Szőke nő zűrben az űrben - 212.

KÉTSZÁZTIZENKETTEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára


Ed Philips gyanútlanul, de nagyon csodálkozva bámult. Karen azt fontolgatta, hogyan is folytassa a kihallgatást. Helmut Schellenberg vette át a szót:
-         A kompromisszum, ugye, nem vonatkozott az admirálisra és a törzskarára?
Karen felfigyelt. Kiváló kérdés!
Eastman kissé megütközve pislogott az ifjabbik Schellenbergre.
-         Nem, – makogta. – természetesen nem vonatkozott rájuk.
-         Természetesen?
-         Meg kell érteniük, hogy ebben az ügyben senki sem volt arra tekintettel. Mit akar egy Williams-féle alak és a bandája.
Ed Philips megrándult, a keze ökölbe szorult.
-         Mi az, amiben nem számított az én… Williams admirális?
A fogoly kissé sajnálkozva nézett rá.
-         Kedves hadnagy úr, ez a hibernálás a világ legfélelmetesebb hatalmai közötti megállapodás eredménye.
Karen úgy érezte, kezdi érteni.
-         Az egyik fél nyilván az Ultenberg csoport volt – jegyezte meg.
Ed Philips dühös tekintete ide-oda járt a szőke nő és a fogoly között.
-         Ez magától értetődik, admirális asszony – felelte Eastman.
-         A másik meg a Föld tényleges irányítóinak köre.
A fogoly mosolyogva bólintott.
-         Ez is egyértelmű, admirális asszony.
-         Plusz az ön megbízói?
A fogoly ijedt képpel hallgatott el. Ed Philips felfigyelt.
-         Kérdeztem valamit.
-         Igen, admirális asszony. Ők is.
Ed Philips energikusan kihúzta magát, és intett a szőke nőnek. Karen jóváhagyó bólintással válaszolt, mire a férfi visszahelyezkedett előbbi kihallgató testtartásába.
-         Mondjon el mindent erről a hibernálásról! – szólt a fogolyhoz fenyegetően.
-         Williams admirális és törzskara teljesen lehetetlen helyzetbe került, uram. Igazából senkinek sem volt jó, ha meghalnak, de mindenki számára kellemetlenségeket hordozott, ha tovább élnek. A Föld tényleges urai szerették volna, ha életben maradnak, és megosztják a főnökeikkel mindazon információkat, amelyeknek a bortokába jutottak. Ezt a többiek közül mindenki meg akarta akadályozni. A földiek sem örültek volna, ha miattuk kerül veszélybe az Ultenbergekkel kialakított kontaktusuk.
-         Tovább!
-         Mindenki szerette volna megtudni tőlük Sigismundo Rafa képleteit, és azok alkalmazásának mikéntjét, de senki sem akarta, hogy ez rajta kívül bármelyik másik félnek a tudomására jusson.
-         Tovább!
-         Ha megölik az admirális a törzskarával együtt…
-         Ez felmerült?
-         Igen, uram. Az Ultenbergek eredetileg ezt akarták. Mindenki más tiltakozott, mire ők is belátták, hogy esetleg szükségük lehetne a képletekre. Arra minden fél nagyon vigyázott, hogy valaki el ne tüntesse a csatahajóról az admirálist és a törzskart.
Karen felfigyelt.
-         Itt voltak? Itt folytak a tárgyalások? A csatahajó fedélzetén?
-         Természetesen, admirális asszony. Williams és társai diszkrét őrizetben voltak, a legénység észre sem vette.
Ed Philips nagyot sóhajtott.
-         Rendben. Haladjunk sorjában. Tehát: Jelen voltak az Ultenbergek képviselői, a földi vezetők küldöttei, illetve az ön kenyéradó gazdái?
-         Igen, uram.
-         Volt más is?
-         Igen, uram.
-         Smirnoff?
-         Igen, uram.
-         Egyéb?
-         Összesen ötvenhárom különféle hatalmi tényező vett részt a megállapodásban, uram. Jelenlegi információink szerint ők ellenőrzik a világegyetemben található, emberlakta objektumok kilencven százalékát, uram.
-         Ki ellenőrzi a többit?
-         Részben helyi zsebdiktátorok, részben pedig népi bunkók, uram.
-         Népi bunkók?
-         Függetlenedni akaró populista helyi mitugrászok, akik semmiféle hatalmat sem hajlandók elismerni – vállat vont. – Nincs mindenki tisztában a valósággal, uram.
Akkora pofont kapott, hogy a feje félrebicsaklott.
-         Ed! – mondta szigorúan a szőke nő.
-         Elnézést…
A hirtelen beállott pillanatnyi csendben Karen gondolatai szélvészgyorsan kergették egymást. Smirnoff, az Ultenbergek, a földi főkolomposok, meg a többi oligarcha úgy döntött, hogy teljes törzskarával együtt hibernálják Williams admirálist, aki nem mellesleg Ed Philips édesapja, és – még kevésbé nem mellesleg – időutas. Nem lett sem élő, se holt, hanem valahol félúton a kettő között.
Karen megdörzsölte a szemét. Jólesne egy korty kávé.
Miért érzi még mindig úgy, hogy csak egyes mozaikok látszanak előtte, és a kép legnagyobb részét még mindig fekete függöny takarja?
Eastman szemrehányóan tapogatta az arcát, Ed Philips némileg zavarban volt.
Megint Helmut ragadta magához a kezdeményezést:
-         Maga megkukult? – reccsent a fogolyra. – Esetleg tőlem is kér egy maflást? Miért nem folytatja?
Eastman ijedten húzta be a nyakát. Helmut bizonyos értelemben sokkal félelmetesebb figurának tűnt, mint Ed Philips.
-         Gyerünk! Folytassa!
-         A hajó vezérlőtermében még egyszer, utoljára megerősítették az Ultenberg kölcsönszerződést.
Ed Philips mostanra nyerte vissza a hidegvérét. Intett Helmutnak, hogy átveszi a kérdezést, az ifjabb Schellenberg bólintott, majd hátradőlt.
-         Tovább! – förmedt a fogolyra Ed Philips.
Eastman érezte, hogy nem szabad kéretnie magát:
-         Az összes résztvevő fél bevonta a maga szakértőit. Elhatározták, hogy hibernálják az egész társaságot korlátlan időre.
Karen homloka ráncokba szakadt:
-         Korlátlan időre?
-         Igen, admirális asszony. Elvileg csak akkor lehet őket felébreszteni, ha minden résztvevő elküldi a képviselőjét.
-         Van ennek valamiféle műszaki biztosítéka is? – kérdezte Ed Philips.
-         Igen, uram, de ennek a mibenlétével nem vagyok tisztában.
Karen fejében szöget ütött valami. Csak az összes résztvevő együtt keltheti fel Williams-et és a társait. Ez nyilván azt jelenti, hogy a szakértők együtt fundálták ki a hibernálást, és valamiféle technológiai korlátokat is állítottak. Kölcsönösen tarthattak tőle, hogy valamelyikük megkerüli az összes többit. Vajon egyik szakértő sem volt korrupt?
Ed Philips is hasonlókról töprenghetett, de ő merőben más oldalról közelítette meg a kérdést:
-         Maguktól nem ébredhetnek fel?
-         Kizárt dolog, uram.
-         Akkor ön miért van itt?
Karen bólintott. Igen, ez a kérdések kérdése.
Eastman habozott.
-         Feleljen! – dörrent rá Ed Philips.
Mivel a fogoly nem válaszolt, Karen szólalt meg:
-         Nem mondhatja el, igaz?
A fogoly kétségbeesetten bólintott.
-         Beépített chip van magában?
A fogoly zavartan bólintott, Ed Philips pedig döbbenten kapott a fejéhez. Végre megértette, gondolta a szőke nő.
-         Figyeljen rám! – mondta Eastman-nek. – Elég, ha mostantól bólint, vagy a fejét rázza. Azt szabad, ugye?
-         Igen, admirális asszony!
-         Önnek meg kell ölnie a hibernáltakat, ha megkezdődik a felébredés folyamata?
Bólintás.
-         Attól tartottak, hogy valaki a résztvevők közül mégiscsak képes őket feléleszteni?
Újabb bólintás.
-         Van első számú gyanúsítottjuk?
Eastman erre szinte már lelkesen bólintott.
-         Az Ultenberg csoport?
Erre félénk bólintás volt a felelet.
Karen elhallgatott. Felesleges erről tovább kérdezni, a Napnál is világosabb. Aligha vonható kétségbe, hogy a szerződő felek megpróbáltak arról gondoskodni, hogy külön-külön senki se ébreszthesse fel a hibernáltakat.
Valaki azonban mégis megpróbálta. Ez is vitathatatlan. Itt már ő maga is jelen volt.
Fájdalom nyilallt a fejébe.
Miféle alattomos veszély lappang itt?


Folytatása következik.