2010. május 14., péntek

Szőke nő zűrben az űrben - LVIII.

ÖTVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára



Karen bújt elő elsőnek a földkupac alól. Bárhová is kerültek, itt éjszaka van. A szőke nő fáradt volt, fázott és remegett.

A konténerek közt tapogatózott. Emlékezett rá, hogy volt néhány széles és lapos doboz egészen közel. Néhány perc alatt meg is találta, és feltépte.

Úgy volt, ahogy gondolta. Pokrócok voltak benne, abból a közönséges és durva fajtából, amit a cellában kaptak. Szúrós, de meleg. Karen egyet a dobozra terített, másik kettővel meg betakarózott. Jól becsavarta magát, néhány perc alatt felmelegedett és elaludt.



Reggel Karen ébredt utoljára. A többiek már körülötte szöszmötöltek. Adam valamelyik konténerből rengeteg kétszersültet, száraz kolbászt, ásványvizet és zöldséget vett elő, és reggelihez terített velük egy hatalmas doboz tetején.

- Gyere te is! – intett a szőke nőnek.

Farkaséhesen ettek. Ed Philips elképesztő mennyiségű élelmet felfalt, Karen mosolyogva figyelte.

Közben lassan felébredt, eeszébe jutottak a tegnapi gondolatai. Vajon hogyan használható a térmanipulátor?

A porviharok rendszeres időközökben törnek ki, és ilyenkor az „ösvény” a térmanipulátor tevékenysége következtében egy másik térbe kerül.

Rendszeres időközökben? Mi nem stimmel itt?

Inkább mondjuk úgy: mindig a napnak ugyanazon órájában, de nem mechanikusan, csupán akkor, ha az ösvényen emberek tartózkodnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a térmanipulátor működése összefügg a térváltó helyszínen tartózkodó személyekkel. Talán valami módon érzékeli az embereket?

Elnézte a férfiakat. Ed Philips még mindig lelkesen táplálkozott. Erich katonásan és gyorsan evett, percek alatt jóllakott. Adam igazi ínyenc volt; lassan és élvezettel fogyasztotta a közönséges és silány táplálékot is. Boyar előrehajolva az evésbe temetkezett, lesunyt feje fedezéke mögött eltűnt az arca.

- Nincsenek fegyvereink. – jegyezte meg tompa hangon Erich. – Az iratainkat meghagyták néhány használati tárggyal együtt, de egyetlen fegyverünk sem maradt. Ha bármi vagy bárki ránk támad, kiszolgáltatottak vagyunk.

- A Köztársaság valamelyik elit alakulata parádézik már a fegyvereinkkel. – jegyezte meg csaknem vidáman az öreg Adam.

- A konténerekben nem lehet fegyver? – kérdezte bátortalanul Ed.

- Nem hiszem. – vetette ellen Adam. – Úgy tudják, hogy teljesen lakatlan helyre megyünk, miért adnának nekünk fegyvereket?

Karen ebben nem volt biztos. A kihallgatóinak azt mondta, a Zéta-ponton hemzsegnek az ismeretlen szörnyek. Őt azért küldték „ide”, hogy kikapcsolja a linket, tűrnék talán, hogy valami „szörny” elpusztítsa, mielőtt a küldetését véghezviszi? Nem valószínű. Valószínűleg állig fel vannak fegyverezve, csak nem tudnak róla. Már a száján volt a válasz, amikor a tekintete hirtelen Boyarra tévedt, és csendben maradt.

Mi nem stimmel itt?

Boyar nagyot harapott egy kétszersültbe, kissé oldalt fordulva felnézett, és jól látszott az arca. Ritka sunyi kifejezés ült rajta, és óvatosan körbe kémlelt. Mintha várna valamire.

Karen nagyon éber lett. Semmiképpen sem fogja említeni Boyar előtt a fegyvereket. Szétnézett. A férfiak még mindig ettek.

Valami nem stimmel. Micsoda. Fenyeget valamilyen veszély? Most nincsenek sem robotjaik, sem légi eszközeik. Még közönséges érzékelőik sincsenek. Bárki meglepheti őket. Vagy bármi.

Miért vág Boyar ennyire alattomos képet?

Nekiszegezte a kérdést:

- Hol van Morgensohn?

Boyar felnézett, elvigyorodott, Karen felé hajolt, és félhangosan suttogta a választ:

- Hamarosan megtudja, hölgyem.

Karen döbbenten nézett. Bárhol is vannak, el kellene innen tűnniük. El kellene tűnniük, de minél hamarabb.

Mielőtt bármi egyebet gondolt volna, Boyar felkelt, és ellépett tőlük. A férfiak nem tulajdonítottak neki jelentőséget, azt hitték, a dolgát végezni megy.

Karen azonban felfigyelt.

Túl későn.

- Ne mozduljanak! – hangzott egy öblös, durva hang.

- Na végre! – mondta kihívóan Boyar. Winter százados! Mi tartott ilyen sokáig?

Karen felnézett. Körül voltak véve. Legalább húsz fegyver meredt rájuk. Miféle egenruhában vannak ezek az emberek? Talán az űrflotta?

A Földre kerültek volna?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése