2013. március 1., péntek

Szőke nő zűrben az űrben - 210.

KÉTSZÁZTIZEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára


Ed Philips értetlenül pislogott.
-         Miféle ellenrendszabályokat foganatosíthatott Smirnoff az űrflotta ellen?
-         Nagyon hatékonyakat, uram – mosolyodott el a fogoly.
-         Miféléket?
-         Az űrflotta teljes háborús veszteséglistája ezekből fakad. A szövetségi erők nem vívtak igazi csatákat, mert az elpusztított kolóniák nem voltak képesek védekezni. Mint már mondtam, ők fegyvertelenek voltak. Smirnoff aknamunkája azonban sokkal több bajt okozott, mint mindenféle állítólagos ellenség. Egy nehézcirkáló felrobbant az egyik bázison. Egy csatahajó elszabadult, soha nem került elő. Egy másikat generáljavításra vitték, ahol a javítóüzem munkásai lefegyverezték a személyzetet, és ismeretlen helyre távoztak a hajóval. Két cirkáló véletlenül tüzet nyitott egymásra. Walsingham admirális merénylet áldozata lett. Adataink szerint ezt mnd Smirnoff művelte.
Ed Philips még értetlenebbül pislogott.
-         Na, álljunk csak meg! Ki a fene az a Walsingham admirális?
-         Persze – mosolygott a fogoly. – sok helyen már nem is hallottak róla. Agyonhallgatják. Eredetileg ő volt a szövetségi űrflotta parancsnoka. Korábban az Ultenbergek személyes lakóhelyét képező kolóniák védelmi erőinek volt a parancsnoka. Egy új cirkáló avatásán pokolgép áldozata lett.
Ed Philips tágra nyílt szemmel, sápadtan csóválta a fejét.
-         Sose hallottam erről az admirálisról.
-         Az Ultenbergeket sokkolta Walsingham halála. Annyira, hogy csaknem kiengedték kezükből az események irányítását. Elvileg az űrflotta felett a szövetségi kormány diszponált, az admirális elöljárója az egyesített vezérkar volt. Utóbbi testület nevezte ki az űrflotta élére Williams admirálist. Vagy valóban nem tudtak, vagy nem akartak tudni róla, hogy valójában kinek a kezére játszotta saját földi vezetésük az űrflottát. Intézkedtek, és a haderő újra szilárdan földi ellenőrzés alá, a földi katonai bürokrácia ellenőrzése alá került. Ebben a pillanatban úgy tűnt, az Ultenberg csoport már nem rendelkezik a haderő felett. Ráadásul az új főparancsnok nem volt partner.
-         Nem volt partner? – kérdezte remegő hangon Ed Philips.
-         Nem. A legkisebb mértékben sem. Williams admirális kiváló katona volt, de fogalma sem volt, micsoda darázsfészek közepébe ült. Azt tette, amit egy rátermett főparancsnoknak tennie kellett.
-         Rátermett főparancsnoknak? – kérdezte megbabonázva Ed Philips.
Karen Bozchana Kadlecikova elmosolyodott, amikor Eastman csodálkozó arckifejezését meglátta. Persze, a fickónak sejtelme sincs arról, hogy éppen a hibernált főparancsnok fiával beszélget.
-         Igen – folytatta Eastman. – „Dúvad” Williams rátermett admirális volt. Azzal kezdte, hogy ellenőrizte az összes magas beosztásban lévő tisztet azzal a céllal, hogy csak valóban jól képzett katonák lehessenek döntéshelyzetben. Ennek persze az lett az eredménye, hogy napokon belül eltávolította beosztásukból az Ultenbergek összes emberét. Az Ultenbergek nem tudtak reagálni, hiszen éppen a digitális téridő létrehozásával bajlódtak.
Ed Philips nagyot sóhajtott. Kihúzta magát.
-         Williams nem is sejtette, hogy befűtött a földi elit legfőbb hitelezőjének. Jó katonához méltóan megsokszorozta a parancsnoksága alatt álló erők hatékonyságát. Hamarosan Smirnoff-nak is elege lett belőle.
-         Smirnoffnak?
-         Igen. Williams admirális rájött, hogy a flottát ért zaklatások mögött Smirnoff áll, és a szibériai származású uralkodót a lázadás vezéreként azonosította. Villámgyorsan ellene fordult.
Ed Philips átszellemülten mosolygott.
-         Lecsapott Smirnoff néhány fontos központjára, és elpusztította azokat. Most már valóban votlak csaták, és Smirnoffot tetemes károk érték. Közben azonban nagyot fordult a világ.
Elhallgatott.
-         Mit jelent, hogy nagyot fordult a világ? – kérdezte kissé félénken Helmut.
A fogoly gúnyosan mosolygott, Ed Philips meg valahol egészen másutt járt.
Karen kitalálta:
-         Elkészült a digitális téridő?
-         Úgy van, admirális asszony. Az Ultenbergek azonnal el is tűntek benne, csupán megbízottaikat hagyták idekint. Smirnoff sem tétlenkedett, adataink szerint valami paktumot kötött az Ultenbergekkel.
-         Szövetkeztek?
-         Nem. Inkább a kölcsönös információhiányt ismerték el. Smirnoffnak fogalma sem volt a digitális téridőről, ahogy az Ultenbergek sem tudták, hogy igazából mekkora is Smirnoff birodalma.
Karen bólogatott.
-         Ezzel pedig Williams admirális mindenki számára kellemetlenné vált.
Ed Philips elsápadt.
-         Meg akarták ölni?
-         Kézenfekvő lett volna, de lemondtak az ötletről.
-         Miért?
-         Mert kiderült, hogy Williams törzskara birtokolja Sigismundo Rafa képleteit.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése