A szobor marad

A múlt örökségére  minden valamirevaló ország úgy vigyáz, mint a szeme világára. Ha pedig megfosztották tőle, mindent elkövet az  elzabrált kincsek visszaszerzéséért.
Az egykori  velencei köztársaság, a Serenissima elsőnek hozott Európában olyan törvényt, amely szigorúan  megtiltotta a műkincsek elidegenítését.
De próbálkozni ott is próbálkoztak.
Marcus Vipsanius Agrippa hatalmas szobra Rómából, az Agrippa által építtetett Pantheonból került Velencébe. Sokáig a Grimani család palotájának előcsarnokában állt a Santa Maria Formosa negyedben.
Valamikor a XVIII. század közepén egy angol lord vendégeskedett a Grimani-palotában. Hosszan ácsorgott Agrippa szobra előtt. Elutazás előtt mesebeli összeget ígért érte.
A lord távozása után az öreg Grimani gondolatai állandóan visszatértek a fontsterling-kötegekre.  Kapzsi ember volt, a műkincseket nem sokra tartotta, a pénz volt az istene.
Csakhogy…
Velence törvényei szigorúan büntették a műkincsek külföldre vitelét. Az öreg Grimani élete végéig börtönbe kerülhetett, esetleg kötél várhatott rá.
És mindkét esetben vagyonelkobzás.
Grimani ettől csuklani kezdett.
De – a font sterling mégiscsak font sterling. Sok font sterling. Mámorítóan   sok font sterling. Egy vacak szoborért cserébe.
- Úgy vélem, nagyméltóságod bajba kerülhet miatta – mondta a főkomornyik, amikor Grimani felvetette neki a szobor eladásának tervét.
- Ki tudhatná meg?
- Itt áll nagyméltóságod palotájának előcsarnokában. Bárki láthatja.
- Szokta nézni valaki?
- Feltűnne a hiánya.
Grimani gondolkodott. Majd állít valamit az előcsarnokba a szobor helyére. Ha valaki hiányolja, legfeljebb azt feleli, hogy megunta nézni azt a nagy marha szobrot.
Csakhogy…
Nagyon kell az a sok font sterling! Még annál is jobban kell!
Este! Késő este kell leszerelni talapzatáról azt a nyavalyás szobrot, aztán egy erős gondola  majd elviszi a Lidón túl várakozó angol vitorláshoz. Így kell ezt!
Az elhatározást tett követte. A háznép tagjai az előcsarnokban összegyűlve, vegyes érzésekkel a lelkükben figyelték, amint néhány tagbaszakadt ember hozzáfog leszerelni a szobrot. Több tucat markos munkás várakozott.
A főkomornyik vette észre az idegent. Magányos férfi állt az egyik oszlop tövében összefont karokkal.
A főkomornyik lóhalálában futott a gazdához.
- Uram!
- Ki az?
- Nézze meg nagyméltóságod!
Grimani odanézett, és minden vér kifutott az arcából. A hosszú, kék kaputot viselő férfi nem más volt, mint a Signoria félelmetes hírű, megvesztegethetetlen őrparancsnoka, Christoforo de Christofori kapitány.
Ajaj!
- Hátha látogatóba jött? Vagy hátha csak véletlenül járt erre?
A főkomornyik szeme elkerekedett:
- Ő, uram??
Grimani kezdett elszontyolodni. Mi a csudát tegyen?
- Eredj, próbáld kipuhatolni, mit keres itt!
A főkomornyik odaóvakodott az idegenhez.
Óhajt valamit, uram?
A kapitány végigmérte a főkomornyikot.
- Nem óhajtok semmit – felelte ádáz mosollyal. – Csak azért jöttem, hogy Marcus Vipsanius Agrippa őkegyelmességének a Serenissima nevében jó utat kívánjak.
A szobor maradt. A tagbaszakadt fickók csalódott képpel kotródtak el.
Grimani úr másnap bánatos arccal nézegette a tengert amelyen elvitorlázott az angol hajó szobor nélkül, de az ő font sterlingjeivel a fedélzetén.
Drága szép font sterlingek! Nehéz nektek végső istenhozzádot mondani…
Agrippa szobra ma is Velencében található.