HARMINCHETEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Erik kapkodó parancsokat rivallt, Helmut fékevesztetten káromkodott, közben a fülhallgatója gombját csavargatta, hogy javítsa a vételt.
- Pontosítsd, Szitakötő kettes! Mit látsz?
- Nyugat felé óriási mocsárvidék, uram! Hatalmas, beláthatatlan mocsár!
- A többi gép?
- Nincsenek sehol, uram! Egyetlen helikopter sincs sehol!
Ez hogy’ lehetséges? Az összes helikopter lezuhant volna? Helmut nagyot sóhajtott. Idegesen széttekintett, és egy pillanatra levette a füléről a hallgatót. Az emberei tanácstalanul álltak körülötte. Erik felnézett, a két férfi tekintete találkozott. Erik rezignált arca mögött halálos elszántág feszült; tettvágy, amely nem találja a cselekvés útját az ösvények tengerében – Helmut szeméből pedig sütött a kirobbanni készülő vad feszültség. Utóbbit Erik észrevette, és tett néhány tétova lépést a másik felé; talán meg akarta nyugtatni.
Ed Philips lépett hozzájuk, Karen egy lépésnyire a nyomában. Az eddig feltűnően tétovának és jelentéktelennek tűnő Philips arcán volt valami hirtelen támadt határozottság, amire mindketten felfigyeltek. Mindketten meglepődtek.
- Helmut! – kezdte szokatlanul hivatalos tónusban.
Azzal is meglepte őket, hogy nem folytatta; várakozásteljes hatássszünetet tartott. Karen sem tudta az első pillanatban mire vélni a dolgot, de aztán megértette, és igyekezett a tőle telhető legközönyösebb ábrázatot magára ölteni.
- Igen? – nyögte Helmut. Nem volt képes tovább elviselni a hirtelen támadt feszültséget.
Karen magában elmosolyodott. Egyre jobban kezdte kiismerni Ed Philipset; az eljárás nagyon rá vallott. Előnybe került, mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna a játszma.
- Átvehetném a parancsnokságot? – kérdezte most inkább kérő, mint követelő hangsúllyal Ed Philips. Mellette el is mosolyodott, méghozzá azzal a sokakat megtévesztő, kisfiúsan kedvesnek tűnő arcmozdulattal, ami olyan sok embert csapott már, be, és amit Karen már jól ismert.
Helmut vállat vont.
- Van valakinek ellenvetése? – kérdezte fakó hangon.
- Nekem nincs. – dörmögte Erik.
A többieknek sem volt. Karen módot talált arra, hogy észrevétlenül a férfi fülébe súgja:
- A helikopter! Aligha lehet elég az üzemanyaga!
Ed hálásan pillantott a szőke nőre, aztán a két férfihoz fordult. Az expedíció többi tagja is közelebb húzódott.
- Azt javaslom, - mondta Ed Philips barátságos tónusban. – utasítsd a pilótát, hogy alaposan nézzen szét. Utána minél hamarabb le kellene szállnia. Szüksége volna egy leszállóhelyre.
Eriknek csak intenie kellett. Talán még arra sem vol feltétlenül szükség; az egyik köpcös és erőteljes felsőtestű fegyveres máris nekifogott a leszállóhely kialakításának. Bundy Cassidy és emberei kivételével gyakorlatilag az expedíció minden beosztott tagja követte. A tisztás távolabbi részén nekifogtak kiirtani a csenevész bokrokat, elsimítani, egyengetni a talajt.
- Szitakötő kettes! – szólt a fülhallgatójába Helmut. – Hogy állsz üzemanyaggal?
- Itt Szitakötő kettes! Ha nem kapok feltötltést, egy órán belül elfogy, uram!
- Rendben, Szitakötő kettes! Nézz szét, és jelentsd, mit látsz!
- Itt Szitakötő kettes! Alattam az erdő néhány kilométer hosszúságban és jelenleg nem megállapítható, de jelentősnek tűnő szélességben sértetlen, uram. Nyugat felé – mint már jelentettem – nagy kiterjedésű mocsárvidék található. Észak felé roppant hegyek, amelyeket még sohasem láttam. Ha nem magasodnának ott, azt kellene hinnem, hogy káprázik a szemem, uram! Legalább két-háromezer méter magas hegycsúcsok emelkednek tőlünk legfeljebb hatvan-nyolcvan kilométerre, északra! De a legfurcsább dolgo keletre található!
- Az micsoda!
- Hatalmas erdőség, uram, de nem olyan, mint amilyet megszoktunk. Ezek valóságos faóriások; legalább hetven-nyolcvan méter maga mindegyik. Őserdőnek kellene mondanom, dea fák inkább nagyra nőtt páfrányoknak tűnnek! Gigantikus páfrányok! Ennek az őserdőnek a színe is eltér az általunk ismert erdő zöldjétől, és hatalmas. Mint valami bitang nagy zöld függöny, és végeláthatatlanul húzódik kelet felé, ameddig tart a láthatár.
- Rendben van, Szitakötő kettes! Hamarosan leszállhatsz!
- Köszönöm, uram!
- Ez az elképesztő lény – bökött az irdatlan medveszörnyeteg felé Ed Philips. – nyilván abból a páfránynak nevezett erdőségből érkezett. Attól tartok több hasonló szerzet is tiszteletét teheti errefelé. Szervezz felderítést, őrszolgálatot, ha lehetséges, vonj erőteret, gondoskodj a védelmünkről!
Helmut az ajkába harapott, Erik azonban tüstént cselekedett. Bundy Cassidy megszervezte az őrszolgálatot, mások pedig erőteret vontak az expedíció alkalmi távorhelye köré.
- Nem sok energiánk van erre, uram, - jelentette a Roger nevű hadmérnök. – az erőtér nem lesz hosszú életű.
- Meddig tarthat ki?
- Legfeljebb nyolc-tíz órán keresztül, uram. Nem készültünk ennél hoszabb útra. Amíg a helikopter leszáll, megnyitjuk, utána újra bezárjuk. Holap reggelig garantálhatom, ha nem megyünk innen sehová.
Helmut sápadtan bólintott, Ed Philips a gondolataiba mélyedt.
- Vajon a pilóta mit látott abból a földhullámzásból? – kérdezte tőle Karen. – A magasból igen látványos jelenségnek kellett lennie.
- Tartok tőle, hogy semmit. – felelte a férfi. – Azzal kezdte a jelentését, hogy légörvénybe került.
Negyedóráig tartott, mire elkészült az alkalmi leszállóhely. A kis helikopter nagy rotozúgással ereszkedett le a tisztásra. Karen közben arra gondolt, hogy a hatalmas Diamant számára aligha építhettek volna megfelelő fogadóhelyet ilyen rövid idő alatt.
- A haldokló szavait dokumentáltad? – vonta félre a szőke nőt Philips.
- Természetesen. – bólintott Karen. – Éreztem, hogy fontos.
- Az. – felelte kurtán a férfi.
A helikopter motorját ekkor kapcsolták ki.
Ed Philips javaslatára Helmut és Erik a helikopter apró fülkéjébe húzódott tanácskozni az insruktorral. Karen félrehúzódott volna, de Philips elkapta a karját.
- Csak gyere te is! Szükség van rád!
Ment hát Karen is. A szűk helyen csak úgy fértek el, hogy a nő szorosan Ed mellé préselődött. Hirtelen forróság fogta el. A férfi csak úgy tudta elhelyezni a kezét, hogy rátette Karen combjára. A nő ettől úgy megkívánta, hogy csaknem elájult.
Csak nehezen tudott rendet tenni a vágyai között. Végül is, mi köze a férfihoz? Negvásárolta őt, mert szüksége volt rá. Mint munkaerőre. A kézírására. Eddig nem sok tanújelét adta, hogy más vonatkozásban is érdekelné.
- Karen! – nézett rá a férfi. – Ami itt elhangzik, azt mind kérem dokumentálni.
A nő bólintott, és igyekezett magát összeszedni. Szeencsére Erik segített; néhány mozdulattal hátul helyet csinált. Egy-két tartalék szék a gép falába csúszott, és kialakult egy asztal. Karen hátra mászott, és kényelmesen elhelyezkedett.
- Kezdem a legfontosabbal, - mondta Ed Philips, és mély lékegzetet vett: - Úgy gondolom, már nem a Masterland-en vagyunk!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése