Őszi ködök tükörképe
Mindig a Történelem,
Egy kevéske bizonyosság,
Meg temérdek sejtelem.
Maguktól hatnak a dolgok,
Semmiség csupán a Hit?
Vajon számít-e az ember
Egyáltalán valamit?
Alattomos végzeteket
Küldenek ránk holt egek,
S az Ember a szükségszerű
Anyag útján lépeget?
Őszi ködök tükörképe
Ez a csalóka Jelen,
Talán mégiscsak álmodunk,
S felébredünk hirtelen?
Egyik ember hajléktalan,
Másik milliók ura,
Ugyanaz a rossz mérkőzés
Egy korhadt fél kapura.
Semmiségekért az ember
Most is társait veri,
Lesz-e jobb, nemesebb egyszer,
Mint távoli ősei?
Őszi ködök tükörképe
Minden emberi tudás,
Pénz, fegyver, meg gonosz tanok
Közt lappang az árulás.
Gyarapodó ismeretek
Alatt roskad már az ág,
A sok tudástól miért nem
Lesz jobb mégis a világ?
Tudás fáján nincsen mérleg,
Isten nem kilóra mér,
A tudásunk erkölcs nélkül
Egy bakarasznyit sem ér.
Őszi ködök tükörképe
Mindenféle kósza dal,
Üres humbug a költészet,
Ha nem marad fiatal.
Ha fájdalmas Reményekkel,
Örök Tűzzel nem rokon,
Kérődzhet álmagányában
Mesterkélt, holt díjakon.
Ha pózokba merevedve
Baktat hivatal után,
Nemhogy tüze, füstje sincsen,
Maga is egy póz csupán.
Őszi ködök tükörképe
Ez a műanyag világ,
Szomorúan nyerítenek
A képzelt ködparipák.
Vén statisztika-istenség
Bámul a világ felett,
Nem a költségek teremtik
A csökönyös Életet.
Őszi ködök végvidékén
Sok kis Élet összeér,
Embrió csupán a Jövő;
Anyát és Apát remél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése