Hannibál nem félt a túlerőtől. Az utolsó kivételével
minden jelentős ütközetét megnyerte, és mindig túlerővel szemben.
Az i.e. 216-ban Cannae mellett vívott csatában az újkori
német hadtudomány a túlerőben lévő ellenség bekerítésének és megsemmisítésének
iskolapéldáját látja.
A csata reggelén Hannibál fellovagolt egy dombtetőre, hogy
szemügyre vegye a harcra készülő római sereget.
Vele volt többek között egy Giszkón nevű alvezére is.
Hannibál figyelmesen szemlélte a rómaiakat. Látta, hogy
Teretius Varro hatalmas tömmbe sűríti középen a légiókat, és még a szokásos
sakktáblaszerű felállást is elhagyja, hogy elférjenek. A gyalogság középre
szorult, a kis létszámú lovasság kétfelé osztva a szárnyakon.
A karthágói fővezér szélesen elmosolyodott. Már látta, ahogy
a római légiók előretörve besétálnak a nekik állított csapdájába, és lovassága
segítségével bekeríti őket.
Ő ezt látta a rómaiakat szemlélve, de vezértársai nem. Azok
a dermesztő sokaságot nézték, és összeszorult a torkuk. Félelmüknek Giszkón
adott hangot:
- Micsoda sokaság!
Hannibál megértette, hogy a többiek félnek. Ezt nem
hagyhatta. Elmosolyodott.
- Egy dolgot nem veszel figyelembe, Giszkón!
- Mit, vezérem?
A többi is fülelt.
Hannibál mosolyogva mutatott a csatára készülő római hadra:
- Abban a sokaságban
egy sincs, akit Giszkónnak hívnának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése