eresz alatt,
Köd perel károgó varjúsereggel,
S a jég-vájta sötétség szétszakad.
Január…
Február…
Eltöpreng az ember:
Itt leszünk-e, mikor
Eljön a december?
———
A január vénen jött a világra,
De nála rejtőzik az új Idő;
A jégkosarába zordan bezárva:
Kinek temetés, kinek esküvő.
Március…
Április…
Fészke az Erőnek;
Örülünk-e még a
Tavasz-istennőnek?
——–
A január, a nyűgös vén nagyúr
Jeget csikorgat járdaperemen,
Felhői torzonborz hajába túr,
Hitetlenül, s meddőn, mint Ős-Jelen;
Május… és
Június…
Az Ég meddig kába?
Beleütünk-e
A Végzet pofájába?
——-
A január: dermesztő jéglovag,
A pesszimizmus kietlen hona,
Ontja a szikkadt halál-dalokat,
Mint antiköltészet Homérosza.
Június…
Július…
Fog-e reményt szülni?
Fogunk-e az idén Csókkal üdvözülni?
——
A január: kiszáradt tómeder,
Fagyot sugárzó idősivatag,
Mint száraz kút sírján csonka veder,
Nincs éneke: komor és hallgatag.
Augusztus…
Szeptember…
A lét: mint a tenger,
A dagály a partot mossa, szegény ember…
—–
A január: hamiskártyás, csaló,
Gyerünk, sok csüggeteg palimadár,
A fagy? Díszlet. Nem ő az áruló,
Csak hinni kell, hogy lesz még újra nyár.
Október…
November…
Száraz lesz a kender,
Milyen küldetéssel érkezett az Ember?
2010. január 24., vasárnap
Egy gyerek fejlődését két dolog tudja délelőtt tönkretenni, a kereszténység és a pornográfia – ez a mondat hangzott el Para-Kovács Imrétől a sokat kritizált Klubrádió valamelyik délelőtti műsorában.
A műsorvezető Bakáts Tibor volt, telefonos beszélgetőtársa pedig két, magát liberálisnak nevező értelmiségi, Para-Kovács Imre és Vágvölgyi B. András.
——–
Az izzadságszagú bon mot elkövetője nem ismerheti különösebben a gyerekeket. A jelent még kevésbé.
A műsorvezető Bakáts Tibor volt, telefonos beszélgetőtársa pedig két, magát liberálisnak nevező értelmiségi, Para-Kovács Imre és Vágvölgyi B. András.
——–
Az izzadságszagú bon mot elkövetője nem ismerheti különösebben a gyerekeket. A jelent még kevésbé.
2010. január 23., szombat
Államvizsga
Ez jó csapat volt: pár öreg diák,
Meg számos fiatal
Jött délelőtt vizsgára,
Utoljára;
Már nincs csapat,
Mindenki megy tovább.
——
Már nincs csapat,
Mindenki megy tovább,
És messze zengő,
Szép emlékeinkben
A kis udvar a fényes tűzfalak,
S a terem:
Örökre megmarad.
——-
Sokszor találkozunk még,
Azt hiszem,
De így együtt
Talán már
Sohasem.
—–
Néhány száz emlék,
Meg egy diploma,
S az Idő kérlelhetetlenül
Száll
Tova…
—–
Az idő,
Mint a közöny;
Elpereg -
Megköszönöm hát
Mindenkinek.
——
Ha szép volt és jó volt,
Javunkra válik,
Vigyük tovább magunkban
Mindhalálig.
Meg számos fiatal
Jött délelőtt vizsgára,
Utoljára;
Már nincs csapat,
Mindenki megy tovább.
——
Már nincs csapat,
Mindenki megy tovább,
És messze zengő,
Szép emlékeinkben
A kis udvar a fényes tűzfalak,
S a terem:
Örökre megmarad.
——-
Sokszor találkozunk még,
Azt hiszem,
De így együtt
Talán már
Sohasem.
—–
Néhány száz emlék,
Meg egy diploma,
S az Idő kérlelhetetlenül
Száll
Tova…
—–
Az idő,
Mint a közöny;
Elpereg -
Megköszönöm hát
Mindenkinek.
——
Ha szép volt és jó volt,
Javunkra válik,
Vigyük tovább magunkban
Mindhalálig.
2010. január 22., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - XLII.
NEGYVENKETTEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Hajnalban köd volt és dermesztő hideg. Karen előbb megdöbbent, de gyorsan feltatálta magát; szemrebbenés nélkül elkunyerálta a pilóta egyik tartalék bélelt magassági kezeslábasát, dzsekijét, és jó melegen felöltözött. Ez sokkal kényelmesebb és praktikusabb volt a hőszigetelő öltözéknél. A sisak most jobb szolgálatot tett, mint tegnap.
A környező fákat dér borította. Az expedíció tagjainak zöme már felkelt, nyilván a rettenetes hideg ébresztette őket. Mindenki felöltözött, aki tehette felhúzta a felszereléshez tartozó kesztyűt is.
Karen már éppen ébreszteni akarta Ed Philiset, amikor a férfi kidugta a fejét.
- Miért van ilyen szörnyű hideg?
Senki sem felelt, és Ed nem is várt választ. Bundy Cassidy egy-egy pohár meleg kávét nyújtott át Karenek is, eki is, amit mindketten hálásan fogadtak. Erich a táborbontást irányította, Helmut Schellenberg érkezett, ugyancsak kávéspohárral a kezében.
- Mi ez a hideg?
- Ez a terület jelenleg már nem a Masterland-en van. – felelte Philips. – Az ottani nyárból hirtelen valami másik világ késő őszébe vagy telébe csöppentünk.
Helmut bólintott, és odakiáltott Erichnek:
- A Huskyk bírni fogják a hideget?
- Az előbb vizsgáltam meg őket. Ez még bőven belül van a hőtűrő képességeiken.
Schellenberg kissé megnyugodott, Erich pedig a szűkös készletből reggelit osztatott a csapat tagjainak. Utána szendviccsel és teáspohárral a kezében a helikopter mellé lépett. Foltokban oszladozott a köd.
- A géppel mi lesz? – kérdezte Ed.
- Őrséget rendelek mellé. Hat embert. Négyen bent, ketten kint. A rádiók és az expedíciós telefonok működnek.
Philips bólintott. Körülnézett, és elégedetten konstatálta, hogy a köd csaknem teljesen szétoszlott.
- Elindulunk a halál ösvényén? - kérdezte Karen.
Erich tekintete erre azonnal elfelhősödött.
- Csak hozzávetőlegesen tudjuk, merre van a halál ösvénye. – felelte kissé motyogva. – Sem külső kapcsolataink, sem hivatkozási pontjaink nincsenek. Nem számítottunk rá, hogy a földön kell navigálnunk, egyetlen helikopterünk marad, és ahhoz sem lesz üzemanyagunk. Az útvonal amúgysem ellenőrzött, nincs kellőképpen meghatározva, definiálva. A halál ösvénye elnevezés a mindenki által ismert mendemondából származik. Masterland-en mindenki tudta, merre található, de soha senki sem vette a fáradságot, hogy pontosabban meghatározza. Hogy fel is derítse, arra meg végképp nem. A masterlandi objektumokhoz viszonyítva mindenki könnyen meghatározta a helyét. A masterlandi objektumokat mindenki ismerte, a halál ösvényét meg jószerével senki. Most azonban már nincsenek masterlandi objektumok, viszont itt vagyunk a halál ösvényének közvetlen közelében.
- Értem. – nyögte Helmut. – Mit tehetünk?
- A megérzésünkre hagyatkozunk. Körülbelül négyszáz méterre ide vezet egy kitaposott ösvény nagyjából nyugat-keleti irányban. Mivel nem tudunk róla, hogy errefelé még egy hasonló létezne, nagy valószínűséggel az a halál ösvénye. Ezt azonban nem tudjuk a levegőből ellenőrizni. Javaslom: tekintsük úgy, hogy nincs másik ösvény, és induljunk rajta el.
- Mit kockáztatunk?
- Mindent. Hogy ez esetleg egy másik út, és a semmibe vezet. A halál ösvénye ugyanaz az út, amelyen eddig jöttünk. Úgy gondolom, a négyszáz méterre kanyargó ösvény azzal megegyezik. Számításaim szerint, ha innen visszatérünk rá, nagyjából hat-hétszáz méterrel leszünk keletebbre annál, ahol elhagytuk.
- Induljunk minél hamarabb!
Közben teljesen kivilágosodott a köd feloszlott. Talán még valamicskét melegedett is az idő. A tisztáson már-már felcsillant valami, ami napsütésnek volt nevezhető. Bágyadt, erőtlen, meleget nem adó télies napsütésnek, de mégis napsütésnek.
Tíz perc múlva elindult a karaván. A helikopter őrzésére hátrahagyott emberek némileg elszontyolodva vették tudomásul, hogy nem tarthatnak a többiekkel. A pilóta viszont önként maradt a gépe mellett, ezt valahol el is várták tőle.
Karennek hirtelen rossz előérzete támadt. Kilépett a sorból, és megszólította Erichet:
- Jó ötlet itthagyni a gépeket és az embereket?
- Nem tudunk jobbat. A gépnek alig van üzemanyaga.
- És az emberek?
- Vigyáznak a gépre és pihennek. Rádió- és telefonkapcsolatban maradunk.
- Jobb lenne, ha velünk jönnének!
- És a helikopter?
- Mi baj érheti?
Helmut vetett véget a vitának.
- Mi indulunk, ők meg itt maradnak. Amúgy is vissza kell jönnünk majd a helikopterhez előbb vagy utóbb. – mondta nagy nyomatékkal.
- Nem hinném, hogy jó ötlet volna tovább forgácsolni az expedíciót.
- Azt én sem hiszem. – szólalt meg Karen támogatására Philips.
Helmut türelmetlen mozdulatot tett:
- Miért akadékoskodtok? A helikopter ugyanabban a nyavalyás köztes térben van, amelyben mi is. Nem veszíthetjük el.
Karen fejében valami villant. Hát persze!
- Tudjuk, hogy voltaképpen mekkora is ez a köztes tér? Miért vagyunk biztosak benne, hogy minden pontja mindig ugyanabban a térben található? Meg ugyanabban a téridőben?
Ed csodálkozva bámult Karenre.
Helmut azonban elengedte a füle mellett a szőke nő megjegyzését.
- Indulás!
A fürge Huskyk bevették magukat a fák közé, nyomukban újra elindult a menet. A ritkás erdőben elég hepehupás volt a talaj, kisebb-nagyobb gödrök, gyökérgöcsörtök tarkították. A csapat eléggé rendetlenül szétszakadozott. Szerencsére a robotok semmiféle életjelet nem jeleztek. Gond anélkül is volt elég: némelyik szállítórobot nehezen boldogult a rossz talajjal. Vezetőik káromkodtak, akadt, aki kézi vezérlésre kapcsolta a felügyelete alatt álló eszköz távirányítóját.
- Miért van itt megint ilyen köd?
Bizony, köd volt, és meglepetésszerűen ereszkedett a fák közé. Többen is káromkodtak miatta, mert nem tudták, mi van a lábuk előtt.
Az egyik szállítórobot nagy csattanással kenődött fel egy fatörzsre, vezetője ocsmányul káromkodott. Erich valahonnan előkerült, odaparancsolt két-három embert, leemelték a robotot a fatörzsről, az egyik technikus lámpafénynél megvizsgálta a szerkezetet.
- Különösebb baj nincs! Lesz rajta egy kis horpadás, és lepattogzott némi festék.
Erich megkönnyebbülten bólintott.
- Sokkal óvatosabbnak kell lenned! – mondta a robot irányítójának.
- De hát nem látok az orromig sem! – szabadkozott a fiatalember.
Az ám…
A köd mindegyre sűrűsödött. Karen a levegőbe szimatolt, és mintha valami nagyon furcsa szagot érzett volna. Mi ez? Talán fémes szag? Nem merte volna ezt mondani, mindenesetre nagyon különös. Erdőnek, ködnek, ősznek, télnek nem ilyen az illata. A szag semmire sem hasonlított; éppen csak idegen volt itt. Felettébb idegen.
Ez a köd sem normális. A semmiből jön. A hajnali köd természetes volt, hozzátartozott a tájhoz és az időjáráshoz. De aztán felszállt, az idő kiderült, és semmi jele sem volt annak, hogy ismételten köd képződne…
Honnan van ez? Volt a ködben valami súlyos, valami érthetetlen, valami különös, valami félelmetes…
Valószínűleg Helmut Schellenberg is ezt gondolhatta, mert a kézi kommunikátoron telefonált a helikopternél maradt embereinek.
- Megvagytok, Raymond?
- Igen, uram!
- Mit szóltok ehhez a ködhöz?
- Ködhöz, uram? Miféle ködhöz? Nincs itt semmiféle köd! Süt a Nap – vagy ördög tudja, hogy hívják a nagy sárga égitestet ennek a világnak ez egén!
Helmut Schellenberg megrettent.
- Erich! – kiáltotta. – Erich! Azonnal álljatok meg! Mindenki álljon meg! – üvöltött, ahogy csak a torkán kifért. – Azonnal álljon meg mindenki!
A ködből kibontakoztak körülötte az első arcok. Bundy Cassidy. Valamelyik robot vezetője, és az egyik idősebb dzsungeljáró. Karen és Ed. Aztán végre Erich.
- Végre itt vagy, Erich! – nyögte megkönnyebbülten Schellenberg. – Vissza kell mennünk a helikopterhez!
Ekkor mozdult meg alatta a föld…
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Hajnalban köd volt és dermesztő hideg. Karen előbb megdöbbent, de gyorsan feltatálta magát; szemrebbenés nélkül elkunyerálta a pilóta egyik tartalék bélelt magassági kezeslábasát, dzsekijét, és jó melegen felöltözött. Ez sokkal kényelmesebb és praktikusabb volt a hőszigetelő öltözéknél. A sisak most jobb szolgálatot tett, mint tegnap.
A környező fákat dér borította. Az expedíció tagjainak zöme már felkelt, nyilván a rettenetes hideg ébresztette őket. Mindenki felöltözött, aki tehette felhúzta a felszereléshez tartozó kesztyűt is.
Karen már éppen ébreszteni akarta Ed Philiset, amikor a férfi kidugta a fejét.
- Miért van ilyen szörnyű hideg?
Senki sem felelt, és Ed nem is várt választ. Bundy Cassidy egy-egy pohár meleg kávét nyújtott át Karenek is, eki is, amit mindketten hálásan fogadtak. Erich a táborbontást irányította, Helmut Schellenberg érkezett, ugyancsak kávéspohárral a kezében.
- Mi ez a hideg?
- Ez a terület jelenleg már nem a Masterland-en van. – felelte Philips. – Az ottani nyárból hirtelen valami másik világ késő őszébe vagy telébe csöppentünk.
Helmut bólintott, és odakiáltott Erichnek:
- A Huskyk bírni fogják a hideget?
- Az előbb vizsgáltam meg őket. Ez még bőven belül van a hőtűrő képességeiken.
Schellenberg kissé megnyugodott, Erich pedig a szűkös készletből reggelit osztatott a csapat tagjainak. Utána szendviccsel és teáspohárral a kezében a helikopter mellé lépett. Foltokban oszladozott a köd.
- A géppel mi lesz? – kérdezte Ed.
- Őrséget rendelek mellé. Hat embert. Négyen bent, ketten kint. A rádiók és az expedíciós telefonok működnek.
Philips bólintott. Körülnézett, és elégedetten konstatálta, hogy a köd csaknem teljesen szétoszlott.
- Elindulunk a halál ösvényén? - kérdezte Karen.
Erich tekintete erre azonnal elfelhősödött.
- Csak hozzávetőlegesen tudjuk, merre van a halál ösvénye. – felelte kissé motyogva. – Sem külső kapcsolataink, sem hivatkozási pontjaink nincsenek. Nem számítottunk rá, hogy a földön kell navigálnunk, egyetlen helikopterünk marad, és ahhoz sem lesz üzemanyagunk. Az útvonal amúgysem ellenőrzött, nincs kellőképpen meghatározva, definiálva. A halál ösvénye elnevezés a mindenki által ismert mendemondából származik. Masterland-en mindenki tudta, merre található, de soha senki sem vette a fáradságot, hogy pontosabban meghatározza. Hogy fel is derítse, arra meg végképp nem. A masterlandi objektumokhoz viszonyítva mindenki könnyen meghatározta a helyét. A masterlandi objektumokat mindenki ismerte, a halál ösvényét meg jószerével senki. Most azonban már nincsenek masterlandi objektumok, viszont itt vagyunk a halál ösvényének közvetlen közelében.
- Értem. – nyögte Helmut. – Mit tehetünk?
- A megérzésünkre hagyatkozunk. Körülbelül négyszáz méterre ide vezet egy kitaposott ösvény nagyjából nyugat-keleti irányban. Mivel nem tudunk róla, hogy errefelé még egy hasonló létezne, nagy valószínűséggel az a halál ösvénye. Ezt azonban nem tudjuk a levegőből ellenőrizni. Javaslom: tekintsük úgy, hogy nincs másik ösvény, és induljunk rajta el.
- Mit kockáztatunk?
- Mindent. Hogy ez esetleg egy másik út, és a semmibe vezet. A halál ösvénye ugyanaz az út, amelyen eddig jöttünk. Úgy gondolom, a négyszáz méterre kanyargó ösvény azzal megegyezik. Számításaim szerint, ha innen visszatérünk rá, nagyjából hat-hétszáz méterrel leszünk keletebbre annál, ahol elhagytuk.
- Induljunk minél hamarabb!
Közben teljesen kivilágosodott a köd feloszlott. Talán még valamicskét melegedett is az idő. A tisztáson már-már felcsillant valami, ami napsütésnek volt nevezhető. Bágyadt, erőtlen, meleget nem adó télies napsütésnek, de mégis napsütésnek.
Tíz perc múlva elindult a karaván. A helikopter őrzésére hátrahagyott emberek némileg elszontyolodva vették tudomásul, hogy nem tarthatnak a többiekkel. A pilóta viszont önként maradt a gépe mellett, ezt valahol el is várták tőle.
Karennek hirtelen rossz előérzete támadt. Kilépett a sorból, és megszólította Erichet:
- Jó ötlet itthagyni a gépeket és az embereket?
- Nem tudunk jobbat. A gépnek alig van üzemanyaga.
- És az emberek?
- Vigyáznak a gépre és pihennek. Rádió- és telefonkapcsolatban maradunk.
- Jobb lenne, ha velünk jönnének!
- És a helikopter?
- Mi baj érheti?
Helmut vetett véget a vitának.
- Mi indulunk, ők meg itt maradnak. Amúgy is vissza kell jönnünk majd a helikopterhez előbb vagy utóbb. – mondta nagy nyomatékkal.
- Nem hinném, hogy jó ötlet volna tovább forgácsolni az expedíciót.
- Azt én sem hiszem. – szólalt meg Karen támogatására Philips.
Helmut türelmetlen mozdulatot tett:
- Miért akadékoskodtok? A helikopter ugyanabban a nyavalyás köztes térben van, amelyben mi is. Nem veszíthetjük el.
Karen fejében valami villant. Hát persze!
- Tudjuk, hogy voltaképpen mekkora is ez a köztes tér? Miért vagyunk biztosak benne, hogy minden pontja mindig ugyanabban a térben található? Meg ugyanabban a téridőben?
Ed csodálkozva bámult Karenre.
Helmut azonban elengedte a füle mellett a szőke nő megjegyzését.
- Indulás!
A fürge Huskyk bevették magukat a fák közé, nyomukban újra elindult a menet. A ritkás erdőben elég hepehupás volt a talaj, kisebb-nagyobb gödrök, gyökérgöcsörtök tarkították. A csapat eléggé rendetlenül szétszakadozott. Szerencsére a robotok semmiféle életjelet nem jeleztek. Gond anélkül is volt elég: némelyik szállítórobot nehezen boldogult a rossz talajjal. Vezetőik káromkodtak, akadt, aki kézi vezérlésre kapcsolta a felügyelete alatt álló eszköz távirányítóját.
- Miért van itt megint ilyen köd?
Bizony, köd volt, és meglepetésszerűen ereszkedett a fák közé. Többen is káromkodtak miatta, mert nem tudták, mi van a lábuk előtt.
Az egyik szállítórobot nagy csattanással kenődött fel egy fatörzsre, vezetője ocsmányul káromkodott. Erich valahonnan előkerült, odaparancsolt két-három embert, leemelték a robotot a fatörzsről, az egyik technikus lámpafénynél megvizsgálta a szerkezetet.
- Különösebb baj nincs! Lesz rajta egy kis horpadás, és lepattogzott némi festék.
Erich megkönnyebbülten bólintott.
- Sokkal óvatosabbnak kell lenned! – mondta a robot irányítójának.
- De hát nem látok az orromig sem! – szabadkozott a fiatalember.
Az ám…
A köd mindegyre sűrűsödött. Karen a levegőbe szimatolt, és mintha valami nagyon furcsa szagot érzett volna. Mi ez? Talán fémes szag? Nem merte volna ezt mondani, mindenesetre nagyon különös. Erdőnek, ködnek, ősznek, télnek nem ilyen az illata. A szag semmire sem hasonlított; éppen csak idegen volt itt. Felettébb idegen.
Ez a köd sem normális. A semmiből jön. A hajnali köd természetes volt, hozzátartozott a tájhoz és az időjáráshoz. De aztán felszállt, az idő kiderült, és semmi jele sem volt annak, hogy ismételten köd képződne…
Honnan van ez? Volt a ködben valami súlyos, valami érthetetlen, valami különös, valami félelmetes…
Valószínűleg Helmut Schellenberg is ezt gondolhatta, mert a kézi kommunikátoron telefonált a helikopternél maradt embereinek.
- Megvagytok, Raymond?
- Igen, uram!
- Mit szóltok ehhez a ködhöz?
- Ködhöz, uram? Miféle ködhöz? Nincs itt semmiféle köd! Süt a Nap – vagy ördög tudja, hogy hívják a nagy sárga égitestet ennek a világnak ez egén!
Helmut Schellenberg megrettent.
- Erich! – kiáltotta. – Erich! Azonnal álljatok meg! Mindenki álljon meg! – üvöltött, ahogy csak a torkán kifért. – Azonnal álljon meg mindenki!
A ködből kibontakoztak körülötte az első arcok. Bundy Cassidy. Valamelyik robot vezetője, és az egyik idősebb dzsungeljáró. Karen és Ed. Aztán végre Erich.
- Végre itt vagy, Erich! – nyögte megkönnyebbülten Schellenberg. – Vissza kell mennünk a helikopterhez!
Ekkor mozdult meg alatta a föld…
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Szórakozott sztori
Ezt a mémet Seafalcon indította útjára; történeteket mesélünk saját szóakozottságunkról.
Lássuk:
———-
Saját szórakozottságom a család körében legendás. Ebből azonban kevés jó történet született - és sok bosszúság.
——-
Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt történt. Anikó akkor egyetemi konzultáción volt Debrecenben, Réka meg elutazott valahová az éppen aktuális zenekarával. Lillával ketten voltunk odahaza. A kicsinek este fel kellett lépnie - méghozzá hegedűvel.
A fellépés helye a gyulai Park Hotel volt; akkori lakhelyünktől az olyan jó másfél-két kilométere van.
Este szépen felöltöztettem a kislányomat, előtte kényelmesen vacsoráztunk, minden szükségest előkészítettünk, időben elővettem a tárolóból a kerékpárt, felültettem Lillácskát a csomagtartóra, és szép kényelmesen elkarikáztam vele a Park Hotelhez.
Bő negyedórával a fellépés előtt meg is érkeztünk. Leemeltem a csomagtartóról a kicsit, lelakatoltam a lovamat, magamhoz vettem szatyrot-iratot-mifenét, és indultunk volna be.
Ekkor Lilla hirtelen rám néz, és felkiált:
Apa! A hegedű!
Döbbenten néztünk egymásra.
Otthon maradt a hangszer…
——
Raves, Onsai, Tündi, Hanter…
Tietek a szó!
Lássuk:
———-
Saját szórakozottságom a család körében legendás. Ebből azonban kevés jó történet született - és sok bosszúság.
——-
Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt történt. Anikó akkor egyetemi konzultáción volt Debrecenben, Réka meg elutazott valahová az éppen aktuális zenekarával. Lillával ketten voltunk odahaza. A kicsinek este fel kellett lépnie - méghozzá hegedűvel.
A fellépés helye a gyulai Park Hotel volt; akkori lakhelyünktől az olyan jó másfél-két kilométere van.
Este szépen felöltöztettem a kislányomat, előtte kényelmesen vacsoráztunk, minden szükségest előkészítettünk, időben elővettem a tárolóból a kerékpárt, felültettem Lillácskát a csomagtartóra, és szép kényelmesen elkarikáztam vele a Park Hotelhez.
Bő negyedórával a fellépés előtt meg is érkeztünk. Leemeltem a csomagtartóról a kicsit, lelakatoltam a lovamat, magamhoz vettem szatyrot-iratot-mifenét, és indultunk volna be.
Ekkor Lilla hirtelen rám néz, és felkiált:
Apa! A hegedű!
Döbbenten néztünk egymásra.
Otthon maradt a hangszer…
——
Raves, Onsai, Tündi, Hanter…
Tietek a szó!
2010. január 21., csütörtök
Hamarosan a bookmania.eu Könyvesbolt sorozatában: Sümegi Attila - Az alvó Isten bálja
Sümegi Attila fantasztikus novelláskötete holnap jelenik meg a bookmania.eu Könyvesbolt sorozatában.
A kötetből az én kedvencem az Új kelet felé című elbeszélés. A disztópia félelmetesen megjelenített jövőbeli Budapestje kínaiak uralma alatt áll - ahogy az egész világ. A fehér embert kőkemény apartheid sújtja. A sárga rassz hegemóniája alatt a fehérek egy részét közönséges biológiai hulladéknak tekintik, akiket nemcsak az intelligenciacsökkentő műtétek tartanak kordában, hanem azok a pocsék kilátások is, hogy legfeljebb láb nélküli, a gépével egybeépített mozdonyvezető vagy valami ehhez hasonló lehet belőlük.
De az se semmi, ahogy a szadista gyilkos bűnhődik Életeken át. Vagy a rettenet; Az alvó Isten bálja…
“Sümegi Attila novelláinak különös világa mindig nyomot hagy az Olvasóban. Ezek az erőteljes történetek felkeltik a képzeletet, elgondolkodtatnak, töprengésre késztetnek.
Talán nem is úgy van, ahogy eddig véltük? Talán egészen másképpen?
Mi történt a vörös csillaggal? Miféle világot teremtene a Földön egy Kína uralta technokrata zsarnokság? Alszik-e Isten?
A történetek Edgar Allan Poe, vagy H. G. Wells világát idézik.”
A kötetből az én kedvencem az Új kelet felé című elbeszélés. A disztópia félelmetesen megjelenített jövőbeli Budapestje kínaiak uralma alatt áll - ahogy az egész világ. A fehér embert kőkemény apartheid sújtja. A sárga rassz hegemóniája alatt a fehérek egy részét közönséges biológiai hulladéknak tekintik, akiket nemcsak az intelligenciacsökkentő műtétek tartanak kordában, hanem azok a pocsék kilátások is, hogy legfeljebb láb nélküli, a gépével egybeépített mozdonyvezető vagy valami ehhez hasonló lehet belőlük.
De az se semmi, ahogy a szadista gyilkos bűnhődik Életeken át. Vagy a rettenet; Az alvó Isten bálja…
“Sümegi Attila novelláinak különös világa mindig nyomot hagy az Olvasóban. Ezek az erőteljes történetek felkeltik a képzeletet, elgondolkodtatnak, töprengésre késztetnek.
Talán nem is úgy van, ahogy eddig véltük? Talán egészen másképpen?
Mi történt a vörös csillaggal? Miféle világot teremtene a Földön egy Kína uralta technokrata zsarnokság? Alszik-e Isten?
A történetek Edgar Allan Poe, vagy H. G. Wells világát idézik.”
2010. január 20., szerda
Fehérdunnájú január
Fehérdunnájú január,
Jéghideg, mint a hó,
Fáradt lelket meghitt szobán
Melegít fel a szó.
——
Fehérdunnájú január,
Az égbolt nagybeteg,
Tavaszi friss lélegzetre
Vágynak az emberek.
——
Fehérdunnájú január,
Szélhámos alkotó,
A fennkölt fehérség dacára
Jéghideg lett a hó.
——
Fehérdunnájú január,
Jégkorszakot akar,
Bár hosszú ideig maradt;
Elmúlik csakhamar.
Jéghideg, mint a hó,
Fáradt lelket meghitt szobán
Melegít fel a szó.
——
Fehérdunnájú január,
Az égbolt nagybeteg,
Tavaszi friss lélegzetre
Vágynak az emberek.
——
Fehérdunnájú január,
Szélhámos alkotó,
A fennkölt fehérség dacára
Jéghideg lett a hó.
——
Fehérdunnájú január,
Jégkorszakot akar,
Bár hosszú ideig maradt;
Elmúlik csakhamar.
2010. január 19., kedd
Lesz neked valaha ilyen kocsid?
Akkoriban Petőfi Sándor már országosan ismert költő volt, hat önálló kötete jelent meg.
“Szeresd az Istent, s mindenek felett:
Áruld erősen költeményimet.”
Írta Egy könyvárus emlékkönyvébe.
———
A költő már régen otthonosan mozgott Pest utcáin. A vívótermekbe is be-betért. Akkoriban nem voltak internet kávéházak, de minden sarkon volt egy vívóterem. A költő nagyon szeretett vívni.
A visszaemlékezések szerint Petőfi meglehetősen sértődékeny volt, és hirtelen természetű. Fanatikus dühvel forgatta a kardot. Ha felbosszantották, két kézre fogta, mint egy furkósbotot.
—–
Egyszer vívás után a költő eléggé hevesen rontott ki az Úri utcába. A mögötte haladó barátja éppen csak el tudta rántani egy vágtató fogat elől.
Valami gróf hatlovas hintaja vágtatott az Úri utcán, néhány utcagyerek a falhoz lapulva szájtátva bámulta a jól táplált, gyönyörű, csótáros szürke paripákat.
- Lesz neked valaha ilyen kocsid, Sándor? - kérdezte a barát.
Az ország legnagyobb élő költője felsóhajtott.
- Lesz, ha beállok kocsisnak!
————————————
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
“Szeresd az Istent, s mindenek felett:
Áruld erősen költeményimet.”
Írta Egy könyvárus emlékkönyvébe.
———
A költő már régen otthonosan mozgott Pest utcáin. A vívótermekbe is be-betért. Akkoriban nem voltak internet kávéházak, de minden sarkon volt egy vívóterem. A költő nagyon szeretett vívni.
A visszaemlékezések szerint Petőfi meglehetősen sértődékeny volt, és hirtelen természetű. Fanatikus dühvel forgatta a kardot. Ha felbosszantották, két kézre fogta, mint egy furkósbotot.
—–
Egyszer vívás után a költő eléggé hevesen rontott ki az Úri utcába. A mögötte haladó barátja éppen csak el tudta rántani egy vágtató fogat elől.
Valami gróf hatlovas hintaja vágtatott az Úri utcán, néhány utcagyerek a falhoz lapulva szájtátva bámulta a jól táplált, gyönyörű, csótáros szürke paripákat.
- Lesz neked valaha ilyen kocsid, Sándor? - kérdezte a barát.
Az ország legnagyobb élő költője felsóhajtott.
- Lesz, ha beállok kocsisnak!
————————————
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. január 18., hétfő
Fel nem foghatom
Fel nem foghatom;
Minő hatalom
Az irodalom;
A jó irodalom.
——-
Mint Tündérország küzd a halál ellen
El nem enyésző érzelem,
Mint víg élet-hajó,
És a szellem, a fürge széltoló,
Fegyverük:
Az örök emberi
Szó.
———
Fel nem foghatom,
Hogy sok fáradt-kusza lom,
Mért gondolja azt,
Hogy irodalom.
—–
Az író alkuszik,
A mű soha;
Megvesztegethetetlen katona,
Felesküdött az
Emberre,
A szóra,
És ezen ügynek nem lesz árulója.
—-
Fel nem foghatom,
Minő fogalom
Magas
És alacsony
Irodalom.
—-
Az Életnek sincs, csupán egy faja,
S az Irodalom az élet maga,
Hajója nem ördögi, nyegle márka,
Csak ütött-kopott, barátságos bárka,
Az ördögnek snassz,
Egyszerű,
Kopott,
Ő másfajta fedélzethez szokott,
Hogy gengszter-bőrben, öltönyben feszítsen,
De kényelmesen elfér itt
Az Isten.
—–
Fel nem foghatom,
Hogy mért áll néhány sárguló lapon,
Hogy a valóság
Olyan, mint a rossz irodalom.
——
Hogy utánoz?
Sanda pátosz,
Eme mimézis-tézis
Földi gyarló
Időpazarló,
S terméketlen,
Mint a felégetett tarló.
—–
Az irodalom nem mímel:
Teremt.
Csak általa születhet meg
A Rend.
—–
Ha majd a földön csúszó, gyarló értelem,
Egy reggelen
A magasban terem,
Ha majd a Boldogság ormára ér,
Meglátja majd,
Hogy az Irodalom
Mit ér.
Minő hatalom
Az irodalom;
A jó irodalom.
——-
Mint Tündérország küzd a halál ellen
El nem enyésző érzelem,
Mint víg élet-hajó,
És a szellem, a fürge széltoló,
Fegyverük:
Az örök emberi
Szó.
———
Fel nem foghatom,
Hogy sok fáradt-kusza lom,
Mért gondolja azt,
Hogy irodalom.
—–
Az író alkuszik,
A mű soha;
Megvesztegethetetlen katona,
Felesküdött az
Emberre,
A szóra,
És ezen ügynek nem lesz árulója.
—-
Fel nem foghatom,
Minő fogalom
Magas
És alacsony
Irodalom.
—-
Az Életnek sincs, csupán egy faja,
S az Irodalom az élet maga,
Hajója nem ördögi, nyegle márka,
Csak ütött-kopott, barátságos bárka,
Az ördögnek snassz,
Egyszerű,
Kopott,
Ő másfajta fedélzethez szokott,
Hogy gengszter-bőrben, öltönyben feszítsen,
De kényelmesen elfér itt
Az Isten.
—–
Fel nem foghatom,
Hogy mért áll néhány sárguló lapon,
Hogy a valóság
Olyan, mint a rossz irodalom.
——
Hogy utánoz?
