KÉTSZÁZNEGYVENKILENCEDIK RÉSZ
- Igazad van, Helmut! – helyeselt a szőke nő.
Ed Philips csodálkozva nézett rá:
- Igaza? Miben van igaza?
Karen kissé szánakozva nézett rá, aztán energikusan felpattant.
- Félreértettük Morgensohnt. Nagy bajba kerülhetünk, ha nem tisztázzuk minél hamarabb. Ha nem jövünk rá, hogy miről is van szó.
Ed Philips egyikről a másikra nézett. Helmut szánakozva veregette meg a vállát.
- Hát nem érted?
Ed Philips a fejét ingatta.
- Morgensohn ügyvéd, – vette át a szót Karen. – és éppen úgy gondolkodik, mint egy fiskális.
- Azaz?
- Az ügyvéd mindig kívülálló! – tette hozzá Helmut.
Ed Philips a homlokára csapott.
- Már értem! Ez azt jelenti… – elhallgatott és Karenre pillantott.
A szőke nő elsápadt.
Helmut bólintott.
- Igen. Pontosan azt jelenti.
Ed Philips mély levegőt vett.
- Akkor tehát az a helyzet, – kezdte a fejét csóválva. – hogy Morgensohn ügyvéd úr az égvilágon semmit sem kockáztatott. Bármi is volt nála, azt úgy hozta, hogy fogalma sem volt sem a természetéről, sem pedig a működtetéséről. Csupán annyit tudott, hogyan teheti rá valakire anélkül, hogy visszakapná. Amikor ez megtörtént, Morgensohn úr mosta kezeit. Valószínűleg már otthon van a Földön, az irodájában. Nem érdemes megölni, üldözni, háborgatni, mert semmit sem tud.
- Főleg akkor, – tette hozzá Helmut. – ha mindenki számára teljesen világos, hogy kire tette rá.
Mindketten Karenre néztek. A szőke nő sápadtan hallgatott.
- Van azért egy bökkenő – jegyezte meg Helmut.
- A sebezhetetlensége?
- Igen.
Karen értetlenül nézett rájuk:
- Micsodám?
- A sebezhetetlenséged, Karen. Téged tilos bántani!
Karen nagy szemeket meresztett.
- De miért?
- Mert a dolog megvéd.
Karen Bozchana Kadlecikova felpattant a helyéről. Aztán tüstént vissza is ült.
- Megvéd?
- Úgy tűnik, igen. Semmiféle tudományos vagy technológiai képzettséggel sem rendelkezel, de mégis igen gyorsan elboldogulsz mindennel. A térmanipulátorral. Talán az időutazással is. A könnyűcirkáló admirálisnak fogadott el. A csatahajó is.
- És ez talán gyanús?
Ed Philips jól megrágta a válaszát:
- Nem mondanám gyanúsnak, Karen. Inkább különlegesnek. Hogy a dolog téged igen aktívan segít, napnál világosabb. A mikéntjét nem értem, de a hatékonyságát látom. Valószínűleg segít téged, amíg élsz, és közben a célja felé terel.
- Nem hagyja, hogy megöljenek?
- Ezt így nem merném kijelenteni. Az a gyanúm, ha meghalnál, áttenné valaki másra a székhelyét.
Karen bólintott, ezt megértette.
- Erre nyilván az Ultenberg-csoport tagjai is rájöttek.
- Úgy van. ezért nem akartak megölni téged. Amíg a dolog – bármi is legyen – rajtad van, legalább tudják, ki a hordozó. Ha meghalsz, eltűnne a szemük elől. Semmi okunk sincs kizárni, hogy a dolog esetleg akár a térmanipulátort is önállóan használhatná.
Helmut a fejét ingatta.
- Nem hinném, hogy ezt megtehetné. A dolognak szüksége van az emberre, mint hordozóra. Nagyjából úgy viselkedhet, mint valami parazita. Rátapad a hordozójára, jelen esetben az emberre, és próbálja a célja felé irányítani. Ha a hordozó meghal, a dolog tovább áll. Másik hordozót keres. Egészen addig, amíg a célját el nem éri.
- A célját? Mi lehet a célja?
Helmut vállat vont.
- Bármi. Nem tudom – széttárta a karját.
- Bármi nem! – vágta rá Ed Philips.
- Hát nem! – mondta mély meggyőződéssel Karen. – Bármi is a célja, az nyilvánvalóan zavarja az Ultenberg-csoportot.
Ed Philips bólintott.
- Ez nyilvánvaló. Semmi egyéb okuk sem volt a támadásra. Ez azonban továbbra is fennáll, és engem aggaszt.
Karen élénken helyeselt:
- Engem is. Bármikor újra megtámadhatnak bennünket.
- Ezért minél hamarabb rá kellene jönnünk, mi a dolog célja.
Helmut csodálkozva nézett rá.
- Azt hittem, már tudod.
- Honnan tudnám?
- Abból, hogy nyilvánvaló.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése