Szerelem és líra - CIV.

Száznegyedik rész
 A magánember lelkileg és fizikailag sérülékeny, esendő, tévedésre, hibára, bűnre hajlamos. Lehetnek rossz napjai, rossz pillanatai. A viselkedésén azonban – ha semmi jóvátehetetlen nem történt – utólag módosíthat, tévedéseit, hibáit jóváteheti, korábbi elhatározásait megváltoztathatja, véleményét korrigálhatja.
A lírai mű azonban teljesen más dimenzióba tartozik, a maga létmódjában állandó. Akkor is, ha a költője esetleg egy egész életen keresztül folyamatosan változtatja, javítgatja. Olvasóival akkor is minden esetben a maga teljességében, állandóságában találkozik. A lírai mű sohasem lehet „tartalékos,” mint valami futballcsapat.
A lírai mű alkotója nem azonos a költő hétköznapi, magánemberi énjével, hanem – abban az ihletett pillanatban, amikor a mű az olvasójával, előadójával, hallgatójával találkozik – annak jobb, erkölcsösebb, érzelemgazdagabb, bátrabb, igazabb változata.
A lírai mű jobb emberré tesz, akár a szerelem.

A lírai mű alkotója abban a szent pillanatban, amikor személyisége mintegy örök időkre „belekövül” a versbe, nem sérülékeny, nem esendő, nem téved, nem hibás, nem bűnös. Akkor sem, ha a verse éppen ilyesmiről, sérülékenységről, esendőségről, tévedésről, hibáról, bűnről szól. Mindig tiszta emberi érzéseket közvetít, éppen saját tiszta emberi érzéseit önti szavakba, rendezi ritmusba.
Ha az alkotó a versben mégis sérülékeny, esendő, téved, hibás, vagy bűnös, ha a mű ilyet üzen, nemcsak ihletett szent pillanatról nem beszélhetünk, teljes értékű lírai műalkotásról sem. Csak a tiszta erkölcsi alátámasztással rendelkező művet tekinthetjük teljes értékű lírai műalkotásnak.

Az alkotó személyiségének legtisztább rétege képezi tulajdon műveinek erkölcsi talapzatát. A vers alkotójának hiteles és őszinte belső emberi tartalmait fejezi ki; alkotójának érzelmeit, akaratát, indulatát, vágyát, de nem közvetlenül, hanem a művészi fegyelem irányítása alatt, a tehetség segítségével, a nyelv, a ritmus és a zene felhasználásával.

A belső emberi tartalomból csak a művészi, költői koncentráció képes teljes értékű lírai műalkotást létrehozni.

Nem mindenki és nem minden pillanatban képes belső emberi tartalmait lírai műalkotás létrehozásával kifejezni. A vers, a kötött szöveg még önmagában nem feltétlenül tekinthető értékes lírai műalkotásnak. Sőt az ilyenek zöme általában rossz műalkotás.
Érzelmeinek, belső emberi tartalmainak kifejezésére minden ember képes valamilyen formában, sőt az emberi léthez ez a képesség elengedhetetlen. De a belső tartalom, érzelem puszta kifejezése még nem líra. A sóhajtás, sírás, nevetés érzelmet fejez ki, de semmi köze a lírához.
Hiteles belső emberi tartalomból teljes értékű lírai műalkotást csak hiteles költői személyiség hozhat létre; utóbbinak pedig az olyan embert tekinthetjük, aki kitartó munkával – ahogy a színész alakítja ki önmagából az eljátszani kívánt karaktert – megformálta önmagából az erkölcsi világrend tiszteletére támaszkodó, személyes költői koncentrációra képes, tehetsége külső és belső feltételeit önmagában létrehozó alkotót.
A költő felelős önmaga előtt önmagáért, tehetsége felhasználásáért, de felelős önmaga előtt a közösségért, a népért, a világért is.

Folytatása következik.