A szent emberek

Keleti gyűjteményben találtam ezt a történetet.
—-
Egyszer egy indiai király országát megtámadta az ellenség. A seregeit több vereség is érte, ezért kénytelen volt fegyverbe hívni a népét. Korábban nem sokat törődött a templomokkal, most azonban mindegyiknek bőkezű ajándékot küldött, és az összes istenhez külön-külön is imádkozott a győzelemért.
Híre jött, hogy az ellenség példátlanul aljas kegyetlenséggel gyilkolja a népet, amerre elhalad. A menekülők azt mondták, több katona van az ellenséges seregben, mint ahány homokszem a folyó partján. A király még jobban megijedt.
Közben az emberek zöme fegyvert fogott, és a királyba vetette bizalmát.
A király ünnepélyesen fogadalmat tett, hogy százezer aranyat oszt szét a vagyonából a város szent emberei között, ha legyőzi az ellenséget.
Összeszedte minden bátorságát, szembeszállt az országára támadó dölyfös ellenséggel, legyőzte, és kikergette az országából.
A győzelem után a király visszatért a fővárosba, és elhatározta, hogy teljesíti a fogadalmát. Hívatta a legbölcsebb és legönzetlenebb tudós öreg brahmint, és úgy szólt hozzá:
- Tudom, hogy bízhatom benned. Arra kérlek, oszd ki a százezer aranyat a városom szent emberei között.
A bölcs a kérésen nagyon csodálkozott, de némi rábeszélésre elvállalta. Elindult hát, nyomában a pénzes zsákokat cipelő szolgákkal, a hivatalnokokkal, a számolóbiztosokkal és a kísérő katonákkal, hogy a pénzt a szent emberek kezébe számolja.
Három napig járta a várost. Aztán felkereste a királyt. A százezer aranyat hiánytalanul visszahozta.
- Nem volt kinek kiosztanom, felség.
A király megrökönyödött.
- Úgy tudtam, négyszáznál több szent ember van a városomban.
A brahmin a fejét rázta.
- Szerintem egy sincs, felség. A valóban szent emberek nem voltak hajlandók elfogadni a pénzt, akik meg elfogadták volna, szerintem nem szent emberek.