Királyi tölgy (A nemzeti önbecsülésről)

A depressziós történettudósok Által számunkra írt história Kényszerpályák, kudarcok halmaza, De mégis Szó fia. —— Királyi Tölgy; Kétezer-ötszáz éve egyedül Vagy még régebben, Ki tudja, Mióta… A többi fán a szél zenéje nem szólt, Az ősük őse pajzán gondolat volt, A tölgyet már vihar korbácsa verte, A bogáncsot tán meg is süvegelte, Kényes bozótot vihartól takarta, Akarta, Vagy nem akarta. —- Királyi Tölgy; Még rendületlenül; Még mindig áll; magányos-egyedül, Bár megtépdeste fűrész, balta, kés, Cibálta irdatlan sok szenvedés; Világ csodája, Hogy még mindig Él. ——– Koronáját már jórészt elrabolták, Égerhez, fűzhöz, akáchoz csatolták, És múltja hullott száraz ágait Magukra aggatták, hogy látsszanak; S maguk is Tölgyet játsszanak. ——— Királyi Tölgy; Ha élte véget ér; Nagyobb meleget ad Mindenkinél; De ha meghal, ha nincs Királyi Tölgy; Semmit sem ér A Völgy. —— Az Ural szele sodorta ide, Vagy talán itt is volt a gyökere; Ki tudja már; Aki tudhatná - ma tudni tunya; Aki meg tudja; Nem mondja soha. ——— Királyi Tölgy; Mások jöttek divatba; Latin kőris, német bükk és platán, Szibériai vörös áfonya, Meg még távolabbról: Galagonya. —– Királyi Tölgy; Itt szidnak és gyaláznak; De lombod alá állnak, Hogyha fáznak. ——- Királyi Tölgy; Magányos-egyedül; Maradj a völgyben Rendületlenül, Maradj, ha bomlik is az ég cementje; Maradj, ha el is fogy A regimentje; Maradj, Királyi Tölgy; Mert nélküled Nem marad meg a Völgy. ——- E Völgy A nagyvilágon e kívül, Maradj magányos-egyedül. És Rendületlenül. —- Királyi Tölgy; Már legalább kétezer-ötszáz éve, Miért most lenne vége? Tépett koronád nyújtsd magasba Végre; Királyi Tölgy; Bár koronád tépetten néz az égre, Van okod Büszkeségre.