Valamikor az 1870-es években egy pesti ügyvéd országgyűlési
képviselő akart lenni. Fizetett itt, kötelezettséget vállalt ott, ígért amott.
Belépett ide, aláírt oda, elment amoda. Összefogott ezzel, szövetséget kötött
azzal, társult amazzal.
Elég sokba került neki, de meglett az eredménye: mint
kormánypárti képviselőjelölt mehetett kortesbeszédet tartani.
Jászberénybe.
Az ügyvéd úr a tárgyalóteremben remek beszédeket szokott
dörrenteni, de a derék jászkunok földjén eddig csak átutazóban járt. Semmit se
tud róluk. Sebaj, majd az ügyvédi rutin segít.
A helyi karhatalom kitett magáért, jókora tömeget
összetereltek, hogy az ügyvéd úr beszédét meghallgassák.
Elnézte a választóit. Elég ostoba fickóknak tűnnek.
Parasztok. El kell kápráztatni őket. Szépen kell beszélni, és tátott szájjal
fogják hallgatni. Utána rá szavaznak. Hülye, rongyos parasztok!
Ezek falusi lelkű marhák, naivak, mindent elhisznek.
Aranykort kell ígérni nekik.
Nosza hát!
Az ügyvéd úr szúrós szemmel mérte végig választóit, és
nekidurálta magát:
- Tisztelt választók! Elkeresedek, ha önökre nézek!
(A nyomorult azzal folytatta volna, hogy rongyosak, de ő
felöltözteti őket, válasszák meg, és ő aranykort teremt Jászberényben. )
- Mi is, ha nagyságodat látjuk! – rikkantott egy öreg kun. –
Megint egy nyakkendős pesti csirkefogó!
Az ügyvéd úr arcán savanyú mosly jelent meg. Szeretett volna
egy nagyot káromkodni, de gyorsan fegyelmezte magát.
Talán csak hangzatosabbnak kell lennie.
Gyorsan váltott.
- Mi ott Budapesten elültettük az alkotmány fáját. Azóta
szárba szökkent, a törzse megvastagodott, és terebélyes koronát is növesztett.
- Az lehet, – szólt közbe egy másik atyafi. - de a gyümölcse olyan keserű, hogy
megdöglünk tőle!
Az ügyvéd úrnak elakadt a szava. Politikai pályafutása
gyorsan véget ért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése