TIZENNEGYEDIK RÉSZ
„Egy párhuzamos
dimenzióban minden másképpen történt”
A demokrácia védelmének érdekében a mai naptól a kormány
azonnali hatállyal felfüggeszti z ország minden önkormányzatában minden olyan
- Képviselő
- Alpolgármester
- Polgármester
Működését, aki nem tagja egyik kormánypártnak sem.
Az intézkedés ideiglenes, határideje egyelőre bizonytalan.
A kormány számít az érintett személyek megértésére.
Budapest,
2015. október 6.
Részlet Kolozsvári Zoltán Az eltiport ország című regényes
önéletrajzából
Bea temetése után nem
találtam a helyem. Tengtem ide-oda.
Többször is bepiáltam,
és részegen őrjöngtem. A végé mindig kimentem a temetőbe, egy reggel Bea sírján
ébredtem hasogató fejfájással.
Az ostobák szerencséje
minden bajtól megóvott.
Anyám nem tudott mit
kezdeni velem, viszont Omár meglepően tapintatosan viselkedett. Amikor azonban
látta, hogy az idő múlásával sem tudok napirendre térni a borzalom fölött,
leültetett a konyhába, és a kezembe nyomott egy pohár ásványvizet.
-
Mi bajod, Zoltán?
Esetlenül vállat vontam.
Néztünk egymásra.
-
Mi bajod, Zoltán?
-
Tán nem tudod.
Meglepő energiával
kapta el a két vállamat, és megrázott, de betyár módon.
-
Mi bajod, Zoltán?
Fiú létemre elbőgtem
magam.
-
Mi vagy te?
Harcos, vagy egy rakás gyümölcskocsonya.
Nem feleltem.
-
Mi vagy te?
-
Harcos –
nyafogtam.
Omár megrázta a fejét.
-
Nem, fiam. Te még
nem vagy harcos. Lehet, hogy egy napon az leszel, de most még nem vagy az.
Bámultam az arcába.
-
Halálra
erőszakolták a szerelmedet.
Elsírtam magam.
Ezúttal hagyta, némán várakozott. Percekig zokogtam.
Amikor már alig
hüppögtem, megsimította a fejemet.
-
Halálra
erőszakolták a szerelmedet?
Könnyeimmel küszködve
bólintottam.
-
Mit akarsz tenni?
Üres tekintettel
néztem vissza.
-
Azt mondtad,
harcos vagy.
-
Szeretnék az
lenni.
Bólintott.
-
Mit kell tenned?
Nem feleltem.
-
Mit kell tenned?
Mivel még mindig nem
feleltem, Omár türelmetlen mozdulatot tett.
-
Akarsz bosszút
állni a gazembereken?
Úgy elképedtem, hogy
tágra nyílt a szemem.
-
Akarsz bosszút
állni a gazembereken? Férfi vagy? Harcos vagy? Egy harcos férfi bosszút állna.
Nem tudtam mire vélni.
-
Éppen te mondod
ezt? Hiszen te is migráns vagy!
Megcsóválta a fejét.
-
Nem, fiam. Én nem
tartozom azok közé a gazemberek közé, akik Beát meggyilkolták. ugyanúgy
megvetem a gyilkosságot és az erőszakot, mint te. Harcos voltam. Katona. A
líbiai hadsereg tisztje. A gyilkosok Afganisztánból és Irakból jöttek. Csak a
vallásunk közös. Messzebb laktak tőlem, mint ide London.
Megszorította a kezem.
-
Hamarosan
feleségül veszem édesanyádat, és akkor te a fiam leszel, Zoltán. Itt szeretnék
letelepedni, és közöttetek élni.
Bólintottam.
-
De senki sem
élhet addig békében, amíg nem fékezi meg valaki a gazembereket. A ti országotok
ostoba, válogatás nélkül enged be ide mindenkit. Katona voltam, nem féltem
fegyvert használni. Nekem azt tanították, ha nem torlom meg a gazemberséget, még
nagyobb gonosztett következik.
Csüggedten bólintottam.
-
Én is így
gondolom, Omár – szólaltam meg. – de látod, hogy itt a migránsok azt tesznek,
amit akarnak.
-
Ami nem jó
egyetlen becsületes embernek sem, akár idevalósi, akár migráns.
Egymás szemébe
néztünk.
-
Akarsz bosszút
állni, kölyök?
-
Akarok!
Attól kezdve Omár
tanított engem harcolni. Jobban karatézott, mint a filmsztárok. Néhány hét
alatt ügyesen, türelemmel tanított önvédelemre, fegyver nélküli közelharcra.
-
A jövő héten
fegyvert is kapsz – mondta egy este.
Arra már nem került
sor – legalábbis nem ekkor. Másnap volt október hatodika.
Három haverrel
keveredtünk a tömegbe, vonultunk, kiabáltunk, háborogtunk. Igazából semmit sem
láttam a tüntetésből, ha valaki dobált, verekedett, az elöl haladók voltak, mi
meg sejtettük is, nem is bent a sokaság közepén.
Bevándorlók is akadtak
köztünk, testvériesen szidtuk velük együtt a bűnöző migránsokat, meg a
kormányt. Mi a régi életünket akartuk, ők meg Németországba jutni. Semmi bajunk
se volt egymással.
Egyszer azonban
megtorpant a tömeg.
-
Katonák! Éles lőszerrel!
Egy perccel előtte még
hősnek éreztem magam, kipirult arccal ágáltam, abban reménykedtem, én fogom
győzelemre vezetni a népet.
Most azonban
megszeppentem..
A többiek is.
Igazából ebben a
tömegben sokkal több volt a részeg, mint a szabadságharcos. Sokan elillantak a
mellékutcák irányába, minket azonban a sokaság előre szorított. Fél percen
belül ott találtam magam szemben a katonákkal.
Mit tegyek? El kellene
pályáznom.
Fiatal tiszt volt a
katonák parancsnoka. Ne tudom, mi lett vele később. Több kellene az ilyen
emberekből. Egyedül rajta múlt, hogy akkor ott nálunk október hatodikán nem
lett vérfürdő.
Nem tudom, mi volt a
rendfokozata, nem ismertem a rangjelzéseket.
Hatalmas BTR-80-as
páncélos jármű állta el keresztbe az utat, előtte, mellette, mögötte katonák. A
fegyverek csöve felénk nézett. A tömeg tétován tipródott, a hátul állók közül
sokan még mindig előre nyomakodtak.
A tiszt
felkapaszkodott a BTR tetejére.
-
Hölgyeim és
uraim! Egy kis csöndet kérek!
Meglepődtünk a
hangnemen, és csöndben maradtunk.
-
Gonosz emberektől
azt a parancsot kaptam, hogy tüzeljek a csőcselékre. Ezt mindenképpen meg kell
tennem. De nem tudom, ki a csőcselék, mert én itt egyelőre csak embereket
látok. Főleg magyarokat. Arra kérem önöket, hogy segítsenek nekem. A becsületes
emberek térjenek haza, csak a csőcselék maradjon!
Nevettünk egyet, és
hazamentünk. Nálunk ilyen volt október hatodika.
KOSSUTH RÁDIÓ
2015. október 6.
15 10
Adásunkat megszakítjuk!
A belügyminisztérium azonnali hatállyal betilt minden
október hatodikai megemlékezést és az aradi vértanúkkal kapcsolatos minden
rendezvényt!
Folytatása következik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése