Íródott Nyuzga javaslatára
- Nem a Masterland-en? Hát hol? – nyögte Helmut.
- Sejtelmem sincs.
Ettől mindannyian elnémultak. Az égen komor esőfellegek közeledtek, fent a fakoronák magasságában különös köd képződött, és sejtelmes lassúsággal közelgett a szürkület.
Az expedíció többi tagja sejtette, hogy a helikopter fülkéjében komoly megbeszélés zajlik, mert szinte mindannyian a gép köré gyülekeztek. A legröbben a földre heveredtek, néhányan a helikopter oldalának támaszkodva megálltak.
Erich kinézett az ablakon.
- Roger? – kérdezte valakitől.
- Az erőteret vigyázza, uram!
- Van vele valaki?
- Hárman, uram!
- Rendben! – Erich visszahúzta a nyakát, és az ablakot is feltekerte. Aztán – amennyire a kényelmetlen körülmények engedték – hátradőlt, és Ed Philipsre nézett.
Karen tökéletesen felkészült a megbeszélés rögzítésére.
- Várom a magyarázatot! – dörmögte Helmut Schellenberg.
- Úgy gondolom, - mondta lassan Philips. – hogy már nem a Masterland-en vagyunk, hanem egy másik bolygón. De hogy az Univerzumnak mely részén lehetünk, arra tippem sincsen.
Erich a fejét csóválta.
- Úgy! – nyögte bosszús képpel Helmut. – Szóval egy idegen bolygón vagyunk, ráadásul a világegyetemnek valami ismeretlen részén. Megtennéd, hogy válaszolsz két kérdésemre?
Philips felelni akart, de Helmut leintette:
- Előbb a kérdések! Tehát. Egy: mire alapozod ezt a …hm… finoman szólva is elég meglepő következtetést? Kettő: ha másik bolygón vagyunk, hogy a francos nyavalyába’ kerültünk ide?
Ed hirtelen megzavarodott. Hogy’ is kezdje, meglepetésére Erichtől segítséget kapott.
- Ez más a napnál világosabb, Helmut. Ezzel az istenverte erdőrésszel együtt valami idegen helyre kerültünk. Ne kérdezd, hová. Azt se, hogyan, mert fogalmam sincs. Szerintem Mr. Philips sem tudja. Akkor történhetett, amikor megindult az a fura földhullámzás.
Helmut komoran bólintott.
- Még valami! – fűzte hozzá Erich. – Azt hiszem, a Lindgren-folyamon túl eltűnt személyek egy részével pontosan az történhetett, ami most velünk.
- Ezzel nem nyugtatsz meg.
- Magamat se.
Szinte egyszerre néztek mindketten Ed Philipsre.
- Átvetted a parancsnokságot, Ed! Halljuk, te mit tudsz!
- Karen! – szólt hátra a megszólított. – El tudod-e pontosan ismételni, amit a haldokló mondott?
- Természetesen! – felelte a szőke nő. – Azonnal visszaolvasom!
Olvasni kezdte:
„Ne higgyetek nekik! Ők nem azok!”
Szünetet tartott a felolvasásban:
- Nagyon erős hangsúllyal mondta, hogy azok! Folytatom:
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
- Ezt kiáltozta, amikor megérkeztünk. Nem világos, hogy kikről beszél. Kik azok, akik nem azok. Kikre voatkozik a többes szám. Ez nyilván magában foglalja a haldoklót, és még legalább egy személyt. A mi első magától értetődő következtetésünk az volt, hogy itt a mi az általunk keresett szökött rabszolgákra vonatkozott, illetve, hogy a végtagjait elvesztett haldokló ezek egyike volt.
- Úgy van! – vágta á Ed Philips.
- Ebben sem lehetünk biztosak. – felelte a nő.
- Igen. – helyeselt Erich. – Egyikünk sm ismert a szökött rabszolgák közül senkit. Egyszerűen embereket kerestünk az erdőben, mrt azt feltételeztük, hogy rajtuk kívül másvalaki ot nem lehet.
- Mégis kellett lennie itt valaki másnak, illetve valakiknek, - folytatta Helmut. – mert valakik valakiket átvertek.
- Igen, - fűzte tovább a gondolatot Karen. – tehát két embercsoportról van szó. Az egyikhez tartozott a halott. Volt azonban egy másik embercsoport is, amely a halott szerint valamivel kapcsolatban becsapta őket. A kettő közül valamelyik lehetett a szökött rabszolgák csoportja. Vagy egyik sem.
- Egyik sem? – kérdezte megütközve Helmut.
- Semmi sem bizonyítja számunkra, hogy bármelyik is az volt. – nézett rá a nő.
- Igaz. – helyeselt Ed.
Néhány pillanatig hallgattak.
- Folytatnám. – mondta a nő.
- Egy kicsit várj még! – simított végig a haján Helmut, és miközben a rakoncátlan tincseet megigazította, látszott, mennyire elgyötört az arca. – Több dolog is elhangzott, ami nekem furcsa. Vagy gyanús. Megismételnéd az utolsó mondatokat?
Hogyne! – vágta rá Karen, és újra felolvasta: - „Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Egymásra néztek.
- Na, - legyintett Erich. – ebből okodkodjon ki valaki valamit!
- Ha visszamehetnénk a Smith-birtokra, - fejtegette Philips. – egyenként ki kellene hallgatnunk az összes ottani rabszolgát.
- De mivel nem tudjuk, hol a fenében vagyunk, - legyintett a fiatal Schellenberg. – és azt se, visszajutunk-e valaha…
- Azért valami hipotézist fel kell állítanunk, - vélte Ed, és Karen a főnöke arcát szemlélve már tudta, hogy Philips megpróbál valami rendet keresni a látszólag kusza eseményhalmaz mögött. - Mint mondtam, csak hipotézist. Induljunk ki a bujdosók kifejezésből. Azt gondolom: az említett két embercsoport közül az egyik már itt volt az erdőben, a másik pedig nemrég érkezett ide. Ezek közül csak az utóbbi lehetett a rabszolgák csoportja. A másik csoportról, amelyikről azt képzelték, hogy az erdőben tartózkodik, azt is feltételezték, hogy valamely bujdosók néven ismert emberhalmaz tagjai.
- Nem lehet fordítva? – próbálkozott Helmut. – Esetleg a már itt lévő hitték, hogy…
Ed azonnal elsöpörte az ellenvetést:
- Annak nincs értelme. – vágta rá rosszalló mosollyal. – Ha valaki az erdőben tartózkodik, akkor saját magát kell bujdosónak tartania, nem pedig azt a csapatot, amelyik a civilizációból érkezik.
- Lehetetlen, hogy ebben az erdőrészben bárki is hosszabb ideig „bujdosott” volna! – vetette közbe mély meggyőződéssel Erich.
- Az más kérdés. De az ide érkezők, azaz a szökött rabszolgák azt hitték…
- És ha nem is ők voltak a szökött rabszolgák? Ha azok egyik csoporthoz sem tartoznak? Ha nem is jártak erre? – találgatott Helmut.
- Valószínűtlen. Azt gondolom, az Occam borotvája elvét kell alkalmaznunk, és a lehető legegyszerűbb és leglogikusabb hipotézist kell felállítanunk, mert minél hamarabb cselekednünk is kell valamit.
- Csak nehogy az a borotva a saját nyakunkat vágja el! – dünnyögte fáradt hangon Erich.
- Menjünk tovább! – Ed Philips egészen belejött az elmélegyártásba. – Adva van tehát egy csapat szökött rabszolga. Valamilyen kapcsolatban állnak egy másik csoport emberrel, akiket bujdosók néven ismernek.
- Ebből máris adódik néhány kérdés. – vette át a szót könnyedén Karen. – Például…
- Karen, ha szabadna, inkább én! – nézett rá rosszallóan a „tulajdonosa”. – valóban nagyon érdekes kérdéseket vet fel a dolog. Kérlek, Karen, olvasd még egyszer!
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Karen befejezte, és felnézett. Erich és Helmut feszülten figyelt.
- A szökevények csapata a bujdosó kifejezést nem a szökés során ismerte meg, hanem már előtte tudniuk kellett egy „bujdosók” nevű csoportról.
- Igen, ez logikus. – helyeselt Helmut.
- Talán korábban is szöktek meg rabszolgák a Smith-birtokról? Esetleg őket ismerték bujdosó néven?
- Nem hiszen, Ed. Minden szökésről tudunk. Smith-ék nem szívbajosak¸mindig azonnal segítséget kértek.
- Biztos, hogy minden szökésről informáltak beneteket?
- Biztosnak természetesen nem biztos.
- És sem hiszen, hogy így lenne, – szólalt meg Erich. – mert nem valószínű, hogy az erdőben bárki huzamosabb ideig életben maradhatott volna.
- Ezt mire alapozod? A szóbeszédre?
- Nem. két komoly érvem is van. Először. Tapasztalati ellenvetésem: sokat jártam az erdőben, és rendszeresen láttam szörnyűségeket. Másodszor. Logikai ellenvetésem: végig dél felé a folyópart közelében többtucat olyan ültetvény található, amelyek tulajdonosai cudar, bitang módon bának a rabszolgáikkal. Mindenki tudja, hogy a rabszolgák között a hírek minden tiltás, szigor és elővigyázat ellenére meglehetősen gyorsan terjednek; még egyik birtokról a másikra is. Ha egyszer elterjedne, hogy az erdőben életben lehet maradni, két nap alatt minimum négy-ötezer rabszolga szökne oda.
Ed Philips elkeseredett arcot vágott.
- Hát erre nincs mit mondanom. – felelte kényszeredetten. Bántotta, hogy szépen felépített gondolat-építménye kártyavárként omlott össze.
- Van még egy lehetőség. – szólt közbe Karen.
- Igen? – nézett rá Helmut.
- Halljam! – szólt reménykedve Philips.
- Ha a rabszolgák nem a birtokon hallották először a bujdosó kifejezést.
- Hanem?
- Hanem még előbb. Talán a régi hazájukban.
A három férfi meglepetten nézett fel.
- Kíváncsiságból megnéztem a szökevények adatait. – folytatta a szőke nő. – Elvileg különböző helyekről származnak. Tudjuk azonban, - közben lopva Philipsre pillantott, folytathatja-e, a férfi pedig jóváhagyóan intett. – hogy itt a rabszolgákat gyakran úgynevezett rabszolganeveken adják el. Ennek a logikájára még nem sikerült rájönnöm. Mármint ara, mi alapján kapnak egyes rabszolgák rabszolganevet, akik kapnak, miért kapnak; akik meg nem, azokat miért adják el az eredeti neveiken. Megvizsgáltam az illető iratokat, és valamin elgondolkodtam. Ezen. – és elébük tárta. – mindegyiket ugyanaz az olvashatatlan aláírás található. Kerestem olyan rabszolgapapírokat, amelyeken ugyanaz a szignó. Ebben más is segített. – Ed Philips megértette, hogy Burt-ről van szó, és intett a fejével: tovább.
Helmut az aláírást nézegette.
- Már én is láttam ezt. Kell, hogy nálunk is legyen ilyen rabszolga.
- Van is! – csapott rá Karen. – Például Mario Marinelli!
Néma csönd támadt.
- Csináltam egy kis statisztikát, - folytatta könyörtelenül a nő. – és érdekes dolgok derültek ki. Valaki meg tudja mondani, hogy Masterland-en körülbelül mekkora a rabszolgák szökési statisztikája?
- Hogyne, Karen. – nevetett Ed. – Nem egészen fél százalék.
- Azoknak, akik ilyen aláírással rendelkeznek, és rabszolganevet kaptak, a szökési statisztikájuk hetvenhárom százalék.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése