2014. április 20., vasárnap

Tanúskodik a pálmafa

Régi történet, több helyen is olvastam.
——
Harun al-Rasid idején élt Bagdad egyik külvárosában két kereskedő, Szelim és Ahmed. Egymás mellett volt a házuk, látszólag jó szomszédok voltak.
Szelim azonban irigyelte Ahmedet. Látta, hogy a szomszéd sokat dolgozik, körültekintő és értelmes ember, és szemlátomást gyarapodik.
Gyarapodott ő is, fortélyos és számító ember volt, élére rakta a bevételt, és egyre jobban zavarta a másik szemmel látható sikere. A rozzant ház újjáépült, az udvar egyre rendesebb, az állatok jóltápláltak. Ahmed felesége csinos, és megközelíthetetlen.
A dzsinnek harapják meg! Ahmed már csaknem annyira gazdag, mint ő! Valamit tenni kéne!
Ravasz tervet eszelt ki. Néhány napig állandóan gondterhelt arccal járt-kelt, időnként látszólag kétségbeesetten töprengett. Arra törekedett, hogy Ahmed mindenképpen vegye észre.
A szomszédnak valóban  feltűnt Szelim nyugtalansága.
- Baj van, szomszéd? – lépett oda hozzá. – Segíthetek valamiben?
Szelim csak erre várt. Siránkozó arcot vágott.
- Sajnos nem, kedves jó szomszéd. Rajtam csak Allah segíthet!
- De hát mi a baj?
- Nagy az én bajom, szomszéd, igen nagy! Csak Allah segíthet!
Ha Ahmednek több alattomos emberrel lett volna dolga, alighanem mond valami udvarias frázist, és faképnél hagyja. De a jó szándékú és tapasztalatlan ember nem szokott hozzá a hasonló színleléshez.
- Bökd már ki, kedves szomszéd, hátha segíthetek!
Szelim nagyon sóhajtott.
- Nagy az én bajom!
- Mi az a nagy baj?
Szelim Ahmed füléhez hajolt:
- Tartozom egy gazembernek, szomszéd. Néhány napon belül semmim sem marad.
Ahmed megrökönyödött.
- Mennyi a tartozásod?
- Sok!
- Mennyi az a sok?
Szelim gyorsan még egyszer átgondolta. Sokat kell mondania, de annyit, amennyit Ahmed még éppen kinyöghet.
- Ezer arany, kedves testvérem!
Ahmed elsápadt. Az sok pénz, nagyon sok. Van-e neki annyi? Talán, ha minden kinnlevőségét behajtja.
Még egy pillantást vetett “szerencsétlen” szomszédjára, és elhatározta magát. Allah parancsa, hogy segítsünk a bajba jutottakon.
- Holnap alkonyatkor gyere el hozzám! Adok neked ezer aranyat!
Szelim szíve nagyot dobbant. Az ostoba szomszéd bekapta a horgot. A neheze azonban még hátra van.
- Kérlek, ne nálad! Szégyellem, hogy megszorultam. A nyugati kaputól háromszáz lépésnyire van a városfalon kívül egy magányos pálmafa. Kérlek, oda hozd a pénzt!
Ahmed bólintott és elsietett.
Szelim nem volt benne biztos, hogy a jóhiszemű és ostoba szomszéd valóban ezer aranyat fog neki ajándékozni, de Ahmed elhozta a pénzt.
- Kölcsön adom neked. Kérlek, akkor add vissza, ha az ügyeid rendeződtek.
- Allah áldjon, kedves testvérem!
Szelim a kabátja alá rejtette a tömérdek pénzt, és fütyürészve ment haza. A kölcsönügyletnek nem volt egyéb tanúja, mint a pálmafa. Szelimnek esze ágábans em volt visszaadni. Talált pénz. Jót tett a buta szomszédnak, az ostobák így tanulnak.
Este hálát mondott Allahnak, és még napokig nevetett magában a szomszéd hiszékenységén.
Teltek-múltak az évek. Szelim nem mutatott hajlandóságot a hatalmas kölcsön visszafizetésére, nem is említette soha, Ahmed pedig tapintatból hallgatott.
Egyszer aztán olyan idő jött, hogy Ahmednek szüksége lett volna a pénzre. Először csak célozgatott a kölcsönre, de Szelim nem értett belőle.
Végül Ahmed átment a szomszédba, és nyíltan felszólította Szelimet, adja meg a tartozását.
- Úgy látom, te már nem szűkölködsz, kedves barátom, nekem azonban most szükségem van a pénzre. Kérlek, add meg a tartozásodat.
- Miféle tartozást, jóember?
- Az ezer aranyat, amit a magányos pálmafa alatt adtam neked.
