2014. november 30., vasárnap

Az alkotmány fája

Valamikor az 1870-es években egy pesti ügyvéd országgyűlési képviselő akart lenni. Fizetett itt, kötelezettséget vállalt ott, ígért amott. Belépett ide, aláírt oda, elment amoda. Összefogott ezzel, szövetséget kötött azzal, társult amazzal.
Elég sokba került neki, de meglett az eredménye: mint kormánypárti képviselőjelölt mehetett kortesbeszédet tartani.
Jászberénybe.
Az ügyvéd úr a tárgyalóteremben remek beszédeket szokott dörrenteni, de a derék jászkunok földjén eddig csak átutazóban járt. Semmit se tud róluk. Sebaj, majd az ügyvédi rutin segít.
A helyi karhatalom kitett magáért, jókora tömeget összetereltek, hogy az ügyvéd úr beszédét meghallgassák.
Elnézte a választóit. Elég ostoba fickóknak tűnnek. Parasztok. El kell kápráztatni őket. Szépen kell beszélni, és tátott szájjal fogják hallgatni. Utána rá szavaznak. Hülye, rongyos parasztok!
Ezek falusi lelkű marhák, naivak, mindent elhisznek. Aranykort kell ígérni nekik.
Nosza hát!
Az ügyvéd úr szúrós szemmel mérte végig választóit, és nekidurálta magát:
- Tisztelt választók! Elkeresedek, ha önökre nézek!
(A nyomorult azzal folytatta volna, hogy rongyosak, de ő felöltözteti őket, válasszák meg, és ő aranykort teremt Jászberényben. )
- Mi is, ha nagyságodat látjuk! – rikkantott egy öreg kun. – Megint egy nyakkendős pesti csirkefogó!
Az ügyvéd úr arcán savanyú mosly jelent meg. Szeretett volna egy nagyot káromkodni, de gyorsan fegyelmezte magát.
Talán csak hangzatosabbnak kell lennie.
Gyorsan váltott.
- Mi ott Budapesten elültettük az alkotmány fáját. Azóta szárba szökkent, a törzse megvastagodott, és terebélyes koronát is növesztett.
- Az lehet, – szólt közbe egy másik atyafi. - de a gyümölcse olyan keserű, hogy megdöglünk tőle!

Az ügyvéd úrnak elakadt a szava. Politikai pályafutása gyorsan véget ért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése