Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár sotroma? - XLIV.

NEGYVENNEGYEDIK RÉSZ

Öldöklő küzdelem vette kezdetét.

A török hozzáfogott a circumvallációs és kontravallációs vonalak felépítéséhez, ágyútelepeket hozott létre a falak lövetéséhez, és nekifogott, hogy földdel, gallyakkal feltöltse, esetenként pedig a gyalogsági támadás lehetővé tételéhez fahasábokkal hidalja át a várat körülvevő vízi akadályokat.

Ez természetesen nem volt irigylésre méltó munka. Részben a török hadat kísérő nem harcoló elemek, részben meg a magyar falvakból kényszermunkára hurcolt parasztemberek végezték.

A városfal déli részének lövetését a török már az ostrom harmadik napján, tizenkettedikén reggel hatkor megkezdte. A tüzérségi tűz egyfolytában délután ötig tartott. A várbeliek közben többször is kitörtek, veszteségeket okoztak az ostromlóknak, de nem tudták elérni az ágyúkat.

A helyzet határozottan súlyosra fordult.

Ágyútelepeket létesített Khadim Ali a város keleti előterében is. bár elsődleges célja a Késás-bástya megsemmisítése volt, a védelem lekötésének céljából magát a várat is lövetni kezdte. Közben az állandó tüzérségi tűz fedezete mellett a műszakiak hozzáfogtak a futóárkok építéséhez, hogy megközelíthessék a Késás-bástyát.

A tizenharmadikáról tizennegyedikére virradó éjszaka mindkét fél számára igen mozgalmasan telt. A török, arra számítva, hogy a védők éjjel pihennek, nagy erőkkel folytatta a futóárkok ásását, és újabb ágyútelepek létrehozásába fogott. A várvédők azonban éjszaka háromszor is kiütöttek a törökre.

Az egyik kitörés különösen jól sikerült. Az ostromlók közt pánik tört ki, de olyan, hogy „az basa is kifutamodott az sátorbúl, az patyolatot is kiejtötte volt fejéből”. Negyven sáncmunkára vezényelt magyar parasztember is csatlakozott ekkor a védőkhöz, és visszamentek velük a várba.

Másnap virradatkor a török lövegek azonnal gyilkos tüzet zúdítottak a Késás-bástyára. Válaszul ötven huszár annak a Radován vajdának a vezetésével, aki majd tíz év múlva is fontos tisztje lesz a várnak, és aki emiatt a Szigeti veszedelem énekeiben is feltűnik, ismét kitört, komoly veszteséget okozott a töröknek, de ők sem voltak képesek az ostromágyúk közelébe férkőzni.

Az ostrom emiatt már az ötödik napon kritikus helyzetbe hozta a védelmet.

Egy kémjelentés arról számolt be, hogy „az sáncokat annyira vitték az váras mellé, hogy az Késás-bástyánál az zászlók az árok hátán vannak. Az basa és mind az bégök rajta vannak önmagok is az sáncon. Nappal ugyan az sáncban visznek enni is, csak estére mennek ki”.

A török futóárkok ezek szerint legfeljebb harminc-negyven méternyire lehettek a délnyugati bástyától. A támadásra készülő török gyalogság ott volt már a fal tövében.

14 óra körül a helyzet tovább súlyosbodott.

Az ellenség valamelyik osztaga megközelítette és felgyújtotta a délkeleti, Henyei-bástyáról észak felé futó fal faanyagát. A baj jókora volt, Horváth Márk később azt írta, hogy a város fala és sövénye keletről a Henyei-bástya felett, a házakkal együtt 208 rőf hosszan leégett”.

A tűz még a távolban is pánikot keltett. Szenyér várából látták a hatalmas füstfelhőt, és attól tartottak, hogy Szigetvár már el is esett.

Szenyér légvonalban 58 kilométerre van Szigetvártól.

Szigetvár még nem esett el, de nehéz helyzetben volt. A török folyamatosan lőtte.

Folytatása következik.