Sanda pátosz,
Eme mimézis-tézis
Földi gyarló
Időpazarló,
S terméketlen,
Mint a felégetett tarló.
—–
Az irodalom nem mímel:
Teremt.
Csak általa születhet meg
A Rend.
—–
Ha majd a földön csúszó, gyarló értelem,
Egy reggelen
A magasban terem,
Ha majd a Boldogság ormára ér,
Meglátja majd,
Hogy az Irodalom
Mit ér.
2010. január 17., vasárnap
Hamarosan a bookmania.eu Könyvesbolt sorozatában: Bódai-Soós Judit - Határérzék
Hamarosan elérhetővé válik a bookmania.eu Könyvesbolt sorozatában Bódai-Soós Judit remek novelláskötete Határérzék címmel.
“A Határérzék a hétköznapi fantasztikum mesterműve. A változatos szituációk sorjázása közben megismerhetünk egy fiatal és nagyon tehetséges mai magyar írónőt.
Határérzék. Hétköznapi életünkben is állandóan a határ közelében járunk; van-e érzékünk hozzá? Ki tudja, talán már többször is bekopogott az életünkbe a fantasztikum – de egyszer sem vettük észre.”
———
A Határérzék mesterien váltogatja a hangulatokat és a nézőpontokat. A meseszerűtől a félelmetesen át a misztikumig, a hétköznapitól a horrorig.
Úgy vélem, sok örömet szerez majd az Olvasóknak.
“A Határérzék a hétköznapi fantasztikum mesterműve. A változatos szituációk sorjázása közben megismerhetünk egy fiatal és nagyon tehetséges mai magyar írónőt.
Határérzék. Hétköznapi életünkben is állandóan a határ közelében járunk; van-e érzékünk hozzá? Ki tudja, talán már többször is bekopogott az életünkbe a fantasztikum – de egyszer sem vettük észre.”
———
A Határérzék mesterien váltogatja a hangulatokat és a nézőpontokat. A meseszerűtől a félelmetesen át a misztikumig, a hétköznapitól a horrorig.
Úgy vélem, sok örömet szerez majd az Olvasóknak.
2010. január 16., szombat
A szabadság?
A szabadságot nem a gólya hozza;
Mindig ellopja, aki csak fokozza.
—–
Még nem szabadság, ami csak lehet;
Mert a szabadság mindenkit szeret.
——-
Ahol szabadnak a pénzt nevezik;
Ott a szabadságot nem ismerik.
—–
Ahol a szabadságot bármi méri;
Ott önmagának a felét sem éri.
—–
Nem birtokolhatja, bár elhiszi,
Aki csak eladja vagy megveszi.
—–
Smith, Nostradamus vagy Fukuyama
Szabadságot még nem látott soha.
——–
Piac, hatalom nem adja nekünk;
Akár tovább élünk, akár veszünk.
—–
Ha magunkban nem tudjuk megtalálni;
Lehet örökké a végzetre várni.
Mindig ellopja, aki csak fokozza.
—–
Még nem szabadság, ami csak lehet;
Mert a szabadság mindenkit szeret.
——-
Ahol szabadnak a pénzt nevezik;
Ott a szabadságot nem ismerik.
—–
Ahol a szabadságot bármi méri;
Ott önmagának a felét sem éri.
—–
Nem birtokolhatja, bár elhiszi,
Aki csak eladja vagy megveszi.
—–
Smith, Nostradamus vagy Fukuyama
Szabadságot még nem látott soha.
——–
Piac, hatalom nem adja nekünk;
Akár tovább élünk, akár veszünk.
—–
Ha magunkban nem tudjuk megtalálni;
Lehet örökké a végzetre várni.
2010. január 15., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - XLI.
NEGYVENEGYEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Helmut Schellenberg összerándult.
- Mi a csudát tegyünk? Az erőtér?
- Az a legkevésbé aggasztó tényező. – vont vállat Erich. - Ha letáborozunk, megéd bennünket. Napközben, ha szerencsénk van, az akkumulátorok napelemmel is újratölthetők. Még menet közben is. Más miatt aggódnék.
- Mi az?
- Az élelem. Elég szűkösek a készleteink. A tartalék egy napra elegendő. Ha nagyon beosztjuk, legfeljebb két-három napra. Ha tovább maradunk, táplálék után kell néznünk.
- Az a szörny egy gigantikus húsraktár.
- Ha akad, aki hozzányúl.
- Talán vadásznunk kéne.
- Ha akad elejteni való állat. A lőszerkészletünk sem végtelen.
- Ha ez a tér egyetlen más térnek sem része, - töprengett Ed Philips. – akkor az itteni idő sem lehet része egyetlen más égitest idejének sem.
Erich türelmetlen mozdulatot tett.
- Elég a szócséplésből! Kezdjünk valamilyen akcióba, különben összeomlik a fegyelem! Mit javasoltok?
Ed Philips nem zavartatta magát Erich kitörésétől.
- Kell itt lennie valaminek. – mondta nagy nyomatékkal. – Az a nyomorult haldokló honnét tudott az időmanipulációról?
Karen szórakozottan bámult kifelé az ablakon. Mintha alkonyodna. Akárhol is legyenek, előbb-utóbb leszáll az éjszaka, és itt koromsötét lesz. A csapat hullafáradt, idegileg kimerült¸a sok megtépázott önbizalmú, ijedt embernek pihenésre lenne szüksége. A vezetők pedig itt ülnek és találgatnak. Sejtelmük sincs, mit is kellene tenniük.
- Az ám! – visszhangozta Ed felvetését Schellenberg. – Honnét tudott róla?
- Valahonnét mindenképpen. Kell itt lennie valaminek!
- Mintha ezt már mondtad volna…
Karen kezdett dühös lenni.
- Okos férfiak! – mondta ingerülten. – Először is tábort kellene vernünk, amíg még látunk valamit, mert a jelek szerint itt alszunk. Erich, neked számba kellene venned, milyen eszközeink vannak, és hányan maradtunk!
Erich ostoba és sértődött arccal nézett a szőke nőre. A bárgyú ábrázat annyira meglepte Karent, hogy belé is fojtotta a szót. Éppen Erich tűnt a legkevésbé hiú majomnak. De Istenem – ő is férfi!
Erich is érezhette, hogy valami nincs rendben.
- Bocsáss meg! – nyögte és kászálódni kezdett kifelé.
- Hallottad! – mondta neki teljesen fölöslegesen Helmut Schellenberg.
Erich távoztában finoman végigsimított Karen vállán.
- Ne haragudj! – súgta. – Nem szoktam meg, hogy a lányok veszik észre a dolgokat hamarabb.
Karen visszamosolygott, Erich bólintott, és kiszállt a helikopterből. Karen nagy levegőt vett, és folytatta:
- Másodszor: beszéltetek nekem egy útvonalról; a halál ösvényéről. Ahonnan soha senki sem tért vissza. A szökevények nyilván nem meghalni mentek arra, valamilyen céljuk volt. Egy részük talán el is érte. Holnap reggel el kellene indulnunk azon az úton.
- Nemigen tudok mást ajánlani. – hagyta helyben Ed Philips.
- Harmadszor: vagy tisztázzuk, mekkora kiterjedése is van ennek a jelek szerint téren és időn kívüli területnek, vagy próbáljunk benne megkeresni valamiféle kitüntetett helyet, de semmiképpen se maradjunk itt kiszolgáltatva és tanácstalanul.
- Te mit tanácsolsz? – nézett rá Schellenberg.
- Induljunk el a halál ösvényén.
Ed Philips látszólag szórakozottan nézett hol az egyikre, hol a másikra.
- És ha kivisz bennünket ebből a különös erdőből? Ha ismeretlen térbe és időbe tévedünk, és sohasem találunk haza?
- Nem hinném, hogy az ösvény kivezetne innen. Szerintem éppen ellenkezőleg: az időn és téren kívüli terült kulcspontjához kell vezetnie.
- Egyetértek Karennel, Helmut. – dörmögte Philips.
A tanácskozás véget ért. Mindhárman kiszálltak a gépből. Kint közben Erich számba vette az embereket és az eszközöket, és nekiállította az expedíció tagjait a táborverésnek. Ő maga elébük jött jelenteni:
- Összesen huszonheten maradtunk, a többiekről semmit nem tudunk. Megmaradt a poggyászunknak nagyjából kétharmada. Van nyolc üzemképes keresőrobotunk. Az erőtérhez volt tartalék energiánk, körülbelül holnap reggel kilencig kitart.
Karen elnézte a leendő tábort; nyomorúságos alkalmi szálláshelynek ígérkezett. Az expedíció igazából nem volt felkészülve arra, hogy esetleg több napig is a dzsungelben éjszakázik; vagy túlságosan is függött a helikopterektől. A Diamant és a többi kis gép nyilván a másik téridőben rekedtek. Odaát most azt hiszik, mi tűntünk el…
A hordágyakból és poggyászhordókból alakított ágyak nem elsznek túlságosan komfortosak; ahogy a szükségtetők sem védenek az időjárás minden viszontagsága ellen. Időjárás? Ez a hely téren és időn kívül található. Létezik-e itt egyáltalán időjárás?
Ed magához intette:
- Nézd, Karen!
A szőke nő meglepődött. A félig kicsomagolt, szállító robotra málházott csomagból a Szergejev-féle felfújható hálókabin került elő.
- Azt mondtad, mindent otthagyunk a kormányzói palotában.
- Igen, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Szerencse, hogy most itt van. Használd nyugodtan!
Karen az első pillanatban nagyon megörült: kényelmesen aludhat. A következő pillanatban máshová sodorta az ösztöne.
- Szükség esetén a kabin kétszemélyessé tehető. – amikor a férfi ijedt arcát megpillantotta, még hozzátette: - Válaszfallal.
- Akkor jó!
Néhány mozdulattal előkészítette a kabint, Bundy Cassidy jött segíteni, kompresszorral felfújták, Ed pedig négykézláb mászott a belső rekeszbe. Karen fehérneműt és egy kopott tréningruhát vett elő magának éjszakára. Az egyik vízhordó robotnak volt zuhany-funkciója, a nő elvonult mügé, lefürdött és átöltözött.
A fürdés lehetősége másokat is vonzott; a vízhordó robotok előtt sorbaálltak az expedíció tagjai.
- El ne fürödjétek az összes vizet! – hallotta Erich hangját.
A félhomályban Bundy Cassidy magasodott fel előtte.
- Teljesen idegen égbolt. – sóhajtotta az óriás, és a csillagok felé mutatott. – Egyetlen alakzatot sem ismerek.
- Inkább pihenj le, Bundy!
A kabin előtt Erich fojtott hangon beszélgetett Ed Philipsszel.
- Aludnod kellene, hullafáradt vagy! – mondta Karen. – Neked is, Erich.
- Arról beszélgettünk, hogy a halál ösvényén akár embereket is találhatunk.
Hát jó. Karen nagyot sóhajtott. Ezt csak reggel akarta nekik mondani, de ha ragaszkodnak hozzá…
- Erich, valamit tudnotok kell. Ha emberrel találkozunk a halál ösvényén, az a számunkra csak ellenség lehet.
Nem látta, csak érezte, hogy a két férfi megrökönyödik. Nem baj, ők akarták.
- Ellenséggel?
Lassan felfogták. Bármi is folyik itt, a halál ösvényén számukra jóakaratú ember nem lehet. Némán bámultak a sötétségbe.
Karen még a kis termoplédjét is magával vitte, megvárta, amíg Ed újra bemászik a belső rekeszbe, maga is követte, a programot szoros, hőtartó és puha takarásra állította be, becsavarodott a plédjébe, élvezte, ahogy a meleg körülveszi, és álomba merült.
Leszállt az éjszaka.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Helmut Schellenberg összerándult.
- Mi a csudát tegyünk? Az erőtér?
- Az a legkevésbé aggasztó tényező. – vont vállat Erich. - Ha letáborozunk, megéd bennünket. Napközben, ha szerencsénk van, az akkumulátorok napelemmel is újratölthetők. Még menet közben is. Más miatt aggódnék.
- Mi az?
- Az élelem. Elég szűkösek a készleteink. A tartalék egy napra elegendő. Ha nagyon beosztjuk, legfeljebb két-három napra. Ha tovább maradunk, táplálék után kell néznünk.
- Az a szörny egy gigantikus húsraktár.
- Ha akad, aki hozzányúl.
- Talán vadásznunk kéne.
- Ha akad elejteni való állat. A lőszerkészletünk sem végtelen.
- Ha ez a tér egyetlen más térnek sem része, - töprengett Ed Philips. – akkor az itteni idő sem lehet része egyetlen más égitest idejének sem.
Erich türelmetlen mozdulatot tett.
- Elég a szócséplésből! Kezdjünk valamilyen akcióba, különben összeomlik a fegyelem! Mit javasoltok?
Ed Philips nem zavartatta magát Erich kitörésétől.
- Kell itt lennie valaminek. – mondta nagy nyomatékkal. – Az a nyomorult haldokló honnét tudott az időmanipulációról?
Karen szórakozottan bámult kifelé az ablakon. Mintha alkonyodna. Akárhol is legyenek, előbb-utóbb leszáll az éjszaka, és itt koromsötét lesz. A csapat hullafáradt, idegileg kimerült¸a sok megtépázott önbizalmú, ijedt embernek pihenésre lenne szüksége. A vezetők pedig itt ülnek és találgatnak. Sejtelmük sincs, mit is kellene tenniük.
- Az ám! – visszhangozta Ed felvetését Schellenberg. – Honnét tudott róla?
- Valahonnét mindenképpen. Kell itt lennie valaminek!
- Mintha ezt már mondtad volna…
Karen kezdett dühös lenni.
- Okos férfiak! – mondta ingerülten. – Először is tábort kellene vernünk, amíg még látunk valamit, mert a jelek szerint itt alszunk. Erich, neked számba kellene venned, milyen eszközeink vannak, és hányan maradtunk!
Erich ostoba és sértődött arccal nézett a szőke nőre. A bárgyú ábrázat annyira meglepte Karent, hogy belé is fojtotta a szót. Éppen Erich tűnt a legkevésbé hiú majomnak. De Istenem – ő is férfi!
Erich is érezhette, hogy valami nincs rendben.
- Bocsáss meg! – nyögte és kászálódni kezdett kifelé.
- Hallottad! – mondta neki teljesen fölöslegesen Helmut Schellenberg.
Erich távoztában finoman végigsimított Karen vállán.
- Ne haragudj! – súgta. – Nem szoktam meg, hogy a lányok veszik észre a dolgokat hamarabb.
Karen visszamosolygott, Erich bólintott, és kiszállt a helikopterből. Karen nagy levegőt vett, és folytatta:
- Másodszor: beszéltetek nekem egy útvonalról; a halál ösvényéről. Ahonnan soha senki sem tért vissza. A szökevények nyilván nem meghalni mentek arra, valamilyen céljuk volt. Egy részük talán el is érte. Holnap reggel el kellene indulnunk azon az úton.
- Nemigen tudok mást ajánlani. – hagyta helyben Ed Philips.
- Harmadszor: vagy tisztázzuk, mekkora kiterjedése is van ennek a jelek szerint téren és időn kívüli területnek, vagy próbáljunk benne megkeresni valamiféle kitüntetett helyet, de semmiképpen se maradjunk itt kiszolgáltatva és tanácstalanul.
- Te mit tanácsolsz? – nézett rá Schellenberg.
- Induljunk el a halál ösvényén.
Ed Philips látszólag szórakozottan nézett hol az egyikre, hol a másikra.
- És ha kivisz bennünket ebből a különös erdőből? Ha ismeretlen térbe és időbe tévedünk, és sohasem találunk haza?
- Nem hinném, hogy az ösvény kivezetne innen. Szerintem éppen ellenkezőleg: az időn és téren kívüli terült kulcspontjához kell vezetnie.
- Egyetértek Karennel, Helmut. – dörmögte Philips.
A tanácskozás véget ért. Mindhárman kiszálltak a gépből. Kint közben Erich számba vette az embereket és az eszközöket, és nekiállította az expedíció tagjait a táborverésnek. Ő maga elébük jött jelenteni:
- Összesen huszonheten maradtunk, a többiekről semmit nem tudunk. Megmaradt a poggyászunknak nagyjából kétharmada. Van nyolc üzemképes keresőrobotunk. Az erőtérhez volt tartalék energiánk, körülbelül holnap reggel kilencig kitart.
Karen elnézte a leendő tábort; nyomorúságos alkalmi szálláshelynek ígérkezett. Az expedíció igazából nem volt felkészülve arra, hogy esetleg több napig is a dzsungelben éjszakázik; vagy túlságosan is függött a helikopterektől. A Diamant és a többi kis gép nyilván a másik téridőben rekedtek. Odaát most azt hiszik, mi tűntünk el…
A hordágyakból és poggyászhordókból alakított ágyak nem elsznek túlságosan komfortosak; ahogy a szükségtetők sem védenek az időjárás minden viszontagsága ellen. Időjárás? Ez a hely téren és időn kívül található. Létezik-e itt egyáltalán időjárás?
Ed magához intette:
- Nézd, Karen!
A szőke nő meglepődött. A félig kicsomagolt, szállító robotra málházott csomagból a Szergejev-féle felfújható hálókabin került elő.
- Azt mondtad, mindent otthagyunk a kormányzói palotában.
- Igen, de az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Szerencse, hogy most itt van. Használd nyugodtan!
Karen az első pillanatban nagyon megörült: kényelmesen aludhat. A következő pillanatban máshová sodorta az ösztöne.
- Szükség esetén a kabin kétszemélyessé tehető. – amikor a férfi ijedt arcát megpillantotta, még hozzátette: - Válaszfallal.
- Akkor jó!
Néhány mozdulattal előkészítette a kabint, Bundy Cassidy jött segíteni, kompresszorral felfújták, Ed pedig négykézláb mászott a belső rekeszbe. Karen fehérneműt és egy kopott tréningruhát vett elő magának éjszakára. Az egyik vízhordó robotnak volt zuhany-funkciója, a nő elvonult mügé, lefürdött és átöltözött.
A fürdés lehetősége másokat is vonzott; a vízhordó robotok előtt sorbaálltak az expedíció tagjai.
- El ne fürödjétek az összes vizet! – hallotta Erich hangját.
A félhomályban Bundy Cassidy magasodott fel előtte.
- Teljesen idegen égbolt. – sóhajtotta az óriás, és a csillagok felé mutatott. – Egyetlen alakzatot sem ismerek.
- Inkább pihenj le, Bundy!
A kabin előtt Erich fojtott hangon beszélgetett Ed Philipsszel.
- Aludnod kellene, hullafáradt vagy! – mondta Karen. – Neked is, Erich.
- Arról beszélgettünk, hogy a halál ösvényén akár embereket is találhatunk.
Hát jó. Karen nagyot sóhajtott. Ezt csak reggel akarta nekik mondani, de ha ragaszkodnak hozzá…
- Erich, valamit tudnotok kell. Ha emberrel találkozunk a halál ösvényén, az a számunkra csak ellenség lehet.
Nem látta, csak érezte, hogy a két férfi megrökönyödik. Nem baj, ők akarták.
- Ellenséggel?
Lassan felfogták. Bármi is folyik itt, a halál ösvényén számukra jóakaratú ember nem lehet. Némán bámultak a sötétségbe.
Karen még a kis termoplédjét is magával vitte, megvárta, amíg Ed újra bemászik a belső rekeszbe, maga is követte, a programot szoros, hőtartó és puha takarásra állította be, becsavarodott a plédjébe, élvezte, ahogy a meleg körülveszi, és álomba merült.
Leszállt az éjszaka.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. január 14., csütörtök
Írásmű egy kényes témakörben
Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag
Vasi Szabó János a közelmúlt egyik legbátrabb novelláját jelentette meg az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában.
A Fénylő csillag, sötét csillag vakmerően néz szembe napjaink magyar társadalmának egyik legfájóbb pontjával.
Cigányok és nem cigányok…
Vasi Szabó elkerüli a politika mindkét oldalán acsarkodó szlogeneket; a valóságra kíváncsi. Olyan időket élünk, amikor a politikus hazudhat bátran és gyáván; de az író továbbra is köteles az igazat mondani (nem csak a valódit).
Cigányokról és nem cigányokról szlogen-mentesen. Se cigányozás, se rasszistázás. Két pogány közt egy hazáért - vagy stílszerűbben: két hülye közt az egyetlen igazságért…
A stílus megválasztása igen szerencsés; a mágikus realista látásmód segítségével a téma kiválóan megragadható. Vasi Szabónál ez szokás szerint a nagyon vérbő realizmus felé hajlik, de a szándékolt hétköznapiság talajáról a történet minden pillanatban kész elröppenni. A mágikus realista látásmód arra is nagyon alkalmas, hogy a mű általa kikerülje a téma egyik legnagyobb csapdáját: a naturalista részletekben való vájkálódást, a részletekben való távlatvesztést.
Pedig itt bőven akadnak naturalista részletek. Az üzemről szólva is, a Lakatos család otthonáról szólva meg különösen. Igazából sokkal több találó és szűkszavú leírás található ebben az írásban, mint a vállaltan realista novellák zömében. A szerző kiválóan kamatoztatja átlagon felüli megfigyelő képességét, és kevés szóval teljesen hiteles atmoszférát teremt. A magyar közelmúlt… Eltéveszthetetlenül ismerünk rá; ez bizony nem Dél-Amerika, nem Afrika, még csak nem is valamelyik környező ország, de nem is valami önmaga vulgaritását fel nem ismerő, hamis elvontságba menekülő tartalmatlan “mélyértelműség” - hanem a vidéki Magyarország. A pontos azonosíthatóságot a novella egészén végigvonuló apró motívumok, mikroméretű jelek sokasága garantálja. Külön fel kell hívnom a figyelmet a Szerző jelzőhasználatára: nincs felesleges és öncélű jelzőhalmozás, gyakran csupán egyetlen jelzőt találunk, de az erős, gondosan választott, és a lehető legjobb helyen található.
A novella legnagyobb titkai közé tartozik, miképpen képes elkerülni Vasi Szabó a naturalista részletekben óhatatlanul lappangó veszélyeket. Erre az egyik válasz mindenképpen a jól megválasztott hangsúly. A történetmondó nem kéjeleg a részletekben, így azok nem is válhatnak funkciótlanná. A cselekmény szempontjainak rendelődnek alá, minden tekintetben szükségesek, ezért nem is veszélyeztethetik az epikum egységét.
A másik válasz kissé bonyolultabb. Lukács György valamelyik tanulmányában hosszasan elemezte Zola Germinal című regényének gyengéit, és arra jutott, hogy a hosszas helyszínrajzok teljesen leíró jellegűvé váltak, egyfajta öngerjesztő mechanizmust képviselnek, ami tökéletesen szétveri a regény egységét. A naturalista szemlélet alapvető belső ellentmondásáról van szó; a túl erős és célzottan a negatív élményekre irányuló képrendszer önmagát kérdőjelezheti meg - ahogy a XX. századi prózában számosesetben ez meg is történik.
Vasi Szabó a legegyszerűbb és leghatásosabb módon kerüli ki a kelepcét: az ő leírásai mindig előreviszik a cselekményt.
Amit még itt el kell mondanom: a naturalista részek szerves egységet alkotnak a teljesen lírai jellegű elemekkel; ami igen nagy mértékben növeli meg a költői erőt.
Most pedig lássuk ezt a cselekményt.
Egy kétezer éves magyar város Sáskaföld nevű külvárosában él a Lakatos család. Baranyai Mária egyedül neveli gyermekeit. A történet főhőse Lakatos Kristóf.
A felütés balladai és népmesei motívumokat idéz:
“Lakatos Kristófnak szénszínű szemei voltak. Apja mondta róla: fekete kutyaszemek. Anyja mondta róla: hűséges kutyaszemek.”
A költői erő nemcsak a szöveg keresetlen egyszerűségében, hanem a képek keltette emóciók hatásában is rejlik.
Kristóf géplakatosként dolgozik a környék kisüzemében. A többi dolgozó befogadta, munkatársaival kimondottan jó kapcsolatban van.
Vasi Szabó elénk állítja a jelenlegi magyarországi helyzet előzményét; még működtek az ország minden részén a lakosságot eltartó kisüzemek, ahol nagy számban dolgoztak együtt romák és nem romák.
Kristóf húgainak egyénítése a novella erőssége; Teréz és Hajni az első oldaltól kezdve nagyon erőteljesen felépített személyiségek. Két kamaszlány a kamaszkor minden jellegzetességével; egyúttal két cigánylány - a téma összes sablonja nélkül.
A bajok az üzem bezárásával kezdődnek. Ez a novella első jelentős fordulata. Nagyon hatásos, hogy a novella epikai tere ettől kezdve kitágul, az epikai idő pedig éppen ellenkezőleg; rövidül - sajátos háttérvibrálást adva ezzel a cselekménynek. Azt is mondhatnám, filmes megoldás: figyelmünket az általa elvárt irányba tereli.
Egyfajta látlelet, és korántsem az a leglényegesebb és legizgalmasabb mondanivalója, hogy a bajokat nem a cigányok “bűnöző hajlamai” és nem is a magyarok “rasszizmusa” okozza; hogy ezek kívülről a helyzetre oktrojált tartalmatlan, hülye szlogenek; hanem a feszültségek oka a távlat elvesztése, a megélhetési lehetőségek elsikkasztása, elspórolása.
A húga védelmére kelő Kristófot súlyosan bántalmazza a szélsőjobboldali csőcselék. Az utolsó pillanatban éppen az állítólagos gárdista, a volt munkatárs védi meg. Nagyon lényeges pont: a társadalom túlélési esélyei a kisközösségeken, az egymást a hétköznapokból ismerő emberek összetartásán múlnak. Amíg ezt nem tudja megkérdőjelezni a kívülről a fülükbe harsogó hisztéria, mindig van remény a megmaradásra, az újjáépítésre - anyagi és lelki értelemben egyaránt.
Az erőszak hiénái csaknem megölték a főhőst - színre léphetnek a másik oldal hiénái. Jön a média, meg az országos puccos főroma. Körömfeketényit sem érdekli őket Kristóf vagy a Lakatos család sorsa, helyzete - a maguk szempontjai szerint forgatják ki a szavakat, értelmezik az eseményeket. Már be is dobták a szlogent:
Rasszizmus…
Bűvös szó, meg lehet élni belőle. De nem Kristófnak, még kevésbé a Lakatos családnak; ők csupán a szlogen miatt fontosak, és csak néhány felvétel erejéig.
Kristóf azonban nem ostoba, pontosan látja, mire megy ki ez is. Nem kér belőle…
(“Tudjuk ám, tanár úr, hogy odafönt azt hiszik, mi fogjuk most elárulni az országot. Tudjuk, hogy mi az, ami erről szól. Apámmal valamelyik este nagyot beszélgettünk erről.” - mesélte egyik tizenöt éves tanítványom.)
Hajni és Zoltán kibontakozó szerelme az egyetlen emberséges jövő jelképe.
A szanszkrit kifejezések is erre figyelmeztetnek bennünket:
szamavája: összetartozás
dhukha: megpróbáltatás
óm: az örök idea
Vasi Szabó János a közelmúlt egyik legbátrabb novelláját jelentette meg az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában.
A Fénylő csillag, sötét csillag vakmerően néz szembe napjaink magyar társadalmának egyik legfájóbb pontjával.
Cigányok és nem cigányok…
Vasi Szabó elkerüli a politika mindkét oldalán acsarkodó szlogeneket; a valóságra kíváncsi. Olyan időket élünk, amikor a politikus hazudhat bátran és gyáván; de az író továbbra is köteles az igazat mondani (nem csak a valódit).
Cigányokról és nem cigányokról szlogen-mentesen. Se cigányozás, se rasszistázás. Két pogány közt egy hazáért - vagy stílszerűbben: két hülye közt az egyetlen igazságért…
A stílus megválasztása igen szerencsés; a mágikus realista látásmód segítségével a téma kiválóan megragadható. Vasi Szabónál ez szokás szerint a nagyon vérbő realizmus felé hajlik, de a szándékolt hétköznapiság talajáról a történet minden pillanatban kész elröppenni. A mágikus realista látásmód arra is nagyon alkalmas, hogy a mű általa kikerülje a téma egyik legnagyobb csapdáját: a naturalista részletekben való vájkálódást, a részletekben való távlatvesztést.
Pedig itt bőven akadnak naturalista részletek. Az üzemről szólva is, a Lakatos család otthonáról szólva meg különösen. Igazából sokkal több találó és szűkszavú leírás található ebben az írásban, mint a vállaltan realista novellák zömében. A szerző kiválóan kamatoztatja átlagon felüli megfigyelő képességét, és kevés szóval teljesen hiteles atmoszférát teremt. A magyar közelmúlt… Eltéveszthetetlenül ismerünk rá; ez bizony nem Dél-Amerika, nem Afrika, még csak nem is valamelyik környező ország, de nem is valami önmaga vulgaritását fel nem ismerő, hamis elvontságba menekülő tartalmatlan “mélyértelműség” - hanem a vidéki Magyarország. A pontos azonosíthatóságot a novella egészén végigvonuló apró motívumok, mikroméretű jelek sokasága garantálja. Külön fel kell hívnom a figyelmet a Szerző jelzőhasználatára: nincs felesleges és öncélű jelzőhalmozás, gyakran csupán egyetlen jelzőt találunk, de az erős, gondosan választott, és a lehető legjobb helyen található.
A novella legnagyobb titkai közé tartozik, miképpen képes elkerülni Vasi Szabó a naturalista részletekben óhatatlanul lappangó veszélyeket. Erre az egyik válasz mindenképpen a jól megválasztott hangsúly. A történetmondó nem kéjeleg a részletekben, így azok nem is válhatnak funkciótlanná. A cselekmény szempontjainak rendelődnek alá, minden tekintetben szükségesek, ezért nem is veszélyeztethetik az epikum egységét.
A másik válasz kissé bonyolultabb. Lukács György valamelyik tanulmányában hosszasan elemezte Zola Germinal című regényének gyengéit, és arra jutott, hogy a hosszas helyszínrajzok teljesen leíró jellegűvé váltak, egyfajta öngerjesztő mechanizmust képviselnek, ami tökéletesen szétveri a regény egységét. A naturalista szemlélet alapvető belső ellentmondásáról van szó; a túl erős és célzottan a negatív élményekre irányuló képrendszer önmagát kérdőjelezheti meg - ahogy a XX. századi prózában számosesetben ez meg is történik.
Vasi Szabó a legegyszerűbb és leghatásosabb módon kerüli ki a kelepcét: az ő leírásai mindig előreviszik a cselekményt.
Amit még itt el kell mondanom: a naturalista részek szerves egységet alkotnak a teljesen lírai jellegű elemekkel; ami igen nagy mértékben növeli meg a költői erőt.
Most pedig lássuk ezt a cselekményt.
Egy kétezer éves magyar város Sáskaföld nevű külvárosában él a Lakatos család. Baranyai Mária egyedül neveli gyermekeit. A történet főhőse Lakatos Kristóf.
A felütés balladai és népmesei motívumokat idéz:
“Lakatos Kristófnak szénszínű szemei voltak. Apja mondta róla: fekete kutyaszemek. Anyja mondta róla: hűséges kutyaszemek.”
A költői erő nemcsak a szöveg keresetlen egyszerűségében, hanem a képek keltette emóciók hatásában is rejlik.
Kristóf géplakatosként dolgozik a környék kisüzemében. A többi dolgozó befogadta, munkatársaival kimondottan jó kapcsolatban van.
Vasi Szabó elénk állítja a jelenlegi magyarországi helyzet előzményét; még működtek az ország minden részén a lakosságot eltartó kisüzemek, ahol nagy számban dolgoztak együtt romák és nem romák.
Kristóf húgainak egyénítése a novella erőssége; Teréz és Hajni az első oldaltól kezdve nagyon erőteljesen felépített személyiségek. Két kamaszlány a kamaszkor minden jellegzetességével; egyúttal két cigánylány - a téma összes sablonja nélkül.
A bajok az üzem bezárásával kezdődnek. Ez a novella első jelentős fordulata. Nagyon hatásos, hogy a novella epikai tere ettől kezdve kitágul, az epikai idő pedig éppen ellenkezőleg; rövidül - sajátos háttérvibrálást adva ezzel a cselekménynek. Azt is mondhatnám, filmes megoldás: figyelmünket az általa elvárt irányba tereli.
Egyfajta látlelet, és korántsem az a leglényegesebb és legizgalmasabb mondanivalója, hogy a bajokat nem a cigányok “bűnöző hajlamai” és nem is a magyarok “rasszizmusa” okozza; hogy ezek kívülről a helyzetre oktrojált tartalmatlan, hülye szlogenek; hanem a feszültségek oka a távlat elvesztése, a megélhetési lehetőségek elsikkasztása, elspórolása.
A húga védelmére kelő Kristófot súlyosan bántalmazza a szélsőjobboldali csőcselék. Az utolsó pillanatban éppen az állítólagos gárdista, a volt munkatárs védi meg. Nagyon lényeges pont: a társadalom túlélési esélyei a kisközösségeken, az egymást a hétköznapokból ismerő emberek összetartásán múlnak. Amíg ezt nem tudja megkérdőjelezni a kívülről a fülükbe harsogó hisztéria, mindig van remény a megmaradásra, az újjáépítésre - anyagi és lelki értelemben egyaránt.
Az erőszak hiénái csaknem megölték a főhőst - színre léphetnek a másik oldal hiénái. Jön a média, meg az országos puccos főroma. Körömfeketényit sem érdekli őket Kristóf vagy a Lakatos család sorsa, helyzete - a maguk szempontjai szerint forgatják ki a szavakat, értelmezik az eseményeket. Már be is dobták a szlogent:
Rasszizmus…
Bűvös szó, meg lehet élni belőle. De nem Kristófnak, még kevésbé a Lakatos családnak; ők csupán a szlogen miatt fontosak, és csak néhány felvétel erejéig.
Kristóf azonban nem ostoba, pontosan látja, mire megy ki ez is. Nem kér belőle…
(“Tudjuk ám, tanár úr, hogy odafönt azt hiszik, mi fogjuk most elárulni az országot. Tudjuk, hogy mi az, ami erről szól. Apámmal valamelyik este nagyot beszélgettünk erről.” - mesélte egyik tizenöt éves tanítványom.)
Hajni és Zoltán kibontakozó szerelme az egyetlen emberséges jövő jelképe.
A szanszkrit kifejezések is erre figyelmeztetnek bennünket:
szamavája: összetartozás
dhukha: megpróbáltatás
óm: az örök idea
2010. január 13., szerda
Az időben bujdosó magyar szó
Távoli fokon
Sincs egyetlen rokon,
Ősidőktől ős-egyedül
Él: szeret és fél,
Mástól segítséget
Hiába remél.
—–
Ki tudja, hány ezer éve
Idegennel körülvéve
Sokszor félve,
Mégis mindig
Újra
Élve.
—-
Egyéb nyelvek
Jöttek-mentek,
Felülről rátelepedtek,
Alulról ráakaszkodtak,
Bódítottak,
Hódítottak,
Uralkodtak,
Adtak-vettek,
Divatokat teremtettek,
S ha a divat elszelelt:
Új életre kelt.
—-
Rokon nélkül,
Család nélkül,
Meg nyelvtani nemek nélkül,
Mégis él és mégis szépül,
Bajok ellen menedékül
Mégis mindig
Újra
Épül.
——
Magyarul élünk,
S meghalunk,
Isa por
És hamu vagyunk,
Sejtjük immár nagyon régen:
Hazánk másoknak nem Éden,
S míg az ég fent a tető:
Szavunk sem lesz érthető.
—–
A nagyvilágon e kívül
A szavunk melege kihűl,
Árba oszlik,
Árba vegyül,
Szertefoszlik,
Szerte terül,
Csak itthon rendületlenül,
És továbbra is
Egyedül;
De mindörökre
Egyedül.
—–
Magányos fa termő ága,
Csupán nekünk nagyon drága,
Múltnak rejtekéből,
Idők tengeréből
Vándorolt
Vagy mindig itt volt,
Mindig ezen a nyelven szólt;
Múltnak rejtekéből,
Idők tengeréből
Mint mécs reszkető világa,
Szavainkat úgy vigyázza,
Csupán nekünk drága,
Nekünk nagyon drága,
Világnak világa,
Virágnak virága.
Sincs egyetlen rokon,
Ősidőktől ős-egyedül
Él: szeret és fél,
Mástól segítséget
Hiába remél.
—–
Ki tudja, hány ezer éve
Idegennel körülvéve
Sokszor félve,
Mégis mindig
Újra
Élve.
—-
Egyéb nyelvek
Jöttek-mentek,
Felülről rátelepedtek,
Alulról ráakaszkodtak,
Bódítottak,
Hódítottak,
Uralkodtak,
Adtak-vettek,
Divatokat teremtettek,
S ha a divat elszelelt:
Új életre kelt.
—-
Rokon nélkül,
Család nélkül,
Meg nyelvtani nemek nélkül,
Mégis él és mégis szépül,
Bajok ellen menedékül
Mégis mindig
Újra
Épül.
——
Magyarul élünk,
S meghalunk,
Isa por
És hamu vagyunk,
Sejtjük immár nagyon régen:
Hazánk másoknak nem Éden,
S míg az ég fent a tető:
Szavunk sem lesz érthető.
—–
A nagyvilágon e kívül
A szavunk melege kihűl,
Árba oszlik,
Árba vegyül,
Szertefoszlik,
Szerte terül,
Csak itthon rendületlenül,
És továbbra is
Egyedül;
De mindörökre
Egyedül.
—–
Magányos fa termő ága,
Csupán nekünk nagyon drága,
Múltnak rejtekéből,
Idők tengeréből
Vándorolt
Vagy mindig itt volt,
Mindig ezen a nyelven szólt;
Múltnak rejtekéből,
Idők tengeréből
Mint mécs reszkető világa,
Szavainkat úgy vigyázza,
Csupán nekünk drága,
Nekünk nagyon drága,
Világnak világa,
Virágnak virága.
2010. január 12., kedd
A bajnok - meg a somogyi kanász
Hírhedett olasz vívómester terrorizálta a budapesti úri kaszinók törzsközönségét az 1880-as évek derekán.
Hiszen a higgadtabbakat nemigen, de az összes krakéler mágnás veszélyben volt; hiszen annak idején a halálos párbajhoz annyi is elegendő volt, ha valaki ennyicskét bakkantott: Ez impertinencia!
Már nyolc-tíz halálos áldozatot hagyott maga után az olasz, köztük több k.u.k katonatisztet is, és nem akadt olyanra, aki megfékezte volna.
A Bajnok. Így hívatta magát.
És a bajnok egyre pökhendibb lett.
Toldi Miklós nem abban a korban élt, már a róla szóló trilógia szerzője is a sírban nyugodott.
Ez az olasz alighanem legyőzhetetlen. Vigyázni kell vele nagyon!
Valamelyik Festetics gróf egyszer ezt találta mondani:
- Ugyan már! Ha a somogyi birtokaimról hozatnék egy kanászt, elbánna ezzel a taljánnal!
——-
Persze, akadt jóakaró, akitől huszonnégy órán belül megtudta a bajnok. Néhányan már arra fogadtak, élve megússza-e Festetics.
- Állok elébe a kanászos párbajnak! - nyilatkoztatta ki az olasz.
—
Mit volt mit tenni, Festetics valóban hozatott a birtokairól egy somogyi kanászt.
A legnagyobb kaszinó vívótermét választották a nagy esemény színteréül. Festetics barátai közül csak ketten mertek eljönni, de az olasz valóságos szurkolótáborral, negyven-ötven főnyi kísérettel érkezett. Egy részük nemzetközi kalandor, ki tudja, honnét szalasztott félvilági ripők volt, hozzájuk csapódott egy csürhényi külföldimádó magyar.
——
Az olasz fehér féltő gonddal összehajtogatott selyemingére külön inas vigyázott, ő pedig elegáns vívótőrével harci állásba helyezkedett.
Vele szemben nagydarab csizmás legény állt alaposan megszeppenve, rojtos gatyában, fokossal a kezében.
- Figyelem! - vigyorgott az olasz. - Most megszúrom a bal fülét.
Előreszökkent, villant a tőre, és a legény füle vérbe borult.
A nagy mamlasz kanász csak állt bambán, a füléhez kapott, aztán csak tanácstalanul bámulta a kezén a tulajdon vérét.
- A vakapád! - motyogta zavartan.
Sose jó az urak mulatsága. Lesütötte a szemét, mert körben az urak harsányan hahotáztak. Rajta röhögtek.
——-
- Figyelem! Most megszúrom a jobb fülét! - villámgyors és kecses mozdulattal újra előrenyúlt a kard olasz mestere, és a legény másik fülcimpájából is vérpatak csörgedezett elő.
- A kurvanyád! - motyogta maga elé a kanász, és nyomorult tekintettel bámulta a pástot.
Körülötte frenetikusan sikoltva tombolt az úri csőcselék. Rajta röhögtek.
—–
Festetics egyre csalódottabban ácsorgott. Nem gondolta volna, hogy a kanásza ilyen balfácán.
- Miért hagyod magad, Pista? - kiáltott rá ingerülten. - Miféle legény vagy te?
- Hát üthetem, nagyságos úr?
- Persze, hogy ütheted! Azért vagy itt!
- Juhhéjj! - rikkantotta a kanász.
Az olasz védekező állásba helyezkedett, és öntelt vigyor ömlött el a képén. Jöjjön az a kanász.
—–
Jött.
Ugrott jobbra, szökellt balra - ki gondolta volna, hogy a nagydarab málészájú legény ennyire ravasz és ennyire fürge…
A fokost előbb egy, majd két kézzel fogta, boszorkányos mozdulattal tette át egyikből a másikba. Az egyik oldalra cselezett, a másikról érkezett.
A fokos hol az egyik kezében, hol a másikban. Aztán feldobta a levegőbe, elkapta, és…
Az olasz döbbenten nézett. Ezzel a buta paraszttal kell párbajoznia? Hiszen ez egy bohóc! Egyáltalán: hol van?
—
Jött a legény.
És ütött.
Egyszer.
Egyetlenegyszer.
Elnémult a harsány publikum. Fagyos csöndbe dermedt.
Az olaszt lepedőben vitték el.
———-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Hiszen a higgadtabbakat nemigen, de az összes krakéler mágnás veszélyben volt; hiszen annak idején a halálos párbajhoz annyi is elegendő volt, ha valaki ennyicskét bakkantott: Ez impertinencia!
Már nyolc-tíz halálos áldozatot hagyott maga után az olasz, köztük több k.u.k katonatisztet is, és nem akadt olyanra, aki megfékezte volna.
A Bajnok. Így hívatta magát.
És a bajnok egyre pökhendibb lett.
Toldi Miklós nem abban a korban élt, már a róla szóló trilógia szerzője is a sírban nyugodott.
Ez az olasz alighanem legyőzhetetlen. Vigyázni kell vele nagyon!
Valamelyik Festetics gróf egyszer ezt találta mondani:
- Ugyan már! Ha a somogyi birtokaimról hozatnék egy kanászt, elbánna ezzel a taljánnal!
——-
Persze, akadt jóakaró, akitől huszonnégy órán belül megtudta a bajnok. Néhányan már arra fogadtak, élve megússza-e Festetics.
- Állok elébe a kanászos párbajnak! - nyilatkoztatta ki az olasz.
—
Mit volt mit tenni, Festetics valóban hozatott a birtokairól egy somogyi kanászt.
A legnagyobb kaszinó vívótermét választották a nagy esemény színteréül. Festetics barátai közül csak ketten mertek eljönni, de az olasz valóságos szurkolótáborral, negyven-ötven főnyi kísérettel érkezett. Egy részük nemzetközi kalandor, ki tudja, honnét szalasztott félvilági ripők volt, hozzájuk csapódott egy csürhényi külföldimádó magyar.
——
Az olasz fehér féltő gonddal összehajtogatott selyemingére külön inas vigyázott, ő pedig elegáns vívótőrével harci állásba helyezkedett.
Vele szemben nagydarab csizmás legény állt alaposan megszeppenve, rojtos gatyában, fokossal a kezében.
- Figyelem! - vigyorgott az olasz. - Most megszúrom a bal fülét.
Előreszökkent, villant a tőre, és a legény füle vérbe borult.
A nagy mamlasz kanász csak állt bambán, a füléhez kapott, aztán csak tanácstalanul bámulta a kezén a tulajdon vérét.
- A vakapád! - motyogta zavartan.
Sose jó az urak mulatsága. Lesütötte a szemét, mert körben az urak harsányan hahotáztak. Rajta röhögtek.
——-
- Figyelem! Most megszúrom a jobb fülét! - villámgyors és kecses mozdulattal újra előrenyúlt a kard olasz mestere, és a legény másik fülcimpájából is vérpatak csörgedezett elő.
- A kurvanyád! - motyogta maga elé a kanász, és nyomorult tekintettel bámulta a pástot.
Körülötte frenetikusan sikoltva tombolt az úri csőcselék. Rajta röhögtek.
—–
Festetics egyre csalódottabban ácsorgott. Nem gondolta volna, hogy a kanásza ilyen balfácán.
- Miért hagyod magad, Pista? - kiáltott rá ingerülten. - Miféle legény vagy te?
- Hát üthetem, nagyságos úr?
- Persze, hogy ütheted! Azért vagy itt!
- Juhhéjj! - rikkantotta a kanász.
Az olasz védekező állásba helyezkedett, és öntelt vigyor ömlött el a képén. Jöjjön az a kanász.
—–
Jött.
Ugrott jobbra, szökellt balra - ki gondolta volna, hogy a nagydarab málészájú legény ennyire ravasz és ennyire fürge…
A fokost előbb egy, majd két kézzel fogta, boszorkányos mozdulattal tette át egyikből a másikba. Az egyik oldalra cselezett, a másikról érkezett.
A fokos hol az egyik kezében, hol a másikban. Aztán feldobta a levegőbe, elkapta, és…
Az olasz döbbenten nézett. Ezzel a buta paraszttal kell párbajoznia? Hiszen ez egy bohóc! Egyáltalán: hol van?
—
Jött a legény.
És ütött.
Egyszer.
Egyetlenegyszer.
Elnémult a harsány publikum. Fagyos csöndbe dermedt.
Az olaszt lepedőben vitték el.
———-
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
2010. január 11., hétfő
Anikó
Sok éve egymás álmaiban lakva,
A gondban, bajban egymást támogatva,
Évek boldog súlyától eltörődve,
Hol örvendezve, hol meg zsörtölődve,
Kis Asszonykám vár, s ha megérkezem,
Szemében látom, hogy még: létezem…
—–
A tengerár rám ront, vagy elkerül,
Az élet harsog, bőg, vagy hegedül,
Anikó létezik csak
Egyedül.
—-
Ahogy megszólít,
Ahogy rám tekint;
A sírból is visszajönnék
Megint…
Ahogy fogad,
Ahogy elébem
Lépdel;
Mindig szerelmi vallomással
Ér fel.
——
Enyém a legszebb
Öröklét-vagyon;
Hamis szeretet sem üthet agyon;
Szülessen
Tűzben,
Vagy örök fagyon;
Anikó számít csak,
De Ő
Nagyon.
A gondban, bajban egymást támogatva,
Évek boldog súlyától eltörődve,
Hol örvendezve, hol meg zsörtölődve,
Kis Asszonykám vár, s ha megérkezem,
Szemében látom, hogy még: létezem…
—–
A tengerár rám ront, vagy elkerül,
Az élet harsog, bőg, vagy hegedül,
Anikó létezik csak
Egyedül.
—-
Ahogy megszólít,
Ahogy rám tekint;
A sírból is visszajönnék
Megint…
Ahogy fogad,
Ahogy elébem
Lépdel;
Mindig szerelmi vallomással
Ér fel.
——
Enyém a legszebb
Öröklét-vagyon;
Hamis szeretet sem üthet agyon;
Szülessen
Tűzben,
Vagy örök fagyon;
Anikó számít csak,
De Ő
Nagyon.
2010. január 10., vasárnap
Könyvesbolt a bookmania.eu-n 1: Steven C. Kelly - Gudrun, a katona
Steven C. Kelly barátom (gyengébbeknek: Seafalcon) regényével indul a bookmania.eu-n a megvásárolható könyvek sorozata.
“Mi köze Bobbynak, a kisfiúnak Gudrunhoz, az éppen rendkívül veszélyes küldetést teljesítő kőkemény kommandóshoz? Egyáltalán: miért hívják a katonát Gudrunnak, amikor az női név? Végül: mi köze bármelyiküknek is a karácsonyestét ünneplő családhoz?
Az ártalmatlanul induló történet súlyos, jelenkori problémákat vet fel. Hol vannak a világok határai, meddig terjed az ember kompetenciája?
A vége szép – és torokszorító.”
Vegyünk-e karácsonyra virtuális harcos-játékot a gyereknek?
Van egy család, ahol a szülők szinte minden döntésükkel tévednek. Az ijesztően rossz döntések sorozata lassan-lassan tragédiát sejtet.
Egyetlen családtag érzi a bajt, a nagyapa - de vele a modern és felvilágosult szülők nem törődnek…
———
Gudrun, a katona éppen küldetésben jár. Magányosan küzd a lázadókkal, a Birodalom szolgálatában.
Hangokat hall, valaki szólongatja…
Ki lehet?
—–
Steven C. Kelly: Gudrun, a katona
Kulcs-Soft Nyrt.
2010
“Mi köze Bobbynak, a kisfiúnak Gudrunhoz, az éppen rendkívül veszélyes küldetést teljesítő kőkemény kommandóshoz? Egyáltalán: miért hívják a katonát Gudrunnak, amikor az női név? Végül: mi köze bármelyiküknek is a karácsonyestét ünneplő családhoz?
Az ártalmatlanul induló történet súlyos, jelenkori problémákat vet fel. Hol vannak a világok határai, meddig terjed az ember kompetenciája?
A vége szép – és torokszorító.”
Vegyünk-e karácsonyra virtuális harcos-játékot a gyereknek?
Van egy család, ahol a szülők szinte minden döntésükkel tévednek. Az ijesztően rossz döntések sorozata lassan-lassan tragédiát sejtet.
Egyetlen családtag érzi a bajt, a nagyapa - de vele a modern és felvilágosult szülők nem törődnek…
———
Gudrun, a katona éppen küldetésben jár. Magányosan küzd a lázadókkal, a Birodalom szolgálatában.
Hangokat hall, valaki szólongatja…
Ki lehet?
—–
Steven C. Kelly: Gudrun, a katona
Kulcs-Soft Nyrt.
2010
2010. január 9., szombat
Az Idő ifjúsága
A vén Idő nem érzi a korát,
Mert szerelemben éli önmagát.
—–
Minden igaz, szerelmes ölelés
Az Időnek egy újjászületés.
—-
Ha Szerelem a szerelmére lel,
Az Idő mindig új életre kel.
—–
Ahányszor embert alkotott a Tett;
Az Idő mindig újra született.
—–
Az Idő zajlik bennem és velem;
Ami elszárad: csak történelem.
——
Öltönyt nem hord, nem vánszorog Piacra;
Az életet nem adja soha saccra,
Nem hatja meg a divatok szele;
Ami örök, az tovább él vele.
——
Mert léte létről létre folytonos,
Az Idő soha nem lehet koros.
——-
Amíg van bennem Lélek, Szerelem,
Az Idő tovább él bennem, s velem.
——
S mert Lélek-szülte tűzben ég tova,
Az Idő nem is halhat meg soha.
Mert szerelemben éli önmagát.
—–
Minden igaz, szerelmes ölelés
Az Időnek egy újjászületés.
—-
Ha Szerelem a szerelmére lel,
Az Idő mindig új életre kel.
—–
Ahányszor embert alkotott a Tett;
Az Idő mindig újra született.
—–
Az Idő zajlik bennem és velem;
Ami elszárad: csak történelem.
——
Öltönyt nem hord, nem vánszorog Piacra;
Az életet nem adja soha saccra,
Nem hatja meg a divatok szele;
Ami örök, az tovább él vele.
——
Mert léte létről létre folytonos,
Az Idő soha nem lehet koros.
——-
Amíg van bennem Lélek, Szerelem,
Az Idő tovább él bennem, s velem.
——
S mert Lélek-szülte tűzben ég tova,
Az Idő nem is halhat meg soha.
2010. január 8., péntek
Szőke nő zűrben az űrben - XL.
NEGYVENEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Ed Karen vállára tette a kezét.
- Mondott még az időről mást is?
- Az időről nem. De az utolsó szavai sem voltak akármilyenek: Ezt mondta: Ez itt a senki földje. De leginkább semmi földje. Tűnjetek el, ha jót akartok.
A semmi földje. – mondta lassan Erich, és elgondolkodva nézett ki az ablakon. – Nézzetek szét. Ez itt valóban a semmi földje. Ez a sajátos erdő, ahol nincsenek madarak. A földi erdőségeket idéző rengeteg, ahol véletlenül sem bukkan fel soha egyetlen olyan állat sem, amely beletartozna; mindig csak olyan, aminek semmi keresnivalója sincsen benne.
Helmut egyre Ed Philipset nézte, de az instruktor nem figyelt fel rá, szórakozottan bámult az oldalsó ablakon kifelé, láthatóan Erich szavain tűnődve. Közben szórakozottan dobolt a sisakján, amit a bal hóna alatt tartott.
Helmut egyszerűen elkapta Ed karját, és maga felé fordította a férfit.
- Arra várunk, hogy elmondd, amit tudsz!
Ed Philips olyan képet vágott, mint aki álmából ébred.
- Bocsáss meg! – dadogta.
- Ideje elmondanod, amit tudsz! – nógatta az ifjabbik Schellenberg.
Erich nyomatékosan bólintott, Karen pedig felkészült rá, hogy jegyzetelnie kell.
- Mit tudtok a tér elméletéről? – nézett körbe Ed Philips.
- Nem sokat. – dörmögte Erich, és ez a „nem sokat” egészen pontosan azt jelentette: semmit.
- Én ugyanannyit. – tette hozzá Erich.
- Karen?
- Velem sem jártál jobban, - mosolygott a szőke nő. – sőt talán én vagyok a legrosszabb. Nem értem, amit tudok.
Erich elnevette magát.
- Én meg ha tudnám, se érteném! Sőt még azt sem értem, amit tudok, vagy tudnom kellene. Még azt se tudom igazából, mi az a téridő, vagyis: mi az Isten csudája köze van egymáshoz az időnek meg a térnek.
- A téridő, - kezdte magyarázatát Ed Philips. – a téridő a fizikában voltaképpen egy matematikai modell, ami egy sokaságban egyesíti a teret és az időt. – elakadt. Hirtelen maga sem tudta, hogyna kellene folytatnia.
- Jól elmagyaráztad! – dörmögte Helmut.
Erich kimutatott az ablakon. Az expedíció tagjai fásultan hevertek a földön, már egy szót se szóltak, egyszerű beletörődés, vagy önfeladó rezignáció látszott az arcokon. Talán ketten álltak még, de ők sem festettek jobban.
- Gyorsan dűlőre kellene jutnunk! – mondta Erich. – Az emberek egyrészt magyarázatot várnak, másrészt vezetést. Addig vagyunk képesek irányítani őket, amíg megoldható feladatokat tudunk adni.
- Rendben. – dörmögte Ed, de csak Karenre nézett.
A szőke nő nagyot sóhajtott.
- Jól van, - kezdte. – pedig el akartam kerülni, hogy éppen én mondjam el ezeket a dolgokat. Tehát: A téridő általában egy négydimenziós koordinátarendszer, három tér- és egy idődimenzióval; a rendszer pontjai egy-egy eseménynek felelnek meg.
- Idáig még nekem is világos. – jegyezte meg Helmut.
Karen barátságosan rámosolygott és folytatta:
A relativitáselmélet előtti fizika a téridő geometriáját euklideszinek, a tér- és idődimenziókat egymástól és a bennük elhelyezkedő testektől függetlennek tekintette. A filozófia időnként csak a teret tekintette valóságosnak, az időről az volt a véleménye, hogy az nem önálló entitás, hanem egészen egyszerűen az események egymás utániságának csalóka képzete. Más filozófiák, vallási és mitológiai rendszerek éppen ellenkezőleg; az időt adott kiindulópontból adott végpontig terjedő véges és determinált folyamatnak tekintették. A teret és az időt nem jutott eszükbe összekapcsolni. Tudomásunk szerint valahogy így gondolkodtak az emberek az időről egészen a XX. századig.
Mély lélegzetet vett.
- Mindebben elsőnek Albert Einstein elméletei hoztak változást. A speciális relativitáselmélet szerint a téridő az úgynevezett Minkowski-geometriával írható le, és a benne egymáshoz képest mozgó megfigyelők mást-mást érzékelnek térnek és időnek; a pontos összefüggést az úgynevezett Lorentz-transzformáció adja meg. – feltette a kezét. – ezeknek a fogalmaknak a magyarázatát ne kérjétek számon tőlem.
Mindhárom férfi elmosolyodott.
- Einstein másik elmélete, - folytatta a nő. - az általános relativitáselmélet szerint pedig az anyag meggörbíti maga körül a téridőt, ami – most még egy számomra ismeretlen fogalmat említek: Riemann-geometriával jellemezhető. Az utána keletkezett kozmológiai elképzelések, mint például a húrelmélet, pedig négynél több dimenziót feltételeznek. Egészen pontosan tizenegyet. – széttárta a karját. – Képtelen vagyok felfogni ezeket a dimenziókat, én csak egyszeű szőke nő vagyok!
Felnevettek. Ed Philips most olyat tett, amit még eddig soha: megsimította Karen fejét. A nő csaknem meghatódott tőle.
Helmut udvarias bólintásal köszönte meg Karen magyarázatát, aztán türelmetlen pillantást vetett Ed Philipsre.
- Te következel!
Philips tudta, hogy nem halogathatja tovább.
- Ahhoz a mondathoz kapcsolódnék, hogy az anyag meggörbíti maga körül a téridőt. Előbb azonban bevezetésképpen mondanom kell néhány dolgot.
- Gyorsan és röviden! – hörrent rá Erich.
Ed Philips válaszul megvakarta a füle tövét.
- Az emberi tudás egyik meghatározó eleme a helyváltoztatás képessége. – folytatta megfontoltan. – A modern űrhajtóművek feltatálásával ez a képesség megsokszorozódott. Jelenleg a világmindenségben gyakorlatilag bárhonnan bárhová el lehet jutni. Az űrutazás a politikának és a gazdaságnak teljesen új dimenziókat nyitott. A hagyományos vezetési modellek számára az emberiség helyzete áttekinthetetlenné vált.
Egy pillanatra megállt, a szemét dörzsölte.
Karen most nagyon mélyen megértette a férfit. Érezte, hogy Ed Philips egész idő alatt azon morfondírozik magában, mennyit árulhat el abból, amit ő maga tud. Hogy ez a tudás miben áll, a nő sem sejtette. Csak azt fogta fel, hogy Ed közel áll ahhoz a pillanathoz, amikor kénytelen lesz levetni magáról a mezőgazdasági instruktor idejétmúlttá vált szerepét.
Helmut szeme nagyot villant, Karen meglepetten nézett rá. Mit tud? A következő pillanatban még sokkal nagyobb megértéssel tekintett Edre.
- Szóval! – a férfi nagyot nyelt, láthatóan elszánta magát. – Bizonyos hírek kezdtek terjengeni a világű kölönböző térségeiben arról, hogy a Földön elkészült a működő térmanipulátor. Egy olyan szerkezet, amely képes arra, hogy a tér bizonyos pontjait úgy hajlítsa meg és görbítse el, hogy a meggörbített és elhajlított pontok egybeessenek. Valahogy úgy, mint a gyerek, amikor papírt hajtogat.
- Ezt nehéz felfogni. – vágta rá Erich miközben nyugtalanul figyelte az ablakon keresztül a többieket.
- Folytasd, Ed! – nógatta könyörtelenül Helmut.
Karen látta, hogy Ed szája kiszáradt, ezért a saját kulacsát nyújtotta neki. A férfi kedves mosollyal köszönte meg.
- Egy szó mint száz: olyan hírek terjedtek el, hogy a földiek a térmanipulátor segítségével titkos bázisokat építenek a világmindenség félreeső pontjain, és igyekeznek felderíteni az illegális gyarmatokat. Így mindenféle védekezés kilátástalanná válik, hiszen a térmanipulátor segítségével akármelyik védelmi vonal megkerülhető. – köhintett. – De nemcsak egyféle híresztelés van ezzel kapcsolatban. Egy másik hírcsoport szerint a Földnek ehhez semmi köze a térmanipulátorhoz; valaki más használja teljesen tisztázatlan célokra.
Újra köhintett egyet, és végigjáratta tekintetét a társaságon. Helmut Schellenberg nem bírta tovább a feszültséget.
- Ed Philips! Tudós vagy, esetleg ügynök?
- Na jó! – terítette ki (részben) a kártyáit Ed. – Nem vagyok elég jelentős személy ahhoz, hogy belepillanthassak a dossziéba.
- Miféle dossziéba?
- Egy elektronikus adatbankba, amely a térmanipulátorról szól. Egy bizonyos helyen mindent összegyűjtöttek, amit tudni lehet róla.
- Sokat tudnak?
- Sejtelmem sincs. de minden jel arra mutat, senki sem tudja elképzelni, hogy is néz ki a gyakorlatban egy térmanipulátor.
Erich a homlokához kapott.
- Hogy milyen a térmanipulátor, nem tudom, de ez a terület gyanús. Ez az erdő nem része az itteni térnek, de talán más térnek sem. Az a földvihar, vagy mi a nyavalya, amit láttunk, nem volt normális időjárási jelenség. Én nem tudom, milyen térben vagyunk, melyik bolygón, a világmindenség mely részén. Ez a furcsa erdőrészlet talán itt is létezik, otthon is, és még ki tudja, hány helyen.
- A tér? – nézett rá Ed. – A tér még hagyján.
- Hanem?
- Az idő. Sejtelmünk sincs, milyen időben vagyunk!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
Ed Karen vállára tette a kezét.
- Mondott még az időről mást is?
- Az időről nem. De az utolsó szavai sem voltak akármilyenek: Ezt mondta: Ez itt a senki földje. De leginkább semmi földje. Tűnjetek el, ha jót akartok.
A semmi földje. – mondta lassan Erich, és elgondolkodva nézett ki az ablakon. – Nézzetek szét. Ez itt valóban a semmi földje. Ez a sajátos erdő, ahol nincsenek madarak. A földi erdőségeket idéző rengeteg, ahol véletlenül sem bukkan fel soha egyetlen olyan állat sem, amely beletartozna; mindig csak olyan, aminek semmi keresnivalója sincsen benne.
Helmut egyre Ed Philipset nézte, de az instruktor nem figyelt fel rá, szórakozottan bámult az oldalsó ablakon kifelé, láthatóan Erich szavain tűnődve. Közben szórakozottan dobolt a sisakján, amit a bal hóna alatt tartott.
Helmut egyszerűen elkapta Ed karját, és maga felé fordította a férfit.
- Arra várunk, hogy elmondd, amit tudsz!
Ed Philips olyan képet vágott, mint aki álmából ébred.
- Bocsáss meg! – dadogta.
- Ideje elmondanod, amit tudsz! – nógatta az ifjabbik Schellenberg.
Erich nyomatékosan bólintott, Karen pedig felkészült rá, hogy jegyzetelnie kell.
- Mit tudtok a tér elméletéről? – nézett körbe Ed Philips.
- Nem sokat. – dörmögte Erich, és ez a „nem sokat” egészen pontosan azt jelentette: semmit.
- Én ugyanannyit. – tette hozzá Erich.
- Karen?
- Velem sem jártál jobban, - mosolygott a szőke nő. – sőt talán én vagyok a legrosszabb. Nem értem, amit tudok.
Erich elnevette magát.
- Én meg ha tudnám, se érteném! Sőt még azt sem értem, amit tudok, vagy tudnom kellene. Még azt se tudom igazából, mi az a téridő, vagyis: mi az Isten csudája köze van egymáshoz az időnek meg a térnek.
- A téridő, - kezdte magyarázatát Ed Philips. – a téridő a fizikában voltaképpen egy matematikai modell, ami egy sokaságban egyesíti a teret és az időt. – elakadt. Hirtelen maga sem tudta, hogyna kellene folytatnia.
- Jól elmagyaráztad! – dörmögte Helmut.
Erich kimutatott az ablakon. Az expedíció tagjai fásultan hevertek a földön, már egy szót se szóltak, egyszerű beletörődés, vagy önfeladó rezignáció látszott az arcokon. Talán ketten álltak még, de ők sem festettek jobban.
- Gyorsan dűlőre kellene jutnunk! – mondta Erich. – Az emberek egyrészt magyarázatot várnak, másrészt vezetést. Addig vagyunk képesek irányítani őket, amíg megoldható feladatokat tudunk adni.
- Rendben. – dörmögte Ed, de csak Karenre nézett.
A szőke nő nagyot sóhajtott.
- Jól van, - kezdte. – pedig el akartam kerülni, hogy éppen én mondjam el ezeket a dolgokat. Tehát: A téridő általában egy négydimenziós koordinátarendszer, három tér- és egy idődimenzióval; a rendszer pontjai egy-egy eseménynek felelnek meg.
- Idáig még nekem is világos. – jegyezte meg Helmut.
Karen barátságosan rámosolygott és folytatta:
A relativitáselmélet előtti fizika a téridő geometriáját euklideszinek, a tér- és idődimenziókat egymástól és a bennük elhelyezkedő testektől függetlennek tekintette. A filozófia időnként csak a teret tekintette valóságosnak, az időről az volt a véleménye, hogy az nem önálló entitás, hanem egészen egyszerűen az események egymás utániságának csalóka képzete. Más filozófiák, vallási és mitológiai rendszerek éppen ellenkezőleg; az időt adott kiindulópontból adott végpontig terjedő véges és determinált folyamatnak tekintették. A teret és az időt nem jutott eszükbe összekapcsolni. Tudomásunk szerint valahogy így gondolkodtak az emberek az időről egészen a XX. századig.
Mély lélegzetet vett.
- Mindebben elsőnek Albert Einstein elméletei hoztak változást. A speciális relativitáselmélet szerint a téridő az úgynevezett Minkowski-geometriával írható le, és a benne egymáshoz képest mozgó megfigyelők mást-mást érzékelnek térnek és időnek; a pontos összefüggést az úgynevezett Lorentz-transzformáció adja meg. – feltette a kezét. – ezeknek a fogalmaknak a magyarázatát ne kérjétek számon tőlem.
Mindhárom férfi elmosolyodott.
- Einstein másik elmélete, - folytatta a nő. - az általános relativitáselmélet szerint pedig az anyag meggörbíti maga körül a téridőt, ami – most még egy számomra ismeretlen fogalmat említek: Riemann-geometriával jellemezhető. Az utána keletkezett kozmológiai elképzelések, mint például a húrelmélet, pedig négynél több dimenziót feltételeznek. Egészen pontosan tizenegyet. – széttárta a karját. – Képtelen vagyok felfogni ezeket a dimenziókat, én csak egyszeű szőke nő vagyok!
Felnevettek. Ed Philips most olyat tett, amit még eddig soha: megsimította Karen fejét. A nő csaknem meghatódott tőle.
Helmut udvarias bólintásal köszönte meg Karen magyarázatát, aztán türelmetlen pillantást vetett Ed Philipsre.
- Te következel!
Philips tudta, hogy nem halogathatja tovább.
- Ahhoz a mondathoz kapcsolódnék, hogy az anyag meggörbíti maga körül a téridőt. Előbb azonban bevezetésképpen mondanom kell néhány dolgot.
- Gyorsan és röviden! – hörrent rá Erich.
Ed Philips válaszul megvakarta a füle tövét.
- Az emberi tudás egyik meghatározó eleme a helyváltoztatás képessége. – folytatta megfontoltan. – A modern űrhajtóművek feltatálásával ez a képesség megsokszorozódott. Jelenleg a világmindenségben gyakorlatilag bárhonnan bárhová el lehet jutni. Az űrutazás a politikának és a gazdaságnak teljesen új dimenziókat nyitott. A hagyományos vezetési modellek számára az emberiség helyzete áttekinthetetlenné vált.
Egy pillanatra megállt, a szemét dörzsölte.
Karen most nagyon mélyen megértette a férfit. Érezte, hogy Ed Philips egész idő alatt azon morfondírozik magában, mennyit árulhat el abból, amit ő maga tud. Hogy ez a tudás miben áll, a nő sem sejtette. Csak azt fogta fel, hogy Ed közel áll ahhoz a pillanathoz, amikor kénytelen lesz levetni magáról a mezőgazdasági instruktor idejétmúlttá vált szerepét.
Helmut szeme nagyot villant, Karen meglepetten nézett rá. Mit tud? A következő pillanatban még sokkal nagyobb megértéssel tekintett Edre.
- Szóval! – a férfi nagyot nyelt, láthatóan elszánta magát. – Bizonyos hírek kezdtek terjengeni a világű kölönböző térségeiben arról, hogy a Földön elkészült a működő térmanipulátor. Egy olyan szerkezet, amely képes arra, hogy a tér bizonyos pontjait úgy hajlítsa meg és görbítse el, hogy a meggörbített és elhajlított pontok egybeessenek. Valahogy úgy, mint a gyerek, amikor papírt hajtogat.
- Ezt nehéz felfogni. – vágta rá Erich miközben nyugtalanul figyelte az ablakon keresztül a többieket.
- Folytasd, Ed! – nógatta könyörtelenül Helmut.
Karen látta, hogy Ed szája kiszáradt, ezért a saját kulacsát nyújtotta neki. A férfi kedves mosollyal köszönte meg.
- Egy szó mint száz: olyan hírek terjedtek el, hogy a földiek a térmanipulátor segítségével titkos bázisokat építenek a világmindenség félreeső pontjain, és igyekeznek felderíteni az illegális gyarmatokat. Így mindenféle védekezés kilátástalanná válik, hiszen a térmanipulátor segítségével akármelyik védelmi vonal megkerülhető. – köhintett. – De nemcsak egyféle híresztelés van ezzel kapcsolatban. Egy másik hírcsoport szerint a Földnek ehhez semmi köze a térmanipulátorhoz; valaki más használja teljesen tisztázatlan célokra.
Újra köhintett egyet, és végigjáratta tekintetét a társaságon. Helmut Schellenberg nem bírta tovább a feszültséget.
- Ed Philips! Tudós vagy, esetleg ügynök?
- Na jó! – terítette ki (részben) a kártyáit Ed. – Nem vagyok elég jelentős személy ahhoz, hogy belepillanthassak a dossziéba.
- Miféle dossziéba?
- Egy elektronikus adatbankba, amely a térmanipulátorról szól. Egy bizonyos helyen mindent összegyűjtöttek, amit tudni lehet róla.
- Sokat tudnak?
- Sejtelmem sincs. de minden jel arra mutat, senki sem tudja elképzelni, hogy is néz ki a gyakorlatban egy térmanipulátor.
Erich a homlokához kapott.
- Hogy milyen a térmanipulátor, nem tudom, de ez a terület gyanús. Ez az erdő nem része az itteni térnek, de talán más térnek sem. Az a földvihar, vagy mi a nyavalya, amit láttunk, nem volt normális időjárási jelenség. Én nem tudom, milyen térben vagyunk, melyik bolygón, a világmindenség mely részén. Ez a furcsa erdőrészlet talán itt is létezik, otthon is, és még ki tudja, hány helyen.
- A tér? – nézett rá Ed. – A tér még hagyján.
- Hanem?
- Az idő. Sejtelmünk sincs, milyen időben vagyunk!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. január 7., csütörtök
Interjú Bódai-Soós Judittal
Most tettem fel a scifi.hu-ra, illetve a bookmania.eu-ra a Bódai-Soós Judittal (Judittival) készült interjút.
Közben olvasom Juditti regényét, ami nagyon kellemes élmény. Ha a végére érek, ismertetőt fogok írni róla.
Azt hiszem, a regény bájának legfőbb titka, hogy Juditti hűséges maradt a gyermekkorához - és Önmagához. Ezért tudja érintetlenül, szépségesen, varázslatosan átnyújtani a világot, ifjúságunk világát - egy gyermek szemével.
L. N. Peters: Optimista vagy pesszimista ember vagy?
Bódai-Soós Judit: Határozottan optimista.
L. N. Peters: Mi az írói ars poeticád?
Bódai-Soós Judit: Ezen még sosem gondolkodtam, de egyszer egy vers-csokrom mottójául ezt írtam: Tanulok fényt kovácsolni a fájdalomból, tanulok hitet meríteni a könnypatakból, tanulok reményt faragni a félelmeimből…
L. N. Peters: Van-e jövője szerinted a magyar költészetnek és irodalomnak?
Bódai-Soós Judit: Amennyiben a magyarságnak van jövője, úgy a magyar költészet és irodalom sem temetnivaló.
L. N. Peters: És van a magyarságnak jövője?
Közben olvasom Juditti regényét, ami nagyon kellemes élmény. Ha a végére érek, ismertetőt fogok írni róla.
Azt hiszem, a regény bájának legfőbb titka, hogy Juditti hűséges maradt a gyermekkorához - és Önmagához. Ezért tudja érintetlenül, szépségesen, varázslatosan átnyújtani a világot, ifjúságunk világát - egy gyermek szemével.
L. N. Peters: Optimista vagy pesszimista ember vagy?
Bódai-Soós Judit: Határozottan optimista.
L. N. Peters: Mi az írói ars poeticád?
Bódai-Soós Judit: Ezen még sosem gondolkodtam, de egyszer egy vers-csokrom mottójául ezt írtam: Tanulok fényt kovácsolni a fájdalomból, tanulok hitet meríteni a könnypatakból, tanulok reményt faragni a félelmeimből…
L. N. Peters: Van-e jövője szerinted a magyar költészetnek és irodalomnak?
Bódai-Soós Judit: Amennyiben a magyarságnak van jövője, úgy a magyar költészet és irodalom sem temetnivaló.
L. N. Peters: És van a magyarságnak jövője?
2010. január 6., szerda
Értekezlet-frász
Ha a világ beteg
Szaporodnak és
Sokasodnak
Az értekezletek.
—–
Ahogy fent,
Úgy lent:
Ami fent
Nem ment,
Semmit sem ment
Lent.
——
Ami fent meddő agyalás,
Abból lent sem lesz más:
Megszorítás,
Elvonás,
Zsarolás,
Meg túlkapás.
—–
Ha drága a kenyér meg a borsó,
Ha drágaságtól lett üres
A korsó,
A Halál olcsó,
S drága a koporsó,
Legyen elég szómenés;
Az olcsó.
——–
Ha elveszi a nép eszét
A sok üres beszéd,
Majd oszlik szerteszét,
Szavaz,
Ha jön tavasz,
Utána nem kell félni;
Sok értekezlet megtanít majd
Levegőből élni.
Szaporodnak és
Sokasodnak
Az értekezletek.
—–
Ahogy fent,
Úgy lent:
Ami fent
Nem ment,
Semmit sem ment
Lent.
——
Ami fent meddő agyalás,
Abból lent sem lesz más:
Megszorítás,
Elvonás,
Zsarolás,
Meg túlkapás.
—–
Ha drága a kenyér meg a borsó,
Ha drágaságtól lett üres
A korsó,
A Halál olcsó,
S drága a koporsó,
Legyen elég szómenés;
Az olcsó.
——–
Ha elveszi a nép eszét
A sok üres beszéd,
Majd oszlik szerteszét,
Szavaz,
Ha jön tavasz,
Utána nem kell félni;
Sok értekezlet megtanít majd
Levegőből élni.
2010. január 5., kedd
Interjú B. Kósa Katalinnal
Az előbb tettem fel a scifi.hu-ra és a bookmania.eu-ra a B. Kósa Katival készült interjút.
A beszélgetés nekem határozottan szórakoztató volt, beszélgető partnerem számára talán nem annyira. Tudom, hogy kukacoskodó vagyok, sokan szidtak már a kellemetlen kérdések miatt - tűröm.
Kati határozottan érdekes embernek mutatkozott; jól átgondolt írásai után ez nem is lepett meg.
“L. N. Peters: Hogyan foglalnád össze eddigi pályafutásodat?
B. Kósa Katalin: Nem szeretném összefoglalni. Az összefoglalást majd elvégzi valaki más…a nekrológomban…De ez nem sürgős, előbb még megírok ezt-azt.
L. N. Peters: Részösszefoglalást sem kérhetek?
B.Kósa Katalin: Na, akkor egy gyors leltár: Közel harminc novellám jelent meg eddig, részben nyomtatásban, ( Galaktika, X-Magazin, ÚJ Galaxis, AACS ) részben online(is) ( pl.:Solaria ) Egy regényem jelent meg, „Szerena-szisztéma” címmel, a Lilli kiadónál, 2008-ban. Háromszor kaptam harmadik díjat: Először a régi Galaktika 1994-es novellapályázatán, azután az X-Magazin egy tematikus novellapályázatán, majd 2003-ban a Preyer Hugó emlékére meghirdetett novellapályázaton. ( Pontos bibliográfia található az írói honlapomon: http://serena.5mp.eu )”
A bookmania.eu-ra feltett novelláskötete egyik írásában van egy olyan fordulat, amivel elképesztett. Akkor határoztam el, hogy egyszer meginterjúvolom.
Türelmesnek igen türelmes volt - egy ideig. Aztán már nem annyira.
De azért női mivoltát Kati sem tagadhatja; legalábbis hiúság tekintetében. Zsémbelni kezdett velem amiatt, hogy túl gyorsan teszem fel a cikkeket mindkét honlapra, attól tart, az interjú gyorsan alágördül - és eltűnik.
Hát, Hölgyeim és Uraim - még nem gördült alá. Meg lehet rohamozni. Kati nagyon kíváncsi, hányan futják végig…
Sok Olvasót kívánok Neked, Kati!
A beszélgetés nekem határozottan szórakoztató volt, beszélgető partnerem számára talán nem annyira. Tudom, hogy kukacoskodó vagyok, sokan szidtak már a kellemetlen kérdések miatt - tűröm.
Kati határozottan érdekes embernek mutatkozott; jól átgondolt írásai után ez nem is lepett meg.
“L. N. Peters: Hogyan foglalnád össze eddigi pályafutásodat?
B. Kósa Katalin: Nem szeretném összefoglalni. Az összefoglalást majd elvégzi valaki más…a nekrológomban…De ez nem sürgős, előbb még megírok ezt-azt.
L. N. Peters: Részösszefoglalást sem kérhetek?
B.Kósa Katalin: Na, akkor egy gyors leltár: Közel harminc novellám jelent meg eddig, részben nyomtatásban, ( Galaktika, X-Magazin, ÚJ Galaxis, AACS ) részben online(is) ( pl.:Solaria ) Egy regényem jelent meg, „Szerena-szisztéma” címmel, a Lilli kiadónál, 2008-ban. Háromszor kaptam harmadik díjat: Először a régi Galaktika 1994-es novellapályázatán, azután az X-Magazin egy tematikus novellapályázatán, majd 2003-ban a Preyer Hugó emlékére meghirdetett novellapályázaton. ( Pontos bibliográfia található az írói honlapomon: http://serena.5mp.eu )”
A bookmania.eu-ra feltett novelláskötete egyik írásában van egy olyan fordulat, amivel elképesztett. Akkor határoztam el, hogy egyszer meginterjúvolom.
Türelmesnek igen türelmes volt - egy ideig. Aztán már nem annyira.
De azért női mivoltát Kati sem tagadhatja; legalábbis hiúság tekintetében. Zsémbelni kezdett velem amiatt, hogy túl gyorsan teszem fel a cikkeket mindkét honlapra, attól tart, az interjú gyorsan alágördül - és eltűnik.
Hát, Hölgyeim és Uraim - még nem gördült alá. Meg lehet rohamozni. Kati nagyon kíváncsi, hányan futják végig…
Sok Olvasót kívánok Neked, Kati!
2010. január 4., hétfő
Vasi Szabó János: Világállam
“Utolsó rejtjel nélküli üzenet a Földre: …az emberek keresik Istent…stop…az emberek nem találják Istent…stop…az emberek nem találják Önmagukat…stop…vége…vége…vége”
Vasi Szabó Jánosválogatott Világállam című kötete a szerzőnek a nyolcvanas években született, SF-érdekű írásaiból nyújt számunkra rendkívül gondos válogatást.
Science fiction kötetnek meglehetősen szokatlan a Világállam; nemcsak szépen kimunkált szépirodalmi stílusa, nemcsak markáns és erőteljes, időnként kifejezetten szépséges nyelvezete, hanem szépirodalmi látásmódja, eltéveszthetetlenül szépirodalmi típusú problémafelvetése miatt is.
A szerző jelenleg a legtöbb helyen publikáló magyar írók közé tartozik. Legutóbbi írása - ha jól követem - az Irodalmi Szemle 2009. novemberi számában jelent meg.
Manapság, amikor rangos és kevéssé rangos fórumokon rendszeresen arról panaszkodnak a scifi írók, hogy az úgynevezett magas irodalmi körökben mozgó literátor kollégáik egy része nem vagy csak kevéssé akarja őket ember- vagy írószámba venni, jogosnak tűnik a kérdés: miért jelentet meg egy nívós szépirodalmi lapokban publikáló szerző SF-kötetet? Ráadásul olyan művekkel, amelyeket húsz évvel ezelőtt írt.
Vasi Szabó János nem SF-író. Ő egyszerűen: író. Mindkét fél dogmáit halomra dönti; mert tudja, hogy voltaképpen nincsenek SF-írók, mer nem-SF-írók, hanem csak egyszerűen írók vannak. Írók, akik jól vagy rosszul művelik a literátor mesterségét. Mert a nem kifejezetten a fantasztikum területén kalandozó, a nem science fiction-re szakosodott író is fantasztikus történetet, vagy éppen scifit ír, ha a téma sírva könyörög érte.
Drámát sem azért ír a jó író, mert mindenképpen a színpadra akarja erőltetni az általa teremtett világot, hanem azért, mert a műnek van a színpadra szüksége.
A Világállam történeteinek SF-kulisszákra van szükségük - hogy teljes mondanivalójukat kifejthessék.
——
A Tejút szíve
Erdei Williemsz meglátogatja tudós kollégáját, Cserkaszov professzort, aki a Sagittarius-rendszer közelében keringő Sarik bolygón él. Tapasztalatai egyszerre komikusak és félelmetesek. Mélységesen emberi problémákat vet fel a történet, a szituáció halványan arra emlékeztet, amit G. A. úr látott X-ben. Ahhoz azonban, hogy a depressziós huszadik századi szituáció egyetemesebb érvényre emelkedjen, SF-kulisszákra volt szükség. Így lehetett a groteszk felé, de a sajátosan ironikus groteszk felé elmenni. Hogy szarkasztikus formában még a robotika törvényei is felmerülhettek.
Nem, Herr Heidegger! Nem vagyunk belévetve a világba! Nem vagyunk kiszolgáltatva a Végzetnek!
De nem találjuk Istent…
Nem találjuk önmagunkat…
——–
Kettészakított világ
Hagyományos SF-szituáció. Generációs csillaghajó a végtelen űrben. A fedélzeten kialakul egy sajátos társadalom; és minden egészen másképpen történik, mint ahogy azt indításkor elhatározták.
Sokan megírták saját művüket erről az alapvetően képzelt, és alapvetően SF-en kívül más kulisszák közé be nem helyezhető szituációról.
(A helyzet általam ismert egyik legjobb feldolgozása kortárs magyar szerző tollából származik. Szabó Sándor félelmetes ószövetségi párhuzamba illesztette, az embernek a hideg futkos tőle a hátán. Sokkal jobb, mint néhány ajnározott külföldi író témába vágó írása. Ha angolból fordították volna, kalaplevéve emlegetnék a magyari végeken, így meg…? SzS felvételi kérelmét nemrég utasította vissza az Írószövetség…
Mi magyarok nem tudjuk megbecsülni az értékeinket. Egyébként erről is szól Vasi Szabó írása.)
Voltaképpen ez a szituáció az emberré válást, az emberi társadalom kialakulását modellezi a szociáldarwinizmus minden változatának ma is divatos hókuszpókuszai nélkül. A lényeget.
A szikár történet mögött számos kérdőjel. Miért? Miért teremtünk hierarchiát? Miért a magasan fejlett ember dolgoz ki hierarchikus modelleket?
Mit is jelent kiűzetésünk az Édenből?
Az ember keresi Istent, és nem találja önmagát…
——–
Világállam
A kötet legerősebb írása előbb fanyarul összekacsint az olvasóval; aztán csúfondárosan nyelvet ölt rá.
Első olvasatra épen olyannak tűnik, mint amilyenek a nyolcvanas évekbeli szamizdatokból vicsorogtak az olvasóra; csak azoknál jóval színvonalasabb. Vasi Szabó nem is veszi a fáradságot a rejtjelezéshez; teljesen egyértelmű, mit jelent a Világállam, és micsoda a Szabad Világok…
Húsz évvel ezelőtt bármely egydimenziós irodalomfelfogás ide lyukadt volna ki; Orwell parafrázis a Vasi Szabóra olyan nagyon jellemző személyes hangvétellel. A kulisszák vidéki magyar kisvárosra utalnak a szituáció egy jövbeli totális állam reménytelen, elembertelenítő világa.
Akkor miért a helyenként ironikus hangnem?
Miért is adatta ki Vasi Szabó ezt a történetet éppen most? Vajon a Világállam csak diktatúra? A Szabad Világok csak a szabadság hona? A Jó meg a Rossz küzdene egymással?
Nem inkább egybe tartoznak ők ketten, mint zsák meg a foltja?
Álcázott rémek rejtőznek bennünk, felettünk, múltunkban, jelenünkben
Az ember Istent keresi - és nem találja önmagát.
——-
“Utolsó rejtjel nélküli üzenet a Földre: …az emberek keresik Istent…stop…az emberek nem találják Istent…stop…az emberek nem találják Önmagukat…stop…vége…vége…vége”
Vasi Szabó János: Világállam
Ad Librum Kiadó
2009.
2010. január 3., vasárnap
Mesebeli este
Mint Holle Anyó fiatal korában;
Holdfény botladozik a friss havon,
S fürdik a csillogó, fehér világban
A békéltető téli nyugalom.
——-
Hódunna alatt szunnyad a faág.
Hótól konyul le az éjszaka bajsza,
S az ablakon túl olyan a világ,
Mint gyermekkori képeskönyvek rajza.
——-
A vén Idő, mely minden villanásban
A Nyugodalom pillanatát leste,
Most szeretkezik a hószakadásban,
És felsikolt a téli este teste.
Holdfény botladozik a friss havon,
S fürdik a csillogó, fehér világban
A békéltető téli nyugalom.
——-
Hódunna alatt szunnyad a faág.
Hótól konyul le az éjszaka bajsza,
S az ablakon túl olyan a világ,
Mint gyermekkori képeskönyvek rajza.
——-
A vén Idő, mely minden villanásban
A Nyugodalom pillanatát leste,
Most szeretkezik a hószakadásban,
És felsikolt a téli este teste.
2010. január 2., szombat
Szőke nő zűrben az űrben - XXXIX.
HARMINCKILENCEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
A három férfi döbbenten nézett a szőke nőre.
- Ez azt jelenti, hogy… - nyögte Helmut.
- Ki kell egészítenem az adatot, - folytatta eltökélten Karen. – a fennmaradó huszonhét százalékhoz ugyanis csupa gyerek, súlyos beteg, vagy idős ember tartozik. – amikro Ed finom bólintását meglátta a nő elszántan folytatta: - Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ide sorolható rabszolgák közül aki cselekvőképes, negyedéven belül mind megszökik.
Megrökönyödve bámultak a nőre.
- Tudunk valamit róla, miféle rabszolgák tartoznak ebbe a körbe? – Ed Philips láthatóan nem törődött már a titoktartással. Azt sem tudják, hol vannak, mit tehetnek; össze kell fogniuk.
- Talán valamiféle pszichológiai vizsgálat alapján szúrták ki őket? – találgatott Helmut Schellenberg.
Válaszképpen Erich gúnyosan a főnökére mosolygott, Ed Philips meg türelmetlenül ciccentett egyet a nyelvével.
- Te is tudod, hogy a rabszolgákon általában semmiféle pszichológiai vizsgálatot nem végeznek! Egyszerűen eladják őket és kész.
- Jó, elhiszem, de valamilyen szempontok szerint kiválasztják ezeket az embereket. Minket, a masterlandi gazdákat nem tájékoztatnak róla, de valakinek erről tudnia kell. Lehet valamit sejteni róla, ki, hol, milyen hivatalban különböztette meg őket? – nyíltan Karenre nézett.
A nő egy pillanatig habozott. Ed Philips beleegyező bólintására rávágta:
- Erről semmit sem tudtam meg.
Néhány pillanatig hallgattak. Kint a helikopter körül az expedíció emberei már alig-alig váltottak egymással pár szót, mint őket figyelték, arra vártak, hogy ők jussanak valamilyen döntésre.
Mivel Philips hallgatott, Karen szólalt meg:
- Összefoglalnám: - mondta, mire mindnyájan ránéztek. – Megtudtuk, hogy a rabszolgák egy közelebbről meghatározható csoportjához tartozó emberek kivétel nélkül mind megszöknek. Mivel rabszolgaként egymással mind nem találkozhattak, azt kell feltételeznünk, hogy a szökés oka a rabszolgaságba jutásukat megelőző időben keresendő. Valamilyen módon azonosítják egymást. Szerintem erre szolgál az a bizonyos kérdés, amit a nyomorult Marinelli nekem is feltett: Hogy mit kell tennie, Ames-nek és Montesininek.
Ed Philips váratlanul hátrahajolt, és két csattanós puszit nyomot Karen arcára. A nő úgy meglepődött, hogy a szava is elakadt.
- Úgy van! Ez a magyarázat! Köszönöm, Karen! – még egy cuppanós.
Karen most éppen olyan kifejezéssel bámult a férfira, amilyennek az ostoba szőke nők mosolyát szokták tartani a nem túl jó megfigyelő képességgel rendelkező átlagemberek.
- Igen, - helyeselt Erich. - de akkor azt is fel kell tételeznünk, hogy ezek az emberek valamiféle csoporthoz tartoznak, és sokan vannak. Nem ismerhetik egymást mind, mert különben nem volna szükség felismerési rituáléra.
- Úgy gondolom, - fűzte tovább Ed. – azt is tudjuk, hogyan hívják egymást ezek az emberek. Bujdosók.
Néhány pillanatig hallgattak.
- Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el! Idézte Erich. – Vajon mit jelent az Avalon kifejezés?
- Avalon mesebeli helyszín a kelta mitológiában, - felelte Karen. – a boldogok országa; vagy valami olyasmi.
- Szerintem itt is valami helyre utal. – töprengett hangosan Philips.
- Rendben, - intett kissé türelmetlenül Helmut. – de még mindig nem tudjuk, hol vagyunk, és mit kellene tennünk.
- Szerintem olvasd tovább, Karen!
- Máris!
A nő újra a feljegyzéseibe mélyedt.
- Olvasom! Ti kik vagytok? Onnan jöttetek? Az „onnan” kifejezést nagyon erős hangsúllyal mondta. Valamiféle helyszínre vonatkozhatott, amit ő ismert
- Azok is ismerték, akiket várt, és akikkel találkozni szeretett volna.
- Feltehetően igen. – hagyta helyben Philips. – Olvasd tovább!
- Az ember itt szünetet tartott, nagyon rémülten nézett ránk. Utána még a következőket mondta: Nem. Ti nem azok vagytok. Ti rabszolgavadászok vagytok. Az „azok” szóra most is nagyon erős hangsúly került. Aztán megismételte: Rabszolgavadászok.
Hallgattak.
- Mi a csudát lehet ebből kiokoskodni? – kérdezte fásultan Helmut. – A nyomorultnak a kezét és lábát levágták. Súlyos seblázban haldokolt. Talán már delíriumban is volt.
- Érzékelt bennünket, Helmut. Nem beszélhetett nagyon félre, ha megállapította, hogy rabszolgavadászok vagyunk. Merthogy valóban azok is voltunk.
- Ezután Helmut és Erich is mondtak valamit. – folytatta Karen. - A haldokló hosszan és merően nézett bennünket. Talán percek is eltelhettek, mire újra megszólalt. Akkor a következőket mondta: Tűnjetek el innen, ha kedves az életetek. Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere. – ezeket mondta.
Mivel mindenki hallgatott, Karen tovább beszélt:
- Engedelmetekkel összefoglalnám a mondanivalója legfontosabb részeit: - mély lélegzetet vett. A háromférfi szótlanul várta a folytatást. Ahogy kinézett az ablakon, úgy tűnt, mintha a többiek is tudnák, miről folyik a szó, mert némán figyeltek. – Tehát: Először: közölte, hogy veszélyben vagyunk. Tűnjünk el, ha kedves az életünk. A veszély nagyságát úgy ítélte meg, hogy az életünket kockáztatjuk a jelenlétünkkel.
- A veszély nyilván nem légből kapott! – jegyezte meg Erich. – Valaki levágta ennek a nyomorultnak a végtagjait.
Ed Philips nagyot sóhajtott, Helmut sötéten meradt maga elé. Karen folytatta:
- Másodszor: szerinte valakik, azon személyek, akiket éles hangsúllyal és csak azok néven említett, képesek nagyon különleges térmanipulációkra. Szerinte meghajlították a teret. Ez volt a mondanivalója legérdekesebb része. Ha megengeditek, megismételném.
Mindhárman szótlanul bólintottak, szinte egyszerre.
.- Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere.
Helmut előredőlt.
- Marhaság. Ennek semmi értelme. A szerencsétlen flótás a halálán volt, összevissza beszélt.
Erich valószínűleg igen ritkán mondott ellent a Schellenberg család valamelyik tagjának, most azonban megtette, méghozzá felettébb energikusan:
- Ez nem összevissza beszéd! Valamit tudnia kellett, és az sokkal több, mint amit ebben a pillanatban mi tudunk!
- Tudott, bizony! – helyeselt Ed.
Helmut válaszul végigmérte:
- Te mit tudsz?
- Elmondom, csak előbb Karen fejezze be a felolvasást.
- Mondott még a nyomorult egyebet is?
- Igen, mondott! – Karen elsimította a homlokába hulló szőke tincseket. – Eddig a térről beszélt, a végén pedig: az időről. A következőket mondta: Az idő… azzal vigyázzatok… az idővel vigyázzatok! Fogságban van. Az idő megszorult. Benne rekedt a buzogány fodraiban, mint résekben az esővíz. Az idő félelmetes…
Igen hatásos lehetett a hangsúlya, mert mind a három férfi sóbálvány módjára bámult rá.
- Tehát, - ismételte Karen. – Az idő fogságban van. Az idő megszorult. Az idő félelmetes.
- Mi a csudát akar ez jelenteni? – motyogta maga elé Erich.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Íródott Nyuzga javaslatára
A három férfi döbbenten nézett a szőke nőre.
- Ez azt jelenti, hogy… - nyögte Helmut.
- Ki kell egészítenem az adatot, - folytatta eltökélten Karen. – a fennmaradó huszonhét százalékhoz ugyanis csupa gyerek, súlyos beteg, vagy idős ember tartozik. – amikro Ed finom bólintását meglátta a nő elszántan folytatta: - Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az ide sorolható rabszolgák közül aki cselekvőképes, negyedéven belül mind megszökik.
Megrökönyödve bámultak a nőre.
- Tudunk valamit róla, miféle rabszolgák tartoznak ebbe a körbe? – Ed Philips láthatóan nem törődött már a titoktartással. Azt sem tudják, hol vannak, mit tehetnek; össze kell fogniuk.
- Talán valamiféle pszichológiai vizsgálat alapján szúrták ki őket? – találgatott Helmut Schellenberg.
Válaszképpen Erich gúnyosan a főnökére mosolygott, Ed Philips meg türelmetlenül ciccentett egyet a nyelvével.
- Te is tudod, hogy a rabszolgákon általában semmiféle pszichológiai vizsgálatot nem végeznek! Egyszerűen eladják őket és kész.
- Jó, elhiszem, de valamilyen szempontok szerint kiválasztják ezeket az embereket. Minket, a masterlandi gazdákat nem tájékoztatnak róla, de valakinek erről tudnia kell. Lehet valamit sejteni róla, ki, hol, milyen hivatalban különböztette meg őket? – nyíltan Karenre nézett.
A nő egy pillanatig habozott. Ed Philips beleegyező bólintására rávágta:
- Erről semmit sem tudtam meg.
Néhány pillanatig hallgattak. Kint a helikopter körül az expedíció emberei már alig-alig váltottak egymással pár szót, mint őket figyelték, arra vártak, hogy ők jussanak valamilyen döntésre.
Mivel Philips hallgatott, Karen szólalt meg:
- Összefoglalnám: - mondta, mire mindnyájan ránéztek. – Megtudtuk, hogy a rabszolgák egy közelebbről meghatározható csoportjához tartozó emberek kivétel nélkül mind megszöknek. Mivel rabszolgaként egymással mind nem találkozhattak, azt kell feltételeznünk, hogy a szökés oka a rabszolgaságba jutásukat megelőző időben keresendő. Valamilyen módon azonosítják egymást. Szerintem erre szolgál az a bizonyos kérdés, amit a nyomorult Marinelli nekem is feltett: Hogy mit kell tennie, Ames-nek és Montesininek.
Ed Philips váratlanul hátrahajolt, és két csattanós puszit nyomot Karen arcára. A nő úgy meglepődött, hogy a szava is elakadt.
- Úgy van! Ez a magyarázat! Köszönöm, Karen! – még egy cuppanós.
Karen most éppen olyan kifejezéssel bámult a férfira, amilyennek az ostoba szőke nők mosolyát szokták tartani a nem túl jó megfigyelő képességgel rendelkező átlagemberek.
- Igen, - helyeselt Erich. - de akkor azt is fel kell tételeznünk, hogy ezek az emberek valamiféle csoporthoz tartoznak, és sokan vannak. Nem ismerhetik egymást mind, mert különben nem volna szükség felismerési rituáléra.
- Úgy gondolom, - fűzte tovább Ed. – azt is tudjuk, hogyan hívják egymást ezek az emberek. Bujdosók.
Néhány pillanatig hallgattak.
- Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el! Idézte Erich. – Vajon mit jelent az Avalon kifejezés?
- Avalon mesebeli helyszín a kelta mitológiában, - felelte Karen. – a boldogok országa; vagy valami olyasmi.
- Szerintem itt is valami helyre utal. – töprengett hangosan Philips.
- Rendben, - intett kissé türelmetlenül Helmut. – de még mindig nem tudjuk, hol vagyunk, és mit kellene tennünk.
- Szerintem olvasd tovább, Karen!
- Máris!
A nő újra a feljegyzéseibe mélyedt.
- Olvasom! Ti kik vagytok? Onnan jöttetek? Az „onnan” kifejezést nagyon erős hangsúllyal mondta. Valamiféle helyszínre vonatkozhatott, amit ő ismert
- Azok is ismerték, akiket várt, és akikkel találkozni szeretett volna.
- Feltehetően igen. – hagyta helyben Philips. – Olvasd tovább!
- Az ember itt szünetet tartott, nagyon rémülten nézett ránk. Utána még a következőket mondta: Nem. Ti nem azok vagytok. Ti rabszolgavadászok vagytok. Az „azok” szóra most is nagyon erős hangsúly került. Aztán megismételte: Rabszolgavadászok.
Hallgattak.
- Mi a csudát lehet ebből kiokoskodni? – kérdezte fásultan Helmut. – A nyomorultnak a kezét és lábát levágták. Súlyos seblázban haldokolt. Talán már delíriumban is volt.
- Érzékelt bennünket, Helmut. Nem beszélhetett nagyon félre, ha megállapította, hogy rabszolgavadászok vagyunk. Merthogy valóban azok is voltunk.
- Ezután Helmut és Erich is mondtak valamit. – folytatta Karen. - A haldokló hosszan és merően nézett bennünket. Talán percek is eltelhettek, mire újra megszólalt. Akkor a következőket mondta: Tűnjetek el innen, ha kedves az életetek. Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere. – ezeket mondta.
Mivel mindenki hallgatott, Karen tovább beszélt:
- Engedelmetekkel összefoglalnám a mondanivalója legfontosabb részeit: - mély lélegzetet vett. A háromférfi szótlanul várta a folytatást. Ahogy kinézett az ablakon, úgy tűnt, mintha a többiek is tudnák, miről folyik a szó, mert némán figyeltek. – Tehát: Először: közölte, hogy veszélyben vagyunk. Tűnjünk el, ha kedves az életünk. A veszély nagyságát úgy ítélte meg, hogy az életünket kockáztatjuk a jelenlétünkkel.
- A veszély nyilván nem légből kapott! – jegyezte meg Erich. – Valaki levágta ennek a nyomorultnak a végtagjait.
Ed Philips nagyot sóhajtott, Helmut sötéten meradt maga elé. Karen folytatta:
- Másodszor: szerinte valakik, azon személyek, akiket éles hangsúllyal és csak azok néven említett, képesek nagyon különleges térmanipulációkra. Szerinte meghajlították a teret. Ez volt a mondanivalója legérdekesebb része. Ha megengeditek, megismételném.
Mindhárman szótlanul bólintottak, szinte egyszerre.
.- Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere.
Helmut előredőlt.
- Marhaság. Ennek semmi értelme. A szerencsétlen flótás a halálán volt, összevissza beszélt.
Erich valószínűleg igen ritkán mondott ellent a Schellenberg család valamelyik tagjának, most azonban megtette, méghozzá felettébb energikusan:
- Ez nem összevissza beszéd! Valamit tudnia kellett, és az sokkal több, mint amit ebben a pillanatban mi tudunk!
- Tudott, bizony! – helyeselt Ed.
Helmut válaszul végigmérte:
- Te mit tudsz?
- Elmondom, csak előbb Karen fejezze be a felolvasást.
- Mondott még a nyomorult egyebet is?
- Igen, mondott! – Karen elsimította a homlokába hulló szőke tincseket. – Eddig a térről beszélt, a végén pedig: az időről. A következőket mondta: Az idő… azzal vigyázzatok… az idővel vigyázzatok! Fogságban van. Az idő megszorult. Benne rekedt a buzogány fodraiban, mint résekben az esővíz. Az idő félelmetes…
Igen hatásos lehetett a hangsúlya, mert mind a három férfi sóbálvány módjára bámult rá.
- Tehát, - ismételte Karen. – Az idő fogságban van. Az idő megszorult. Az idő félelmetes.
- Mi a csudát akar ez jelenteni? – motyogta maga elé Erich.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2010. január 1., péntek
Újév 2010
Mára jelenné vénült tegnapelőtti jövendő;
Terveimet Te tudod, szedd Magad össze nagyon!
Légy igazabb, jobb, szebb emlékű, mint az előző;
Óvd Magyarországot, s benne Családomat is!
Terveimet Te tudod, szedd Magad össze nagyon!
Légy igazabb, jobb, szebb emlékű, mint az előző;
Óvd Magyarországot, s benne Családomat is!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
