Mivel most már igen komoly esélyem van, hogy megérjem 2010-et, ideje elköszönnöm 2009-től.
——-
2009. bitang nehéz év volt.
Januárban meghalt az Édesanyám.
——–
Egy évvel ezelőtt nem fogadtam volna rá, hogy egy év múlva - azaz most - még megleszünk, meglesz a házunk, és meglesz a család minden tagja.
Csodálatos családom van - megvagyunk.
Most sem fogadnék rá, hogy jövő ilyenkor még mindig talpon leszünk..
——–
Hétköznapi nehézség akadt bőven; de ezek nem belülről, hanem kivétel nélkül mindig anyagi természetűek voltak, és mindig kívülről támadtak a családra. Hogy mi mindent tettünk és tettem az örökösen megújuló makacs attakok visszaverésére - nem részletezem. Nota bene, jövőre nem mindent tehetek meg azok közül, illetve néhány dolgot csak ingyen tehetnék - idült politikusi hülyeségből kifolyólag.
——-
Továbbra sem lettem tagja szekértábornak, pártnak vagy gittegyletnek.
Még öregebb lettem megalkuvónak.
Nyilván nagyon hülye lehetek, pedig a MIÉP-et (és talán a Jobbikot) leszámítva mindegyik pártban van néhány volt évfolyam- osztály- vagy kollégiumi szobatársam, egyéb országos cimborám; miért nem keresem őket, miért nem próbálok részesülni a jelen társadalom egyik fő jellemzőjét alkotó korrupcióban?
Régebben két egymást követő kormányban is akadt egy-egy államtitkár ismerősöm…
Hálistennek a két utóbbiban nem, azt nem tudtam volna elviselni. Most már az én ifjúságom idején is hírhedt pártelit-kölkök generációja ragadta magához a kormányrudat, és bőséggel igazolja a róluk már akkor kialakult véleményt. Korabeli neveltetésük a
“Itt is voltam, ott is voltam,
Világot bekódorogtam,
A jövőtől úgyse félek,
Minden enyém, amíg élek.”
alapján történt, és felszínes értéktelenségük külön magyarázatot nem igényel. Soha semmit sem tudnak a sablonon kívül azt erőszakolják, eredeti ötletük nulla, a beléjük génkódolt helytartószemlélet úgyse engedné, hogy hasznosat akarjanak tenni, amellett lelketlen bioandroidok, semmi jót nem várhatunk tőlük.
Remélhetőleg hamarosan a süllyesztőbe távoznak; de ez se biztos. Durva választás következik; megint mindenki fasiszta lesz, aki nem komprádor. Négy éve ezzel a hülyeséggel már sikerült megvezetni az országot…
—-
Szóval miért nem akarok részesülni a korrupció áldásaiból, miért nem építek magam köré kapcsolatrendszert?
Nyilván hülyeségből.
A korrupció nem ismétlődő kihágások soha véget nem érő sorozata; hanem jelenlegi társadalmunk lényegi vonása.
Annak idején egy magyar író (Asbóth János) már az 1860-as években azt írta az (akkori) Egyesült Államok társadalmáról, hogy annak lényege propagandájával ellentétben nem a szabadság, hanem a korrupció. Hogy “a szabadság honában” sokkal nagyobb a korrupció, mint a rendi Magyarországon….
Nota bene…
Lehet, hogy igaza volt?
Én meg olyan hülye vagyok, hogy nem kérek belőle, sőt…
Sőt…
Igazán hülye fejjel még büszke is vagyok arra, hogy az utóbbi negyvenhét (jó, majdnem negyvennyolc!) év nagyszabású hazai csirkefogás-dömpingjében semmi részem, és semmi hasznom.
Az életszínvonal-emelő áremelésektől a Bokros-csomagon keresztül az utóbbi évek idétlen Reformereinek dilettáns kapkodásáig az összes gazdasági és politikai agyatlanságban ártatlan vagyok.
Egyiknek sem vagyok adósa.
Mindnek a hitelezője vagyok.
Ahogy az összes tolvajnak, lenyúlónak, “privatizálónak”, a röhejes vételárat ki sem fizető, de üzemeket bezáró “külföldi befektetőnek”, hülye feltételeket megvesztegetéssel ránk oktrojáló bankárnak, szerencselovagnak, csalónak; az egész, rikoltozó-ugráló-táncikáló-vakaródzó korrupcióvörös és spekulációcsupasz valagú nemzetközi majomhordának, amely ezen a nyomorult országon évtizedek óta élősködik.
Hülye fejjel még büszke is vagyok rá, hogy semmi közösségem velük, hogy a hitelezőjük vagyok - ahogy még néhány millió ember Magyarországon.
Író vagyok. Munkám a lehetetlen. Ego sum vincere invictum. Ha én nem, majd más. A többségi elv nem mérvadó.
Kemény plebejus büszkeséggel - az egyetlen lehetséges oldalon.
——
Most pedig az írói évzárás - ami elsősorban ide tartozik.
Sokat írtam ebben az évben, és sokfélét. Verset, novellát, darabot.
Nyuzga javaslatára elkezdtem a Szőke nő zűrben az űrben című blogregényt; minden héten van Szőkenő-napom; a történet a derekához közelít.
És november 18-án elkezdtem - még Valamit.
Meg is jelent sok - sok helyen.
Az év során amatőrök, félamatőrök és hivatásos színészek hét darabomat játszották körülbelül százszor. Egy darabomat - ha nem is nagyon sűrűn - ‘97 óta játsszák.
Különböző pályázatokon különböző eredményeket értem el.
(Hivatalosan július 24-től) szerkesztem a scifi.hu-t, november 1-jétől a bookmania.eu-t.
——-
Néhány folyamatban lévő írásomról:
Szólón új törvényei
A novellaciklus két darabja megjelent az Új Galaxis 15. számában.
Igazság szerint nem tudom, hogy a négy elkészült novella mellé még hányat kell megírnom, hogy a ciklus teljes legyen.
Hiszek benne, hogy napjainkban az állampolgár a demokráciának titulált plutokratikus rendszer túlsúlyával szemben védelemre szorul.
Ez világszerte így van, de nálunk különösen kritikus a helyzet; megérett a novellaciklusban jelzettekhez hasonló szellemű törvények kimunkálására és bevezetésére. Nélkülük nemcsak az a veszély fenyeget, hogy koldusbotra juttat bennünket csirkefogó, elbitangolt, rossz társaságba keveredett, tékozló kölkünk, a politika; hanem az is hogy mérhetetlenül súlyos civilizációs visszaesés vár ránk.
Nem csupán balkanizálódás, több annál.
Már ismerek olyan jogászt, aki biztos benne, a közeljövőben a már meglévő tendenciák olyan mértékben fognak tovább harapódzni, hogy nemcsak a halálbüntetést fogják visszaállítani, de nyilvános kivégzés és intézményesített testi fenyítés is lesz.
Ez természetesen túlás, de már vannak ilyen vélemények. A hal azonban a fejétől bűzlik; a legálszentebb szöveg az, hogy a nép akarta, a nép választotta. Ez csak akkor volna érvényes, ha létezne a társadalmi kontroll intézménye; és a politika valóban felelős volna. Ha a politika ragaszkodnak ahhoz a programhoz, amelyre felhatalmazást kapott.
Jelenleg nem választunk, csak szavazunk; négyévente trónra ültetünk egy szimbólum jelezte diktatúrát.
Sajnos, a liberalizmus valami ilyesmit gerjeszt.
Mert a liberalizmus valódi értéke nem fennkölt eszméiben, hanem azoknak a rideg valósággal való kölcsönhatásában rejlik. Hogy mi valósítható meg, mennyire hogyan, és célszerű-e. A valósággal számot nem vető “eszme” csupán kártékony propaganda. A szabad formula nem azonos a szabad, ha van rá pénzed formulával.
——-
Szőke nő zűrben az űrben
Időjáték, térjáték, kulturális hagyományokkal való játék.
A regény világa a Fukuyama-univerzum. Egy olyan jövendő, amely Fukuyama tézisei alapján születhet. A történelem eszme és szellemi értelemben véget ért; de a technológiai haladás tovább tart. A kapitalizmus önfelszámoló vonásai teljesen más értelemben érvényesülnek, mert teret kaptak. (Meg időt is, de ezt még sokan nem is sejtik.)
Végtelen teret. A szó szoros értelemben. Az emberiség kirajzott a világmindenségre - és milliószorosára növelve reprodulálta a földi káoszt.
A helyzet csaknem reménytelen. A korlátlan űrutazás lehetősége minden hatalmi és gazdasági egységtörekvést kilátástalanná tett. A földiek még azt hiszik, mindent ők irányítanak, holott a Föld státusza is merőben más lett.
Az emberiség minden megoldatlan problémáját kivitte az űrbe, és rákos daganat módjára terjeszkedik.
Közben a tarisznyájában ott lappanganak évezredek szőnyeg alá söpört rettenetei; mert a “modern” profithajsza nem ad lehetőséget az embernek önmaga tökéletesítésére.
A nagy cégek uralma a létező leghülyébb világuralom, hiszen ők a profit szempontjain túl nem látnak, ők csak keresni akarnak, a világ minden más gondját oldja meg, aki tudja; az övéknél bármely közepes képességű király uralma értelmesebb. A hatalom nem lehet “nyereséges” - ez szempontnak is hülye. Az ilyen hatalom recseg-ropog, világproblémák százait idézi elő.
A Földön már gyakorlatilag kasztrendszer van; elkülönül egymástól az elit, illetve a többségi bunkók világa.
Karen Boczhana Kadleciková harmincöt éves, csinos szőke nő. A Földön elég jól eligazodik. Legalábbis azt hiszi magáról.
Most azonban az űrbe vetődik, és ott méretes zűrbe keveredik.
Nem is sejti, mekkorába.
A történetet folytatólagosan közlöm, nagyjából a harmadánál tart.
2009. december 31., csütörtök
2009. december 30., szerda
Boldog új esztendőt 2010-ben
Szerencsés jó évet;
Jókedvet,
Bőséget,
Végre békességet;
Adjon az Úristen fényes tisztességet;
Az Emberiségnek lelki fényességet!
Napról napra
Hétről hétre,
Mint a bárány meleg vére,
Hullik, fogy
A Lélek léte,
Ha megélne,
Jót remélne,
Hogyha reménykedne végre,
Hágna a Lét lépcsejére,
Új örömre,
Újabb Létre.
Adjon az Úristen
Boldog új esztendőt,
Madarat, csicsergőt,
Munkát,
Teli bendőt,
Adjon becsületet, hitet, nem esendőt;
Adjon az Úristen boldogabb jövendőt!
Lélek vágyik
Tisztaságra,
Ember vágyik
Szép
Csodákra,
Mint a madár
Termő ágra,
Szálljon béke
A világra.
Adjon az Úristen
Csókot, biztonságot,
Boldog, elégedett,
Szorgalmas országot,
Örömet, családot, távlatot, teendőt;
Adjon az Úristen boldog új esztendőt!
2009. december 29., kedd
Schwajda György: A rátóti legényanya
Ismét megjelent könyv alakban Schwajda György húsz évvel ezelőtt nagy port felvert, megfilmesített kegyetlen szatírája.
Rátóton a férfilakosság mindegyik tagja Béla névre hallgat. Az egyik asszony, a kisbíró felesége megmakacsolja magát, és Józsi névre kereszteli a fiát. A fiú nemcsak a nevével lóg ki a faluból, állapotos lesz, elkezdődik a “legényanya” kálváriája.
A film után, húsz év múlva a szöveg önmagában, a képi interakciók nélkül bizony nagyon is pőrének tűnik. Húsz évvel ezelőtt a film sikert aratott - bizonyos értelemben kultuszfilmmé vált, bár akkor is akadtak bíráló hangok.
A film annak idején politikai szatíra volt, parádés szereposztással. A szocialista rendszert kifigurázó műnek könyvelhettük el, bár akkor is problémát okozott, hogy miféle nézőpontból kritizálja a létező szocializmust.
Nem tudom, milyen hatást keltene ma a film, a könyvvel foglalkozom.
A rátóti legényanya a magyar népmesék egyik típusának irodalmi adaptációja. A rátótiáda a falucsúfoló mesetípusának a magyar folklórban található leghíresebb változata. A falucsúfoló általában frappáns történet valamely falu ostoba, ostobának tartott vagy magát ravaszságból ostobának tettető lakójáról, illetve lakóiról. A humor forrása a főszereplő viselkedése, világképe és a történetet elmondó és hallgató közönség viselkedése, világképe közötti különbség. Itt kezdődnek a történettel kapcsolatos problémáim - de egyelőre ezt tegyük félre.
A rátóti legényanya - számos valóban frappáns és valóban zseniális részlete ellenére - nem teljesíti a műfajjal szemben támasztható követelményeket. Ennek oka részben a terjedelme. A falucsúfoló eleve rövid, frappáns történet - de nem százötven oldalon keresztül. Egy kicsit olyan, mintha valaki egy villámtréfából ötfelvonásos színdarabot írna. A közönség a harmadik felvonásra teljesen felszívódna…
Van itt sok kitűnő poén, de állandóan kioltják egymást, a történetmondó a képtelenségek özöne miatt újabb és újabb vargabetűre kényszerül, hogy az izzadságszagú abszurd egyveleg állandó buktatóit kikerülve nehélz testi munkával valamiféle egységet tartson; hogy a nagyepikai cselekményszálat a számos világfelszámoló jellegű abszurditáson keresztül valahogy eljuttathassa a befejezésig. Állandó ellentmondásba kerül az abszurdhumor a nagyepikával. A végeredmény: a kettő fura, hol itt hol ott sántító öszvére; de ez”az állat” nem az Olvasó szekerét húzza.
Kár érte. Mert így végtelenül fárasztó és egyhangú poénözön keletkezett, ahol a poénok állandóan kioltják egymást, a végeredmény pedig - unalom. Pedig jó íróval van dolgunk; talán a már sikeres film szüzséjéhez ragaszkodott túlságosan. Nota bene: egy lazán összefüggő, vagy éppen össze sem függő novellafüzérrel többre ment volna. A dolog természete szerint megírhatta volna mintegy ál-folklorisztikus módon, különböző mesemondók szájába adva; mert akkor a kínos ellentmondások elveszítették volna a jelentőségüket. Kár volt ennyire követni a filmet; epika és film nemcsak merőben más művészeti ághoz tartoznak; minde szempontból nagyon messze vannak egymástól.
Vagy egyetlen szálat kellett volna következetesen végigvinni, amű világát ennek megfelelően felépíteni; és a funkciótlanul burjánzó egyéb abszurd poéntömeg dudváját szigorúan kiirtani.
Annak idején Galeotto Marzio képes volt Mátyás királyról szóló történeteinek poénjait túlírással és gyermeteg okoskodással elrontani. Ott a fontoskodás verte agyon a poénokat, Schwajda György művében a poénok számolnak le önmagukkal. Baltával verik egymást agyon.
Egy-egy oldal kitűnő olvasmánynak bizonyulhat szinte bárki számára - hosszabban belemélyedni a könyvbe viszont nem érdemes.
Ha azonban mélyebben, nagyobb igénnyel vizsgálom a művet - ami megkerülhetetlen, hiszen a könyv alapját képező film öndefiníciója szerint az elmúlt rendszer bírálatának készült - még sokkal kevesebb jót mondhatok róla.
Kínosan tisztázatlan az elbeszélő nézőpontja. Mit bírál és milyen oldalról? Ha Rátót Magyarország szimbóluma, meg sem merem kérdezni, hogy akkor Józsi kicsoda…
Adyt szokták az irodalmárok példának állítani, amikor nemzetkritikáról van szó. Csakhogy: Ady nemzetkritikája sohasem totális; még A magyar Ugaron esetében sem az. Sohasem mondja azt, hogy itt nálunk minden abszolút értéktelen és nevetséges.
Nálunk minden rossz és értéktelen? Ki mondja ezt, és milyen nézőpontból? A történetmondó behúzott fülekkel lapít valamelyik arra úszó felhő tetején, és az általa alkalmazott gólyaperspektíva sommássá és elnagyolttá teszi a kritikáját.
Meg parttalanná. És ami parttalan, az mindig hiteltelen.
Schwajda György: A rátóti legényanya
Lazi Kiadó
2009.
2009. december 28., hétfő
Királyi tölgy (A nemzeti önbecsülésről)
2009. december 27., vasárnap
Szőke nő zűrben az űrben - XXXVIII.
Íródott Nyuzga javaslatára
- Nem a Masterland-en? Hát hol? – nyögte Helmut.
- Sejtelmem sincs.
Ettől mindannyian elnémultak. Az égen komor esőfellegek közeledtek, fent a fakoronák magasságában különös köd képződött, és sejtelmes lassúsággal közelgett a szürkület.
