2014. április 10., csütörtök

Szerelem és líra - CXXI.

SZÁZHUSZONEGYEDIK RÉSZ
Ez az a pont ahonnan nézve a jelenlegi kanonizált líra mögött álló teóriák és kvázi-elméletek fogalomrendszerében szereplő „alanyi” és „tárgyias” lírára vonatkozó spekulációk teljes elégtelensége könnyen belátható. Ezek nemcsak pontatlanok, mivel alapjában lényegtelen kérdésekkel foglalkoznak, hanem egyszerűen érvénytelenek is, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a líra valódi természetével.
Egyelőre el kell köszönnöm a művészet hivatali elméletének a lírára való különféle vonatkoztatásaitól, hiszen az eddig kifejtettek alapján aligha fogadhatom el, hogy a költészet csupán egy lényegében magát önjelölt alapon bennfentesnek kikiáltó csoport hivatalos játszadozásainak vonatkozásában lenne értelmezhető, és létjogosultsága pusztán a lírán kívül eső puszta hivatali szempontok alapján volna meghatározható.
Ezekkel, illetve a jelenlegi kanonizált líra értékrendszerével, valamint az utóbbit alátámasztani igyekvő írásokkal a tanulmányom egy későbbi részében foglalkozom majd.
Egyelőre fontosabb kérdés merült fel.
Mi az, hogy nép?
Mi a jelentősége a líra kapcsolatrendszerében?
Itt és most nem a közelmúltnak olyan zsibbasztóan ostoba közhelyeivel akarok foglalkozni, mint hogy „az írónak nem népben és nemzetben kell gondolkodnia, hanem alanyban és állítmányban”; az ilyesminek talán nincs is szüksége megdöntésre, hiszen már a mögötte lappangó minimál-esztétikák zöme is teljes, végtelen sivárságában lepleződött le.
A látszólag sokkal butább közelmúltbeli közhely, „a költészet nem oldhatja meg a világ problémáit” több szót érdemel majd, de nem a benne rejlő „tartalom” okán, hanem azért, mert az ilyen téziseket generáló tudatos ál-félreértések az előbbinél sokkal több kárt tettek a lírához való viszonyban.
Mi hát a nép?
Úgy gondolom, a nép fogalma leginkább a nyelvi közösséghez való tartozásban, a nyelvi közösség hagyományainak tudatos vagy öntudatlan vállalásában ragadható meg a leginkább.
Igen fontos kérdéshez érkeztem.
Milyen kapcsolatban van líra és tradíció?

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése