A hiteles hitszónok

Nagy Konstantin császár erőteljesen védelmébe vette a keresztény vallást, és (főleg) az egyházat. Maga pogány maradt – hogy a halálos ágyán áttért volna, csak kegyes keresztény legenda – de az egyház támogatásának jó hasznát látta.
A mediolanumi edictum után az üldözések megszűntek, épülni kezdtek a bazilikák. A niceai zsinaton lényegében a pogány császár döntött az ortodox irányzat javára. Talán azért, mert – a nagyon egyszerű és természetes elveken nyugvó ariánus irányzattal szemben – ehhez szükséges volt egy hierarchikus, területi alapon szerveződő bürokratikus rendszernek, az egyháznak a megszervezése és fenntartása. Egy ilyen szervezetre a roskatag birodalom fenntartása miatt a császárnak ekkor már nagy szükséges volt.
Nicea után hamarosan Konstantin az egyházra ruházta az anyakönyvek vezetését, hogy a nehézkes birodalmi adminisztrációt tehermentesítse.
Ekkoriban már széles körben folyt a keresztény hittérítés, a császár tudtával és beleegyezésével. A hitszónokok főleg a nagyvárosokban működtek, több-kevesebb sikerrel.
A császárnak feltűnt, hogy kedves emberei közül néhányan igen kevésre tartják a keresztény hitszónokokat. Tudni akarta, mi ennek az oka.
Egy művelt udvari írnokot kérdezett meg.
- A keresztény hitszónokok beszédei sok ember szívét megnyerik. Úgy látom, rád semmi hatást sem gyakorolnak.
- Örökkévaló uram! – bókolt a férfi. – Nem hiszek nekik!
- Miért nem?
- A beszédeik nincsenek összhangban a tetteikkel.