2015. június 30., kedd

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XLVI.

NEGYVENHATODIK RÉSZ

Horváth Márk tehát úgy döntött, tovább védelmezi a várost, amíg csak lehetséges, az utolsó pillanatig.

Ha az egykori Szigetvár térképére nézünk, igazat kell adnunk neki. szánjunk rá azonban néhány percet, gondoljuk át, mit kellett mérlegelnie a várkapitánynak.

Mi szólt a város védelme mellett, és mi ellene?

Vegyük sorba!

A város védelme ellen:

v     Túlságosan nagy területet kell a csekély számú védőnek oltalmaznia, ami az erők és eszközök szétforgácsolásával jár.
v     Az elégtelen számú fegyverzet nagyobb területen oszlik szét, ami csökkentheti a hatékonyságukat
v     Aránytalanul nagy veszteségekkel járhat, ha a nehezen és rosszul védhető várost nem adják fel idejében
v     A nagy távolságok miatt mindenféle utánpótlási vonal hosszú, akár a lőszerszállítás, akár az élelmezés, akár a sebesültek biztonságba juttatása szempontjából
v     A nagy távolság a védelem irányítását is megnehezíti.
v     A török számos betörési pontot alakíthat ki. Ha túlerővel betör, megnehezül, vagy eleve lehetetlenné válik a várba való visszavonulás.

Akadt a történelem során olyan várkapitány, nem is kevés, aki ilyen megfontolásokból azonnal feladta volna Szigetvár városát. Gyanítom, a többség így cselekedett volna. Vagy talán már a kezdet kezdetén kiüríti a várost.

A nyugat-európai hadtudomány legtöbb képviselője nem javasolta volna Horváth Márk kapitánynak a város védelmét – nagyjából a fentiekre hivatkozva. A nyugati teoretikusok hideg fejjel számoltak, és szinte teljesen számszaki módon értelmezték a várvédelem és az ostrom művészetét.

A maguk szempontjából igazuk is volt.

A reneszánsz nyugat-európai történelemben viszonylag kevés várvédelem tett szert igazán nagy hírnévre. Hatalmas erődök szenvedtek el számos ostromot, hol az egyik uralkodó kezére kerültek, hol a másikéra. Az ostromokat általában szakszerűen vezették, bár ebben a korban még nem alakult ki a várostrom tudományának az a nagyon hatékony módja, amit majd a francia marsall, Vauban neve fémjelez. Majd a következő évszázadban.

Állandó hadserege többé-kevésbé a mai értelemben véve ekkor talán csak a töröknek volt. Nyugat-Európában azt tekintették állandó hadseregnek, ha ugyanazok a kontingensek hosszabb ideig maradtak ugyanannak az uralkodónak a szolgálatában. Talán egyedül a spanyol katonaság képezett kivételt ez alól, őket tekintették a kor legjobb katonáinak, harcmodorukat sokan utánozták. Megfordultak az akkori világ minden lehetséges hadszínterén Európától a Fülöp-szigetekig.

A zsoldos alakulatok fegyverben tartása rendkívül költséges volt, ez minden államnak problémát okozott. Nagyobb létszámú kontingenseket csak egy-egy hadjáratra toboroztak, annak végeztével a hadsereg zömét tüstént fel is oszlatták. A nagy szakértelemmel épített várak egyik feladata éppen az volt, hogy enyhítsenek a költségeken. A remekül megválasztott helyre épített, jól megerősített várak feltartóztathatták az ellenséget mindaddig, amíg felmentő sereget állítottak fel, és megakadályozták abban, hogy a védő országának értékes belső területeit fosztogassa.

Az esetek zömében mindig kiállított a védő egy felmentő sereget, amelynek megjelenésére a támadók általában visszavonultak. Nagy, döntő ütközetre ritkán került sor. A háborúk rövid ideig tartottak, és kevés hasznot hoztak. V. Károly császár többször is legyőzte a franciákat, mégsem tudta megakadályozni, hogy Franciaország hosszabb távon is a spanyol és a német-római állam vetélytársa maradjon.

Ha felmentő sereg nem érkezett, a várak általában megadták magukat. A védők gyakran a győztes ostromló szolgálatába álltak.

A védők nem akarnak hősi halált halni, keresni akarnak a háborún ők is ugyanúgy, mint a támadók. A védhetetlennek ítélt erősségeket nem védelmezik tovább, inkább tárgyalásba bocsátkoznak.

Sok nyugati zsoldos kontingens katonái Magyarországon is pontosan ezt tették. Nem voltak ők rosszabbak, vagy gyávábbak többi zsoldos kortársuknál, egyszerűen követték a zsoldosok testületi morálját. Tisztességesen védték a várat addig, amíg védhetőnek ítélték, és amikor már nem tartották annak, azonnal a megadásra gondoltak.

A háborúk csak a hátország nyomorult lakói számára voltak véresek, őket rabolták ki és gyilkolták halomra a nekivadult zsoldos csürhét. A katonaság kilengései gyakran csak a tatár pusztításokkal állíthatók párhuzamba.

Egymással azonban általában udvariasak voltak ezek a seregek. Az összecsapásokban viszonylag kevés volt a halott és a sebesült. A háborúkból merőben hiányzott a magyarországi végek vad fanatizmusa.

Csakhogy…

Nyugat-Európában nem két világ állt egymással szemben. Itt magyarok és törökök körömszakadtáig verekedtek, valóságos őserővel karcoltak egymással. Ennek a küzdelemnek az intenzitása messze meghaladta a nyugat-európai kabinetháborúkét.

Szigetvár városának további védelme olyan kérdés, amely különös élességgel mutat rá a nyugati és a magyarországi várharcok közötti különbségekre.

Nyugat-Európában a város védelmét felesleges erőpazarlásnak tartották volna. Már az ostrom előtt földig rombolják a házakat, a romokat elegyengetik, a gödröket betemetik, és behúzódnak a várba.

Ezek után nézzük, mi szólt Magyarországon a város védelme mellett:

v     A vár és a város egyetlen rendszert alkot, bármelyik elemének eleste könnyíti az ostromlók dolgát.
v     Amíg a török a város ostromára pazarolja az idejét, nem kerül a védelem magvának, a várnak a közelébe. Ez mindaddig sértetlen marad, amíg a város áll.
v     Minél tovább tart az ostrom, annál valószínűbb a török kudarca. Lassan közeleg az ősz, és az ellenségnek előbb-utóbb távoznia kell.

Hát a felmentő sereg?

Királyi felmentő seregben nem bízott Horváth Márk. Ilyet nem is várt. Az hiú remény lett volna.

Számított azonban Zrínyi Miklós és a magyar urak segítségére.

Ebben nem is csalatkozott.

Folytatása következik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése