2015. - XVI.

TIZENHATODIK RÉSZ

„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”

TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK MAGYARORSZÁGON

BBC

2015. október 6.

15 30

Helyszíni tudósítónk filmjelentése

Több ezer embert tartóztattak le az országban délelőtt és kora délután. Az őrizetbe vettek számát pontosan meghatározni nem tudom, de információim szerint legalább három-négyezer ember lehet, és közöttük általános iskolai tanulók is vannak.

Október hatodika magyar nemzeti gyásznap, amikor a magyarok hagyományosan az 1848-49-es szabadságharc vértanú tábornokaira emlékeznek. A Habsburg-uralom ellen indított magyar nemzeti szabadságharc idején a magyarok küzdelmét egész Európa rokonszenvvel kísérte. Legyőzték az osztrák császári hadakat, csak a Habsburg-hatalommal akkor szövetségben álló cári túlerő bevetésével lehetett őket leverni. A magyar forradalmi hadsereg fogságba esett tizenhárom tábornokát az osztrák hadbíróság ítéletére Arad mellett végezték ki 1849. október hatodikán. Az ítélet törvényességét még a szabadságharc leverésében közreműködő orosz cár is kétségbe vonta.

A kivégzett tábornokok fele sem volt magyar, zömük magyarul se tudott. Olyan német gróf is akadt közöttük, aki távoli rokonságban állt a Windsor-házzal.

A magyarok kegyelettel emlékeznek szabadságharcuk mártírjaira minden esztendő október hatodikán. Arad városa 1920 óta Romániához tartozik, annak idején a kommunista diktatúra minden erejével akadályozta őket, mégis mindig megtartották.

Most miért nem lehet?

A baloldali magyar kormány néhány hónap alatt a világ egyik legsötétebb diktatúráját teremtette meg ebben az országban. Betiltotta az ellenzéket, és arra kényszerítette állampolgárait, hogy migránsokat fogadjanak az otthonukba.

Az okok a kormány elhibázott, katasztrofálisan rossz, elképesztően dilettáns menekültpolitikájában keresendők.

A magyar kormány úgy gondolta, hogy az országába özönlő egész migránsáradatot mindaddig ellátja, amíg Németország át nem veszi tőle őket. Magyarország erre nem volt felkészülve, nem is lehetett, hiszen nála sokkal nagyobb és gazdagabb országok sem tudtak volna megbirkózni a problémával.

Egyebek között Németország sem, hiszen ha kezelni tudná a migráns krízist, nem hagyta volna itt Magyarországot az egész lidérces tömeget, és nem hagyná, hogy Magyarország egyedül bajlódjon az illegális bevándorlók sokaságával. Az, hogy hetente néhány száz gondosan kiválogatott bevándorló Németországba utazhat, nem is karcolja a probléma lényegét. Naponta tízszer annyian érkeznek.

Ha a németek ezután is ilyen ütemben veszik át őket, a zömük évekig marad Magyarországon. Az itteni propaganda annak hangsúlyozásával próbálja megnyugtatni a lakosságot, hogy a migránsok nem maradnak itt, hogy nem is akarnak magyar földön letelepedni, hanem mind tovább akarnak menni, a legtöbbjük Németországba.

A tények mást mutatnak.

A teljesen őrizetlen magyar határon továbbra is ezrével özönlenek a migránsok az ország területére. Az ellenőrzés régen összeomlott, gyakorlatilag az illegális bevándorlók nyilvántartása is. Senki sem tudja már, voltaképpen hányan is vannak, hányféle országból érkeztek.

Mértékadó becslések szerint az országban tartózkodó migránsok száma közel lehet az egymillióhoz.

Az emberek elkeseredése mérhetetlen. Semmi jel nem mutat arra, hogy a káosz csökkenne, sőt napról napra kimondottan növekszik. A kormány a migránsok érdekében adókat vetett ki, kényszerbelakoltatást vezetett be, az emberek úgy érzik, az illegális bevándorlók betolakodtak a hétköznapi életükbe, és semmilyen szférában nem lehet nyugtuk tőlük. A kormány úgy viselkedik, mintha nem is a magyaroké lenne, hanem a migránsok megszálló hatósága. Az illegális bevándorlók érdekében kormányoz, nekik kedvez minden lehetséges módon, és propagandájával is egyedül őket támogatja – saját lakosságával szemben. A propaganda hazugsága gyakran kiviláglik, és tovább növeli a kormány iránti bizalmatlanságot.

Csak a legjellemzőbb példa:

A kormány sajtópropagandája és tévéreklámjai igyekeznek minél kedvezőbb színben feltüntetni a migránsokat. Képeiken és filmjeiken állandóan nők és gyermekek vigyorognak a nézőre, ezzel szemben a magyarok a valóságban azt látják, hogy a migránsok zömmel férfiak, nő és gyermek csak mutatóba akad közöttük.

A kormány helyzete tarthatatlan. Igazából már hetekkel ezelőtt le kellett volna mondania, de görcsösen ragaszkodik egyre fogyó hatalmához. Már nincs, aki bizalmatlansági indítványt nyújthatna be ellene, hiszen felszámolta az ellenzékét. Demokratikus retorikája már senkit sem téveszt meg.

Ráadásul az illegális bevándorlók is elégedetlenek, ez is számtalan incidenst okoz. A magyar kormány nem tudja biztosítani számukra az általuk követelt ellátást és pénzjuttatást. Szeretnének minél hamarabb Németországba jutni, de a német hatóságok nem csak igen keveseket vesznek át. A német bevándorlási szakértők olyan embereket válogatnak ki a tömegből, akik jól képzettek, nyelveket beszélnek, és minden tekintetben integrálhatónak tűnnek. Ezzel pedig folyamatosan rontanak az itteni helyzeten.

Azért tiltotta be a magyar kormány az október hatodikai megemlékezéseket, mert lázadástól tart. Van is mitől félnie.

A tiltás ellenére gyakorlatilag az egész országban, csaknem mindenütt megpróbáltak október hatodikai megemlékezéseket tartani. Szinte sehol sem volt zavartalan, a hatóságok helyenként igen erőszakosan léptek fel, legalább öt helyen tört ki verekedés, vagy keletkezett spontán tüntetés. A legtöbb helyen a hatósági fellépés félbeszakította a megemlékezést, de tudok olyanról, hogy a formális félbeszakítás után az zavartalanul folytatódott. A megjelent rendőrök felszólították az ünneplőket a szétoszlásra, de azt meg sem várva elhagyták az ünnepség helyszínét.

Az egyik dél-alföldi városban, Gyulán az aradi mártíroknak emlékművük van, mert annak idején az orosz hadsereg itt adta őket át az osztrákoknak. Az ünnepségen a magyar hadsereg, a Honvédség egyik alakulata is megjelent fegyveresen, parancsnokával az élen. Néhány perc múlva a nagy erőkkel kivonuló rendőrséggel szemben a katonák olyan fenyegető magatartást tanúsítottak, hogy a rendőrök dolguk végezetlen távoztak. A közönség megtapsolta katonáit, és a megemlékezés zavartalanul folytatódott.

Hasonló események más városokban is történtek. Pécsett az ünneplő tömeg szembeszállt a rendőrökkel, és megfutamította őket. Egerben katonai segédlettel szabadították ki a letartóztatott ünneplőket, zömmel diákokat.

Magyarországon tilos volt ma október hatodikára emlékezni. Annál különösebb, hogy az egykori kivégzés színhelyén, a ma Romániához tartozó Aradon a román hatóságok nemcsak, hogy nem akadályozták a megemlékezést, hanem kifejezetten támogatták azt, bekapcsolódtak a szervezésbe, sőt a román kormánypárt egyik parlamenti képviselője személyesen jelent meg, rögtönzött beszédet mondott magyar tolmácsolással, amelyben igen melegen emlékezett meg a mártírokról, emellett pedig magyarok és románok összefogását sürgette.

Romániában szabad volt megemlékezniük a magyaroknak, itthon nem…

Úgy gondolom, a baloldali magyar kormány percei meg vannak számlálva.

Részletek a halálra ítélt Orsós Róbert vallomásából:

Szeptember végén a cigánysoron már több volt a migráns, mint a roma. Ott tipródtak reggeltől estig, meg éjszaka is. lépni se lehetett tőlük.

Mondtam is az öreg Kolompárnak.

-         Nem tetszik ez nekem, Rudi bátyám! Ha kutyát akarunk ütni, migránsot találunk!

Az öreg a fejét vakargatta.

-         Nekem se tetszik, fiam. Nekem se tetszik.

Mit volt mit tenni. Ha már a magyarok olyan hibbant kormányt növesztettek maguknak szemüveg helyett, ami annyira rosszul látott, hogy összekeverte a hazait idegennel, mit tehettünk volna mi a cigánysoron?

Néhányan aggódni kezdtek a segély miatt. Lesz-e? Marad-e? Ha a kormány mindent ezeknek osztogat, mi marad nekünk?

Hanem aztán megláttam Suhajda Áront. Turbánban. Arab ruhában. Majdnem kifordult a számból a cigaretta.

-         Hát neked mi bajod, more? Krumplibogár támadta meg az agyadat?

Fokhegyről is alig felelt.

-         Húzd meg magad, Orsós! Én leszek a te emíred! Ha nem tetszik a pofád, eladlak a sivatagba rabszolgának!

Néztem utána, mint a vett malac…

Folytatása következik.