Mire valók a királyok?

II. Chlothar király hosszadalmas háborúk sorozata után lett a frankok egyeduralkodója.  Sokat ájtatoskodó, de gyönge és alattomos embernek, kegyetlen uralkodónak ismerték.
A papok közt általában megbecsülést élvezett, mégis vele esett meg az alábbi történet.
Egyszer nagy lovascsapat kíséretében vonult valami ünnepélyes eseményre. A király és a vele tartó urak mindegyike díszruhát viselt, roskadtak az arany  ékszerektől, de még a kísérő katonák is ünneplőben voltak.
Chlotár király ekkorra megszokta, hogy hétrét görnyednek előtte az emberek.
Éppen ezért felbosszantotta, amikor azt látta, hogy az  országúttól mindössze néhány lépésnyire egy tölgyfa előtt imádkozik egy szentéletűnek ismert bencés szerzetes, és ügyet sem vet a cifra lovascsapatra.
A király megállította a lovát és intett a majordomusnak:
- Menj oda ahhoz a rongykupachoz, és közöld vele, hogy elfelejtette illendően köszönteni a királyát!
A majordomus nem mert hangosan neheztelni, amiért a király szolgához illő feladatot bízott rá, hanem nagy nehezen lekászálódott a nyeregből, és odacammogott a szerzeteshez.
- Hová tetted az eszedet, barát? – kezdte korholni. – Nem látsz a szemedtől? A király, az ország ura halad el a szemed előtt, te meg csak bambán imádkozol tovább, és meg se látod! Ostoba fráter!
A szerzetes felnézett, jól szemügyre vette a kövérkés, díszesen öltözött majordomust, és megkérdezte:
- Hódoljon az neki, akinek kenyeret ad.  Szerinted mi a király dolga, uram?
A majordomus úgy megrökönyödött, hogy felelni se tudott. Tátott szájjal bámult a barátra.
- Tudd meg, uram, – folytatta nyugodtan a szerzetes. – A királynak az a dolga, hogy az országot védje. Mondd csak meg neki, hátha nem tudja. Tisztelet akkor jár neki, ha ezt jól végzi. Nem az a dolga, hogy az alattvalókat hódolatért zaklassa.