Ezrével széled szét a világba a magyar fiatalság. Ahogy válságkorszakokban mindig – de az utóbbi évszázadokban mikor nem volt válságkorszak?
Most már nap mint nap találkozom középkorú és idősebb emberekkel, akik néhány mondat után megjegyzik:
- A gyermekeim? Külföldön! Lehet, hogy a büdös életbe’ sohasem látom őket többé. Sajnos igazuk van, idehaza nem lehet megélni. Elfogadok én mindent, eleget győzködtek, de hogy az unokám nem fog magyarul tudni, azért szégyellni fogom magam, amíg élek.
Legalább három embertől hallottam ezt – csaknem szóról szóra…
És könnyen lehet, hogy néhány éven belül magam is pontosan ugyanebbe a helyzetbe kerülök…
———
Néhány hónappal ezelőtt történt:
——–
Menyus és haverjai elhatározták, hogy Itáliában próbálnak szerencsét. Olaszul csak ketten tudtak a brancsból, a többiek abban reménykednek, hogy majd rájuk is ragad valami Dante és Petrarca nyelvéből.
Meglepően hamar találtak munkát a napfényes Mantova városában.
Az első munkanap végeztével vacsorázni mennek. Találtak egy rokonszenves, teraszos helyet, ami nem tűnik drágának.
Eurójuk kevés. Kézenfekvőnek tűnik a megoldás:
- Rendeljük meg a legolcsóbb kaját! – mondja az egyik olaszul értő fiú.
- Mi az?
- Valami tésztás mütty.
Rendben, jöjjön a legolcsóbb kaja.
Jön a szép szál, latinos külsejű pincér, és a két nyelvismerő dallamos talján nyelven megbeszéli vele a vacsorát.
A többiek hallgatnak. Menyus is. Kutykuruttyot se ért olaszul.
Hanem…
Hé, itt gáz van!
Az egyik lány nagyon is rajta felejti a szemét az olasz pincérPedig ezt a ropogós húsú gesztenyebarnát Menyus magának nézte ki.
A fene a pincérbe!
Nézi, és egyre jobban utálja.
A pincér jó vágású, megnyerő arcú, kedves mosolyú srác, legfeljebb harminc lehet. Ápolt, tiszta és rendes.
Ő, Menyus pedig nyúzott, köpcös és elhanyagolt. Jó, nincs tripla tokája, az csak a látszat. Csak dupla. Ha ügyesen emeli a fejét, az se látszik. Ennyi úszógumi meg kell, az adja a tekintélyt.
Fene ezt a pincért, menjen a fenébe, és küldjenek ide helyette valami hetvenes bányarémet!
Próbálja cikizni a pincért:
- Tipikus digó!
Nem jön be. Rá se hederítenek.
Jön a pincér, leteszi az asztalra az étket.
Menyus nem bírja tovább. Robban. Rárivall a pincérre. Úgyse érti a digó:
- Én húst kértem, baszd meg!
Mire a pincér elmosolyodik, végigméri Menyust, és azt mondja:
- Ehhez nem jár hús – baszd meg!
2010. november 14., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése