2013. november 26., kedd

Fekete hóesés - XXVII.

XXVII. rész

Maglianinak valamikor meg kellett érkeznie Csáktornyára. Nyilván több vadászaton is részt vett, tájékozódott. Volt alkalma alaposan megfigyelni mindent. Ha még nem ismerte Pakát, fel kellett vele vennie a kapcsolatot.
A gyilkosság végső terve az utolsó napok során készülhetett el. Számos probléma akadhatott, mert a tettesek elképzelése mindenképpen kockázatos volt. Talán ezért is halogatták, ezért halasztották a lehető legutolsó alkalomra. Talán nem bíztak a terv sikerében. November tizennyolcadika volt az utolsó lehetőség. Zrínyi másnap Bécsbe utazott volna, ahol mindenképpen megtörténik a tanácskozás a vasvári béke ügyében.
A gyilkosok tovább nem várhattak.
„Ezalatt, szép õszi üdõ járván, majd mindennap vadászni jártunk,

Lehetett alkalmuk bőven a tervezgetésre, Magliani nyilván több egymást követő vadászatot is megfigyelhetett, pontosíthatta a terveit. Ennek ellenére habozott, amin aligha kell csodálkoznunk.
Elérkezett a döntő nap. Vajon megváltozott volna a magyar történelem, ha 1664. november 18-án délben Csáktornyán és környékén szakadni kezd az eső, és emiatt Zrínyi lefújja a vadászatot?
Vajon akkor mihez kezd Paka és Magliani? Talán megkísérelnek valami egészen elkeseredett, végig nem gondolt merényletet Csáktornya ura ellen? Talán rögtönöznek?
Hol és mikor?
Törjenek rá vacsora közben? El sem jutnak oda, de ha véletlenül mégis, a vacsoravendégek túlerőben vannak. Kezük ügyében akad elég fegyver.
Esetleg éjszaka? Az úr és az úrnő magánlakosztálya előttük tilos terület, ott a járást sem ismerik. Az útjukban éber fegyveres őrök.
Hol és mikor próbálkoztak volna?
Gyanítom: sehol és semmikor. Egyik sem fanatikus. Ha semmi esélyük a jutalom begyűjtésére, alighanem a bőrük épen maradására koncentráltak volna. Paka végzi tovább vadászi teendőit, Magliani meg szép csöndesen odébbáll. Mindkettő azonnal elfelejti, hogy valaha is Zrínyi elleni merényletre készült.
Magliani előző este aligha lehetett nyugodt. Nem az időjárás volt az egyetlen olyan tényező, amely keresztülhúzhatta volna a terveit.
A helyszínt már nyilván korábban kijelölték, ez abból derült ki, hogy a gyilkosság perceiben Magliani pontosan tudta, hová kell mennie. Feltehetően Pakával együtt is megvizsgálták.
Legalább egyszer el kellett menniük együtt a helyszínre. Magliani – ha Csáktornyán lakott – nyilván talált rá ürügyet, hogy kilovagoljon, a vadász meg aligha lakhatott a várban, a munkája meg amúgy is az erdőhöz kötötte. Feltehetően külön-külön érkeztek és távoztak.
A helyszínen aprólékosan meg kellett beszélniük a gyilkosság minden mozzanatát. A tervben nagyon is kényes részletek akadtak, ezeket lehetetlen volt nem tisztázni.
Csak néhányat említek az igazán kényesek közül:
v     Hogyan és mikor jut el a gyilkosság helyszínére az áldozat?
v     Ki és mikor süti el a fegyvert, és egyáltalán, melyiket?
v     Ki és mikor ejti Zrínyin azokat a sérüléseket, amelyek a gyilkosságot vadkan támadásának álcázzák?
Igazán volt mit megbeszélniük. Azt gondolom, a találkozó aligha lehetett tíz percnél rövidebb, de ha nem tudtak mindenben gyorsan és pontosan megegyezni, jóval hosszabbnak kellett lennie.
Paka horvát anyanyelvű volt, talán beszélt valamelyest magyarul és németül is. Magliani elvileg olasz volt. Feltehetően valóban Itáliából származott, és az anyanyelve is olasz lehetett, nemcsak amiatt, mert a kor bérgyilkosainak igen jelentős része volt olasz. A jelek szerint megfelelően tudott kommunikálni Pakával. Megegyezésre jutottak, közösen gyilkoltak, de Magliani vissza is élt Paka helyzetével, amikor a meséjével egyértelműen a vadászra hárított Zrínyi halálával kapcsolatban minden felelősséget.
Magliani azért jött, hogy beépüljön Zrínyi udvarba, és meggyilkolja a házigazdát. Sikerre csak akkor volt lehetősége, ha jól beszéli a Csáktornyán használt nyelvek valamelyikét. A legvalószínűbb – már csak Paka miatt is – hogy jól tudott horvátul. A házigazda és a környezete olaszul is jól beszéltek, de a személyzettel ezen a nyelven aligha érintkezhetett Magliani, sokkal hasznosabb volt, ha beszéli a horvát nyelvet. Talán már enne tudatában szemelte ki őt a megbízó.
Hol tehetett szert horvát nyelvtudásra? Biztosan nem Csáktornyán vagy a környékén, ide idegenként érkezett, valószínűleg senkit sem ismert a jövetele előtt.
Korábban akár katona is lehetett. Ha a harmincéves háború folyamán hosszabb-rövidebb ideig esetleg tisztként szolgált Isolani gróf horvát karabélyos ezredében, vagy valamelyik más horvát alakulatban, megtanulhatta a nyelvet. Elvileg akkoriban tizennégy-tizenöt éves nemes ifjak is szolgáltak tisztként, Magliani a merénylet idején harmincéves körül lehetett. Talán már nem annyira „ifjú”, de annak tűnhet, ha annak akar tűnni.
Ennél sokkal valószínűbb azonban, hogy kereskedelmi ügyletekben vett részt az Adriai-tenger mentén. Ahogy a Zrínyiek számos horvát és magyar anyanyelvű megbízottja, familiárisa. Sáfárja, hajósa, katonája elsajátította ebben a környezetben az olasz nyelvet, ugyanez fordítva is megtörténhetett; az olasz partnerek egy része pedig megtanulhatott folyékonyan horvátul vagy magyarul.
Fel kellett venni a kapcsolatot Pakával, ki kellett tervelnie a gyilkosságot, és legalább egyszer közösen meg kellett vizsgálniuk a helyszínt.
Ha mindkettőjüket jelentéktelennek vélték, szabadon mozoghattak.
Ennek ellenére a találkozó kockázatot hordozhatott. Bárkinek feltűnhetett a páros, bárki járhatott arra véletlenül, és abban a korban az emberek sokkal kevésbé voltak diszkrétek, mint manapság. Meg is leshette volna őket egy másik vadász, erdőkerülő, vagy bárki olyan személy, aki tüstént azt gondolja, hogy a páros rosszban sántikál. Semmi garancia sem volt rá, hogy ez nem történt meg. Magliani nem tudhatta, hogy nem jelentette-e a felettesének bárki. Állandóan a szeme előtt lebeghetett a rémkép, hogy Guzics várkapitány talán éppen ebben a percben ad parancsot az elfogására, hogy perceken belül vasra verve találhatja magát, és a csáktornyai tisztek előtt kell számot adnia róla, mit is keresett az erdőben Pakával.
A szó szoros értelmében pokoli szerencséjük volt.
Akkoriban a magyar nagyurak körében nem léteztek mai értelemben vett biztonsági emberek, azaz olyan fegyveresek, akik kimondottan a merényletektől védelmezték volna az urukat. A török időkben a testőrök elsősorban a csatákban ügyeltek a megbízójuk testi épségére.
Ha vannak Csáktornyán ilyen értelemben vett biztonsági emberek, gyanút kellett volna fogniuk.
Az úr biztonsága nyilván a várkapitány kötelmei közé tartozott, ha ugyan Zrínyi hagyta, hogy Guzics foglalkozzon ilyesmivel. A horvát bán fennen hirdette, hogy nem kíméli az életét a hazája érdekében.
A hazája érdekében.

Itt és most azonban Zrínyi Miklósnak éppen a hazája érdekében kötelessége lett volna jobban vigyázni tulajdon életére. Ő már nem egy főúr volt a sok közül, hanem a haza vezére, az egyetlen ember, akibe az egész nemzet helyezte a bizalmát. Sőt: bizonyos értelemben egész Európa.
Időben le kellett volna vonnia a kellő következtetést: a státusza megváltozott, életrendjét, személyes biztonságának rendszerét ehhez kellett volna igazítania. A történelem emelte a tétet, ő maga is értékesebbé vált, sokkal nagyobb gondot kellett volna fordítania saját életének megóvására.
Ha egy kissé nagyobb távlatból nézzük a helyzetet, sajnos meg kell állapítanunk, hogy a baj csaknem elkerülhetetlen volt. Csáktornya áttekinthetetlen vendégserege, a „nagy palotában” tanyázó tömeg puszta léte eleve alkalmat adott a gazemberek megjelenésére, akaratlanul is fedezte őket, megadta nekik az elvegyülés lehetőségét. A várkapitány akkor sem tudta őket ellenőrizni, ha akarta.
Az eddigiektől eltérő fegyelmet kellett volna meghonosítani Csáktornyán. Legkésőbb a vasvári béke hírére. Egyáltalán nem volt – vagy nem lett volna – nehéz megérteni, hogy Zrínyi státusza ettől sokkal érzékenyebbé vált.
Tartott is Zrínyi környezete a veszélytől – de aligha jó irányból:
„Ezalatt érkezék hozzá, tamquam intimus consiliariushoz [úgy, mint belsõ tanácsoshoz], nemcsak a szokott nagy pecsétû mandatum deákul, hanem egy kurir által császár kis titokpecsétje alatt, amint szokták hívni Handbriefje, németül írt. Úgy láttam, az a duplicata kis levél, kurir, suspectum [kétrét hajtott kis levél, futár, gyanús dolog] volt elõtte: Vitnyédi dissvadeálta is menésit, mert sietve hívatta õfelsége Bécsbe tanácsba a magyar dolgokról, és az ekkor a törökkel csinált békesség- és portai követségrõl etc. A francia király küldött volt néki tízezer tallért ajándékon híre és jószága pusztulásáért, melyet noha a császár hírével vett volt el és Bécsben vendégeskedett el, mégis gyanúban volt miatta. Vitnyédi dissvasiójára hallám, hogy mondá: Conscia mens recti famae mendacia ridet [A jó lelkiismeret neveti a hír hazugságait]; semmit sem vétettem, ha veszek, ártatlan, tisztességesen, az igazságért, nemzetemért veszek, hogy ezt a törökkel való gyalázatos békességet nem javallottam, melyben nem voltam egyedül etc. Elvégezé, hogy csak postán, kocsikon mégyen; Zichyt, engem, egy inast, deákot és szakácsot viszen, Bécsben elég szolgát talál.”

Érezték, hogy veszély fenyeget, csak azt nem tudták felbecsülni, hogy miféle. A régebbi beidegződések működtek bennük. Az őt féltő barátokkal és hozzátartozókkal szemben Zrínyinek igaza volt.
semmit sem vétettem”

A bécsi kormányzat aligha engedhette meg magának ebben a pillanatban, hogy nyíltan Zrínyi ellen forduljon, hiszen Európa szemében éppen a horvát bán volt a császár legderekabb alattvalója.
Korábban már elmondtam: nem gondolom, hogy a megbízók a császár közvetlenül kifejezett akaratát hajtották végre, és azt sem hiszem, hogy Lipót előre tudott volna a merénylet tervéről.
Végrehajthatták-e a gyilkosok a merényletet éppen Bécsben?
Azt gondolom, ebben az esetben éppen a császári kormányzatot hozták volna hihetetlenül nehéz, talán megoldhatatlan helyzetbe. Ha Bécsben Zrínyit meggyilkolják, a kormányzat valószínűleg mindent elkövet a tettesek kézre kerítése és brutális megbüntetése érdekében. nem biztos, hogy meg tudta volna győzni a közvéleményt arról, hogy a gyilkosságban ártatlan, még akkor sem, ha valóban az lett volna.
Zrínyit nem lehetett Bécsben meggyilkolni. A gyilkosok ezt valószínűleg alaposan végiggondolták. Egyetlen lehetőség maradt: még ma. Ma, azaz 1664. november 18-án, közvetlenül a vadászat után.

Addigra már jól kiismerték magukat a csáktornyai udvar életében. Nemcsak azt tudták, pontosan hogyan is zajlik itt egy vadászat, hanem ezer apró jelből következtethettek rá, hogy mikor mit várhattak. A palotai személyzetek sehol sem tartoznak a különösebben hallgatag és diszkrét népek közé.
Zrínyi másnap el akart utazni. Nyilván már ki is adta a megfelelő parancsokat. Ezek több tucat embert mozdíthattak meg, egyesek csomagoltak, mások a kocsikat útiholmit készítették elő, mások a lovakat válogatták, megint mások azt találgatták, ki lesz a kíséret tagja. Aki figyelmes, érzékelheti a jeleket. Nem is biztos, hogy különösebben figyelmesnek kell lenni, hiszen szinte mindenütt akad pletykás cseléd, nagyotmondó kocsis.
Zrínyi másnapi utazásának híre akár pánikot is kelthetett a gyilkosok között. Tüstént követte azonban egy új hír: ma is vadászat lesz.

A főúri vadászat előkészítése legkésőbb délelőtt megkezdődhetett, a parancsot Zrínyi Miklós már reggel kiadhatta. Ez is mozgásba hozta a palotát, a gyilkosok egy órán belül megtudták. Paka esetleg még hamarabb is, lévén vadász.
Magliani délelőtt már biztos lehetett benne, hogy Zrínyi vadászni megy a vendégeivel. Nem tudni, volt-e dolga annak elintézésével, hogy maga is mehessen, vagy önként csapódhatott a társasághoz. Az utóbbi a valószínűbb, a gyilkos valószínűleg a kevésbé rangos vendég státuszában tartózkodott Csáktornyán.
Nyilván az is a segítségére volt, hogy eddigi tapasztalataiból egyértelműen tudta, a nagyúr és vendégei mindig ebéd után indulnak vadászni. Több órája volt az esetleges előkészületekre.
Ha felkészült, leginkább azért kellett imádkoznia, ne változzon meg hirtelen az időjárás, és hogy Csáktornyán nem történjék semmi rendkívüli, ami esetleg otthon marasztaná Zrínyi grófot.
Eleve lemondott arról, hogy a merényletet a voltaképpeni vadászaton hajtják végre. Nem vinnék el szárazon. A vadászat alatt neki és Pakának a lehető legnyugodtabban kell viselkednie. Maglani valószínűleg el sem sütötte a fegyverét. Főleg azt nem, ami valahol a ruhájába volt rejtve.
Talán Paka sem lőtt ezen a vadászaton egyszer sem. Nem tudni, mi volt a feladata, valamelyik vendéget kísérte-e, vagy valami más posztot töltött be.
Mindketten remélték, hogy a vadászaton sem történik semmi rendkívüli. Nagy galibát okozhatott volna, ha feltűnik egy valódi sebzett, feldühödött kan.
Egyelőre csak várniuk kellett. A gyilkosságnak a vadászat után kellett végbemennie.

Folytatása következik.

1 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó, teljesen új információkat kaptam Öntől! Örülök, hogy tanította az életem igaziját!

    VálaszTörlés