Miféle ezer aranyat? Összetévesztesz valakivel, vagy Allah elvette az eszedet.
Ahmed tovább erősködött, mire Szelim egy markos szolgával vezettette ki az udvarából.
Az elkeseredett Ahmed a kádihoz fordult.
A bíró másnap mindkettejüket maga elé idézte, és apróra elmondatott velük mindent. Ahmed elmesélte, miképpen adott kölcsönt a szomszédjának, Szelim azonban továbbra is tagadta.
- Szerencsétlen, beteg elméjű ember ez, nagíságos kádi, ne higgy neki! Honnan is lenne egy ilyen buta alaknak ezer aranya?
A kádi alaposan megnézte magának mindkettőt. Néhány percig gondolkodott, majd Ahmedhez fordult:
- Van tanúd?
Ahmed lehajtotta a fejét. Úgy érezte, ide is hiába jött.
- Nincs, nagyságos kádi.
- Senki?
A kádi közben oldalra lesett, és elkapta Szelim diadalmas pillantását. Jó emberismerő volt, sejtette, mi történt.
- Csak a pálmafa, nagyságos kádi.
Aprólékosan elmagyarázta, hol van az illető fa, Szelim meg esküdözött, hogy még életében nem járt arrafelé.
A bíró elmosolyodott.
- Hátha a pálmafa, akkor azt a pálmafát kell a törvénybe idéznem.
- A pálmafát, nagyságos kádi?
- Igen, azt. Ide kell jönnie, és tanúskodnia kell melletted, különben meg kellene, hogy büntesselek rágalmazásért.
Ahmed elsápadt, Szelim vigyorgott.
- Két katonával elsétálsz ahhoz a pálmafához, és a törvény nevében háromszor felszólítod, hogy jelenjen meg előttem, és tanúskodjon. Mindegyik felszólítás után tarts egy kis szünetet, hátha a fa felel vagy elindul. Utána a katonákkal együtt visszatérsz ide, és elmondod, jöne- a fa vagy sem.
Ahmed elkeseredetten bólintott. Megalázzák, utána meg börtönbe zárják rágalmazásért. Csüggedten indult el két katona közt a pálmafához.
A kádi Szelimre nézett.
- Addig érezd jól magad, uram – mondta talányos mosollyal. – meghívlak ebédre.
Jót ettek, közben mindenféle pletykákról, semmiségekről csevegtek. Ebéd után a kádi frissítőt hozatott, majd leült sakozni a vendégével.
Szelim határozottan jól érezte magát. Kitörte Ahmed nyakát. A szomszéd rágalmazóként a börtönbe kerül, a házát meg el fogják árverezni. Olcsón megvásárolja!
Csaknem egy órája játszottak, amikor a kádi mintegy mellékesen megkérdezte:
- Szerinted odaért már ahhoz a pálmafához a nyomorult?
- Szerintem már hamarosan vissza is ér, nagyságos kádi.
A bíró szórakozottan bólintott. Néhány perc múlva mattot adott Szelimnek.
Ahogy újra felállították a bábukat, megérkezett Ahmed.
- Jön a pálmafa?
- Nem jön, nagyságos kádi – felelte lehajtott fejjel a szerencsétlen.
A kádi rámosolygott.
- Ne aggódj, Ahmed barátom. A pálmafa már itt járt, és tanúságot tett melletted.
Szelim megrökönyödött.
- Fizetned kell, gazember! – fordult hozzá a kádi. - Honnan tudod, mikor ér vissza, amikor sose jártál ott? Holnap délig kamatos kamattal fizesd meg a kölcsön, és nekem is jössz kétszáz arannyal. Ha nem fizetsz, a tömlöc mélyén találod magad.

1 megjegyzés:

  1. Üdvözöljük 24Hour Hitel Service

    Próbálta már hitelhez a bankok nem járt sikerrel? Sürgősen szükség van a pénz, hogy ki az adósság? Pénz kell a bővítéshez vagy létrehozását, saját üzletét? Kap egy kölcsön az egyik az Egyesült Királyság vezető cégek kölcsönt. 24 óra hitel Service egyik legnagyobb fedezett hitelek cégek az Egyesült Királyságban és a barátságos és tapasztalt személyzet képes feldolgozni a kérelmet gyorsan és hatékonyan. Lehet kölcsönözni bármely távon 1-25 év, és kölcsön bármely összeg £ 2,000 Ft 50,000,000.00 bármilyen célra. Az alacsony kamat 3% minden részén a világnak. Az alkalmazás elérhető a pályázók, akik 18 éves kor felett.

    További információért forduljon e-mailben: 24hourloanservice2011@gmail.com
    Üdvözlettel
    Larry Fox

    VálaszTörlés