A néhai Gorcsakov, orosz cári kancellár szerette, ha humanistának nevezték. Társaságban ritkán mulasztotta el hangoztatni, hogy benne igazán van szociális érzékenység.
Egyszer kifestették ennek a derék, jóságos politikusnak a dolgozószobáját. Amikor visszatért, elfintorította az orrát, majd hívatta a gondnokot.
- Mi ez a fertelmes kigőzölgés?
- A festék, jó uram!
- Úgy? A festék? És azt képzelted, bejövök, hogy elrontsam az egészségemet? Csontig kellene kancsukáztatnom a hátad!
A gondnok kicsire összehúzta magát, volt már találkozása az emberbarát kancellár korbácsával.
- Bocsásson meg, nagyuram! - vinnyogta.
- Ültess ide azonnal két írnokot, adj nekik tömérdek munkát! Addig ne hagyhassák el a munkát, amíg a szoba tökéletesen ki nem száradt. Hadd lélegezzék be ezt a gőzt, legyen minél hamarabb egészséges itt a levegő! Ha már elvégezték a dolgukat, szólj nekem!
A kancellár elégedetten távozott; örült, hogy ilyen ésszerű megoldást talált egészsége kímélésére, elvégre általános érdek volt, hogy emberbaráti tevékenységét minél tovább gyakorolhassa.
—–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése