Kényszerpályán a szegénység miatt

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/makro/20100304/kenyszerpalyara_tett_szegenyseg/

“A magyar lakosság azért élt a devizahitelek nyújtotta lehetőségekkel, mert nyugat-európai értelemben véve szegény. A hitelezés márciustól való korlátozása nem kezeli érdemben a problémát. Csak az alacsony infláció nyomán emelkedő reálbérek ösztönözhetnek takarékosságra, kormányzati intézkedések nem.”

Ezeket állítja Gazdag László kitűnő írása. A magyar lakosság méltán retteg a forint összeomlásától; hogy hirtelen olyan iszonyú nagyra puffadnak a havi részletek, amit már nem lehet kifizetni. Akkor se, ha rámegy a családi otthon, meg minden… az élet is…

A neten jó másfél éve cikkeznek bizonyos londoni körökről, akik kifejezetten a forint szétzúzására spekulálnak, mert ez jó üzlet…
Abszurd, kegyetlen helyzet. Hat-hét éve befagyasztott fizetéssel nemigen lehet elkerülni a hitelfelvételt. Évek óta minden hónap azzal kezdődik: Kimászunk-e ebből valaha?” És itt nem luxusköltekezésről van szó, nem külföldi útról, ingatlan vagy drága használati tárgyak vásárlásáról, nem buliról; csak egyszerű hétköznapi megélhetésről.

“1,7 millió devizahiteles van ma Magyarországon. Számukra katasztrofális volt, amikor a forint/euro árfolyam a 247 forintról fölment 312 forintra. Devizánk gyengülése miatt többszázezer ember került a fizetésképtelenség határára. Március elejétől hatályos az a kormányrendelet, amely úgymond véget vetne a felelőtlen devizahitel nyújtásnak és igénybevételnek. A közvéleményben az a kép alakult ki, hogy a devizahitelek rohamos terjedése a felelőtlenül hitelező bankoknak és a felelőtlenül kölcsönt felvevő lakosságnak „köszönhető”.”

1,7 millió család. Felelőtlen adósok? Magam azért vettem fel legutóbb hitelt, mert tavaly januárban meghalt Édesanyám…

Minden családnak akad olyan problémája, amely az embertelenül megszorított/visszaszorított, idióta ötletekkel agyonnyirbált jövedelemből nem oldható meg.

“A bankok miért adtak devizahitelt, és a magyar lakosság miért vette ezt igénybe előszeretettel a forintalapú hitel helyett? Nos, mindkettő kényszerhelyzetben volt, és nem jószántából cselekedett így.”

Én is ezt gondolom.

“Először is miért nem takarít meg a magyar lakosság? Azért, mert nem tud. Nyugat-európai értelemben a magyar lakosság 80 százaléka szegény. Azért szegény, mert a magyar munkavállaló a teljesítményéhez képest erősen alulfizetett. Míg az egy főre jutó GDP terén hazánk az EU-27-ek átlagának 60 százalékát éri el, addig a bérszínvonal eme átlag egyharmada alatt van. (Ez a két mutató egyébként romlik: öt évvel ezelőtt a két arány 62 és 42 százalékos volt) Nem igaz tehát a „tücsöknemzet” mese, a jövőjét fölélő, „túlfogyasztó” magyar lakosságról.”

Ami - bár akkora baromság, hogy neki lehet támaszkodni - a nyugat-európai sajtóban lassan közhellyé válik. Időnként mindenféle főokosok - akik a mai valóságról általában a legminimálisabb információval sem rendelkeznek - mindenféle fúlokos cikkeket dörrentenek erről. Írásaik értelmi színvonala még hazai megmondóembereink átlagnívóját is rémesen alulmúlja. Nem hinném, hogy helyből ilyen hülyék; feltehetően itthoni nekifutásra dolgoznak. Nyilván nem ingyen - ami ez esetben igen komolyan veti fel a túlfogyasztás kérdését. Talán ők is titokban BKV-alkalmazottak?

“Ebből a bérszínvonalból a magyar lakosság nem tud tömegével megtakarítani. Ezért kényszerült rá, hogy hitelt vegyen föl gépkocsi vásárlásra és főként lakásvásárlásra. Ez tehát kényszerhitel.”

Meg a ház körül nélkülözhetetlen javításra. Meg arra, hogy meleg ruhát vegyen a gyereknek. Meg arra is, hogy kifizethesse a közüzemi számlákat, amelyek emelkednek, mint a nehéz istenátok. Hiába fogyaszt kevesebbet, már kétszer-háromszor annyit fizet, mint pár évvel ezelőtt.

Vajon a mostani télen hogyan takarékoskodtak azok a nyomorult, panelházban élő családok, akik nem tudtak áttérni a méregdrága gázról a fatüzelésre? Gyapjúagyú politikusaink birkabölcsessége éppen most vonja meg tőlük a gázártámogatást…

“Ha volt alternatív lehetőség, miért ne választotta volna a lakosság az alacsonyabb kamatozású devizahitelt? Ebben benne volt a kormányzati és jegybanki felelős monetáris politikában való bizakodás, kimondva, kimondatlanul. A kisember, de még a kereskedelmi bankok vezetői sem számítottak ekkora kormányzati és jegybanki felelőtlenségre, mint amit Magyarországon tapasztaltunk az utóbbi másfél évben: 247 forintról 312 forintra ment föl az euró ára. Igaz, közben visszament az árfolyam 270 forint körülire, de az is jelentős árfolyamveszteség. A forint árfolyamát meg kellett volna a jegybanknak idejében fogni.”

Ehhez nem tudok mit hozzátenni: egyetértek vele.

“A kereskedelmi bankokat sem lehet hibáztatni, hiszen szintén kényszerhelyzetben voltak, amikor a magas infláció miatt irreálisan magas kamatú forinthiteleiket a lakosság egyszerűen képtelen volt fölvenni. Ne feledjük el, hogy a bankár számára a pénz ugyanolyan áru, mint a termelő és kereskedő számára az autó, vagy a fogpaszta: ha meg akar élni, a pénzt bizony értékesítenie kell. A hitelképesség vizsgálatát pedig azért nem lehet rajtuk számon kérni, mert a magyar lakosság jövedelmi helyzete mellett a hiteligénylők döntő részét ilyen alapon eleve ki kellett volna zárni.”

Eszembe’ sincs a válságért a bankokra hárítani a felelősséget. Persze, azért némelyik bank szuperszónikus havi részleteihez sok szó fér…

“A forint árfolyamának gyengülése azonnal inflációs nyomást eredményez, mert a magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű. A nyersanyagot, energiahordozót, alkatrészt be kell hozni akkor is, ha megdrágul. Ha meglódul az infláció, emelni kell az irányadó kamatlábat, hiszen a reálkamatláb nem lehet negatív. Egyetlen százalékpontnyi kamatlábemelés ma kb. 140 milliárd forinttal rontja az államháztartás egyenlegét. Két százalékpont kamatlábcsökkentés (ami az infláció csökkenésének függvénye) már fedezte volna a 13. havi nyugdíj 220 milliárdos összegét. Ebből is látszik, hogy merre van a kitörés útja: következetes monetáris szigor, erős (nem inflálódó és nem leértékelődő) forint. És nem megszorítások.”

De nem ám!

“A forint árfolyamán lehet vitatkozni, de a tendencia a lényeges: ha erősödik, az antiinflációs hatású, ha gyengül, az inflációs hatású. Márpedig az infláció kárvallottja többek közt az államháztartás, valamint a bérből, fizetésből élő kisember.”

Ez számomra - az utóbbi évekig - közhelyesen egyszerűnek tűnt. De annyi baromságot hallottam kormányzati részről, hogy már csaknem kételkedni kezdtem.

Végére a kórkép:
“A magas infláció elfedi a gazdaság beteg gócait, az alacsony hatékonyságú szektor inflációs árnyereséget tud bezsebelni, és ezzel továbbhárítja rossz költséggazdálkodásának következményeit a fogyasztóra, túl tud élni. Nem következik be a schumpeteri „teremtő pusztulás”, az ország erőforrásai rossz allokációban működnek.”

Ezen kéne elgondolkodni, és változtatni. Minél hamarabb, mert a jelenlegi hülye megszorítós trend (a katasztrófán kívül) sehová sem vezet.