2014. február 28., péntek

Szőke nő zűrben az űrben - 242.

-         Nem tudom. Lehetséges.
Ed Philips látta, hogy Karen közel áll a síráshoz, de nem engedett. Minél gyorsabban embereli meg magát a nő, annél jobb.
-         Elmondod? Elmondod, mire jutottál? – közben a kezébe nyomott egy pohár italt.
-         Én vagyok a magyarázat – motyogta a szőke nő.
-         De mire?
Karen Bozchana Kadlecikova. Lehuppant az egyik székre, kortyolt az italból.
-         Gyerünk, Karen! – ütötte a vasat Ed Philips.
Helmut szaporán bólogatott.
-         Valakik nagyon fontos alkut kötöttek egymással a világegyetemről – kezdte a szőke nő. – Az egyik fél mindenképpen az Ultenberg-csoport volt. De nem tudom ki a másik. Ha egyáltalán ketten voltak. Lehetett harmadik és negyedik is. vagy még több.
-         Erre már mi is rájöttünk, Karen.
-         Az alku fontos része volt, hogy Williams admirális és törzskara hibernálva lesz egy csatahajóban, és ott is marad. Talán az idők végezetéig.
-         Ez sem újdonság, Karen.
-         Morgensohn küdetése ezzel függ össze. Valószínűleg semmi sem igaz abból, amit mondott róla, és a körítés sem, amit az útjáról állítottak.
Ed Philips a homlokát ráncolta.
-         Igazából sejtelmem sincs róla, mi lehetett Morgensohn célja.
-         Szerződtetett engem az útra, mint hivatásos barátnőt. Minket sok ember közönséges kurvának tart. Talán le is ellenőrizték, hogy valóban a FreeMiss alkalmazottja vagyok, és soha semmi kapcsolatom sem volt Morgensohn-nal, sem bárkivel abból a körből, ahová tartozik.
-         Biztos lehetsz benne, hogy megtették, Karen. Többször is.
-         Kideríthették, hogy valóban akkor találkoztam először Morgensohn-nal.
-         Kiderítették, Karen.
-         Ezért sokáig azt hitték, hogy teljesen jelentéktelen vagyok. Felesleges rakomány az ügyvéd úr mellett.
-         Mindenki ezt gondolta, Karen. Már amennyire én tudom.
-         Valaki eleve meg akarta akadályozni Morgensohn útját. A Holdon az összes könnyűcirkálót elpusztították. Ezért jöttünk ezzel a kínai hajóval. Akárki próbálta gátolni az utazásunkat, ezzel nem számolt.
-         Ez talán szerencse, Karen, de az is lehet, hogy pech.
-         Utána ellenünk küldték a csatahajót, talán azért a Rodney-t, mert ez a világegyetemben az egyetlen olyan hajó az osztályából, amely valóban veszedelmes fegyverzettel rendelkezik. A többi ma már csak kulissza.
-         Én is ezt gondolom, Karen.
-         Elfogtak bennünket. Engem jelentéktelen személynek tekintettek, és rabszolgának adattak el.
-         Nem méltattak arra, hogy megöljenek.
-         Voltak egyébként ilyen tervek is.
-         Ha voltak is, úgy döntöttek, hogy veszélytelen vagy, de a Földre többé nem mehetsz vissza.
Karen újra kortyolt az italából.
-         Az sem véletlen, hogy éppen te vásároltál meg.
-         Nem bizony – hagyta rá a férfi.
-         Azt remélted, hogy valami információhoz jutsz általam.
Ed Philips erre csak bólintott.
-         Akkor kerültetek apám ültetvényére – szólt közbe Helmut.
Karen elmosolyodott.
-         Nem tudom, mi volt az a pillanat, amikor rájöttek, hogy rám van szükségük.
-         Rád?
Karen Bozchana Kadlecikova felvetette a fejét:
- Nem tudom, mi volt Morgensohn küldetésének igazi célja és értelme. Nem tudom, hogy mit vitt és kinek.
Pillanatnyi szünet után folytatta:
-         Nem tudom, mit vitt Morgensohn. De bármi is volt az, most nálam van.
Ed Philips nagy szemeket meresztett.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése