SZÁZNEGYVENÖTÖDIK
RÉSZ
Mielőtt hosszú útra indulnék a jelenkori magyar kanonizált
líra félelmetes bugyraiba és kemencéibe, szeretnék az eddig elmondottak alapján
levonni néhány fontos következtetést.
A szerelemmel foglalkozva azt tapasztaltuk, hogy a szerelem
voltaképpen sokkal többet jelent az emberiség számára annál, mint amit a
hétköznapi életben a szó alatt értünk. A
szerelem az emberhez méltó élet erkölcsi és érzelmi tartalma, egyben az élet
célja és értelme. Semmiképpen sem azonos a puszta szexualitással, és nem is
egyszerű ösztönéleti fogalom. A szerelem
és az általa létrehozott alapvető kisközösség, a család emelte ki az embert az
állatvilágból.
A szerelem az emberi élet legfőbb tartalma, és az egészséges
emberi társadalom legfontosabb értéke. Emberi mivoltunk fő záloga. Csak az a
társadalom képes valódi fejlődésre, ahol az érzelmi összetartozás és az egymás
iránti személyes felelősség a hétköznapi gyakorlat fontos részei.
A társadalmi felelősség megléte vagy hiánya a gyerekekkel, a
betegekkel, elesettekkel, az idős emberekkel való bánásmódban, az emberek
egymás iránti szolidaritásában mutatkozik meg legelőször.
A mi társadalmunk ezen a téren igen rosszul áll, a jelenlegi hanyatlás és a tömérdek
válságjelenség okai itt keresendők. A globális ideológia ezeket a
jelenségeket nem akadályozza, hanem kifejezetten mélyíti. Ennek oka nem a
globalizáció valamiféle eredendő „gonoszságában” keresendő, hanem abban, hogy a
globalizációs értékrend csonka; csupán az emberiség igazi érdekei szempontjából
közömbös tényezőket képes értéknek tekinteni.
Ismeretes, hogy a múlt rendszer gondolkodói gyakran mondták
Marx nyomán azt a szabadversenyes kapitalizmusról, hogy hatalmas tömegek
elszegényedéséhez vezet. Ma már közvetlenül is megtapasztalhatjuk, hogy a
marxista filozófiának ez a tétele kőkemény valóság. A „jóléti állam” attitűdjét
a nyolcvanas években a világ túlnyomó részén felváltotta a neoliberális gazdaságpolitika,
amely a szabad verseny fikcióját felelevenítve a „szabad piac” jelszavával
világszerte kizárta az államot a gazdaság irányítói közül. Gondoskodni,
felelősségteljesen irányítani az emberek érdekében „paternalizmus”, elvetendő
lett, szitokszóvá vált.
Az „állam ne avatkozzon a gazdaságba” elv most sem kevésbé
katasztrofális, mit a korábbi évszázadokban. Az állami be nem avatkozás a
gyakorlatban az erősebbet segíti, a világhatalomra törő ipari és pénzügyi
oligarchiát.
A múlt század egyik legnagyobb politikusa, Franklin Delano
Roosevelt az állam feladatát abban látta, hogy az emberek érdekeinek érvényt
szerezzen minden téren, a gazdaságban is. Úgy vélte, az államnak egyenesen
kötelessége folyamatosan kézben tartani a gazdaságot, és arra is ügyelnie kell,
hogy semmiféle magán hatalom ne nőhessen
az állam és annak demokratikus intézményei fölé, mert az a fasizmussal lenne
egyenértékű.
Sajnos a gyakorlati globalizáció kártékony ideológiájának
ezerféle lecsapódását naponta látjuk. Az
emberek éppen annyira nem törődnek egymással, amennyire az állam sem visel
felelősséget polgáraiért.
Az ember és az élet
iránti felelősség színvonala kritikán aluli.
A családok zöme csonka. A gyereknevelés szinte megszűnt, a
tinédzserekre mindent ráhagynak. Az emberek „nem érnek rá” egymással törődni.
Felelőtlenül ugranak ki-be zömmel felszínes kapcsolatokba.
Az értékrend felborult. Ami gömbölyű, visszük, ami
szögletes, gurítjuk.
Melyikünk nem lát olyat, naponta, hogy a tömegközlekedési
eszközök ülőhelyeit tizenéves kölykök szállják meg, fülhallgatóikból csapnivalóan
rossz zene recseg, közben folyvást a telefonjukat piszkálják, mellettük pedig
hetven-nyolcvanéves idős emberek ácsorognak. Ez a mai társadalmunk jelképe.
Jól van ez így?
Mi az oka?
Ki az, mi az, ami itt fogyatékos?
A társadalmat igazából összetartó erők rokkantak meg, a
szerelem szorult vissza. A sokféle kanonizálódott szexuális szabadosság ezt
tévedhetetlenül jelzi.
A tradíció aggasztóan kimerült.
Szerelem és tradíció
szorosan egybetartozik.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése