2012. október 14., vasárnap

A császár pohara

Ezt a történetet állítólag Friedrich Taubmann wittenbergi professzor mesélte. Hozzánk több változatban is eljutott, sőt 1899-ben Mátyás király nyakába akasztotta valaki. Utóbbi tévedés, a történetben szereplő uralkodó karaktere nem is hasonlít Mátyáséra.
——-
Egyszer valamelyik német-római császár egy hosszúra nyúlt menyegzői lakomasorozat sokadik napján asztalhoz ültette előkelő vendégeit, bort hozatott, és előszólította az udvari bolondot.
- Most te vagy a pohárnok. Ossz bort mindenkinek!
A bolond elmosolyodott, aztán a király serlegét az asztal közepére állította, az urak kupáit a serleg köré. Hozott valahonnan egy nagy idomtalan fa ivóedényt is, azt meg az asztal szélére tette.
- Az kié? – csodálkozott a császár.
- A nép, felséges uram – felelt a bolond.
- Úgy a népé – morfondírozott a császár, és egy kissé ostoba képet vágott. Talán valamiért el is szégyellte magát.
A bolond folytatta a terítést. Valahonnan kerített egy díszes ezüst serleget is, azt meg az asztal másik szélére helyezte.
- Hát az meg kié? – kérdezte a császár.
- A lombard bankároké, felséges uram, akiknek sokkal tartozol, és akik kétszer-háromszor annyit követelnek tőled, mint amennyit ők adtak neked.
A császár zavarba jött.
- Miért kellene most nekik is önteni a borból?
- Meg mered tenni, hogy nem fizetsz ezeknek a haramiáknak, felséges uram? Vagy akár azt, hogy csak annyit fizetsz, amennyit adtak?
A császár nem felelt.
- Látod, felséges uram – magyarázta a bolond. – Azok a pénzes csirkefogók sápot húznak mindenből, ami a tied, vagy a népedé. Miért éppen ebből a kancsó borból hagynád ki őket?
A császár nem válaszol, a bolond meg kezdte kiporciózni a bort. Igen különösen.
Először a magában álló nagy ezüst serleget töltötte, de színültig, utána egyenként az urak kupáit. Mindet csurig. A végén a császár serlegébe alig jutott pár cseppnél több, a nagy fa ivóedény meg száraz maradt.
A császár megütközve nézett a bolondra.
- Mit képzelsz? Mi ez az udvariatlanság?
- Csak a valóság, felséges uram! – nevetett a bolond.
- A valóság? Bitang! Felakasztatlak! Kettéhasítalak!
A bolond ellenben csak mosolygott. Megvárta, amíg a császár kidühöngi magát, és a következő magyarázatot adta:
- Megmutattam neked, felséges uram, hogyan is kezelik országod jövedelmeit. Mindenből a legtöbbet a külföldi uzsorások fölözik le. A körülötted hemzsegő urak is szégyentelenül leszedik a sápot. Neked az egészből alig marad valami, a népednek meg semmi se jut.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése