Szőke nő zűrben az űrben - 195.

SZÁZKILENCVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen őszintén meglepődött. Hosszú pillanatokig döbbenten nézett a férfira.
Helmut Schellenberg elgondolkodott.
-         Ez jó kérdés – dörmögte aztán. – talán ebben rejlik a megoldás.
-         Mármint? – nézett rá Ed Philips.
-         Ha megértjük, miért ezt a megoldást választotta, talán arra is rájöhetünk, hogy ki tette.
„Hajó az admirálisnak! A most felfedezett objektum meglehetősen kiterjedt elektronikus összeköttetésben áll a hibernációs kamrával. A vezetékek jól álcázott csövekben helyezkednek el. A kapcsolat a most beérkező adatok szerint több irányú. Az objektum energiáját a hibernációs kamrából nyeri.”

Karen bólintott. Erre azóta maguk is rájöttek.
-         Admirális a hajónak. Módunkban áll megszakítani a kapcsolatot?
„Hajó az admirálisnak. Erre egyetlen lehetőség van: a lézerrel rendelkező nanorobotok bevetése. Ehhez azonban az ön különleges engedélyére van szükség, Karen Bozchana Kadlecikova admirális.”

Karen beleegyezően intett.
Azonnal megjelent a vezérlő asztalán a nyomtatott papírlap. Karen elmosolyodott. A számítógép ragaszkodik a bürokratikus formaságokhoz, jelen esetben az ilyen ásatag előírásokhoz. Fogta a papírt, a szemével végigfutotta, aztán gyorsan alákanyarította:
Laren Bozchana Kadlecikova
Admirális

„Hajó az admirálisnak. Lézeres nanorobot aktiválása megkezdődött, a parancs végrehajtásának megkezdéséig még huszonnyolc másodperc.”

Helmut a fejét ingatta:
-         Nem értem. Ezek szerint az itteni nanorobot megy át a csatahajóra?
-         Nem hinném – felelte Ed Philips. – szerintem a csatahajó saját nanorobotját vetjük be.
-         De akkor minek ez az aláírási hercehurca?
-         A földi hadihajók szabályzata mindig a parancsnok személyes írásbeli parancsához köti a nanorobotok bevetésének engedélyezését. Nyilván a kínai szabályzat is ezt írja elő. A mi derék könnyűcirkálónk csak alkalmazza.
Karen kiürítette a poharát.
-         Ott tartottunk, hogy vajon miért éppen így akarták megölni az apádat és a társait, Ed.
-         Bár tudnám. Valahogy semmi értelme.
Helmut fáradtan nézett fel:
-         Kell, hogy értelme legyen. Talán nagyon is egyszerű a magyarázata.
Ed Philips a fejét rázta:
-         Egyszerű? Milyen egyszerű? Miféle egyszerű magyarázat?
-         Ha tudnám, mondanám.
„Hajó az admirálisnak! Hajó az admirálisnak!”
Mintha izgalom csendült volna a jól ismert géphangból.
-         Admirális a hajónak. Hallgatom!
„Hajó az admirálisnak! A nanorobot megkezdte a parancs végrehajtását. A kapcsolat teljes megszüntetéséig, a nemrég felfedezett objektum áramtalanításáig még harmincnyolc másodperc.”

Karen megkönnyebbült. Tüstént megszűnik a friss fenyegetés.
„Hajó az admirálisnak. Meglepő tény jutott a tudomásomra.”

Karen felkapta a fejét.
-         Admirális a hajónak. Meglepő tény? Mi az?
„Hajó az admirálisnak! A nanorobot memória-vizsgálatakor kiderült, hogy nem először dolgozik abban az objektumban. Az illető egység „törölt munka” szignóval eltávolítva.”

-         Törölt munka? – ráncolta a homlokát Ed Philips. – Mi az, hogy törölt munka?
-         Hát nem érted? – nézett rá Helmut. – Ugyanez a nanorobot készítette a vájatot a csövek számára. Ez nem történhetett nagyon régen. Aki végrehajtotta, nem birtokolta a hajót, de rendelkezési joga volt a nanorobot használatára. Ezzel élt vissza. Nyilván titokban utasította a munkára a nanorobotot. Előbb vájatot készíttetett vele, majd elhelyeztette a csöveket, és létrehozta a kapcsolatot a hibernációs kamrával.
Mindketten feszülten figyeltek.
-         És? – követelte Ed.
-         Nem lehetett a legénység egyszerű tagja, az olyan nemigen rendelkezhetett a nanorobot felett. Tisztnek kellett lennie.
-         És?
Helmut Schellenberg nagyot sóhajtott.
-         Szerintem még mindig itt van a hajón. A foglyok között

Folytatása következik.