Szőke nő zűrben az űrben - 137.

SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Helmut Schellenberg értetlenkedve húzta el a száját:

- Ez marhaságnak tűnik, nagyon nagy marhaságnak.

- Birtokolni? Birtokolni az időt? – visszhangozta Karen is.

Ed Philips nagyot kortyolt a poharából. Egy pillanatra eltöprengett azon, hogyan lehetne teljesen veszélytelen irányba terelni a társalgást, de a szőke nő figyelmeztető pillantása nyomán feladta. Nagyot sóhajtott.

- Halljuk tovább! – sürgette Karen.

Philips még egyet kortyolt, csak utána folytatta:

- Az időt nem lehet birtokolni, Karen, nem is ezt mondtam. Én azt mondtam, birtokolni a múltat. Ezzel a gondolattal azonban sokan eljátszadoztak. Legalább négy földi államban. Nem állítom, hogy mindenütt ugyanakkor, de eljátszadoztak. Hogy az időutazás lehetséges, azt a nagyon messzi múltból származó emlékek mindegyikük számára kézzel foghatóan bizonyították. Úgy vélték, elérkezett az ideje, hogy titokban megvalósítsák, és kormányaik érdekében használják fel az időutazást.

- Hogyan?

- Titkos, főleg magán projektek alapításával.

- Mi volt vele a céljuk? – kérdezett közbe Helmut.

Ed Philips rámosolygott, és az ifjabb Schellenberg nem tudta eldönteni, hogy elismerően-e, vagy gúnyosan. Idegenesen rándult össze a szája.

- Ki vele, mi volt vele a céljuk? – csattant a szőke nő hangja keményen, mint egy szablya valami pajzson. Karen Bozchana Kadlecikova szemlátomást nem sok jelentőséget tulajdonított annak, hogy esetleg butának tűnhet. Helmut irigyelte ezért. Valahol minden határozottság azon alapul, hogy merészen vállalja a butaság kockázatát, gondolta magában, és fanyar mosoly ült az arcára.

Ed Philips kissé megszeppent. Nem, ő korántsem tekinti buta nőnek Karent, gondolta Helmut. Már nem.

- Mi volt a céljuk?

- Az első időben, – fogott bele újra Philips. – leginkább a Föld múltbeli korszakainak szédületes ásványbősége. Lukulluszi lakoma a bányászat és az energetika számára. Legalábbis ez volt az ürügy.

- Az ürügy?

- Igen, Helmut. A bányászat költséges beruházás, a gyors megtérülés konkrét lehetősége nélkül senki sem invesztál bele. Egyetlen komolyabb cég sem vette igazán fontolóra, hogy költséges berendezéseik és szakembereik egy jelentős részét egyszerűen a múltba süllyesszék. De ha valóban megpróbálkoztak volna ezzel, erősen kétséges, hogy a szakembereik készek lettek volna elásni magukat a távoli évmilliók mélységeibe. Ezzel nem is foglalkoztak, semmiféle valódi előkészületet nem tettek. Viszont a politikai döntéshozatal csúcsain található, közismerten ostoba vezetőket a legegyszerűbben ezzel lehetett meggyőzni, hogy áldásukat óriási kormányzati pénzek átcsoportosításához az időutazások fedezésére. Természetesen titokban; minden beruházás valamilyen kódnéven futott, és tetszetős fedőtörténettel rendelkezett. A titkolózással persze a politikusok maximálisan egyetértettek.

- Ha nem bányásztak, akkor mi az ördögöt műveltek a múltban?

- Türelem, Helmut! Sokkal fontosabb dologba fogtak, mint a bányászat. Amint mondtam, az csak ürügy volt. A keshedt elméjű politikusokat könynen meg lehet ilyesféle jalszavakkal győzni. Valószínűleg azt adták be nekik, hogy idegen – vagy hovatovább többé-kevésbé ellenséges – államok ásványkincseit happolják el valahol a múltban.

- És ezt a marhaságot elhitték? – kérdezte a szőke nő.

Helmut Schellenberg is a fejét csóválgatta.

- A politikusok, Karen? – vigyorodott el Philips. – Elhisznek azok ennél sokkal nagyobb marhaságokat is. A közpénzek hatalmas folyamként kezdtek a múlt felé hömpölyögni, és a kormányzat egyetlen hivatalának ellenőrei sem voltak képesek meggyőződni arról, mire is használják fel ezeket a milliárdokat.

- Valójában mire költötték a pénzt?

- Túlélésre.

Mindketten megrökönyödtek.

- Túlélésre? – kérdezte szinte egyszerre Helmut és Karen.

- Arra hát! A Föld időzített bomba, és ezt a nagy cégek vezetői pontosan tudják. Talán azt is sejtik, hogy legfőképpen az ő tevékenységük teszi azzá, de senki sem bújhat ki a bőréből. A profit kis adagolásban túlélés, nagy tételben méreg. Egy középosztálybeli család számára áldás, de gigászi méretekben a legsivárabb öncélúság, amelynél mi sem értelmetlenebb. Most azonban felcsillant a profit magától értetődő felhasználásának reménye – és elvigyorodott.

- Micsoda? – nézett rá Helmut.

- Hát nem érted? Biztonságot teremt. Bázist teremt a múltban.

Folytatása következik.