Szerelem és líra - LXXXVIII.

Nyolcvannyolcadik rész

A líra a legszemélyesebb irodalmi forma. Személyessége azonban közügy; az emberi lényeg azon részét fejezi ki, ahol egyén és közösség találkozik. Az Ég a Földdel összeér, ahol az emberiség személyes énje és közösségi énje egymással találkozik.

A költészet az emberiség kincse. Maga is egy világ. Voltaképpen minden nyelven más és más világ. A soknyelvűség az ember önvédelmének egyik legfontosabb eszköze, és minden nyelvnek szüksége van költészetre.
A költészet örök feladata, hogy szavakba öntse azokat a mély emberi tartalmakat, amelyek minden lélekben megfogannak, de amelyeket a legtöbb ember nem tud megragadni. A líra a nyelv segítségével ezeket önti formába, hogy az emberek újra és újra átélhessék az egy közös világhoz való tartozás felemelő élményét, illetve ennek ezer és ezer különféle aspektusát. A lírát semmi sem pótolhatja. Forrása részben az erkölcs és az érzelmek vidéke, részben a személyes alkotói tehetség. A költészet egyszerre közösségi és személyes; mint minden igazán fontos dolog az emberiség életében.

A líra mindig épít. Mindig ad, soha semmit nem vesz vissza. Általa válik a személyes élmény, tapasztalat közösségivé, a közösségi személyessé. Ezer formában transzformálódik, átlényegül, régi érzelmeket épít újjá, mutatja meg aktuális formájukat.
Puszta materiális fogalomrendszerben a líra nem értelmezhető. Maga a lírai mű is ezer formában születhet újjá, korokon keresztül is képes lehet az emberi lényeg kifejezésére, évszázadok múlva is tud olyan tükröt mutatni, amelyben a személyiség magára ismer.
A líra időn, nyelven, életen, személyiségen túl is képes csatlakozni az emberiség kollektív tudatához. Minden korban újjászületik.
Az emberi lényeget fejezi ki, de nem definiál, nem állít dogmákat, nem végleges. Együtt változik, fejlődik az emberiséggel.
Az emberi erkölcs mentén mozog, de nem hoz szabályokat. Nem teremt etikai kódexet, de mélyen magába építi az erkölcsiséget. A költői erő részben mindig morális erő. Nem ismer szankciókat, de mindig magasabb rendű erkölcsöt képvisel az adott társadalomban létező gyakorlati erkölcsnél.

A líra mindig az élet oldalán áll. A líra az élet folytatásában érdekelt, akkor is, ha éppen a halálról beszél. A ritmus maga is a túlélésnek, az élet diadalmas folytatódásának jelképe.

A lírában tartalom és forma összetartozása, egymásra vonatkozása sokkal mélyebb, mint bármilyen más szövegben.
Líraiság kötetlen formában is létezhet, de a líra otthona, igazi terepe a ritmusos szöveg, a vers.

Ennyi dióhéjban a líra. És még mennyi mindent nem mondtam el róla.
Folytatása következik.