A 48-as szabadságharc kezdetén a nemzetőri alakulatok igen gyakran bizonyultak megbízhatatlanoknak. A nemzetőrség afféle alkalmi katonaság volt, tagjai cenzus alapján törvénybe iktatott kötelezettség alapján szolgáltak.
Megesett, hogy a néhány hetes szolgálat letelte után akkor is hazamentek, ha a sereg éppen sorsdöntő csata előtt állt. Sőt, sok egységük kifejezetten erről volt hírhedt.
Tisztjeik egy részét maguk választották, a magasabb beosztásokba meg a hatóság nevezett ki parancsnokokat – egy részüket egyáltalán nem a katonai szakértelem alapján. Némelyikükből később a szabadságharc hőse lett, de a kezdet kezdetén a legtöbbjük nagyon komolytalan volt.
A schwechati csatában Görgey tábornok parancsot adott egy nemzetőr őrnagynak, egy pesti nemzetőrzászlóalj parancsnokának:
- A zászlóaljával azonnal induljon jobbra, az erdő felé!
A megszólított – pocakos, szemüveges, joviális küllemű férfiú, civilben hivatalnok a pesti városházán – kedélyesen rámosolygott vezénylő tábornokára, és megkérdezte:
- Nem volna helyesebb balra menni, kérem alássan?
Nem ismerte még Görgeyt.
A szigorú, zord lelkületű egykori Nádor-huszár főhadnagy nem ilyen parancsteljesítést várt el.
A tábornok pisztolyt szegezett a gömbölyded őrnagyra.
- Megy, vagy nem megy?
Az őrnagy úr rettenetesen megszeppent.
- Ah! – visította. – Persze, hogy megyek, kérem alássan, csak a szerény véleményemet akartam megmondani.
Görgey erre hidegvérrel felhúzta a kakast.
- Ah! Jaj! Megyek hát, kérem alássan! Megyek! Rohanok! Röppenek! Repülök, kérem alássan!
————
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése