HARMINCHATODIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Hirtelen súlyosan megdöndült a lábuk alatt a föld. Aztán újra. Földrengés? Nem!
- Az engedélyt megadom! – kiáltotta Helmut.
Újabb ütemes döndülések. Jobbról. Karen odakapta a fejét. Az erdő fái reszkettek és remegtek. Mi lehet ez.
Valami képtelenül hatalmas dolog vonult az erdő fái felett. Valami csúnya, lebernyeges, szürke és fenyegető. Mi lehet az? Valami felhő? Ki látott ilyen felhőt?
Nemcsak a fák felett közeledik, a fák között is. A felhőszerű monstrum roppant testben végződik, és úgy tördeli ki a fákat, mint valami harckocsi. Mi ez, valami ősvilági szörnyeteg?
Hirtelen hullámzani kezdett a lábuk alatt a talaj. Mintha tenger volna, hullámokban süllyedt és emelkedett. Csaknem másfél méterre púposodott fel a föld, röpködtek a hantok, por és sár permetezett, és a tovarohanó földhullámok sorra leverték a lábukról az embereket.
Karen egy fatörzsbe kapaszkodott, és sikerült állva maradnia, bár az ő talpa alatt is elzúgott egy hullám. Mi lehet ez? Ilyen elképesztő földmozgást kelt a közeledő rémség?
Ez már sok volt az expedíció tagjainak. Néhány másodperccel korábban még fegyelmezetten készültek a szörnnyel vívott csatára, most azonban a zömük halálosan megrémült, többen menekülni kezdtek. Leírhatatlan zűrzavar keletkezett.
Karen alig érzékelte a hirtelen kitört pánikot. Csak állt, és nézte az erdő fái felett tornyosuló szörnyeteget. Azon gondolkodott, hogy ez dinoszaurusz-e, vagy valami egészen másféle teremtmény. Körülötte néhányan már elrohantak, Helmut és Erik vezényszavai hatástalannak bizonyultak.
A végtagok nélküli holttesttel senki sem törődött.
Valaki megragadta a szőke nő vállát.
- Karen, az Isten szerelmére! – kiáltott rá Ed Philips. – Gyerünk innen! – és magával rántotta a nőt be a fák közé, majd a bozótba. Húzta-vonta Karent eszelős tempóban visszafelé, át a partakmedren, be a fák közé.
Futottak rendetlen tömegben visszafelé, egészen az ösvényig. Ott megtorpantak.
- A többiek? – mivel csak négy-öt ember lézengett körülöttük. Hol van az expedíció többi tagja?
Helmut vagy Erik még nem bukkant fel. Hát a szörny?
- Merre van? – kérdezte Philipset.
A férfi vállat vont.
- Nem tudom.
Válaszul újra felhangzott a döndülés.
- Futás! – kiáltotta valaki, azzal nagy lendülettel elhajította a fegyverét, és beugrott a fák közé.
Két másik az ösvényen rohant visszafelé.
Karen és Ed mellett hárman maradtak; két férfi és egy nő. Újabb döndülés hallatszott. Karen a fák fölé kémlelt, de nem látta a szörnyet.
- Messzebb van. – mondta fojtott hangon Ed Philips. – Talán nem is jön erre.
Mintha csak rá akart volna cáfolni. Újabb döndülés; már közelebbről. Talán még nagyothallók számára is világos lehetett, hogy a szörnyeteg irányt változtatott. Egyenesen feléjük tartott.
Rohanni kéne, menekülni, gondolta Karen, de nem mozdult.
- Földre! – kiáltott rá valaki. – Be a bozótba! – és minden teketória nélkül eltaszította a nőt.
Karen a bozótba csapódott. A hegyes tüskéktől egyelőre megvédte az öltözéke. Látta, hogy valaki Ed Philipset és ledönti a lábáról, és utána löki.
- Gyerünk, ti is! – ordított a néhány ácsorgóra.
Bundy Cassidy volt.
Egy perccel később már nyolca feküdtek a bokrok alatt. Cassidy hallgatózott. A döndülések csak szórványosan hallatszottak, nem túlságosan messziről. A föld hullámzásának viszont vége lett.
Karen kikukucskált a rejtekhelyéről. Látta a földhullámzás nyomait, a kifordult talajt, a mindenüvé elszóródott mélyről előkerült földarabokat, rögöket. Miféle lény lehet a szörny, ha a lába nyomán ez történik?
Vagy esetleg… Ezt nem tudta végiggondolni.
- Uraim, - mondta kemény hangon Bundy, közben végignézett rajtuk. Karen láttán még hozzátette: - és hölgyem! Ideje helyreállítani a fegyelmet! Fegyvereket kibiztosítani!
Felemelkedett. Sorra felálltak a többiek is.
- Utánam!
Bundy elszántan visszafelé indult, a többiek fegyverrel a kézben követték. Utoljára Ed és Karen. A nő megbabonázva haladt, előretartott fegyverrel, közben akkurátusan kikerülgetve a nagyobb földkupacokat.
Száz lépés után jellegzetes morajt hallottak. Még Karen is megértette, hogy fegyverropogás. Kérdőn nézett Edre.
- Harcolnak, Karen.
- Azzal a behemót szörnnyel?
- Erik hozatott néhány komolyabb fegyvert is. Lézerek, gránátvetők, komoly gyorstüzelő fegyverek.
Nem messze tűlük valami hatalmas tárgy zuhant a földre, a talaj újra megremegett; de nem vetett hullámokat.
A hang irányában haladva egy percen belül találkoztak a többiekkel. Erik még füstölgű fegyverrel ácsorgott, Helmut idegesen törölgette a homlokát. Ketten éppen azon ügyködtek, hogy újra elcsomagoljanak egy gránátvetőt. A többi fegyvert szorongatva ácsorgott, és hitetlenkedve bámult.
A monstrum nagyjából akkora volt, mint a legnagyobb méretű mozdony. Nem hüllőre, inkább valami túlméretezett medvefélére emlékeztetett. Holtában is impozáns volt, és félelmetes. Mármint hátulról nézvést.
Elölről inkább undort keltett bűzével, groteszk bőrlebernyegeivel.
Meg a tömérdek vérrel. Amit az a több ezer lőszer ontott ki, amit beleeresztettek. Szitává lőtték a szörnyet.
- Hívjátok tovább a Diamantot! – mondta Helmut két dühös tekintetű féfinak. Az egyiknak jókora horpadás volt a sisakján. – Hol van? Miért nem lőtte ki a rakétáját?
- Nem felel, uram! Percek óta semmi!
Erik kurta parancsokat osztogatott, néhány fegyvert harckészültségbe helyeztetett.
- Hányan hiányoznak?
Kiderült, hogy öten.
- Ki látta őket?
A tanúk senkit sem láttak meghalni, de elmenekülni igen.
Három perc múlva megszólalt egy kétségbeesett hang az éterből:
- Szitakötő kettes! Szitakötő kettes! Feleljen valaki!
- Hallgatlak Szitakötő kettes!
- Eltűntek, uram! Minden helikopter eltűnt! Légörvénybe kerültem, de megmaradtam, a kommunikátorom újra üzemképes. Leszállási engedélyt kérek, uram!
- Előbb nézz szét, és jelents, Szitakötő kettes!
- A tájékozódás lehetetlen, uram! Minden eltűnt!
- Micsoda? Pontosítsd, Szitakötő kettes!
- Nyugat felől eltűnt a folyó, uram, amerről jöttetek, most végeláthatatlan mocsárvidék húzódik!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése