Időjáték

A jó időjáték a jó scifibe való, másutt nem nagyon van mit keresnie. Ott szeretem is, a jó időutazó-történetek, illetve a remekül megírt téridő-sztorik a kedvenceim közé tartoznak.

Az életben már sokkal kevésbé kedvelem az időjátékot. Az idővel való játszadozást meg különösen nem.

Írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/tudomany/20100329/akar_egy_honapra_is_kikeszthet/

“A kutatók másik csoportja szerint azonban az eredeti időszámítás sokkal inkább megfelel az ember élettani ritmusának. Abban mindkét tábor megegyezik, hogy az átállás a társadalom nagy részének szervezetét valamilyen mértékben megviseli.”

Bizony, és egyre inkább.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: egyáltalán nem hiszek az óraátállítással megtakarított milliárdokban. Fantom, lila köd. De ha léteznének; az évenkénti két átállítgatás egészségügyi kára akkor is felülírja őket.

” Horst-Werner Korf, a frankfurti egyetem professzora szerint az ember belső órája rendkívül sok testfunkció működésére kihat. Befolyásolja az alvás-ébrenlét váltakozását, a koncentrációs képességet, de a máj anyagcserére, a vérnyomásra, a pulzusra, a testhőmérsékletre valamint a sejtosztódásra, a sejtciklusra is hatással van. A belső óra nagyon érzékeny, erőteljesen befolyásolják a külvilágból érkező ingerek, különösen a sötétség és világosság napi váltakozása. ”

A limbikus rendszerrel való évi két felelőtlen játszadozás azért kitűnően mutatja, mik a jelenlegi emberi kultúra prioritásai.

A Föld fejlettebb felén.

Az úgynevezett szabad világban.

“Bodor Bíborka háziorvos az fn.hu-nak kifejtette: az óraátállításnak egészségügyi szempontból inkább negatív hatása van. A kényszerű változtatás beleszól az ember eredeti biológiai ritmusába, így a szervezetet hosszú távon inkább kizsákmányolja, mintsem segíti.”

Napnál világosabb. Évről évre újra kínlódunk vele, megint megzavarodik az időérzékünk. Egy hónapra nem, de egy hétre mindenképpen. Mindegy, túléljük, vonszoljuk magunkat tovább, húzzuk az igát. Amíg vasból vagyunk.

Utána meg…

Számomra az évi két óraállítgatás az idült emberi hülyeség szimbóluma.

Nyári időszámítás a tél köpönyegében

Kora hajnalon újra visszatér

A sötét és a dér,

Rozzant vén buszon újra hallhatom,

Hogy a világ szart se ér.

—–

Kora hajnalon bánat-óceán

És az öröm? Vékony ér.

Bánatos halál még ma lesbe áll,

És elfogy a kenyér.

——-

Tölgyfa-góliát, rajta rossz plakát

Voksokat kér s ígér,

Kósza hajnalon köd az ablakon

Megdermed, mint a vér.

——-

Kora hajnalon derengő fagyon

Az álmosság kísér,

Jó a rossz után sose jön talán,

És a világ szart se ér.

——-

Rohanó idő, elfogyó jövő,

Talán mindjárt meghalunk,

Saját ellopott jövendőnk után

Hiába is futunk.

——–

Kora hajnalon gondok árja nyom,

S már az óra sem kímél,

Sötét busz, tömeg, fásult emberek,

És a világ szart se ér.

——-

Sanda árny: halál éppen erre vár,

Hiszen éppen ebből él,

Magad átadod, hogyha suttogod,

Hogy a világ szart se ér.

——-

Ritka rossz napon kora hajnalon

Az Idő nem kér, s nem remél;

Jön a végzeted, hogyha elhiszed,

Hogy a világ szart se ér.

——-

Lehet bármilyen: ez az életem,

Nem rosszabb senkinél,

Elárulom, hogyha elhiszem,

Hogy a világ szart se ér.

Tyúkper - Békéscsabán

Ma megvolt a Tyúkper Kakasfalván több szereplős, újabb változatának első előadása - Békéscsabán.

A részben pocsék előjelek után a társaság nagyon kitett magáért. A csapat hozzáállásával semmi baj sem volt, de a felkészülést befolyásoló mellékkörülmények sok jót nem ígértek.

Már a korábbiak - például a karnevál - során is meg-megcsillantak dolgok, de a mai előadás megmutatta: a csoport munkája most már számos elemében mérhető a régiekéhez.

A régieknek azonban mindig volt egy magjuk, most viszont az abszolút nulláról indultunk.

Évek óta nem éreztem ilyet…

Amióta nincs Calliope…

Nagyon nagy felelősség lesz majd néhány nap múlva értékelni őket. Erről a témáról egyszer írnom kellene egy posztot…

——

Tehát:

Évek óta nem éreztem ilyet…

Amióta nincs Calliope…

MEGINT VAN CSAPATOM.

Esős hétvége

Egérszürke felhő

Lóg a világ felett,

Szepegő esővel

Siratja a telet.

—-

Áll a ronda felleg,

A nagy bajra-leső,

Pislogva-dadogva

Szivárog az eső.

—–

Sunyin félrevonul

Napunk, a nagy ravasz,

Még nem biztos benne,

Hogy eljött a tavasz.
r

Szőke nő zűrben az űrben - LI.

ÖTVENEGYEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen befelé mosolygott. Döbbenetes, ahogyan a lehallgatás ténye formálja a lehallgató képzeletvilágát és intelligenciáját. A lehallgatás ténye nélkül sohasem tudta volna eladni a bolygó urainak ezt az emeletes marhaságot.

Résen kell lennie. Ezen múlik az élete.

Miközben egy koszos folyosón taszigálták, igyekezett összeszedni magát, és megpróbálta elemezni a helyzetet.

A linkelés nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a térmanipulátor használatával átugrani egyik bolygóról a másikra; a link a hely, ahol az ösvény megjelenhet. A jelek szerint ez nem lehetséges bárhová, csak oda, ahol ezt valamilyen módon előzetesen kijelölték.

Az itt uralkodó kedves emberek azt szeretnék, ha senki sem jöhetne többé ide. Ő ebben nem tud segíteni, mert sejtelme sincs a térmanipulátorról és annak ahsználatáról. Boyar halálfélelmében sok ostobaságot hablatyolhatott itt össze. Ebben most az a fontos, hogy feltehetőleg elhitette velük, hogy ő Karen Bozchana Kadlecikova a térmanipulátor szakértője, aki képes eltörölni az ide vezető linket. Erre természetesen nem képes, de csak akkor marad némi halvány esélye a szabadulásra, ha továbbra is ezt gondolják róla.

Ennek a bolygónak az urai nyilvánvalóan tájékozatlanok a térmanipulátor dolgaiban. Legfeljebb annyit tudhatnak róla, amennyit az ide tévedt szerencsétlenekből kiszedtek. Mielőtt felakasztották volna őket.

Blöffölni kell.

Karen annyira fáradt volt, hogy teljesen elfelejtett aggódni.

Végigmentek egy hosszú folyosón, onnan kövezett udvarba jutottak. Itt nem álltak akasztófák. Kísérői jó hat-nyolc méter magas kőkerítéshez vezették a szőke nőt, az egyik katona kinyitott egy vasajtót. A túloldalon többé-kevésbé elvadult kert terült el. Fák takarásában szürke felú kastélyféle.

Karen mély levegőt vett. Nagyon meggyőzőnek kell lennie.



Az asztalnál három sötét bőrű férfi ült. Karen felmérte őket.

Az alázatosan sunyi tekintetű fiatalabb férfi lehet az írnok. Nem veszélytelen ember, de itt most ő a legelhanyagolhatóbb a szemében lobogó rettegés azt mutatja; annyi befolyása sincs itt, amennyinek lennie kéne.

A magas, fiatal fickó. Kissé unott tekintet, de előkelő tartás, gondosan kiszámított mozdulatok.

A harmadik férfi láttán Karen agy riadót dobolt. Látszólag jelentéktelennek tűnő, egyszerű ruhát viselő öregember, de ahogy a szemébe nézett – Karen megborzongott.

Ez az ember nem ostoba, jó lesz vigyázni vele. Valószínűleg semmiféle műveltsége sincs, de a tekintetében ülő komor kérlelhetetlenság láttán Karen zavartan nézett félre. Igazából azöreg irányít, a másikat nem is érdekli.

Mindhárom férfi sötétszürke egyenruhát viselt, csak a közkatonák mundérjánál sokkal díísesebbet.

Hellyel kínálták, mire a nő lehuppant a számára előkészített székbe.

- Karen Bozchana Kedlecikova? – kérdezte az írnok.

- Igen. – felelte Karen, miközben arra gondolt, hogy kitartóan ragaszkodnia kell a blöffhöz. Különben bitófa kerül a többiekkel együtt.

Megingott, a fáradtságtúl csaknem összerogyott.

Hogyan lehet túljárni három férfi eszén? Talán csak egyféle módon: igazat kell mondania. Lehetőleg színigazat. Ezek amúgy is kialakítottak róla egy képet Boyar nyomán, neki pedig nem kell azon erőlködnie, hogy saját fontosságát elhitesse velük.

- Ki vagy, és mivel foglalkozol?

Karen mély lélegzetet vett. Következhet a mese. Azazhogy: az igazság.

Lendületesen mesélt. Beszámolt egész előéletéről; csupán néhány apróságot hallgatott el. Hosszan ecsetelte az előéletét, beszélt a FreeMissről, ottani munkájáről.

Látta, hogy megnyúlt arccal tekintenek rá, de folytatta rendületlenül. Öt perc is eltelhetett, mire megelégelték.

- Ebből elég! – mondta a magas, fiatal fickó. – Az igazat akarjuk hallani!

- Az igazat mondtam! – felelte ártatlan pillantással a nő.

A vénember dühödten emelkedett fel.

- Ne merj nekünk hazudni, te ribanc! – ordította. – Nem is sejted, mi mindent tehetünk veled! El sem tudod képzelni, miféle kínok várnak rád, ha nem engedelmeskedsz! Ne merj hazudni!

Alaposan megfeledkezett magáról, ahogy felállva ordítozott, és a nő fölé tornyosult.

Karen ebben a pillanatban átlátott rajta. Az öregember nem hisz neki. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy azt hiszi, minden előre kiszámítható. Ha sikerülne ettől a meggyőződésétől eltéríteni, bármi lehetséges.

A dolgok nem szükségszerűen történnek. Karen összpontosított. Élete nagy jelenete következik.

A vénember elbizakodottan ágált és üvöltött tovább:

- Megkínoztatlak, ribanc!

- Hát tegye meg! Tegye meg, de minél előbb, és minél fájdalmasabban! – és keményen farksszamat nézett a vén pojácával.

Torkára is forrasztotta a szót. Az öregember zavartan elhallgatott. Látta a nő szemét. Ez a ribanc pontosan a kínzásra vágyik. Nem azért, mert mazochista. Itt valami másról van szó, itt valami titok lappang.

A vénember elhallgatott és zavartan leült.

A szőke nő tudta, hogy megnyerte az első menetet.

De sejtelme sem volt róla, hogya tovább.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

A vezérkari főnök

Helmut von Moltke volt a vezérkari főnökök gyöngye. Teljesen a hivatásának élt, napi húsz órát dolgozott, kisujjában volt a hadtudomány minden ága.

Egyszer nagyon beteg lett. Ilyen csak négy-ötévente fordult elő vele, de akkor mindig nagyon leesett a lábáról, az állandó megfeszített munka megbosszulta magát.

Hirtelen kivágódott az ajtó, és von Roon, a porosz hadügyminiszter rontott a vezérkari főnök szobájába.

- Herr Feldmarschall! - ordította az ajtóból. - Ébredjen! Napokon belül kitör a háború Oroszországgal.

A vezérkari főnök elkínzott arccal könyökölt fel.

- Kérem, menjen a szekrényemhez. - nyögte elhaló hangon.

Roon a komódhoz lépett.

- Nyissa ki, kérem, a jobb felső sor baloldali fiókját.

Roon kihúzta.

- Vegye ki, kérem, a kék-fehér szalaggal átkötött mappát.

- Abban van a megfelelő haditerv! - mondta von Moltke, és befordult a fal felé.

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Sápadt vendég

A hosszú tél után,

Fáradtan és sután,

Köd-bölcsejéből lábra kapott,

Ablakunkon bekopogtatott.

—

Két csúf eső között,

Egy szeles délelőtt

Nap odújából lángokat lopott,

Fénysugarakkal eljátszadozott.

——–

Még késik a meleg,

A hajnal reszketeg,

Hajnali fényből reményt kanalaz,

Friss-haloványan itt az új tavasz.

Haláljáték

Az írja a hogyishívják:

http://bulvar.ma.hu/tart/cikk/dd/0/65754/1/bizarr/Aramutes_parancsra__halaljatek_a_francia_televizioban

“Haláljáték címmel készített dokumentumfilmet a France 2 francia közszolgálati televízió a média hatalmáról: a szerda este adásba kerülő másfélórás film egy olyan vetélkedőműsort mutat be, amelyben a műsorvezető ösztönzésére a játékosok áramütéssel sújthatják rosszul válaszoló társukat.”

A média társadalmunk azon intézménye, amiről mindig még rosszabbat tudunk elképzelni - és elhinni.

Miről is van szó?

“Christophe Nick producer a hatvanas években a Yale Egyetemen a Stanley Milgram pszichológus vezette kutatócsoport engedelmességet vizsgáló kísérletsorozatát ültette át egy televíziós vetélkedőműsorba. Az önkéntes résztvevők úgy tudták, hogy a La Zone Xtreme (Szélsőzóna) című új szórakoztatóműsor próbafelvételén vesznek részt. Valójában azonban a közszolgálati televízió azt vizsgálta, hogy egy ismert tévés személyiség utasításai alapján a “játékosok” mennyire hajlandók engedelmeskedni az emberkínzásban.

A jelentkezőknek kérdéssorozatot kellett feltenniük egy másik játékosnak, akit egy színész alakított. Rossz válasz esetén a kérdező egy általa kezelt kallantyú segítségével egyre növekvő feszültségű áramütéssel büntethette a színész-játékost. Eleinte 80, majd fokozatosan akár 460 volttal is. A szerkezetben természetesen a valóságban nem volt áram. A közönség, amely szintén nem tudta, hogy egy kísérletben vesz részt, hangosan buzdíthatta a játékost a rosszul válaszoló megbüntetésére. A beépített színészt a kérdezők nem láthatták, de hangját hallhatták: nyöszörgései fokozatosan váltottak át fájdalmas kiáltásokba, majd üvöltésbe, végül könyörgésbe a játék leállítására, s végül egyáltalán nem adott magáról életjelet.

Ennek ellenére a jelentkezők nyolcvan százaléka egészen addig folytatta a “játékot”, amíg az “emberkínzásba” fordult, s a válaszolónak hitt színész látszólag meg nem halt - vagyis többen, mint az eredeti Milgram-kísérletben, ahol “csak” 62 százalék engedelmeskedett a pszichológusnak.

Az időnként habozó szereplőket ez esetben egy ismert és kedvelt fiatal tévés személyiség, Tania Young azzal ösztönözte a játék folytatására, hogy minden felelősség a műsort terheli.

A kérdezők ezúttal nem egy hierarchikus viszony, hanem a televízió hatalmába kerültek. Egy olyan rendszerbe, amely “nyugodt diktatúraként” kényszeríti engedelmességre az embereket - állítja Jean-Léon Beauvois, a televíziós kísérlet kidolgozásában közreműködő szociálpszichológus. ”

Gyönyörű.

Ezt miért nem tiltják a törvények?

–

A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent szabad, ami lehet.

Emberi méltóság és erkölcs nélkül nincs szabadság.
A jelen rengeteg beteges jelensége megelőlegezi a jövő - ha lesz - erkölcsi szigorát. A mai köz-és magánélet annyi önveszélyes anomáliával telített, hogy törvényszerűen jönnie kell egy puritán korszaknak, amely elborzadva szemléli majd a jövőből a mi világunkat.

——

Rengeteg kérdésem van, de szeretném, ha ezek zömét a hozzászólóim tennék fel. Egyet azért feltennék:

A kiagyalónak.

Mit bizonyít, ami ebben a merőben életidegen, érzelmileg kiherélt, hamis szituációban történik?

Ha Jani bátyánk rángatja a kallantyút, akkor a valóságban is gyilkolna?

Ha seggbe rúgnám ennek az ökörségnek a kiagyalóját, az vajon azt bizonyítaná, hogy futball-labdának nézem a hátsóját?

Mindhalálig szerelem

A Szemedben látom, hogy létezem,

Szerelmünk percről percre egyre nő,

S tátott szájjal néz ránk a vén Idő;

Ahogy téblábolunk az éveken.

—–

Belőlünk élnek lusta csillagok,

Világködök csak általunk forognak,

Mítoszpalánták tőlünk imbolyognak,

Mint végtelenbe nyíló ablakok.

—–

Vagyunk: Külön? Két ide tévedt vendég…

Együtt? Egy életútnyi végtelenség.

A Nyugat érdeke volt Magyarország német katonai megszállása?

A következőket az Ungváry Krisztián történésszel folytatott beszélgetés kapcsán írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/magazin/20100320/szovetseges_erdek_is_volt/

“a magyar fegyverszüneti tárgyalások részleteit pont a szövetségesek szivárogtatták ki, mivel nekik érdekükben állt, hogy a náci Németország megszállja Magyarországot. A történész szerint a stratégiai lépés megtételétől azt várták, hogy jelentős német erőket fog elvonni a többi frontról.”

Mielőtt mélyebben merülnék az interjú nagyon is érdekes kijelentéseinek taglalásába, megjegyezném, hogy a közismert történelmi portál cikke meg kifejezetten arról számol be:

http://www.mult-kor.hu/20100319_keveset_tudunk_a_nemet_megszallas_okairol

hogy:

“Egy új kutatás szerint az amerikai titkosszolgálat provokálhatta ki az akciót, ami a szélsőjobboldal előretörését, és a végső megoldás hazai megindítását hozta magával.”

Na, kérem szépen?

Hogy is van ez?

——-

“Ungváry Krisztián történész elmondta, a megszállás kidolgozásának fő motivációja az volt, hogy a németek pontosan ismerték az ekkoriban már folyó magyar fegyverszüneti tárgyalások részleteit, másrészt a keleti front már a Kárpátokhoz közeledett vészes ütemben. A német szintetikus olajgyárakban már akkora károkat okoztak a szövetséges bombázások, hogy a német hadsereg mobilitásának megőrzéséhez nélkülözhetetlenné váltak a zalai olajmezők és a hazai üzemanyag-előállítás. Elsősorban ez a három tényező tette stratégiailag kiemelt fontosságúvá, Magyarországot 1944 elején.”

Ezeket eddig is tudtuk. Beleértve azt is, hogy a németek pontosan tisztában voltak a hátuk mögött folyó fegyverszüneti tárgyalások alakulásával részint kitűnően működő, a magyar politikai és katonai elit minden dimenziójában jelen lévő hírszerző szolgálatuk, részint a magyar vezetők dilettáns indiszkréciói miatt.

Csakhogy:

“A sors fintora, hogy a magyar fegyverszüneti tárgyalások részleteit pont a szövetségesek szivárogtatták ki, mivel nekik érdekükben állt, hogy a náci Németország megszállja Magyarországot. A történész szerint a stratégiai lépés megtételétől azt várták, hogy jelentős német erőket fog elvonni a többi frontról.”

Ez így mindenképpen új. Nem azért, mintha nem tudnék nagyon is elképzelni az amerikaiak nevében tárgyaló Dulles, illetve az általa irányított, a tradicionális európai titkosszolgálatokhoz képest feltűnően amatőrnek tűnő OSS részéről valami bárgyú ügyetlenséget, kétbalkezes, véletlen kiszivárogtatást. De sohasem hittem volna, hogy ennek döntő jelentősége lehetett.

“Mindezt azonban jóval összetettebb kérdésként kezeli Borhi László, aki nagydoktori dolgozata gondolatait egy évvel ezelőtt publikálta a HVG-ben. Ebből kiderül: az Egyesült Államoknak már 1943 őszén az állt érdekében, hogy Magyarországot megszállják a németek. Szerinte „mindezek fényében újra lehetne gondolni a magyar történetírás fősodrában évtizedek óta egyeduralkodó nézetet, miszerint az 1942 márciusa óta hivatalban lévő miniszterelnök, Kállay Miklós tehetetlenkedése miatt nem sikerült a kiugrás, és ezzel az ország eljátszotta a Nyugat szimpátiáját”.”

Meglepődnék, ha Borhi László nem hosszas kutatómunka eredményeképpen jutott volna erre az álláspontra. Mivel a történelmi tudatba jegecesedett dogmák rendszerét meglehetősen kényes pontos támadja, valószínűleg nem könnyen szánta rá magát, hogy előálljon vele.

Ha magányos kívülálló mondaná, könnyedén lehetne nekiszegezni napjaink gügye megszokása értelmében a minden szokatlannal szemben alkalmazott, univerzális összeesküvés-elmélet-vádaskodást - ami a leghülyébb kritikust is fel szokta menteni az érvelés kényszere alól.

De ha valaki egy nagydoktori dolgozat koncepciójaként áll elő vele, arra már kötelező odafigyelni…

“Borhi a cikkben élesen fogalmaz: szerinte Magyarország megszállását azért akarták elérni, hogy ezzel csapatokat vonjanak el mind a nyugati, mind a keleti frontról, ezáltal megkönnyítve a közelgő partraszállás csapatainak helyzetét.”

A szokásos titkosszolgálati majomketrec-gondolkodás alapján ez teljesen hihető. Igazából még hibáztatnunk sem szabad érte az angolszász hatalmakat; ez a kakikeverés számukra két ellenséges ország szembeállítását jelentette akkor - 1944 nyarán.
“A történész kutatásaiból kiderül, hogy 1944. március 16-án három angol ejtőernyős ért földet Battonyánál, akik a magyar vezetésnek hoztak ajánlatot Roosevelt-től: ha a magyarok kiugranak, szövetséges csapatok szállják meg őket. Mindezt azonban az elhárítás jelentette a németeknek, és Borhi szerint ez váltotta ki a megszállás azonnali elrendelését.”

Naiv történetnek tűnik, bár az amerikaiak nagyon sok hasonló kalandot bonyolítottak a háború alatt. Azt viszont nemigen hiszem el, hogy pusztán emiatt döntött Hitler a megszállás mellett.

Egyedül a nevetséges ejtőernyős operett-sztori bizonyítaná, hogy a szövetségesek kiprovokálták az ország megszállását?

Az interjú más konkrét utalásokat nem tesz. Hogy Borhi László nagydoktori dolgozatában még mivel támasztja alá a tézisét, ebben a pillanatban nem tudom.
A megszállás nem ad hoc kitervelt akció volt, már legalább fél esztendővel korábban fontolóra ették a németek; a tervét is elkészítették.

A magyar vezetés régóta tudott róla, csak nem vette komolyan. Erről például a történelmi portál egy évekkel korábbi cikke is részletesen beszámol:

http://www.mult-kor.hu/20040318_halalkanyar_1944_marcius_19

“Lipcsey-Magyar Sándor pozsonyi katonai attasé már 1943 októberében értesítette a vezérkar illetékeseit. Ezeket és az ilyen értelmű információkat azonban Szombathelyi Ferenc, a honvéd vezérkar főnöke mindvégig vaklármának, illetve a németek diplomáciai nyomásgyakorlásának értékelte, és ilyen értelemben tájékoztatta a politikai vezetést.”

A megszállást megelőzően a magyar vezérkar még pontos térképpel is rendelkezett a megszállást végrehajtó német alakulatok elhelyezkedéséről:

“”Ezen nemcsak az osztrák határ körül gyülekező valamennyi német alakulatot tüntették fel azok pontos helyével és harcértékével együtt, hanem a német erőket pirossal, vagyis az ellenség színével jelölték” - állítja Ravasz István hadtörténész-muzeológus.”

Nem volt tehát váratlan. Horthy pontosan tudhatta, miről szól a Klessheim-be kapott meghívó, hogy mit is kockáztat.

De ezt is tudtuk már.

Az új tényező: a szövetségesek felelőssége.

——–

A cikkek hátterében roppant súlyos kérdések lappanganak.

A legfontosabb::
Ki és mennyiben felelős Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásáért - és mindazért, ami utána következett?

A kérdés még korántsem tisztázott.

——-

Nincsenek illúzióim a nyugati érdekekkel kapcsolatban. A nyugati jóindulatban meg egy csöppet sem hiszek.

—
- Végezzenek minél gyorsabban! - mondta Lord Palmerston az orosz követnek. Szétosztották országunkat, pedig semmibe sem került volna vétót mondania…

Lehet, hogy az orosz beavatkozás akkor is megtörténik - de mi bizonyítja?
———

A kedves jó Nyugat asszisztált a szabadságharcunk leveréséhez - utána pedig jól megbüntetett bennünket, amiért Habsburg-uralom alatt maradtunk. Nemes egyszerűséggel szétosztották országunkat a seggnyalóik között.

Millerand békekonferencia-elnök párját ritkítóan álszent és hazug úgynevezett kísérőlevele

http://hu.wikisource.org/wiki/A_Sz%C3%B6vets%C3%A9ges_%C3%A9s_T%C3%A1rsult_Hatalmak_K%C3%ADs%C3%A9r%C5%91levele_a_magyar_B%C3%A9kedeleg%C3%A1ci%C3%B3_Eln%C3%B6k%C3%A9hez_%28Millerand-lev%C3%A9l%29_1920._m%C3%A1jus_6

egyértelműen a nyakunkba varrta az erkölcsi felelősséget. Nem vigasztal bennünket, hogy valószínűleg ez volt minden idők legdilettánsabb békekonfereniája.

-Ez béke? Ez húsz év fegyverszünet! - mondta egy bizonyos francia marsall. Tudta, mit beszél…

——

- Az USA nem tekinti potenciális szövetségesének Magyarországot. - nyilatkoztatta ki Eisenhower elnök 1956. november 3-án.

Legalább kussolt volna…

——-

És most?

Most mit várhatunk?

Megvédene bennünket a NATO? Kitől?

Az EU mennyire jó nekünk? Mi hasznunk belőle?

(Hogy néhány százezer honfitársunk szabadon kóringyálhat Nyugaton? Egyébként nem azt tennék? Ahogy általában ott kujtorgott magyarul nem tudó grófjainktól kezdve minden komprádorunk háromszáz éve…

Ez ellenérték például a magyar mezőgazdaság elképesztő leépítéséért?)

Az EU retorikájával szöges ellentétben álló szlovák nyelvtörvénnyel kapcsán kiderült, mire számíthatunk..

——-

Magunknak kell a sorsunkat a kezünkbe vennünk.

Még van rá esélyünk.

Nem hallgathatunk se a Nyugatra, se a saját komprádorainkra….

Figyelmen kívül kell hagynunk a divide et impera minden jelenlegi megnyilvánulását.

——

Akinek a foga fáj, tartsa rajta a nyelvét.

A szék-árendás gyermeke

Szék-árendás Petrovitsék

Sándor fiacskája,

Beosont a félegyházi

nagytemplom tornyába.

——

A pápisták templomába

Nagyon régen vágyott,

Oda lopózva aztán sok

Furcsa dolgot látott.

—–

Szabó Ferenc kántor uram

Tudott kornyikálni,

De még jobban a kóruson

Titokban piálni.

—–

Még a sót is nyalogatta,

Ha szerét tehette,

Nemessy harangozó úr

Nejét elszerette.

——-

Sándor gyerek éppen akkor

Ment fel a toronyba,

Amikor lent a kóruson

Felrobbant a bomba.

———-

A felszarvazott Nemessy

Bosszúját megállta,

Felesége csábítóját

Elagyabugyálta.

—-

Az egyház a kántor urat

Kipenderítette,

A pofozkodó Nemessyt

Áristomba tette.

—-

Toronyba vitte Sándort

A szerencséje ácsa;

Talán ekkor fogant meg

A helység kalapácsa.
r

Szőke nő zűrben az űrben - L.

ÖTVENEDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Karen döbbenten meredt a váratlanul előkerül Boyar-ra. Ed Philips kérdő tekintettel nézett a nőre. Karen finoman megszorította a férfi csuklóját, és félhangosan odasúgta neki:

- Ez Boyar!

Ed Philips szeme éleset villant, és az arca szempillantás alatt átrendeződött, megjelent rajta a Karen számára már jól ismert joviális bárgyúság, a mezőgazdasági instruktor megszokott karaktere.

Boyar máris a szőke nőhöz lépett.

- Nagyon jó, hogy itt van, Karen. - a nő szemébe nézett, és Karen meglepetten tapasztalta, hogy Boyar nem ravaszkodik, és nem is kertel. Mintha ez egy merőben más Boyar lenne, mint akitől a csatahajó fedélzetén elvált.

- Azért neki annyira nem jó, cimbora! – vágott közbe az öregember. – Ne feledd el, ő is a kötél végére jött.

- Ő az egyetlen esélyünk, hogy elkerüljük a kötelet, Adam. – mondta neki Boyar.

- No hiszen! – az öreg fáradtan legyintett, és arrébb ment. – Egy nő! Mit segíthetne nekünk egy nő? Főleg egy olyan nő, aki rosszul linkel!

Ed Philips felkapta a fejét, és finoman megbökte Karent. A nő ránézett, éppen elkapta a férfi jelzését:

„Lehallgatás!”

- Ez biztos? – szaladt ki a nő száján.

- Mérget vehetsz rá! – felelte Philips.

Karen nagy lélegzetet vett.

- Mi ez a hely, Mr. Boyar?

- Siralomház, Karen! Látta az udvart? Itt kivétel nélkül mindenkit felakasztanak, aki onnan jött. – a kifejezéstelen arcú Philipsre és a döbbenten bámuló Erich-re nézett. – Maguk kicsodák?

Karen gyorsan bemutatta őket egymásnak. Philipsszel kapcsolatban megjegyezte:

- A gazdám!

- Eladták rabszolgának? – Boyar elvigyorodott. – Tudnia kell, mezőgazdasági instruktor úr, hogy maga törvénytelenül birtokolja a hölgyet. Karen Bozchana Kadlecikova földi illetőségű személy, rabszolgává tenni, vagy rabszolgasorban tartani súlyos bűncselekmény. Ha a földi hatóságok erről tudomást szereznek, maga akár életfogytiglani fegyházat is kaphat.

Ed Philips savanyúan elhúzta a száját.

- Mintha azt mondta volna, hogy itt mindenkit felakasztanak.

Közben Karen csöndben papírt és írószert keresett. Egy szemceruzánál egyebet nem talált, viszont Erich a kezébe csúsztatott egy üres cetlit.

Gyorsan felírta rá:

„Jól gondolja meg, mit mond! Lehallgatnak bennünket!”

Boyar orra alá tartotta. A férfi gondolkodóba esett. A szőke nő gyorsan odaszaladt az Adam nevű öregemberhez is, és neki is megmutatta a cetlit. Mire visszatért, látta, hogy Boyar már készített valamiféle tervet. Várakozásteljesen nézett a férfira. Nyilvánvaló volt, hogy Boyar nem mesélheti el, mi történt vele azóta, hogy a csatahajón utoljára látta, viszont valamiről kell beszélniük. A lehallgatás szempontjából a hallgatás éppen akkora hiba, mint a meggondolatlan fecsegés.

Karen Boyar-ra nézett, a férfi hunyorított. Karen erre agresszív hangnemben támadt neki.

- Mit keres itt, Boyar, és mi ez a hely? – csak remélni merte, hogy eltalálta a kézjelekkel javasolt sítlust.

- Kénytelen voltam önt elárulni, tisztelt hölgyem!

Játék volt; de életre-halálra ment. Karen csak egy másodpercig habozhatott.

- Úgy? Mit árult el?

- Közöltem velük, hogy ön képes törölni ezt a linket.

Karen elképedten meredt rá, Boyar intett: folytassa.

Erich lélegzet-visszafojtva figyelt, Ed kezdte érteni.

Karen villámgyorsan összeszedte magát. Az életéről volt szó, és ilyen helyzetekben ez a harminckét esztendős, dús keblű, prágai születésű szőke nő roppant találékony tudott lenni. Már kezdett kirajzolódni a fejében egy ötlet, de ahhoz több információra volt szüksége.

- Miért akarják töröltetni a linket, Mr. Boyar?

Boyar mély lélegzetet vett.

- Mert azt akarják, hogy a térmanipulátor felől soha senki se jöhessen ide többé. Hogy soha senki se találhasson rá még egyszer erre a világ végén szomorkodó planétára, és ellenszenves lakóira.

Karen szigorú arcot vágott.

- És maga elárulta nekik?

- Igen, hölgyem! – makogta Boyar. Karen mindig is sejtette róla, hogy jó színész.

- Hogy tehette?

- Kérem?

- Hogy tehette, Mr. Boyar? Hogy tehetett ilyet?

- Hölgyem, ezek különben felakasztanának.

- Na és?

- Nem érti? – erősködött Boyar, és most látszott rajta, sejtelme sincs, hová akar kiluykadni a szőke nő. – Kivégeznek bennünket, Miss Karen.

- Helyette inkább vállalná a Zeta-pont szörnyűségeit?

Boyar nagy szemeket meresztett. Legszívesebben megkérdezte volna, mi a csuda az a Zeta-pont.

- Nagy meggondolatlanság volt, Mr. Boyar. – vetette közbe Ed Philips.

Erich egyikről a másikra nézett, és semmit sem értett. Az öregember azonban közelebb jött, elgyötört arcán kaján kifejezés jelent meg.

- Sok jót hallottam már öről, Miss Karen. Ha az ágyban is olyan gyorsan kapcsol, mint elméleti ügyekben, szívesen feleségül venném.

Ed Philips rámosolygott, pedig a legszívesebben szájon vágta volna az öreget.

- Majd gondolkodom az ajánlatán. – vetette oda fagyosan Karen. – Mr. Boyar? Azt kérdeztem, inkább vállalná a Zeta-pont szörnyűségeit?

- Ezeknek fogalmuk sincs, mi az a Zeta-pont. – próbálkozott Boyar.

Adam megköszörülte a torkát.

- Közbeszólhatok? – kérdezte. – Ezek itt azt képzelik, hogy innen, belülről is törölni lehet a linket.

Karen már tökéletesen szerepbe lépett, itt elnevette magát.

- Esetleg azt is képzelik, hogy egyedül is végrehathatom a törlést?

- Igen. Hölgyem.

- Ennyire nem lehetnek ostobák.

- Pedig azok, hölgyek, - vihogott Adam. – ostobák és primitívek. – és arrafelé sandított, ahol a kamerákat sejtette.

- Akkor felakasztanak bennünket. – mondta Karen és állat vont.

Egy pilanatnyi csönd támadt. Karen látta, hogy Boyar leplezetlen elismeréssel méregeti.

- Emberek. – mondta a szőke nő. Megvoltak az előkészületek, jöhet a nagyjelenet. – mindenki jegyezze meg, a Zeta-pontnál nincs rosszabb. Önök sem úsznák meg: a törléshez legkevesebb négy-öt segítőtársra van szükségem a térmanipulátor kezelési nehézségei miatt.

Adam erre már-már szeretettel nézett rá.

- El kellene mennem a Zeta-pontba, mert ezt a bolygót, helyesebben szólva ezt a leágazást, csak onnan lehet törölni. Utána ott kell maradnunk, mert a Zeta-pont üres tér. Onnan nem lehet elmenni sehová. Semmi kommunikáció.

- Másképpen nem megy? – kottyantotta közbe Erich.

- Nem. Ahhoz legalább négyezres térdezintegrátor kellene.

Boyar megrökönyödött. Mire képes ez a nő.

- A Zeta-pontról sohasem jutnánk ki. Néhány nap alatt éhen halnánk. Azt javalom: inkább vállaljuk az akasztást.

Néma csönd támadt. Karen befelé nevetett.

Boyar szerette volna megcsókolni a nőt. Ha ez sem segít…



Fél perc elteltével irdatlan nagy darab tiszt nyitott rájuk. A gépfegyveres kísérő kazonák rájuk szegezték a géppuskákat.

- Karen Bozchana Kadlecikova! – dörögte a tiszt. – Azonnal velem jön!

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Mennyei boldogság

Felix zu Schwartzenberg gróf volt az osztrák miniszterelnök szabadságharcunk leverése idején, és az is maradt egészen 1852-ben bekövetkezett haláláig. Az egységes és erős Ausztria megteremtésére törekedett, amelynek előbb az egységesülő Németországban, majd Európában is vezető szerepet kellett volna szereznie - Schwartzenberg elképzelései szerint.

Kedvenc mondása így hangzott:

“A császár parancsol, a nép pedig engedelmeskedik.”

Schwartzenbergnek egyetlen hosszabb távú terve sem valósult meg, egyetlen jóslata sem vált valóra.

Egyszer hosszan beszélgetett Deák Ferenccel. Schwartzenberg a hivatalban lévő miniszterelnök fölényével hosszasan ecsetelte, micsoda előnyök származnak abból Magyarországra nézve, ha betagozódik az összbirodalomba.

- Ennek a barbár népnek a számára az volna a boldogság netovábbja, Herr Deák! A császárság, egy világhatalom részévé válni! Elhagyni végre a buta magyar beszűkültséget! Helyette a birodalom boldog részévé válni! Ez a maga népe számára az igazi boldogság, nem az elavult magyar kultúrához, az elszigeteltséghez való szűk látókörű ragaszkodás!

Deák megcsóválta a fejét.

- Állítólag a túlvilágon is a mennyei boldogság vár ránk, mégsem igyekszünk meghalni!

———

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Csupasz fatörzsek a sötétben

Tátongóan sötét éjben

Ágak halmaza,

A magasban vagy a mélyben

Maradt a haza.

—–

A koronák körvonala

Szótlanul dereng,

Fenn az égen az öreg Hold

Fáradtan mereng.

—-

Odafent a zsarnok világ

Hideg és kerek,

Felé nyúlnak aszottan

A száraz ág-kezek.

—–

Hidegtől kába,

Köd a nyakába,

Dermedt-büszkén simul a fa

A nagy éjszakába.

—–

A köd: a véglet,

Az éj: a végzet,

A fa csupasz görcseiben

Él tovább az Élet.

—-

A jelen: éjszaka

A jövő: misztika,

A valóság csak mi vagyunk,

Meg itt ez a fa.

——

Ég ablakán kívül talán

A halál kopog,

Nem engedik se fák, se

A villanyoszlopok.

—

Kósza szellem, hogyha egyszer

Létre szenderül,

Csak emberként lesz képes

Helytállni emberül.

—-

Bennünk Isten és valóság -

Bölcső? Ravatal?

Minden csupán sötét éjben

Játszó körvonal.

Az emberbarát politikus

A néhai Gorcsakov, orosz cári kancellár szerette, ha humanistának nevezték. Társaságban ritkán mulasztotta el hangoztatni, hogy benne igazán van szociális érzékenység.

Egyszer kifestették ennek a derék, jóságos politikusnak a dolgozószobáját. Amikor visszatért, elfintorította az orrát, majd hívatta a gondnokot.

- Mi ez a fertelmes kigőzölgés?

- A festék, jó uram!

- Úgy? A festék? És azt képzelted, bejövök, hogy elrontsam az egészségemet? Csontig kellene kancsukáztatnom a hátad!

A gondnok kicsire összehúzta magát, volt már találkozása az emberbarát kancellár korbácsával.

- Bocsásson meg, nagyuram! - vinnyogta.

- Ültess ide azonnal két írnokot, adj nekik tömérdek munkát! Addig ne hagyhassák el a munkát, amíg a szoba tökéletesen ki nem száradt. Hadd lélegezzék be ezt a gőzt, legyen minél hamarabb egészséges itt a levegő! Ha már elvégezték a dolgukat, szólj nekem!

A kancellár elégedetten távozott; örült, hogy ilyen ésszerű megoldást talált egészsége kímélésére, elvégre általános érdek volt, hogy emberbaráti tevékenységét minél tovább gyakorolhassa.

—–

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Petőfi márciusa

Dél tájban ebédelni hazamentek,

Utána folytatták a forradalmat…

Másutt ez mindig véres,

És kevély.

Milyen volt nálunk?

Népünnepély.
——–

Nem volt véres szájú szónoklat, ordas;

Tizenkét pont volt, s egy felező nyolcas…

Másutt sortűz, véres

Tetem-halom;

Nálunk ez volt

A forradalom.

—-

Mind ifjú volt és mind idealista,

Nem volt velük zsold, se feketelista,

Nem vérből épített

Hajtűkanyar;

Nálunk nem volt,
Csak “Talpra magyar!”

——-
Van-e még abból a tisztaságból?

Makulátlan hitből,

Tiszta vágyból…

Van-e még?

—–

Van-e még abból a tiszta hitből?

Naiv tettvágyból,

Ősi becsületből…

Van-e még?

—–

Hitünk járszalagon;

Másfél komor század

Szennye borít

Vastagon;

Minden orom

Csupa korom;

S már nem tudom:

Van-e még mindig

Magyar,

Aki valami

Igazat,

Nagyot

Szépet

Akar.

Hol terem a griffmadár?

Esterházy Károly egri püspök ellenezte II. József németesítő politikáját.



Esterházy Károly

Egyébiránt jó viszonyban voltak a császárral, és a püspök azon kevés magyarok közé tartozott, akik tapasztalatból tudták, hogy a kalapos királynak a Habsburgok zömével ellentétben - van humora. József gyakran kigúnyolta a püspököt, aki azonban néha úgy vágott vissza, hogy azt őfelsége sem tette az ablakba.

A galántai Esterházy család címere

A császár egyszer tanúk jelenlétében a galántai Esterházy család címerét tanulmányozva megkérdezte:

- Hol teremnek ilyen griffmadarak, püspök úr?

- Ugyanott, ahol a kétfejű sasok, felség! - felelte habozás nélkül a főpap.

A hétvégi pillanatok kavicsszőnyege

Ilyenkor lágy szőnyeg lesz az idő,

Plasztikus pillanatok fövenye,

Pihentető, szelíd holtág a létben,

Meghitt alvás és boldog álom -ébren;

Véd s támogat, mint büszke várfalak;

De elcsobog, mint vad hegyi patak.

——

Sok kavics-pillanatnyi délután,

Minden kavics emlék marad csupán,

——
S mégis ilyenkor élünk igazán…

Szőke nő zűrben az űrben - XLXIX.

NEGYVENKILENCEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Nagy nehezen felkönyökölt, lerázta a port a hajáról. A sisakja nem volt a fején, nyilván valahol az ösvényen maradt. Talán egy másik világbn. Erich és Bundy Cassidy hanyatt feküdtek, éppen levették a csuklójukról a bilincset. Ed Philips mozdulatlanul feküdt Karen mellett. Egyikükön sem volt sisak. A nő aggódva simította meg az instruktor arcát. Philips erre lassan kinyitotta a szemét. Karen megkönnyebbülten sóhajtott, felnézett – és kővé dermedt ijedtében…

Puskacső meredt rá. Durva és ronda fekete puskacső nagy, brutális csőszájfékkel. Nem elegáns lézerfegyver vagy sugárvető csöve, hanem amolyan régimódi, békebeli gépfegyveré. Hét-hatvankettes kaliberű gépfegyver… szabvány méret. Kitől is hallotta ezt a kifejezést?
- Felállni! – reccsent egy kíméletlen hang.
A következő pilanatban hatalmas, sötét bőrű tenyér nyúlt érte, és talpra rántotta. A három férfit is felhúzták a földről az ismeretlenek.
Hatalmas fekete lóarcba nézett.
- Egy spiné! – mondta a sötét ábrázat tagbaszakadt tulajdonosa.
- Meg három rabszolgavadász a Monsterland-ről! – dörögte egy másik basszus.
- Megbilincselni őket! – zengett egy újabb férfihang.
Karen – miközben durván hátracsavarták a karjait – végigmérte az idegeneket. A hórihorgas és rettentő izmos fekete kolosszusok mindannyian sötétszürke egyenruhát viseltek, zsebeik, kézelőjük, ruháik minden dísze fekete volt. A parancsnokuk azonban rózsaszínnel szegett sötétlila uniformisban parádézott, a szabása azonban teljesen azonos volt a beosztottai által hordott öltözékkel. Derékszíj, fegyveröv, antantszíj, dióhéj alakú rohamsisak, pisztolyok, puskák, bajonettek. Mint a katonásdit játszó óvodások.
A tekintetük azonban goromba volt és ijesztő. Volt valami a szemük villanásában…

Karen megremegett, minden védelmi mechanizmusa azonnal bekapcsolt. Most nem babra megy a játék, a helyzet még annál is sokkal veszedelmesebb, mint amilyennek tűnik. Ezek a férfiak hidegvérű gyilkosok, annyit sem ér számukra az emberélet, mint egy üres töltényhüvely.
Karen igyekezett leplezni a borzongását. Figyelmeztetni kellene a társait.
- Hol vagyunk? – kérdezte Erich, miközben éppen kattant a bilincs hátul a csuklóin.
Karen a legszívesebben rászólt volna. Most nem érdekes, hol vagyunk, ne azzal törődjetek!
A következő pillanatban Erich akkora pofont kapott, hogy a szája szélén kiserkent a vér. Bundy Cassidy – akinek még szabad volt a keze -, erre hatalmas balhoroggal földre küldte a sötétbőrű katonát.
- Gazemberek! – az övéhez kapott, talán a fegyverét kereste.
A lila egyenruhás parancsnok jókora pisztolyt húzott elő, és flegma kegyetlenséggel homlokon lőtte Bundy Cassidyt. Ed fájdalmasan felszisszent, Erich halálsápadtan meredt maga elé. Bundy Cassidy többé nem mozdult.
- Indulás! – akkorát löktek Karenen, hogy a nő csaknem előrezuhant. Mögötte tompa, brutális zaj hallatszott, majd egy fájdalomkiáltás. Talán Ed Philips.
- Egyik se merje kinyitni a száját!
Elhanyagolt gyalogúton baktattak, a fegyveresek körülvették őket. Karen mukkanni sem mert. Csak egyszer tudott finoman hátranézni. Mögötte Erichet terelték, leghátul pedig Ed Philipset.
Karen arcán csendesen peregtek a könnyek. Bundy Cassidy! A kedves jó Bundy Cassidy! Aki egész úton óvta, védelmezte, segítette, az aranyos, jó humorú és végtelenül türelmes Bundy Cassidy…
Bundy Cassidy! Mostantól temetetlen holttest ki tudja, hol…
A menet megtorpant. Karen csendesen sírt, fel sem nézett.
- Felszállni!
Magas építésű, zárt platós teherautó állt előttük. Karen nehezen kínlódott felfelé a meredek lépcsőn, végigtámolygott a koszos platón, és lerogyott a belső részen, a vezetőfülke mögött álló durva, faragott padra. Erich a baljára, Ed Philips a jobbjára telepedett.
Megtermett, sötét bőrű katona mászott fel utánuk hosszú csövű gépfegyverrel.
- Nem beszél! – és rájuk szegezte a fegyvert.
Az ajtó becsapódott, az autó elindult. Karen fásultan üldögélt, a férfiak sem mertek megszólalni. Igen hepehupás úton haladhattak, a kocsi rettenetesen rázott.
Karen lehunyta a szemét. Rájött, sejtelme sincs, hogy milyen irányban haladnak. De már kint sem tudta, melyik irányban lehet az ösvény. Koncentrált, igyekezett magához térni. Életben kell maradnia, és a két férfit is meg kell védelmeznie. Egyelőre ez a legfontosabb. Ki tudja, hová került, kik ejtették fogságba, milyen sors vár rájuk. Nagyon vigyázniuk kell, mert ezek a barmok egy illanat alatt legyilkolhatják őket.
Mint szegény Bundy Cassidyt…
Karen elszunnyadt. Megbilincselt karjai görcsbe rándultak, erre újra és újra felijedt. Az utazás másfél-két óra hosszat tartott.

Kopár udvaron szálltak ki, a hátteret négy-öt méter magas, helyenként rogyadozó kőkerítés alkotta. Karen szállt le elsőnek, és indult volna abba az irányba, amerre lökdösték, amikor felnézett, és földbe gyökerezett a lába.
Hórihorgas bitó meredezett előtte, talán négy-ötméternyire, középkorú férfi himbálódzott rajta. A cipője orra is magasabban volt, mint Karen feje. A nő döbbenten fedezte fel a többi akasztófát¸ bitók hosszú sora meredezett két széles sorban, és mindegyiken egy-egy kivégzett ember. Karen iszonyodva nézte.
A halottak között akadtak ugyan eltérő bőrszínűek is, de a legtöbbjük bizony fehér ember volt.
Karen látta, ahogy Ed Philips észreveszi a kivégzetteket, és ahogy meghűl benne a vér.
Nyolc-tíz újabb katona tódult elébük.
- Mozgás! Befelé!
A következő percben már elhanyagolt, sivár, pókhálós folyosón jártak. Két hosszú folyosó találkozásánál megálltak, az őrség eltávolította a foglyok bilincseit. Utána mindhármukat egy hosszúkás cellába lódtották.
Félhomály volt, fényt mindössze három apró ablak adott, igen magasan, a mennyezet közelében.
Ketten tartózkodtak a cellában. Egyikük, egy elcsigázott arcú öregember az újonnan érkezők elé jött, a másik a legtávolabbi sarokban hevert mozdulatlanul. Talán nem is él, gondolta Karen.
Az öregember szemügyre vette őket.
- Monsterland-ről?
- Ránk van írva? – kérdezett vissza kelletlenül Erich.
- Igen, - mondta az öreg. – meg az is, hogy rossz linket választottatok.
Egyikük sem felelt. Rossz linket? Mi az, hogy rossz linket?
A sarokban heverő másik fogoly megmozdult, lassan felállt, és közelebb sétált.
Karan megdermedt.
Boyar volt.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Mitől magyar?

Valamikor 1850 tavaszán Geringer főtanácsos Bécsből Pest-Budára rendelte Hans Schmidtradner detektív felügyelőt. Az öregedő rendőrtiszt semmi módon sem tudott kitérni a megbízatás elől, kénytelen volt hát elhagyni a császárvárost, és postakocsin a nemrég levert lázadók földjén át egészen Pestig rázatni magát.

Egész úton rendkívül éberen vigyázott, mindig keze ügyében tartotta két darab gyöngyház markolatú pisztolyát. A magyar amolyan lázadó népség, mit lehessen tudni, jobb a békesség.

Sehol senki sem kötött bele. Szívesen megnézte volna az elmúlt évi háború némelyik ütközetének helyét, de visszatartotta az óvatosság. Ki tudja, nem bujkálnak-e még arrafelé bujdosó honvédek, akik megölik, felfalják, talán még karóba is húzzák a szegény osztrákot, ahogy az efféle vadembereknél szokásban van.

Meglepetésére az emberek sehol sem viselkedtek vele igazán ellenségesen, nem zaklatták, nem voltak udvariatlanok. Nem nagyon akartak vele szóba állni, és mindenütt keveset beszéltek, az igaz, de ez még tetszett is a detektívnek. A sokat fecsegő kedélyes bécsiek után felüdülés volt a szótlan magyarokkal folytatott társalgás.

Pesten Geringer kegyelmes úr azonnal fogadta.

- Végre megérkezett, Schmidtradner! Magára bízom Petőfit.

A felügyelő azt hitte, rosszul érti.

- Ne bámuljon ilyen ostobán, valóban Petőfit mondtam. Nyomozza ki, életben van-e. Ha igen, fogja el. Eredményeket akarok, Schmidtradner, minél hamarabb.

A detektív felvonta a szemöldökét.

- Kérdezhetek valamit, méltóságos uram?

- Ha elkerülhetetlen, kérdezzen! De röviden!

- Megkapom az ál-Petőfikre vonatkozó nyomozás eredményét?

- Ja? Azt igen.

Schmidtradner a torkát köszörülte.

- Mit akar még, felügyelő? Az én időm nagyon drága!

- Nem hurcolták el magukkal Petőfit orosz szövetségeseink, méltóságos uram?

- Képtelenség! Az oroszok egyetlen foglyot sem vittek magukkal. Még a rebellis cári alattvalókat, az elfogott lengyeleket sem.

- Méltóságos uram…

Geringer arcán dühös fintor suhant át.

- Mi ez a tiszteletlenség, Schmidtradner? Excellenciásnak kell szólítania.
A nyomozó nagyot nyelt.

- Elnézést kérek, excellenciás uram. Még egy fontos kérdésem lenne.
- Mondja, de röviden!

- Új Petőfi-vers került-e elő?

- A lázadás óta nem. Legalábbis nem tudok róla.

- Egy sem? Egyetlen egy sem? Se névnapi rigmus, se valamilyen alkalmi vers, se emlékkönyvbe rögtönzött poéma?

- Nem, ha mondom! - felelte türelmetlenül a mindenható császári biztos. - Ez azonban nem jelent semmit.

Schmidtradner felügyelő a fejét csóválta. Nagyon is sokat jelentett. Még az ő hivatalnoki agyában is egyértelmű volt a képlet: a költő nem attól költő, hogy annak mondják, nem i attól, hogy kinevezik; hanem csakis egyedül attól, hogy verseket ír. Örökösen verseket ír. Ha nem ír: halott. Ha pedig már tudja, hogy halott, bizonyítani is könnyebb.

Viszont nem árt alaposabban megismerni ezt a Petőfit.

- Excellenciás uram, szükségem volna egy Petőfi-szakértőre.

Geringer bólintott és távozott.
Egy óra múlva megjelent Schmidtradner felügyelő előtt Kotaszek János ügyész. Félórás kínos ismerkedési hercehurca után elérkezett az idő, hogy a felügyelő feltehesse a kérdéseit.

- Ügyész úr, segítsen nekem, hogy pontosabb és megbízhatóbb véleményt formálhassak erről a Petőfiről. Magam a versei egy részét csupán német fordításban ismerem, és nem gyakoroltak rám különösebb hatást. Amennyire tudom, az ő versezetei igen népszerűek voltak a lázadók között, és a fickó a magyarországi rebellió egyik jelképévé vált. Kérdezhetek?

- Természetesen.

- Ez a Petőfi a magyarság egyik szimbóluma. Vajon mitől ennyire magyar, mitől képviseli a magyarok lelkét? Gondolom, középnemesi származású…

- Nem, felügyelő úr.

- A családja nem nemes?

- Nem.

- A kiművelt emberek néha veszedelmesebbek a nemeseknél. Ha nem nemesi származású, akkor bizonyára honorácior.

- Még csak az sem. Az apja egyszerű hentesmester, aki kocsmát bérelt.

- Akkor bizonyára a nyikhajságig fanatikus magyar lehetett a vén csirkefogó.

- Nemigen, felügyelő úr. Szerb anyanyelvű volt.

Schmidtradner felügyelő úr olyan képet vágott, mint akit orrba vágtak. Kellett néhány másodperc, hogy megeméssze az információt.

- Ha az apja nem, akkor az anyja oltotta belé a magyar nacionalizmust. Az anyai nevelés veszedelmes képzeteket alakíthat ki a gyermeki lélekben.

- Nem hinném. Az anyja tót anyanyelvű cselédlány volt.

Schmidtradner felügyelő úr olyan arccal nézett az ügyészre, mint aki tévedésből nagyot kortyolt egy üveg ecetből. Most csaknem egy percre volt szüksége, hogy az új ismeretet feldolgozza.

Mindegy. Valami logikus magyarázat biztosan létezik.

- Akkor biztosan egy pap lappang a háttérben. Nyakas kálvinista a család?

- Nem.

- Akkor valami elvetemült katolikus.

- Nem, felügyelő úr. Petőfi vallása lutheránus.

Schmidtradner felügyelő úr nagy szemeket meresztett. Még az ő hivatalnoki agya számára is világos volt, hogy az evangélikus valláshoz Magyarországon elsősorban a németek és tótok tartoznak, eme felekezetben meglehetősen kevés az echte ungarische.

Mitől lett Petőfi olyan megveszekedetten, olyan nagyon magyar?

- Talán az iskola? Valami magyar nacionalista tanár?

Az ügyész erre is a fejét ingatta.

- Csupa olyan iskolába járt, ahol ez nem jellemző, felügyelő úr. a pesti piaristák senkit sem nevelnek vad magyarrá. A selmeci evangélikus gimnáziumban a rossz nyelvek szerint Lichard Dániel professzor úr éppenséggel tót költőt szeretett volna nevelni belőle; egyesek szerint ezért buktatta meg félévkor.

Schmidtradner felügyelő úr kezdett komolyan elszontyolodni.

- Bizonyára a magyar irodalmi közeg tette. - dörmögte. - Nyilván nagyon kevesen írnak ezen a különös nyelven.

- Több ezren vannak, uram.

- Örömmel fogadták az irodalomban?

- Nem mondhatnám. A legtekintélyesebb divatlap kritikusa, Zerffy Gusztáv, aki jelenleg a császári és királyi titkosrendőrség alkalmazásában áll, egyenesen azt írta róla, hogy nem tud verset írni.

Schmidtradner felügyelő úr akkorát fújt, mint egy víziló.

- Szóval: foglaljuk össze! Maga szerint ez a Petőfi szerb atya és tót anya gyermeke, vallása lutheránus, a család nem nemes és nem honorácior, császárhű tanárok nevelték, és a magyar irodalomban nem mindenki fogadta hozsannával. Így van?

- Igen, felügyelő úr.

- Akkor mitől magyar?

Húsz évvel a rendszerváltás után

Húsz éve bömböltek itt

A rendszerváltó

Tamtamok;

Népünk mostanra talán

Az Édenkertben

Andalog?

——

Gazdagság imitt-amott

Akad;

Néhány vagyon felettébb

Dagad.

Egy-két luxus BMW

Suhan;

És mindenütt

Rengeteg

Hajléktalan.

——-

Akad multi, reklámvigyor,

Marketing,

Színes nyakkendőhöz nyálas

Selyeming,

Jogi szemhez mind kevesebb

Jóhiszem;

S országszerte hulla lett

Sok

Kisüzem.

—–

Nekünk immár a piackult

Olyan régen

Evidens;

Itt a krízis

Harminc éve

Permanens.

—–

A szisztéma fenomenál,

Kolosszál

És üzleti;

A költséget

Pista bácsi

Hóttegyedül

Fizeti.

—-

A munkának drága pénzen

Sárgulnak

A fogai;

Gyarapodnak

Gyilkosok

És útonállók

Jogai.

—-

Tisza vize

Időnként

A medrén kívül

Hömpölyög;

Lepusztult

És csiricsáré

A városban

Kéz a kézben

Ömbölyög.

—

Innen-onnan

Igen gyakran

Azt brekegi

Valaki,

Századunkban

Magyarnak lenni

Ciki.

—–

Hallgat a Szó,

A Némaság

Megállás nélkül

Csacsog;

Világokat

Rögtönöznek

Igen tisztelt

Ripacsok.

—–

Akad erre

Jó sok Demo

És temérdek

Krácia;

Kár, hogy oly ritkán sikerül,

Demónak és Kráciának

Összetalálkoznia.

——

Húsz éve harsogtak erre

Rendszerváltó

Tamtamok,

Magyarország

Azóta

A szegényházban

Andalog.

—-

Jelenünk

A nyomorúság,

A jövőnk:

A hiperűr;

Egyszer majd

Egy rendszerváltás

Talán

Jobban

Sikerül.

Nőnap

Nélkülük nem volna Élet,

Legfeljebb entrópia,

Velük lehet csak boldogság,

Öröm és harmónia.

—

Nélkülük nem volna semmi,

De ha immár vannak Ők,

Lehet férfi sovinizmus,

Férfidölyf és férfigőg.

—-

Minden Velük együtt lehet,

Élet, Haza és Család,

Isten áldása szemükben,

Általuk él a világ.

—

Nélkülük jövő sem volna,

Még tán jelen sem lehet,

Női mosoly biztat arra,

Hogy válaszd az Életet.

—

Meleg takaró az Élet,

Jó sors alatta dukál,

Asszonykájával a férfi

Szépre-jóra ott talál.

——-

Ha évente jön a nőnap,

Tavaszon vagy még fagyon,

Mondja el Asszonykájának

E márciusi napon:

—–

“Nélküled nem volna Élet ,

Nem volna jövő, s jelen,

Köszönöm azt, hogy létezel,

Együtt velem, Kedvesem!”

Kényszerpályán a szegénység miatt

Azt írja a hogyishívják:

http://www.fn.hu/makro/20100304/kenyszerpalyara_tett_szegenyseg/

“A magyar lakosság azért élt a devizahitelek nyújtotta lehetőségekkel, mert nyugat-európai értelemben véve szegény. A hitelezés márciustól való korlátozása nem kezeli érdemben a problémát. Csak az alacsony infláció nyomán emelkedő reálbérek ösztönözhetnek takarékosságra, kormányzati intézkedések nem.”

Ezeket állítja Gazdag László kitűnő írása. A magyar lakosság méltán retteg a forint összeomlásától; hogy hirtelen olyan iszonyú nagyra puffadnak a havi részletek, amit már nem lehet kifizetni. Akkor se, ha rámegy a családi otthon, meg minden… az élet is…

A neten jó másfél éve cikkeznek bizonyos londoni körökről, akik kifejezetten a forint szétzúzására spekulálnak, mert ez jó üzlet…
Abszurd, kegyetlen helyzet. Hat-hét éve befagyasztott fizetéssel nemigen lehet elkerülni a hitelfelvételt. Évek óta minden hónap azzal kezdődik: Kimászunk-e ebből valaha?” És itt nem luxusköltekezésről van szó, nem külföldi útról, ingatlan vagy drága használati tárgyak vásárlásáról, nem buliról; csak egyszerű hétköznapi megélhetésről.

“1,7 millió devizahiteles van ma Magyarországon. Számukra katasztrofális volt, amikor a forint/euro árfolyam a 247 forintról fölment 312 forintra. Devizánk gyengülése miatt többszázezer ember került a fizetésképtelenség határára. Március elejétől hatályos az a kormányrendelet, amely úgymond véget vetne a felelőtlen devizahitel nyújtásnak és igénybevételnek. A közvéleményben az a kép alakult ki, hogy a devizahitelek rohamos terjedése a felelőtlenül hitelező bankoknak és a felelőtlenül kölcsönt felvevő lakosságnak „köszönhető”.”

1,7 millió család. Felelőtlen adósok? Magam azért vettem fel legutóbb hitelt, mert tavaly januárban meghalt Édesanyám…

Minden családnak akad olyan problémája, amely az embertelenül megszorított/visszaszorított, idióta ötletekkel agyonnyirbált jövedelemből nem oldható meg.

“A bankok miért adtak devizahitelt, és a magyar lakosság miért vette ezt igénybe előszeretettel a forintalapú hitel helyett? Nos, mindkettő kényszerhelyzetben volt, és nem jószántából cselekedett így.”

Én is ezt gondolom.

“Először is miért nem takarít meg a magyar lakosság? Azért, mert nem tud. Nyugat-európai értelemben a magyar lakosság 80 százaléka szegény. Azért szegény, mert a magyar munkavállaló a teljesítményéhez képest erősen alulfizetett. Míg az egy főre jutó GDP terén hazánk az EU-27-ek átlagának 60 százalékát éri el, addig a bérszínvonal eme átlag egyharmada alatt van. (Ez a két mutató egyébként romlik: öt évvel ezelőtt a két arány 62 és 42 százalékos volt) Nem igaz tehát a „tücsöknemzet” mese, a jövőjét fölélő, „túlfogyasztó” magyar lakosságról.”

Ami - bár akkora baromság, hogy neki lehet támaszkodni - a nyugat-európai sajtóban lassan közhellyé válik. Időnként mindenféle főokosok - akik a mai valóságról általában a legminimálisabb információval sem rendelkeznek - mindenféle fúlokos cikkeket dörrentenek erről. Írásaik értelmi színvonala még hazai megmondóembereink átlagnívóját is rémesen alulmúlja. Nem hinném, hogy helyből ilyen hülyék; feltehetően itthoni nekifutásra dolgoznak. Nyilván nem ingyen - ami ez esetben igen komolyan veti fel a túlfogyasztás kérdését. Talán ők is titokban BKV-alkalmazottak?

“Ebből a bérszínvonalból a magyar lakosság nem tud tömegével megtakarítani. Ezért kényszerült rá, hogy hitelt vegyen föl gépkocsi vásárlásra és főként lakásvásárlásra. Ez tehát kényszerhitel.”

Meg a ház körül nélkülözhetetlen javításra. Meg arra, hogy meleg ruhát vegyen a gyereknek. Meg arra is, hogy kifizethesse a közüzemi számlákat, amelyek emelkednek, mint a nehéz istenátok. Hiába fogyaszt kevesebbet, már kétszer-háromszor annyit fizet, mint pár évvel ezelőtt.

Vajon a mostani télen hogyan takarékoskodtak azok a nyomorult, panelházban élő családok, akik nem tudtak áttérni a méregdrága gázról a fatüzelésre? Gyapjúagyú politikusaink birkabölcsessége éppen most vonja meg tőlük a gázártámogatást…

“Ha volt alternatív lehetőség, miért ne választotta volna a lakosság az alacsonyabb kamatozású devizahitelt? Ebben benne volt a kormányzati és jegybanki felelős monetáris politikában való bizakodás, kimondva, kimondatlanul. A kisember, de még a kereskedelmi bankok vezetői sem számítottak ekkora kormányzati és jegybanki felelőtlenségre, mint amit Magyarországon tapasztaltunk az utóbbi másfél évben: 247 forintról 312 forintra ment föl az euró ára. Igaz, közben visszament az árfolyam 270 forint körülire, de az is jelentős árfolyamveszteség. A forint árfolyamát meg kellett volna a jegybanknak idejében fogni.”

Ehhez nem tudok mit hozzátenni: egyetértek vele.

“A kereskedelmi bankokat sem lehet hibáztatni, hiszen szintén kényszerhelyzetben voltak, amikor a magas infláció miatt irreálisan magas kamatú forinthiteleiket a lakosság egyszerűen képtelen volt fölvenni. Ne feledjük el, hogy a bankár számára a pénz ugyanolyan áru, mint a termelő és kereskedő számára az autó, vagy a fogpaszta: ha meg akar élni, a pénzt bizony értékesítenie kell. A hitelképesség vizsgálatát pedig azért nem lehet rajtuk számon kérni, mert a magyar lakosság jövedelmi helyzete mellett a hiteligénylők döntő részét ilyen alapon eleve ki kellett volna zárni.”

Eszembe’ sincs a válságért a bankokra hárítani a felelősséget. Persze, azért némelyik bank szuperszónikus havi részleteihez sok szó fér…

“A forint árfolyamának gyengülése azonnal inflációs nyomást eredményez, mert a magyar gazdaság importfüggősége technikai jellegű. A nyersanyagot, energiahordozót, alkatrészt be kell hozni akkor is, ha megdrágul. Ha meglódul az infláció, emelni kell az irányadó kamatlábat, hiszen a reálkamatláb nem lehet negatív. Egyetlen százalékpontnyi kamatlábemelés ma kb. 140 milliárd forinttal rontja az államháztartás egyenlegét. Két százalékpont kamatlábcsökkentés (ami az infláció csökkenésének függvénye) már fedezte volna a 13. havi nyugdíj 220 milliárdos összegét. Ebből is látszik, hogy merre van a kitörés útja: következetes monetáris szigor, erős (nem inflálódó és nem leértékelődő) forint. És nem megszorítások.”

De nem ám!

“A forint árfolyamán lehet vitatkozni, de a tendencia a lényeges: ha erősödik, az antiinflációs hatású, ha gyengül, az inflációs hatású. Márpedig az infláció kárvallottja többek közt az államháztartás, valamint a bérből, fizetésből élő kisember.”

Ez számomra - az utóbbi évekig - közhelyesen egyszerűnek tűnt. De annyi baromságot hallottam kormányzati részről, hogy már csaknem kételkedni kezdtem.

Végére a kórkép:
“A magas infláció elfedi a gazdaság beteg gócait, az alacsony hatékonyságú szektor inflációs árnyereséget tud bezsebelni, és ezzel továbbhárítja rossz költséggazdálkodásának következményeit a fogyasztóra, túl tud élni. Nem következik be a schumpeteri „teremtő pusztulás”, az ország erőforrásai rossz allokációban működnek.”

Ezen kéne elgondolkodni, és változtatni. Minél hamarabb, mert a jelenlegi hülye megszorítós trend (a katasztrófán kívül) sehová sem vezet.

Jeges március

A tavasz, mint szépséges primadonna,

Udvarlóit várakoztatja még,

Mint rossz király régi birodalomba,

Visszatért hozzánk még a tél s a jég.

——-

Errefelé most hosszú volt a tél,

Láttuk dermesztő temető-varázsát;

És nem mindig hittük, miközben tombolt,

Hogy egyszer még megérjük távozását.

——

A tél, mint élettelen ráció,

Vagy mint egy pokolbéli hárpia;

Mindent megszüntetett - de vége már:

Gyerünk, tavasz - viszlát, entrópia!

Szőke nő zűrben az űrben - XLVIII.

NEGYVENNYOLCADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Holtfáradt volt a társaság. A legtöbben letették a sisakjukat, és máris leheveredtek.

- Hé! – kiáltotta Schellenberg. – Mindenki maradjon egy tömbben. Újabb földviharra számítunk. Nem akarom, hogy elkeveredjünk.

Karen komoran bólintott. Ha nem szégyellte volna, talán azt javasolja, hogy mindenki fogja meg a társa kezét. Eszébe jutottak azok a hirtelen a lábuk alatt megnyíló rettenetes szakadékok, és összerándult az iszonyattól. Talán akkor sem maradnak mind egy helyen, ha teljesen összefogódzkodnak.

Ed Philipsnek is hasonló gondolatok járhattak a fejében.

- Erich, - intette magához a férfit. – ki kellene találnod valamilyen gyakorlatot, hogy felkészítsd az embereket a következő földviharra. Különben menthetetlenül szanaszét sodródunk a térben.

Erich bólintott. Aztán kesernyésen elmosolyodott.

- Nagyon sokat követelhetek az embereimtől, de nem akármikor. Most egyet tehetek: hagyom őket pihenni.

Ennél persze többet tett: egészen kis területre gyűjtötte az expedíció tagjait; az emberek az ösvényen egymás hegyén-hátán fekve dőltek le pihenni.

Karen tett néhány óvintézkedést. Magára szíjazta az összes olyan holmiját, amit nélkülözhetetlennek tartott. Ed néhány pillanatig nézte, aztán buzgón segédkezni kezdett. A tárgyak egy részét már ő kötötte a testére; saját holmijaival együtt. Aztán ő is pihenni tért, de előbb határozottan megragadta a szőke nő csuklóját. Így is aludt el, egy pillanatra sem engedte el Karent.

A nő egyelőre nem tudott pihenni. Szeme előtt az eddig tapasztalt por-és földviharok képei cikáztak, és minden erejét igénybe kellett vennie, hogy el ne hatalmasodjon rajta a félelem.

Szinte észrevétlenül settenkedett az ösvény fölé a szürkület, az emberek gyorsan elcsöndesedtek, lassan minden mozgás elült.

Erich és Bundy jelent meg Karen mellett, a két férfi leheveredett a nő mellé, és összebilincselték az alsókarjukat. A nő látta, és bólintott. Valószínűleg bölcs rendelkezés, bár úgy emlékezett, hogy a földvihar tombolása idején az embernek mindkét karjára szüksége lehet. Maga nem szívesen bilincselte volna össze magát senkivel, Ed Philipsszel sem.

- Mire gondolsz, Karen? – kérdezte tőle Bundy.

- Rá kellene jönnünk, hogyan lehetne ezt a rendszert irányítani. – felelte habozás nélkül a nő.

- Irányítani?

- Biztos vagyok benne, hogy irányítható. Aki létrehozta, bánni is tud vele.

- Aludjatok! – szólt rájuk Erich. – Holnap is van nap!

Karen ébren akart maradni, de szinte észrevétlenül evezett át az öntudat hártyavékony ködfalán a nehéz álmok tétova birodalmába.



A szőke nő ébredt fel legelőbb. Szétnézett, konstatálta, hogy a férfiak zöme még alszik, és maga is visszamerült még a kellemes bóbiskolásba. Jó negyedóra múlva végleg felserkent. Néhányan már mosolyogtak, jöttek-mentek. Ed Philips még aludt, de a neszek hatására csakhamar kipattant a szeme.

Nem volt por-vagy földvihar, pontosan ugyanott voltak, mint lefekvéskor. Talán mégsem úgy működik ez a különös rendszer, ahogy az ezredes magyarázta. vagy nem egészen úgy.

Néhányan már reggelihez láttak, mások még éppen csak ébredeztek. Öt vagy hat férfi a bozóthoz ment, hogy könnyítsen magán. Erich és Bundy lassan felültek, de még nem vették le a karjukról a bilincset.

Helmut Schellenberg felállt, és nagyot nyújtózkodott. Valaki szolgálatkészen egy kulacsot nyújtott neki, és ő mohón ivott. Két férfi tréfásan kötözködött egymással. Ed Philips lassan felemelkedett, megtörölte a szemét.



Ekkor történt. Hirtelen csapott le rájuk. Rémítő robaj hallatszott, és ezer porból font oszlop emelkedett a magasba. Szanaszét omló és fröcskölő földgejzírekben tombolt az őrjöngő semmi, földdel és gyökérdarabokkal szórta tele az embereket, vadul kavargott, elfedte az eget. Közben folyamatosan zúgott a baljós és rémítő hang; föld alá zárt titán istenkáromló segélykérése, minden más zajt elnyomott, dobhártyát tépett, gondolatokat kuszált össze, magasra korbácsolva a vörös szemöldökű rettegést.

Karennek szeme-szája földdel lett tele. Felpattant ültéből, kapaszkodni próbált. Valami fatörzs imbolygott előtte, próbálta kikerülni, mire a fatörzs ágaival vadul belékapaszkodott, és kétségbeesetten szorította. Előbb lefejteni próbálta magáról az ijedten csimpaszkódó fatörzset, de mozdulata félbeszakadt, amikor megérezte a vállat és a karizmokat.

Igen, a fatörzs a kétségbeesetten kapálódzó Ed Philips volt, valamit mintha mondott is volna, de Karen csak azt érzékelte, hogy mozog a férfi szája. Az üvöltő rettenetben egy szavát se hallotta.

A férfi ekkor megbotlott valamiben, ösztönösen arrébb lépve próbálta egyensúlyát megőrizni, és elengedte a nőt.

Vonító reccsenés a mélyből. Karen lenézett. Rés nyílt a talajban, és ijesztő sebességgel tágult. Ed egyik lába a semmibe lógott, a férfi megugrott, és máris a hasadék túloldalán találta magát. Egymás szemébe néztek Karennel. Az egyre táguló repedés két különböző oldalán álltak.

- Karen!

A nő határozatlanul megmozdult. A repedés hersenve és reccsenve tágul tovább, mire Karen erőteljesen a férfi után kapott. Ed is belé kapaszkodott, mire Karen átesett az egyre táguló nyílás fölött, és leverte a lábáról a férfit.

Még látta, hogy Bundy Cassidy tigrisbukfenccel utánuk lendülve szintén átkel a földhasadékon magával rántva a karjához bilincselt Erichet is. Aztán ed testével együtt lefelé bucskázon valamiféle lejtőn, mindenütt porfellegek rontottak az arcának, és behunyta a szemét.



Félig földdel boríta tért magához egy szelíd lanka aljában.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.

Nem követelt többet

Ezt a történetet mindazon személyek figyelmébe ajánlom, akiknek hivatali kötelességük (volna) nemzeti érdekeink védelme.

———

Ferdinand Freiherr von Beust báró, a szász származású osztrák politikus, a Monarchia első külügyminisztere, majd miniszterelnöke egy ideig igen népszerű volt hazánkban.
Sokan még ma is úgy vélik, a kiegyezést voltaképpen Beust és Deák Ferenc közösen alkották meg, a parlamentek lényegében csak elfogadták a két kiváló politikus hosszú tárgyalássorozat után kialakított közös elképzeléseit.

Évekkel a kiegyezés után valamelyik magyar arisztokrata felelősségre vonta Beuss bárót, mert szerinte túlságosan kevés engedményt tett Deáknak.

Beust báró felvonta a szemöldökét, végigmérte a magyar grófot, és ezt felelte:

- Mindenben engedtem Deáknak. Nem az én hibám, hogy nem követelt többet.

——

Fejezzem ki magam még érthetőbben?

Ha jó szerencsénk néma még..

Ha jó szerencsénk néma még,

Hozzánk el nem talál.
Ezer bánatból sem lehet,

Csak egyetlen halál.

——-

Ha jó szerencsénk néma még

S ordítva zúg a baj;

Megszoktuk régen: éppen így

Őrjöngött már tavaly.

—-

Ha jó szerencsénk néma még,

S bosszantva szól a gond;

Hallgatni nem kell, arra van

Éppen elég bolond.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S fásult közöny dadog;

Ha hátat fordítunk, mi lesz?

Utánunk andalog?

—–

Ha jó szerencsénk néma még,

S Gonosz szól szüntelen,

Úgysem jut soha semmire,

Hisz tehetségtelen.

——

Ha jó szerencsénk néma még,

S lehúz a föld pora,

Minket becsaphat a halál,

A világot soha.

—

Ha jó szerencsénk néma még,

Küzdjünk, még lesz tavasz;

Győzünk vagy vesztünk, egyre megy:

A vége ugyanaz.

Tyúkper Kakasfalván

Tegnap készültem el a darab átdolgozásával. Sajátos helyzet: egy nyolc (négy női és négy férfi) karakterből álló darabba hat új szereplő kéredzkedett be. Így keletkezett a Tyúkper Kakasfalván újabb változata.

Némelyik darabomnak ennél több változata is született az idő során. A Fruzsina hercegnő eredeti változatában - amit a Jókai Színház mutatott be 1999-ben - tíz szereplő van. Azóta elkészült a mesejáték 12, 14, 18, 20 és 24 szereplős változata.

Hablaty, a süket pándúr hálás komikus karakter - magam is játszottam évekkel ezelőtt.

“HABLATY:

Kezdődjék a kihallgatás

Halljam, mi itt a tényállás!



Gyerünk! Beszéljen Rozika



Kendnek addig, Marcsa, csiba!



ROZIKA:

Velem Marcsa pimaszkodott.



HABLATY:

Aha, értem. Tüzet rakott.



ROZIKA:

Dehogy rakott! Pimaszkodott!



HABLATY:

Hát most rakott vagy nem rakott?



ROZIKA:

Nem rakott. Szemtelenkedett.



HABLATY:

Mi volt, amit elfelejtett?

Nem értem az esetüket!



MARCSA:

Mondtam, hogy a pandúr süket!



ROZIKA:

Vigye Marcsát a börtönbe!



HABLATY:

Kik csaltak harcsát a tőrbe?



ROZIKA:

Hablaty, maga reménytelen!



HABLATY:

Mi? Én vagyok igénytelen?

Hát ezt kikérem magamnak!

Inkább kend beszéljen, Marcsa!



MARCSA:

Jó. A fülét nyitva tartsa!



HABLATY:

Hogy jön ide az a harcsa?



MARCSA:

Harcsa a kend esze tokja!



HABLATY:

Kigyulladt a szénaboglya?



MARCSA:

Süket pandúr! Ezt se hallja?



HABLATY:

Süket a kend öreganyja!”



De az igazi nagy szerep ebben a darabban természetesen Rozika. A csapodár és anyagias bíróné a végére mindent elveszít, és egyszerre csak kettesben találja magát - Hablattyal:

“ROZIKA:

A nagy szerencsehivatal

Mindenkinek férfit utal,

És amíg minden nő örül,

Én maradok itt egyedül?



HABLATY:

Mit mondott? Mennyibe kerül?



ROZIKA:

Ó, mégis van itt egy férfi!

Nem is olyan rossz ránézni!

Megvan! Ő lesz az én uram!

Hablaty uram! Pandúr uram!

A férjem lenni nem akar?



HABLATY:

Milyen perpatvar? Ki vakar?



ROZIKA:

(A fülébe ordít.)





A férjem lesz!



HABLATY:

Én, Rozika?



ROZIKA:

Maga hát! Persze, hogy maga!



HABLATY:

Feleségül jönne hozzám?



ROZIKA:

Igen!!



HABLATY:

Nagy örömöt hoz rám!

Mindig arról ábrándoztam

Vágyakoztam, álmodoztam,

Hogy majd egyszer, egy szép napon,

Amit régen várok nagyon,

Nem maradok majd egyedül,

Mert a házba asszony kerül,

Egy szépséges kis feleség!

Az öröm oly ritka vendég

Énnálam a pandúrlakban,

Hogy erről már le is mondtam.



ROZIKA:

De aranyos! Milyen kedves!

Milyen meghatóan rendes!

Csak ehhez kell hozzámenni,

Ezt kenyérre fogom kenni!



HABLATY:

Kend a nejem lesz, Rozika?



ROZIKA:

Az leszek, te édes pofa!

Máris az vagyok!



HABLATY:

A nejem?



ROZIKA:

Az vagyok már! Igen! Igen!



HABLATY:

Szóval a nejem vagy?



ROZIKA:

Igen!



HABLATY:

Pandúrné vagy?



ROZIKA:

Igen, igen!

Hidd el már!



HABLATY:

Jól van, elhiszem!



ROZIKA:

Na végre!



HABLATY:

Hát akkor nosza!

Gyerünk, asszony, lódulj haza!

Vár rengeteg házimunka,

Mosás, főzés, sikamika!

Ma nagytakarítást tartasz,

Mindent szépen megtisztítas

A pincétől a padlásig!

Ha a körmöd el is vásik,

Az sem érdekel! Tisztaság

Legyen! Hogyha port találok,

A pandúrpálcával vágok

Vágok rád húszat! Negyvenet!

Csíkos lesz a hátsó feled!

Mire vársz? Indulj! Takarodj!



(Rozika ijedten el.)

A nemtudás fája

Az égbe lőtte silány munkabér,
Bár hórihorgas, égig mégse ér.
Profán oltár,
Kopár.
Füstös, kifosztott, véres égre néz,
És nemhitével ördögöt idéz.

Magányosan tátong a véres ég,
E mennyben Isten nincs, csak nyereség;
Kapdos profit
Lufit.
Holt lábakon támaszkodik a hegyre,
Hogy mindent elveszítve nyerjen egyre.

Nemtudás fája
Sivár
Favár;
Haszonemberek javára áll;
Leválthatja-e istent is
Vajon
A csupasz majom?

Csak ember evezhet egy sóhajon,
Istenre sosem lel csupasz majom;
A Lét:
Cseléd;
Az Akarat:
Marad.
Csupasz majom hiába néz az égre,
Isten emberben élve ér a Létre.