Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a
téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban
összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány
zöme.
Nem tehetem, Kedves Barátaim!
Szigetvár ügye, a vár ostromának története túlságosan fontos
a számomra. A jelenlegi történettudomány lapos, „ami történt minden
szükségszerű volt” címkével összefoglalható alapállása bizonyul itt
használhatatlannak, értelmetlennek, kártékonynak. A sivár dogmaépítményekből
álló „összefüggések” rendszere önmagát szemléli a tükörben, és önhittségében egyszerűen
tudomást sem vesz az ilyen jellegű problémákról. Magam sohasem láttam olyan
szaktudományos – vagy akár ismeretterjesztő jellegű – írást, amely komoly
formában felvetette volna, hogy Szigetvár ostroma esetleg komoly fordulatot
jelenthetett a magyar (és talán az európai) történelemben.
A régi magyar irodalom legnagyobb alkotója nagyon
határozottan állítja, hogy Szigetvár ostroma pozitív fordulatot hozott a
történelemben. Zrínyi Miklós ennek a témának szentelte életműve
legfontosabb alkotását, éspedig nem csupán azért, mert a dédapja révén családi
értelemben maga is érdekelt volt.
A történettudomány erről nem akar tudomást venni;
bagatellizálja, mismásolja a témát.
Úgy gondolom, legfőbb ideje mérlegre tenni Zrínyi
koncepcióját. Magam sem fentebb már említett személyes érdekeltségem miatt
foglalkozom vele, hanem leginkább azért, mert talán ez az arkhimédészi pont,
amelyre támaszkodva kifordíthatjuk a sarkából történettudományunk merev, a
modern végzetelv különféle változatain alapuló rendszerét.
A történettudomány rá se hederít a régi magyar irodalom
legnagyobb alkotójának nagyon is világosan kifejtett elképzelésére. Ha mégis
törődne vele, legfeljebb megpróbálná kétségbe vonni politikai, írói, vagy
emberi nagyságát, hiszen az sokkal olcsóbb és könnyebb, mint a saját sivár,
repedező történelem-koncepciójának hibáival farkasszemet nézni.
Folytassam hát…
Szigetvár az ostrom előtt már igen jelentős nimbusszal
rendelkezett. A császár híres tábornoka, Niklas Salm – Bécs 1529-es védelmezőjének fia -, aki 1546-ben
személyes látogatást tett a várban, egyenesen azt mondta róla, hogy az ország
legfontosabb vára. Ez természetesen túlzás, talán csak udvariaskodott a
generális.
A törökkel folytatott diplomáciai alkudozásokban is gyakran
felbukkan a vár neve.
1557-ben a török kormányzat Szigetvár átadását vagy
lerombolását követelte a Habsburg-uralkodótól, amit az határozottan
megtagadott. Ez a tény már csak azért is figyelmet érdemel, mert nagyon ritka
volt az olyan török követelés, amit Bécsben visszautasítottak. A császárvárosban
fontosnak tartották akkor a várat, olyan vélemény is akadt, hogy az elvesztése
egész Magyarország feladásával jár.
Ezek persze csak szavak. Szavakban bárki fontosnak
nyilváníthatta a várat, ennek csekély a jelentősége, ha keveset tesznek érte. Rá
is cáfol a kijelentésekre, hogy a várra igen keveset költöttek, a katonák zsold
nélkül szolgáltak, a felszereltségben súlyos hiányok mutatkoztak.
Szigetvár 1566-ig több ostromot állt ki sikerrel. A
legfontosabb ezek közül Kádim Ali budai pasa támadása volt, aki 1556-ban
vallott kudarcot a vár falai alatt. Ekkor Horváth Márk volt Szigetvár
kapitánya.
Szigetvár védelmének legjelentősebb eleme ekkor már az
Almás-patak felduzzasztásával keletkezett hatalmas tó volt, ami csaknem
lehetetlenné tette a falak megközelítését. 1556-ban a török igen nagy
hozzáértéssel, műszaki leleménnyel fogott az ostromhoz. Ostromtöltést épített,
megosztotta a védők erejét. Sikertelenül. A budai pasát elűző felmentő sereg
egyik vezére Zrínyi Miklós volt.
Talán emiatt követelte a vár lerombolást vagy átadását az
oszmán kormányzat a következő évben, és talán a sikerre való tekintettel merte
határozottan megtagadni a bécsi diplomácia.
Zrínyi Miklós 1561-ben lett Szigetvár parancsnoka. A
kinevezéséről szóló királyi irat szuperlatívuszokban beszél Zrínyi vitézségéről
és hadi tapasztalatairól.
Szigetvár élén Zrínyi a korban szokatlan módon járt el, új
taktikát vezetett be. Aktív védelmet.
Már 1562-ben több vár őrségét összevonva rajtaütött a
Monoszló mellett éppen a Dráva átkelőhelyét biztosító vár építését felügyelő
Jahioglu Arszlán pozsegai bégen, és háromezer emberével együtt csúfosan
megfutamította.
Zrínyi Miklós azon parancsnokok közé tartozott, aki nem
féltek a töröktől. Istvánffy Miklós szerint egyebek között a következőket
mondta az elhunyt Ferdinánd király utódjának, Miksának:
„Nem vonhatom
kétségbe, hogy a töröknek nagy a hatalma, gyakorlott katonái és roppant serege
van, de magam úgy tapasztalom, hogy az mégis kisebb, mint hiszik…
Palotás gyalogsága,
akiket janicsároknak neveznek, olyan emberek tanúsága szerint, akik igazat
szoktak mondani, 12, leginkább 14 ezer, mely szám azonban ritkán van betöltve,
túlhaladva pedig soha. Az egész ázsiai és európai lovasság a 25-30 ezret nem
haladja meg. Én azt hiszem, 70 ezer mindkét fegyverzetű keresztény katona ezen
elbizakodott ellenséggel… nyílt mezőn összecsapván a győzelem minden reményével
harcolhat.
Hogyha …egyszer a
hitetlen ellenségen az oly rég óhajtott diadalt kivívjuk, minden vereséget,
melyeket eddig elszenvedtünk… visszaadjuk, veszteségeinket fényesen
megbosszuljuk, és fellélegezvén, hazánk régi fényét rövid időn belül
helyreállítjuk…
Hidd el, hogy tőled a
kereszténység nem meggondolatlan vakmerőséget kér, hanem azt, hogy
mindenekelőtt az eltiport Magyarország jólétét és szabadságát állítsd helyre… minél egy magasztos lelkű fejedelem
nagyobb dicsőséget nem kívánhat.”
Zrínyi Miklós nem egyszerű várkapitány volt, ő komoly és
támadó jellegű hadügyi koncepcióval rendelkezett.
Szulejmán számára valószínűleg időzített bomba lehetett
Zrínyi. Nem lehetett benne biztos, hogy ez a tehetséges, rátermett, tapasztalt
és bátor katona nem fog-e előbb vagy utóbb komoly parancsnoki beosztást kapni.
A bécsi udvarban ugyan magyarok nemigen jutottak főparancsnoki posztra, de
lehetett-e tudni előre, hogy ez mindig így marad?
A tehetségtelen és gyáva udvari klikk sohasem juttatott
igazi hatalmat Zrínyinek. A magyar hadvezért kisstílű módon ellenőrizgették,
teret engedtek rosszakaróinak, intrikusainak. A kortársaknak is feltűnt ez.
Forgách Ferenc váradi püspök egyenesen azt írta, hogy Miksa gyűlöli Zrínyit.
Nemcsak a nem magyarok áskálódtak ellene. Újlaki János váci
püspök is a leváltását követelte. Meg is indokolta, miért tartja alkalmatlannak
Zrínyit. Azért, mert – protestáns.
Az uralkodó semmitől sem félt annyira, mint a török elleni
harctól. Nemcsak Zrínyinek tiltotta állandóan az oszmán portyákra történő
kemény visszavágást, hanem még azt is megakadályozta, hogy Salm tábornok a
polgárokkal összefogva visszaszerezze az ősi magyar koronázó várost,
Székesfehérvárt.
Ennek ellenére a szultán új hadjáratra indult. Serege a
Drinápoly-Nándorfehérvár távolságot negyvenkilenc nap alatt tette meg. Még
mielőtt sokallnánk, megjegyzem: ez volt a legrövidebb idő alatt lebonyolított
hadjárat. 1526-ban ugyanezt a távolságot az oszmán haderő hetvenegy nap alatt
tette meg.
A sereg furcsán bizonytalankodott. Péterváradnál hajóhidat
építettek a Dunán, és megkezdték az átkelést az Alföldre. A felderítők már
biztosak voltak benne, hogy a török Eger ellen megy. Aztán az átkelt csapatokat
visszarendelték, és a török Eszék felé indult. Az elővéd átkelt a Dráván.
Mohamed tirhalai szandzsákbég előcsapata éppenséggel Siklós
környékén táborozott le. Ez már közel volt Szigetvárhoz, mintha csak Zrínyi
éberségét akarták volna tesztelni.
Súlyos hiba volt. Június 17-én éjjel a szigetváriak rajtuk
ütöttek, és ripityára verték a csapatot. Mohamed bég hálóköntösben, sebesülten
futott el, a fia fogságba esett. A szigetiek zsákmánya lett a bég 17 ezer
aranyból álló hadipénztára. Hat kocsi vitte Szigetvárra a prédát.
Zrínyi eposza azt
mondja, ezt volt a vár megtámadásának közvetlen oka.
Folytatása következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése