Ők
voltak a világ legolcsóbb hadserege. Rosszul, vagy a leggyakrabban sehogyan sem
fizetve álltak helyet a világ egyik legagresszívebb államának mindig túlerőben
lévő és örökösen fosztogatni akaró csapataival szemben. A számító hatalom
pontosan tudta, hogy a magyarok fizetetlenül is helytállnak, míg az idegen
nemzetiségű katonák előbb vagy utóbb elmennek, vagy - urambocsá' - átállnak az
ellenséghez.
Utóbbi
is megtörtént: például a tizenöt éves háború alatt egy vallon alakulat török
oldalra állt.
A
fizetetlen végváriak maguk is gyakran rabolni kényszerültek. A török módjára
mélyen bent portyáztak ellenséges területeken, foglyokat szedtek, váltságdíjat
követeltek az értékesebb török rabokért.
Vajon
miért nem kaptak rendesen zsoldot a végvári vitézek?
A
történettudomány erre azt a típus-választ adja, hogy a Magyar Királyság jövedelmei nem fedezték a végvárvonal
fenntartásának költségeit.
Ez
igaz?
Nem
lehetetlen. De nem is releváns. Csak akkor tekinthetnénk annak, ha csak egyszer is megkísérelték volna kifizetni a katonákat.
Fizetni
nem fizettek - erre viszont elég volt a magyar királyi jövedelem.
Szóval,
a kurta történet:
----
Az
1550-es évek végén a szigetváriak sokat lázadoztak az elmaradt zsold miatt.
Egyikük valamelyik nemesi gyűlésen keserűen jegyezte meg.
- Ha
rabok lennénk, a fogva tartónk enni adna. Mi azonban nem rabok vagyunk, hanem katonák!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése