2016. január 5., kedd


HARMINCHATODIK RÉSZ

Most visszatérhettünk volna, de sikerült legénységemet a további idegtépő várakozásról lebeszélni. Vakmerő vállalkozásba fogtunk tehát, és én azon a nyáron tengerészeimnek Asztlant iránt érzett minden dühét szabadjára eresztettem. Alattomos ragadozóként settenkedtünk Dékó flottája körül és folyton-folyvást zaklattuk az ellenséget. Parti raktárakra vetettünk csóvát, kikötőket dúltunk fel, magányos hajókat süllyesztettünk el. Városokat szabadítottunk fel, helyőrségeket zavartunk el, kisebb-nagyobb támaszpontok őrségét koncoltuk fel. Elvágtuk az összeköttetést Asztlant és a flotta között. Csaknem harminc olyan gályát fogtunk el, amely parancsot vagy utánpótlást hozott a hajóhad számára, és rendszeresen elcsíptük Dixintli flottaparancsnok jelentéseit is.

Alighanem megmentettük Tenájt és a többi várost. Sikereink mérhetetlen ingerültséget keltettek a flotta vezérei között, és dühödt hajtóvadászat indult ellenünk. Nekünk azonban mindannyiszor sikerült idejében köddé válnunk. Bevallom, időnként élnem kellett a hatalmammal, de legtöbbször anélkül tettük lóvá a nekibőszült ellenséget. Így aztán mind több asztlanti erőt vontunk magunkra, és a tervezett döntő csatára nem került sor sem tavasszal, sem nyáron, sem pedig ősszel. Társaink lélegzetvételnyi és erőgyűjtésnyi szünethez jutottak.

Hajókban és önkéntesekben állandóan gyarapodván erőink felől tökéletes bizonytalanságban tartottuk az egyre inkább kedélybeteggé váló Dixintli tengernagyot. Nyár végére már egész kis flottilla, tizenöt hajó fölött parancsnokoltam, és mind fényesedő hírem-nevem hozzám vonzotta az Asztlantnak ellenálló városok legderekabb hajósait. Mindenki előtt teljességgel rehabilitáltam magam.

Egykori társaimmal levélben és kerülő úton érintkeztem. Jázminról örökre lemondtam, és a teitán gondjaira bíztam. Nyár derekán tudtam meg, hogy Jázmin és Liniko egymásba szerettek, és egykori rabszolganőm a kapitány asszonya lett. A hír olvastán némileg elszorult a torkom, habár tudhattam Jázmin mindazt megkaphatja Linikótól, amit én nem adtam meg neki. tél végén értesültem róla, hogy Jázmin áldott állapotba jutván hamarosan anyai örökök elé néz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy őszintén örültem neki, de tudtam, hogy ennek így kell lennie. Többet nem tudok róluk, csak annyit, hogy a katasztrófát egész kis családjuk szerencsésen túlélte. Ez azonban csupán igen hosszú idő múlva jutott véletlenül a tudomásomra.

Dixintli tengernagy nyár végén még egy utolsó eszelős hajszát indított ellenem, de semmi kárt okozni nem tudott, sőt egy elbitangolt hajója elfogása után csúfos fiaskóval végződött ez a próbálkozása is. engem pedig olyannyira szárnyára vett a tündér szerencse, hogy keményen visszaüthettem Dékó tengernagyának. Az első hűvös őszi napok egyikén csellel hatalmamba kerítettem egy díszes gályát, amelynek „rakománya” nem volt egyéb, mint az a húsz rabszolgalány, akik Dixintli tengernagy háremét alkották.

Háremének elvesztésén még a szívósa makacs Dixintli tengernagy is elszontyolodott. Felhagyott az ellenünk irányuló próbálkozásokkal, és védekezésre berendezkedvén téli szállásra vonult.

A tél beálltával megszűntek az ellenségeskedések, és én flottillám legénységével egy rút kis városban pihentem ki a hadjárat fáradalmait. Hosszú beszélgetésekkel és mindenféle társasjátékkal ütöttem agyon az időt, mivel olvasnivalóm alig akadt. Otthon egy harmincéves, ropogós húsú rabszolganő várt rám, akit a város urától kaptam kölcsön télire. A kevéssé regényes Tehénke névre hallgatott, egyaránt buta volt ágyban és asztal mellett. Még nekem kellett őr a szeretkezés fortélyaira megtanítanom. Mindenféle vallási ünnepek alkalmával megmakacsolta magát, akár a csacsi. Ha ilyenkor kinyitotta a száját, órák hosszat folyt belőle a babona bűzölgő mocsaraiban sarjadt, elképesztően vastag esztelenségekkel rakott, félelmetesen buta prédikáció. Danno barátilag a fűzfavesszőt ajánlotta. Egyszer ki is próbáltam Tehénke ülepén, de mit sem használt. Visszasírtam Jázmint, de nagyon.

Ilyeténképpen sikerült alábocsátkoznom egy hetyke kalózvezér és egy házi despota szintjére. Máig nem értem, hogyan történhetett.

Ilyesmi többé nem fordult elő velem. A büntetés nem maradt el.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése