Posztmodern éjszaka

Mint rozsomák a rozson át,
Araszol a sötét;
Gyorsan leissza nappalunk
Még világos fölét.
——
Dallamtalan tücsökzene
Visít, mint jó rokon;
S vonít egy tépett hangulat
Műszálas bokrokon.
——-
Rímet gyilkolni indul el
A posztmodern menyét;
S Heidegger foszló szelleme
Csócsál  egy jegenyét.
——–
Irdatlan sok csalán között
Tipródik már Manyi;
S a nyolcvanéves kurtizán
Varázsa: alanyi.
——
Verssorba szomorítva mind
A lomha fellegek;
És botcsinálta oszlopuk
Formátlanul hebeg.
——-
Hullajt a rusnya vén bagoly,
Amerre elhalad,
S a borzas posztmodern mocsár
Nyeli a díjakat.
——
Viszket a rongyos árnyalak
Üszkös, rossz vers-húsa;
S recsegve szól a posztmodern
Bús kuruttykórusa.
—–
Zörögve őrzi éjjelét
Az ócska vers-akol;
Miközben minden szép, nemes
Még szunnyad valahol.
—-
Istent temetni tán lehet,
S tagadni is szabad;
De attól még a Virradat
Soha el nem marad.