SZÁZNEGYVENHATODIK
RÉSZ
A szerelem az emberi
élet érzelmi és erkölcsi tartalma, a tradíció pedig az élet külső kerete.
A tradíció sohasem halott, és nem korlátozódik kizárólag a
múltra. Magunk is részei vagyunk. A múltból ível rajtunk keresztül a jövőbe. Ebben
a pillanatban mi vagyunk érte a felelősek; nagyszüleinktől és szüleinktől
kaptuk, hordozzuk és alakítjuk, majdan pedig továbbadjuk az utánunk
következőknek.
A tradíció sohasem marad állandó, mert akkor halott volna. A
kihűlt, vagy félig-meddig kihűlt tradíció számára különféle intézmények
léteznek, amelyek arra valók, hogy a hatóerejét elveszítő hagyomány újra
megtalálja kapcsolatait az élettel, hogy felfrissülve betölthesse küldetését.
A teljesen kiüresedett, erejüket vesztett tradíciók már nem
képesek a mindennapokra jótékony hatást gyakorolni, nem hatják át a jelent, és
nem teremtenek jövőt. Lassan felületessé és külsődlegessé válnak és kikopnak a
köztudatból.
Ha a közösség
elveszített tradíciói helyébe nem állít újakat, vagy nem tölti fel friss
erővel, élettel a régieket, mindenképpen válságba kerül. A krízis létében
fenyegeti a közösséget.
Életünknek szinte
minden pillanatában alakítjuk a tradícióinkat. A hétköznapi társasági
érintkezéstől a gyereknevelésig, a kulturális tevékenységig ezer szállal
ágyazódunk a hagyományba, és minden percben formáljuk, újjáteremtjük. Életünk során bővítjük is, új hagyományokat
is teremtünk, amelyek esetleg a családi, a helyi, vagy éppen a nemzeti
tradíciók részévé válhatnak.
Az egészséges
közösségi tudat ébren tartja, ápolja, és folyamatosan a mindenkori jelenhez
integrálja a tradíciókat. Egészséges közösségi tudat hiányában azonban a
hagyomány összeomolhat, feledésbe merülhet, vagy a hagyománnyal ellentétes
erők, puszta divatok is háttérbe szoríthatják. Ez mindig megbontja a közösség
összetartó erőit.
Tévedés azt hinni,
hogy a gazdasági sikerek vagy a puszta anyagi javak helyettesíthetik vagy
pótolhatják a tradíciót.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése