2011. március 19., szombat

Valahol fáznak az egek...

Valahol fáznak az egek,

És könny hull, mint eső,

Mert egyre vénül, önmagát

Siratja az Idő.

———

Valahol sírnak a hegyek,

S a dombtető vacog,

S a szürke ködben távozó,

Viharvert múlt zokog.

——–

Valahol fáj a múlt nagyon,

Felhős a láthatár,

S a vén Hold épp úgy imbolyog,

Mint rozzant, vén batár.

———

Valahol holdas éjjelen

A szél zúg balladát,

És csillagtükörben az éj

Szemléli önmagát.

——–

S valahol most is nyitva áll

Egy régi, szép regény,

És olvasgatja csendesen

A kék szemű Remény.

1 megjegyzés: