Davis újabb levelének részlete - III.

A következő félórában elmondtam a két grófnak, miféle terv született a fejemben. Hamarosan beszólították Gaudi András urat, és másokat is. Szinte mindenkinek volt valami meglátása, javaslata, kisebb ellenvetése.

A tanácskozás után Guzics várkapitány összetoborozta az embereket, akikre szükségem volt: kovácsokat, ácsokat, asztalosokat és egyéb mesterembereket, meg a szükséges segítőket. Másnap már csaknem ötszáz főnyi csapatot kommandíroztam.

Délután Zrínyi gróf személyesen vitt körbe, és megmutatta nekem csáktornyai várát, utána igyekeztem minden szükséges előkészületet megtenni. Vacsora után korán ágyba feküdtem, mert hajnalban arra készültünk, hogy megszemléljük a leendő helyszínt.

Előtte azonban még váltottam néhány szót négyszemközt a házigazdával. Zrínyi gróf otthoni viszonyaim felől érdeklődött, én pedig őszintén feltártam előtte a Hozzád fűződő kapcsolatomat, ami mély benyomást tett rá.

- Ön mostantól az én hadmérnököm, alezredes úr, és segíteni fogok, hogy feleségül vehesse a menyasszonyát – kézszorítás után mentem a szobámba, és nagyon boldogan aludtam el.

Zrínyi Miklós gróf csáktornyai vára régi erősség; egy több száz éves vízi lovagvár, és egy modernebb erőd keveréke. Lényegében nem más, mint egy, a központi kastély körül létrehozott, régebbi fogalmak szerint rendkívül erős védelmi rendszer. Zrínyi Miklós gróf elmondta nekem, hogy annak idején a Szigetvárnál hősi halált halt dédapja is hiába ostromolta Csáktornyát az előző tulajdonossal, adósával, egy bizonyos Keglevich gróffal szemben. Később lényegében emgvásárolta tőle, és egy alkalommal a török sem tudta elfoglalni.

Csáktornya tehát egy olyan vár, ami az utóbbi száz esztendő során minden ostromot visszavert, ami ritkaság. Lényegében négy sarokbástyája van, ezek eredetileg kis kerek rondellák voltak, még a múlt század végén építtette át őket olaszbástyává a Zrínyi család. Egyet – a nagy nyugati bástyát – maga a gróf építtette át. A déli bástya szintén nagyméretű olaszbástya, ellenben a másik kettő – a keleti és az északnyugati – sokkal kisebbek, de a kurtina mégsem ott a leghosszabb, hanem éppen a két nagy olaszbástya – tehát a déli és a nyugati – között. Ez mutatja a vár szabálytalan formáját. A nagy kapubástya lényegében Csáktornya ötödik bástyája, ez a keleti és északnyugati bástyák között található. Régi kapuépítményt erősítettek itt meg vaskos falakkal, kazamatával. Az aknafigyelő folyosók rendszere az egész várra kiterjed.

A vár a magyarországi várak között – ami a falait és védműveit illeti – legfeljebb közepesen erősnek mondható. Nincs benne sok ágyú, de amit láttam, az mind kiválóan elhelyezve, a tüzérség képzett katonákból áll, és a vár védelmi tűzrendszerét elsőrangúnak mondhatom. Sokkal erősebb, mint maga a vár. Nem a falakra, hanem a védőkre alapozná Csáktornya védelmét a vár tulajdonosa.

A váron belül álló jókora kastélyépület is rendelkezik saroktornyokkal, de az ilyemit magam jelképes védelemnek tartom. Nagy baj van, ha odáig jur az ellenség.

- Hogyan erősítené kegyelmed? – kérdezte Zrínyi gróf már a két kisebb olaszbástya közötti gyilokjárón, alkonyat előtt nem sokkal.

- Hozzá sem nyúlnék a falakhoz, gróf úr. Azokra egyelőre nem költenék nagyságod helyében.

- Hanem?

- Előművek és fedett közlekedési utak körkörös hálózatával venném körül. A fedett folyósokat úgy építtetném, hogy azokon keresztül ágyúkat lehessen átcsoportosítani. Az előművekbe ágyúkat telepítenék, és erőteljes oldalazó tűzrendszert hoznék létre az előművekben. Ehhez természetesen igen sok ágyú kellene, de szükség volna számos tábori lövegre is az esetleges ellentámadások, kitörések támogatása érdekében. Utóbbiak miatt kitörőfolyosókat építenék minden falszakaszról, a kivezető nyílásaikat pedig álcáznám. Azt hiszem, háromszor körbevenném előművekkel Csáktornyát, gróf úr. Talán először palánkból építeném őket, aztán később a legfontosabbak esetében követ is használnék.

- Gaudi uram is hasonlót mondott. Úgy védte meg Nagyváradot annak idején a pogány ellen, hogy be sem húzódott a várba. Kint maradt a katonái egy részével, és a város területén vette fel a küzdelmet az ellenséggel. Ebben tábori ágyúk támogatták, ezeket ő maga csináltatta, amikor kisebb ágyúknak kerekes ágyúszekereket ácsoltatott. A lövegek részt vettek a közelharcban. A rohamozó pogány előtt a csatarend váratlanul szétnyílt, és az ágyúk közvetlen közelről beléjük kartácsoltak.

Másnap húszfőnyi kísérettel kimentünk megnézni a leendő ütközet helyszínét. Az egész napot ott töltöttük, a magunkkal hozott elemózsiából ebédeltünk. Péter gróf nem tartott velünk, Miklóssal ketten szemrevételeztünk mindent, amit kellett.
Egy ladikkal átvezetünk a Mura bal partjára. Ragaszkodtam hozzá, hogy felmenjünk az egykori Zrínyi-Újvár romjaihoz. Láttam, hogy Zrínyi gróf szíve összeszorul a gondolatra, de ragaszkodnom kellett hozzá. Fontos feladatot szántam neki a terveimben.
Láttam, hogy a várárok épségben maradt, és ez felvillanyozott. Köprülü Ahmednek nem volt ideje vagy kedve betemettetni, ami engem nagy örömmel töltött el, mert biztos voltam benne, hogy a tatárok nem fognak átmászni rajta.
A felrobbantott bástyák helyén csak hatalmas, formátlan földhalmok maradtak, én azonban gondosan megvizsgáltam őket, és nem sajnáltam az időt. Lehetetlennek tűnt, hogy a vár minden létesítményét összerombolják.
Ebéd előtt semmit sem találtam, de aztán visszamentem, és a fagyos időben éppen az egykori nagy bástya területén a halom egy helyen kongó hangot fogott. Kísérőink a magukkal hozott ásóval nekiestek, és néhány perc alatt kiderült, hogy az egykori aknafigyelő folyosó egy jó nyolcvanlépésnyi szakasza épségben maradt. Zrínyi gróf rosszallása ellenére leereszkedtem, és alaposan megvizsgáltam. Az egyik lépcsőfeljáró is nagyjából használható volt, azon át kijutottam az egykori bástya egyik kazamata módon épített ágyúállásához. Löveg természetesen nem volt, de az ágyúállás épségben maradt.
Hívtam a kísérőket, és magam is kértem egy ásót. Még egy további lövegállást használható állapotban találtunk.
Addig ügyködtünk, mígnem Zrínyi gróf maga is leereszkedett az egykori tüzelőállásba. Éppen az egyik ágyúállást tisztogattuk az ásókkal.
- Ezt nem gondolhatja komolyan, alezredes úr – nézett rám a gróf, amikor elmondtam az ötletemet.
- De igen – kardoskodtam.
- Nem szívesen engedélyezném, mert kegyelmed fontos nekem.
- Köszönöm, gróf úr, de ez nem annyira kockázatos, amilyennek tűnik. A bejáratot földhalommal kell álcázni.
- És a tüzelőállást?
- Azt is, gróf úr. Most azonnal megtisztítjuk, és annyi földet helyezünk elébe, amennyit a tüzelés megkezdése előtt belülről egyszerűen félre lehet lökni. Lehetetlen, hogy a tatárok felfedezzék.
- Vakmerő ötlet, alezredes.
- Ha nincs túlerő, ilyenekkel nyerik meg a háborúkat, gróf úr.
- Igen, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a tatárok mindig küldenek maguk előtt felderítőket. Nyolc-tíz lovast. Azok még napvilágnál ideérnek, hogy alaposan szétnézzenek.
- A fák között fognak lopakodni odalent. Nem hinném, hogy felmásznak majd a magaslatra, hogy a túlsó partról jól láthatók legyenek.
- Ez igaz.
- Viszont emiatt nyilvánvaló, hogy már az előző éjjel ide kell jönnünk, és egész nap veszteg kell maradnunk. Belül van néhány nyílás, ahol levegőhöz juthatunk, illetve vágunk majd egy belső ajtófélét, hogy meg ne fulladjunk a föld alatt.
- Még mindig sok a bizonytalanság, alezredes úr. Ha szakad az eső, iszapba fullaszthatja önöket.
- Sok eső érte már a várat azóta is, gróf úr, de az agyag jól szigeteli a vizet, nem fogunk alámosódni, annyi idő alatt egészen biztosan nem. Viszont ha esne, a tatárok garantáltan nem jönnek a vár közelébe, mert beleragadnak a sárba.
- Igen, a tatárok számára az esőnél semmi sem volna most alkalmatlanabb.
- Az a gyanúm, hogy enyhe fagy lesz, gróf úr.
Mielőtt lejöttünk volna, még egyszer alaposan szemügyre vettem Zrínyi-Újvár maradványait. Ha Isten segít, hamarosan új erődöt emelek a régi helyén, amit a török sohasem fog bevenni.

Folytatása következik.