Az expedíció többi tagja sejtette, hogy a helikopter fülkéjében komoly megbeszélés zajlik, mert szinte mindannyian a gép köré gyülekeztek. A legröbben a földre heveredtek, néhányan a helikopter oldalának támaszkodva megálltak.
Erich kinézett az ablakon.
- Roger? – kérdezte valakitől.
- Az erőteret vigyázza, uram!
- Van vele valaki?
- Hárman, uram!
- Rendben! – Erich visszahúzta a nyakát, és az ablakot is feltekerte. Aztán – amennyire a kényelmetlen körülmények engedték – hátradőlt, és Ed Philipsre nézett.
Karen tökéletesen felkészült a megbeszélés rögzítésére.
- Várom a magyarázatot! – dörmögte Helmut Schellenberg.
- Úgy gondolom, - mondta lassan Philips. – hogy már nem a Masterland-en vagyunk, hanem egy másik bolygón. De hogy az Univerzumnak mely részén lehetünk, arra tippem sincsen.
Erich a fejét csóválta.
- Úgy! – nyögte bosszús képpel Helmut. – Szóval egy idegen bolygón vagyunk, ráadásul a világegyetemnek valami ismeretlen részén. Megtennéd, hogy válaszolsz két kérdésemre?
Philips felelni akart, de Helmut leintette:
- Előbb a kérdések! Tehát. Egy: mire alapozod ezt a …hm… finoman szólva is elég meglepő következtetést? Kettő: ha másik bolygón vagyunk, hogy a francos nyavalyába’ kerültünk ide?
Ed hirtelen megzavarodott. Hogy’ is kezdje, meglepetésére Erichtől segítséget kapott.
- Ez más a napnál világosabb, Helmut. Ezzel az istenverte erdőrésszel együtt valami idegen helyre kerültünk. Ne kérdezd, hová. Azt se, hogyan, mert fogalmam sincs. Szerintem Mr. Philips sem tudja. Akkor történhetett, amikor megindult az a fura földhullámzás.
Helmut komoran bólintott.
- Még valami! – fűzte hozzá Erich. – Azt hiszem, a Lindgren-folyamon túl eltűnt személyek egy részével pontosan az történhetett, ami most velünk.
- Ezzel nem nyugtatsz meg.
- Magamat se.
Szinte egyszerre néztek mindketten Ed Philipsre.
- Átvetted a parancsnokságot, Ed! Halljuk, te mit tudsz!
- Karen! – szólt hátra a megszólított. – El tudod-e pontosan ismételni, amit a haldokló mondott?
- Természetesen! – felelte a szőke nő. – Azonnal visszaolvasom!
Olvasni kezdte:
„Ne higgyetek nekik! Ők nem azok!”
Szünetet tartott a felolvasásban:
- Nagyon erős hangsúllyal mondta, hogy azok! Folytatom:
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
- Ezt kiáltozta, amikor megérkeztünk. Nem világos, hogy kikről beszél. Kik azok, akik nem azok. Kikre voatkozik a többes szám. Ez nyilván magában foglalja a haldoklót, és még legalább egy személyt. A mi első magától értetődő következtetésünk az volt, hogy itt a mi az általunk keresett szökött rabszolgákra vonatkozott, illetve, hogy a végtagjait elvesztett haldokló ezek egyike volt.
- Úgy van! – vágta á Ed Philips.
- Ebben sem lehetünk biztosak. – felelte a nő.
- Igen. – helyeselt Erich. – Egyikünk sm ismert a szökött rabszolgák közül senkit. Egyszerűen embereket kerestünk az erdőben, mrt azt feltételeztük, hogy rajtuk kívül másvalaki ot nem lehet.
- Mégis kellett lennie itt valaki másnak, illetve valakiknek, - folytatta Helmut. – mert valakik valakiket átvertek.
- Igen, - fűzte tovább a gondolatot Karen. – tehát két embercsoportról van szó. Az egyikhez tartozott a halott. Volt azonban egy másik embercsoport is, amely a halott szerint valamivel kapcsolatban becsapta őket. A kettő közül valamelyik lehetett a szökött rabszolgák csoportja. Vagy egyik sem.
- Egyik sem? – kérdezte megütközve Helmut.
- Semmi sem bizonyítja számunkra, hogy bármelyik is az volt. – nézett rá a nő.
- Igaz. – helyeselt Ed.
Néhány pillanatig hallgattak.
- Folytatnám. – mondta a nő.
- Egy kicsit várj még! – simított végig a haján Helmut, és miközben a rakoncátlan tincseet megigazította, látszott, mennyire elgyötört az arca. – Több dolog is elhangzott, ami nekem furcsa. Vagy gyanús. Megismételnéd az utolsó mondatokat?
Hogyne! – vágta rá Karen, és újra felolvasta: - „Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Egymásra néztek.
- Na, - legyintett Erich. – ebből okodkodjon ki valaki valamit!
- Ha visszamehetnénk a Smith-birtokra, - fejtegette Philips. – egyenként ki kellene hallgatnunk az összes ottani rabszolgát.
- De mivel nem tudjuk, hol a fenében vagyunk, - legyintett a fiatal Schellenberg. – és azt se, visszajutunk-e valaha…
- Azért valami hipotézist fel kell állítanunk, - vélte Ed, és Karen a főnöke arcát szemlélve már tudta, hogy Philips megpróbál valami rendet keresni a látszólag kusza eseményhalmaz mögött. - Mint mondtam, csak hipotézist. Induljunk ki a bujdosók kifejezésből. Azt gondolom: az említett két embercsoport közül az egyik már itt volt az erdőben, a másik pedig nemrég érkezett ide. Ezek közül csak az utóbbi lehetett a rabszolgák csoportja. A másik csoportról, amelyikről azt képzelték, hogy az erdőben tartózkodik, azt is feltételezték, hogy valamely bujdosók néven ismert emberhalmaz tagjai.
- Nem lehet fordítva? – próbálkozott Helmut. – Esetleg a már itt lévő hitték, hogy…
Ed azonnal elsöpörte az ellenvetést:
- Annak nincs értelme. – vágta rá rosszalló mosollyal. – Ha valaki az erdőben tartózkodik, akkor saját magát kell bujdosónak tartania, nem pedig azt a csapatot, amelyik a civilizációból érkezik.
- Lehetetlen, hogy ebben az erdőrészben bárki is hosszabb ideig „bujdosott” volna! – vetette közbe mély meggyőződéssel Erich.
- Az más kérdés. De az ide érkezők, azaz a szökött rabszolgák azt hitték…
- És ha nem is ők voltak a szökött rabszolgák? Ha azok egyik csoporthoz sem tartoznak? Ha nem is jártak erre? – találgatott Helmut.
- Valószínűtlen. Azt gondolom, az Occam borotvája elvét kell alkalmaznunk, és a lehető legegyszerűbb és leglogikusabb hipotézist kell felállítanunk, mert minél hamarabb cselekednünk is kell valamit.
- Csak nehogy az a borotva a saját nyakunkat vágja el! – dünnyögte fáradt hangon Erich.
- Menjünk tovább! – Ed Philips egészen belejött az elmélegyártásba. – Adva van tehát egy csapat szökött rabszolga. Valamilyen kapcsolatban állnak egy másik csoport emberrel, akiket bujdosók néven ismernek.
- Ebből máris adódik néhány kérdés. – vette át a szót könnyedén Karen. – Például…
- Karen, ha szabadna, inkább én! – nézett rá rosszallóan a „tulajdonosa”. – valóban nagyon érdekes kérdéseket vet fel a dolog. Kérlek, Karen, olvasd még egyszer!
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Karen befejezte, és felnézett. Erich és Helmut feszülten figyelt.
- A szökevények csapata a bujdosó kifejezést nem a szökés során ismerte meg, hanem már előtte tudniuk kellett egy „bujdosók” nevű csoportról.
- Igen, ez logikus. – helyeselt Helmut.
- Talán korábban is szöktek meg rabszolgák a Smith-birtokról? Esetleg őket ismerték bujdosó néven?
- Nem hiszen, Ed. Minden szökésről tudunk. Smith-ék nem szívbajosak¸mindig azonnal segítséget kértek.
- Biztos, hogy minden szökésről informáltak beneteket?
- Biztosnak természetesen nem biztos.
- És sem hiszen, hogy így lenne, – szólalt meg Erich. – mert nem valószínű, hogy az erdőben bárki huzamosabb ideig életben maradhatott volna.
- Ezt mire alapozod? A szóbeszédre?
- Nem. két komoly érvem is van. Először. Tapasztalati ellenvetésem: sokat jártam az erdőben, és rendszeresen láttam szörnyűségeket. Másodszor. Logikai ellenvetésem: végig dél felé a folyópart közelében többtucat olyan ültetvény található, amelyek tulajdonosai cudar, bitang módon bának a rabszolgáikkal. Mindenki tudja, hogy a rabszolgák között a hírek minden tiltás, szigor és elővigyázat ellenére meglehetősen gyorsan terjednek; még egyik birtokról a másikra is. Ha egyszer elterjedne, hogy az erdőben életben lehet maradni, két nap alatt minimum négy-ötezer rabszolga szökne oda.
Ed Philips elkeseredett arcot vágott.
- Hát erre nincs mit mondanom. – felelte kényszeredetten. Bántotta, hogy szépen felépített gondolat-építménye kártyavárként omlott össze.
- Van még egy lehetőség. – szólt közbe Karen.
- Igen? – nézett rá Helmut.
- Halljam! – szólt reménykedve Philips.
- Ha a rabszolgák nem a birtokon hallották először a bujdosó kifejezést.
- Hanem?
- Hanem még előbb. Talán a régi hazájukban.
A három férfi meglepetten nézett fel.
- Kíváncsiságból megnéztem a szökevények adatait. – folytatta a szőke nő. – Elvileg különböző helyekről származnak. Tudjuk azonban, - közben lopva Philipsre pillantott, folytathatja-e, a férfi pedig jóváhagyóan intett. – hogy itt a rabszolgákat gyakran úgynevezett rabszolganeveken adják el. Ennek a logikájára még nem sikerült rájönnöm. Mármint ara, mi alapján kapnak egyes rabszolgák rabszolganevet, akik kapnak, miért kapnak; akik meg nem, azokat miért adják el az eredeti neveiken. Megvizsgáltam az illető iratokat, és valamin elgondolkodtam. Ezen. – és elébük tárta. – mindegyiket ugyanaz az olvashatatlan aláírás található. Kerestem olyan rabszolgapapírokat, amelyeken ugyanaz a szignó. Ebben más is segített. – Ed Philips megértette, hogy Burt-ről van szó, és intett a fejével: tovább.
Helmut az aláírást nézegette.
- Már én is láttam ezt. Kell, hogy nálunk is legyen ilyen rabszolga.
- Van is! – csapott rá Karen. – Például Mario Marinelli!
Néma csönd támadt.
- Csináltam egy kis statisztikát, - folytatta könyörtelenül a nő. – és érdekes dolgok derültek ki. Valaki meg tudja mondani, hogy Masterland-en körülbelül mekkora a rabszolgák szökési statisztikája?
- Hogyne, Karen. – nevetett Ed. – Nem egészen fél százalék.
- Azoknak, akik ilyen aláírással rendelkeznek, és rabszolganevet kaptak, a szökési statisztikájuk hetvenhárom százalék.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
- Nem a Masterland-en? Hát hol? – nyögte Helmut.
- Sejtelmem sincs.
Ettől mindannyian elnémultak. Az égen komor esőfellegek közeledtek, fent a fakoronák magasságában különös köd képződött, és sejtelmes lassúsággal közelgett a szürkület.
Az expedíció többi tagja sejtette, hogy a helikopter fülkéjében komoly megbeszélés zajlik, mert szinte mindannyian a gép köré gyülekeztek. A legröbben a földre heveredtek, néhányan a helikopter oldalának támaszkodva megálltak.
Erich kinézett az ablakon.
- Roger? – kérdezte valakitől.
- Az erőteret vigyázza, uram!
- Van vele valaki?
- Hárman, uram!
- Rendben! – Erich visszahúzta a nyakát, és az ablakot is feltekerte. Aztán – amennyire a kényelmetlen körülmények engedték – hátradőlt, és Ed Philipsre nézett.
Karen tökéletesen felkészült a megbeszélés rögzítésére.
- Várom a magyarázatot! – dörmögte Helmut Schellenberg.
- Úgy gondolom, - mondta lassan Philips. – hogy már nem a Masterland-en vagyunk, hanem egy másik bolygón. De hogy az Univerzumnak mely részén lehetünk, arra tippem sincsen.
Erich a fejét csóválta.
- Úgy! – nyögte bosszús képpel Helmut. – Szóval egy idegen bolygón vagyunk, ráadásul a világegyetemnek valami ismeretlen részén. Megtennéd, hogy válaszolsz két kérdésemre?
Philips felelni akart, de Helmut leintette:
- Előbb a kérdések! Tehát. Egy: mire alapozod ezt a …hm… finoman szólva is elég meglepő következtetést? Kettő: ha másik bolygón vagyunk, hogy a francos nyavalyába’ kerültünk ide?
Ed hirtelen megzavarodott. Hogy’ is kezdje, meglepetésére Erichtől segítséget kapott.
- Ez más a napnál világosabb, Helmut. Ezzel az istenverte erdőrésszel együtt valami idegen helyre kerültünk. Ne kérdezd, hová. Azt se, hogyan, mert fogalmam sincs. Szerintem Mr. Philips sem tudja. Akkor történhetett, amikor megindult az a fura földhullámzás.
Helmut komoran bólintott.
- Még valami! – fűzte hozzá Erich. – Azt hiszem, a Lindgren-folyamon túl eltűnt személyek egy részével pontosan az történhetett, ami most velünk.
- Ezzel nem nyugtatsz meg.
- Magamat se.
Szinte egyszerre néztek mindketten Ed Philipsre.
- Átvetted a parancsnokságot, Ed! Halljuk, te mit tudsz!
- Karen! – szólt hátra a megszólított. – El tudod-e pontosan ismételni, amit a haldokló mondott?
- Természetesen! – felelte a szőke nő. – Azonnal visszaolvasom!
Olvasni kezdte:
„Ne higgyetek nekik! Ők nem azok!”
Szünetet tartott a felolvasásban:
- Nagyon erős hangsúllyal mondta, hogy azok! Folytatom:
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
- Ezt kiáltozta, amikor megérkeztünk. Nem világos, hogy kikről beszél. Kik azok, akik nem azok. Kikre voatkozik a többes szám. Ez nyilván magában foglalja a haldoklót, és még legalább egy személyt. A mi első magától értetődő következtetésünk az volt, hogy itt a mi az általunk keresett szökött rabszolgákra vonatkozott, illetve, hogy a végtagjait elvesztett haldokló ezek egyike volt.
- Úgy van! – vágta á Ed Philips.
- Ebben sem lehetünk biztosak. – felelte a nő.
- Igen. – helyeselt Erich. – Egyikünk sm ismert a szökött rabszolgák közül senkit. Egyszerűen embereket kerestünk az erdőben, mrt azt feltételeztük, hogy rajtuk kívül másvalaki ot nem lehet.
- Mégis kellett lennie itt valaki másnak, illetve valakiknek, - folytatta Helmut. – mert valakik valakiket átvertek.
- Igen, - fűzte tovább a gondolatot Karen. – tehát két embercsoportról van szó. Az egyikhez tartozott a halott. Volt azonban egy másik embercsoport is, amely a halott szerint valamivel kapcsolatban becsapta őket. A kettő közül valamelyik lehetett a szökött rabszolgák csoportja. Vagy egyik sem.
- Egyik sem? – kérdezte megütközve Helmut.
- Semmi sem bizonyítja számunkra, hogy bármelyik is az volt. – nézett rá a nő.
- Igaz. – helyeselt Ed.
Néhány pillanatig hallgattak.
- Folytatnám. – mondta a nő.
- Egy kicsit várj még! – simított végig a haján Helmut, és miközben a rakoncátlan tincseet megigazította, látszott, mennyire elgyötört az arca. – Több dolog is elhangzott, ami nekem furcsa. Vagy gyanús. Megismételnéd az utolsó mondatokat?
Hogyne! – vágta rá Karen, és újra felolvasta: - „Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Egymásra néztek.
- Na, - legyintett Erich. – ebből okodkodjon ki valaki valamit!
- Ha visszamehetnénk a Smith-birtokra, - fejtegette Philips. – egyenként ki kellene hallgatnunk az összes ottani rabszolgát.
- De mivel nem tudjuk, hol a fenében vagyunk, - legyintett a fiatal Schellenberg. – és azt se, visszajutunk-e valaha…
- Azért valami hipotézist fel kell állítanunk, - vélte Ed, és Karen a főnöke arcát szemlélve már tudta, hogy Philips megpróbál valami rendet keresni a látszólag kusza eseményhalmaz mögött. - Mint mondtam, csak hipotézist. Induljunk ki a bujdosók kifejezésből. Azt gondolom: az említett két embercsoport közül az egyik már itt volt az erdőben, a másik pedig nemrég érkezett ide. Ezek közül csak az utóbbi lehetett a rabszolgák csoportja. A másik csoportról, amelyikről azt képzelték, hogy az erdőben tartózkodik, azt is feltételezték, hogy valamely bujdosók néven ismert emberhalmaz tagjai.
- Nem lehet fordítva? – próbálkozott Helmut. – Esetleg a már itt lévő hitték, hogy…
Ed azonnal elsöpörte az ellenvetést:
- Annak nincs értelme. – vágta rá rosszalló mosollyal. – Ha valaki az erdőben tartózkodik, akkor saját magát kell bujdosónak tartania, nem pedig azt a csapatot, amelyik a civilizációból érkezik.
- Lehetetlen, hogy ebben az erdőrészben bárki is hosszabb ideig „bujdosott” volna! – vetette közbe mély meggyőződéssel Erich.
- Az más kérdés. De az ide érkezők, azaz a szökött rabszolgák azt hitték…
- És ha nem is ők voltak a szökött rabszolgák? Ha azok egyik csoporthoz sem tartoznak? Ha nem is jártak erre? – találgatott Helmut.
- Valószínűtlen. Azt gondolom, az Occam borotvája elvét kell alkalmaznunk, és a lehető legegyszerűbb és leglogikusabb hipotézist kell felállítanunk, mert minél hamarabb cselekednünk is kell valamit.
- Csak nehogy az a borotva a saját nyakunkat vágja el! – dünnyögte fáradt hangon Erich.
- Menjünk tovább! – Ed Philips egészen belejött az elmélegyártásba. – Adva van tehát egy csapat szökött rabszolga. Valamilyen kapcsolatban állnak egy másik csoport emberrel, akiket bujdosók néven ismernek.
- Ebből máris adódik néhány kérdés. – vette át a szót könnyedén Karen. – Például…
- Karen, ha szabadna, inkább én! – nézett rá rosszallóan a „tulajdonosa”. – valóban nagyon érdekes kérdéseket vet fel a dolog. Kérlek, Karen, olvasd még egyszer!
„Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!”
Karen befejezte, és felnézett. Erich és Helmut feszülten figyelt.
- A szökevények csapata a bujdosó kifejezést nem a szökés során ismerte meg, hanem már előtte tudniuk kellett egy „bujdosók” nevű csoportról.
- Igen, ez logikus. – helyeselt Helmut.
- Talán korábban is szöktek meg rabszolgák a Smith-birtokról? Esetleg őket ismerték bujdosó néven?
- Nem hiszen, Ed. Minden szökésről tudunk. Smith-ék nem szívbajosak¸mindig azonnal segítséget kértek.
- Biztos, hogy minden szökésről informáltak beneteket?
- Biztosnak természetesen nem biztos.
- És sem hiszen, hogy így lenne, – szólalt meg Erich. – mert nem valószínű, hogy az erdőben bárki huzamosabb ideig életben maradhatott volna.
- Ezt mire alapozod? A szóbeszédre?
- Nem. két komoly érvem is van. Először. Tapasztalati ellenvetésem: sokat jártam az erdőben, és rendszeresen láttam szörnyűségeket. Másodszor. Logikai ellenvetésem: végig dél felé a folyópart közelében többtucat olyan ültetvény található, amelyek tulajdonosai cudar, bitang módon bának a rabszolgáikkal. Mindenki tudja, hogy a rabszolgák között a hírek minden tiltás, szigor és elővigyázat ellenére meglehetősen gyorsan terjednek; még egyik birtokról a másikra is. Ha egyszer elterjedne, hogy az erdőben életben lehet maradni, két nap alatt minimum négy-ötezer rabszolga szökne oda.
Ed Philips elkeseredett arcot vágott.
- Hát erre nincs mit mondanom. – felelte kényszeredetten. Bántotta, hogy szépen felépített gondolat-építménye kártyavárként omlott össze.
- Van még egy lehetőség. – szólt közbe Karen.
- Igen? – nézett rá Helmut.
- Halljam! – szólt reménykedve Philips.
- Ha a rabszolgák nem a birtokon hallották először a bujdosó kifejezést.
- Hanem?
- Hanem még előbb. Talán a régi hazájukban.
A három férfi meglepetten nézett fel.
- Kíváncsiságból megnéztem a szökevények adatait. – folytatta a szőke nő. – Elvileg különböző helyekről származnak. Tudjuk azonban, - közben lopva Philipsre pillantott, folytathatja-e, a férfi pedig jóváhagyóan intett. – hogy itt a rabszolgákat gyakran úgynevezett rabszolganeveken adják el. Ennek a logikájára még nem sikerült rájönnöm. Mármint ara, mi alapján kapnak egyes rabszolgák rabszolganevet, akik kapnak, miért kapnak; akik meg nem, azokat miért adják el az eredeti neveiken. Megvizsgáltam az illető iratokat, és valamin elgondolkodtam. Ezen. – és elébük tárta. – mindegyiket ugyanaz az olvashatatlan aláírás található. Kerestem olyan rabszolgapapírokat, amelyeken ugyanaz a szignó. Ebben más is segített. – Ed Philips megértette, hogy Burt-ről van szó, és intett a fejével: tovább.
Helmut az aláírást nézegette.
- Már én is láttam ezt. Kell, hogy nálunk is legyen ilyen rabszolga.
- Van is! – csapott rá Karen. – Például Mario Marinelli!
Néma csönd támadt.
- Csináltam egy kis statisztikát, - folytatta könyörtelenül a nő. – és érdekes dolgok derültek ki. Valaki meg tudja mondani, hogy Masterland-en körülbelül mekkora a rabszolgák szökési statisztikája?
- Hogyne, Karen. – nevetett Ed. – Nem egészen fél százalék.
- Azoknak, akik ilyen aláírással rendelkeznek, és rabszolganevet kaptak, a szökési statisztikájuk hetvenhárom százalék.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 26., szombat
Karácsonyfa
Apró-cseprő kis fenyőfa,
Tölti be a kis szobát;
Azt suttogja, hogy az összes
Igaz ember: jóbarát.
——-
Sötét, rövid téli napon
Kis szobában meghitt fény;
Hirdeti, hogy a világból
Sosem fogy el a remény.
——–
Ha odakint a világnak
El is borult az ege,
Éltet minket egyelőre
A kis gyertya melege.
——
Kis gyertya, szerető család,
Szép kellemes és nemes;
Amíg egymásnak létezünk,
Élni mindig érdemes.
—
Kis szobában kis karácsony,
Kicsi fenyő, kis meleg;
S őriz minket meg meghitt gonddal
A hatalmas Szeretet.
Tölti be a kis szobát;
Azt suttogja, hogy az összes
Igaz ember: jóbarát.
——-
Sötét, rövid téli napon
Kis szobában meghitt fény;
Hirdeti, hogy a világból
Sosem fogy el a remény.
——–
Ha odakint a világnak
El is borult az ege,
Éltet minket egyelőre
A kis gyertya melege.
——
Kis gyertya, szerető család,
Szép kellemes és nemes;
Amíg egymásnak létezünk,
Élni mindig érdemes.
—
Kis szobában kis karácsony,
Kicsi fenyő, kis meleg;
S őriz minket meg meghitt gonddal
A hatalmas Szeretet.
2009. december 25., péntek
Gyermeki emlékezet
Trevor McLane most először jött karácsonyra a fiához Edinburghbe. Eddig Kevin szokott családostul a Felföldre utazni, de az idén megmakacsolta magát. Ezért most az özvegy édesapa vonatozott fel a nagyvárosba.
A vonat a nagy havazás miatt tizennyolc percet késett. Trevor bosszankodott. Biztos angolok üzemeltetik a vasúttársaságot. Azok még nem jöttek rá, hogy az idő pénz.
Ahogy a vonat megállt, Trevor vette skótkockás felöltőjét, és leszállt a vonatról.
Elégedetten vette észre az ócska Leylandot. Kevin is takarékos. Legyen is az, ha ilyennek nevelte.Az autó nem fehérnemű, hogy állandóan csereberélni kelljen.
Akkurátusan helyet foglalt a fia kocsijában.
- Késett a vonat! Rengeteget! Tizennyolc percet! Ilyenről még nem is hallottam! Trehány angolok!
Kevin csendesen megjegyezte:
- Én azért tudok egy vonatot, ami sokkal többet késik. Pedig az nem angol, hanem skót!
- Micsoda? Skót vonat, ami ennél többet késik? Olyan nem létezik!
- De igen! Az a vonat, amit harminc éve ígértél nekem karácsonyra, drága édesapám!
A vonat a nagy havazás miatt tizennyolc percet késett. Trevor bosszankodott. Biztos angolok üzemeltetik a vasúttársaságot. Azok még nem jöttek rá, hogy az idő pénz.
Ahogy a vonat megállt, Trevor vette skótkockás felöltőjét, és leszállt a vonatról.
Elégedetten vette észre az ócska Leylandot. Kevin is takarékos. Legyen is az, ha ilyennek nevelte.Az autó nem fehérnemű, hogy állandóan csereberélni kelljen.
Akkurátusan helyet foglalt a fia kocsijában.
- Késett a vonat! Rengeteget! Tizennyolc percet! Ilyenről még nem is hallottam! Trehány angolok!
Kevin csendesen megjegyezte:
- Én azért tudok egy vonatot, ami sokkal többet késik. Pedig az nem angol, hanem skót!
- Micsoda? Skót vonat, ami ennél többet késik? Olyan nem létezik!
- De igen! Az a vonat, amit harminc éve ígértél nekem karácsonyra, drága édesapám!
2009. december 24., csütörtök
Szenteste
Gyertya csillan,
Mosoly villan,
Száll az illatár;
Kis szobában
Kis asztalon
Kis fenyőfa áll.
Kis szobában
Kicsi család
Most együtt örül;
Fejünk fölé
Áldott, békés
Karácsony
Terül.
Mosoly villan,
Száll az illatár;
Kis szobában
Kis asztalon
Kis fenyőfa áll.
Kis szobában
Kicsi család
Most együtt örül;
Fejünk fölé
Áldott, békés
Karácsony
Terül.
2009. december 23., szerda
F. Haggard: Möbius gyűrűje - I.
Nem tudom, kit rejt az F. Haggard írói név; de úgy gondolom - ha a magyar SF-irodalomban egy kicsit is számít az irodalmi minőség - F. Haggard nevét hamarosan meg kell tanulnunk.
A Szerző természettudományos műveltségű, komoly filozófiai érdeklődésű ember lehet.
Clarke, Bradbury, Lem, Zsoldos Péter. Utóbbi elsősorban mint a Feladat vagy az Ellenpont szerzője.
A felsorolt írók lehettek leginkább hatással F. Haggard írói világképére - ha ezt egyáltalán számba lehet venni.
Egyetlen ismertetőt akartam írni - de az csak sommás elintézése volna a két kötetben található novelláknak és kisregényeknek.
Kisregénynek voltaképpen jobb híján nevezem ezeket a műveket; mert nagyjából félúton lehetnek a hosszabb novella és a kisregény között, műfajilag nehéz definiálni őket.
A kötet tartalmát olvasva feltűnik a szakavatott és tapasztalt szerkesztő fájó hiánya. A szertelenül hosszú mondatokat helyenként az Olvasó érdekében rövidre lehetne venni; a túlságosan terjedelmes bekezdéseket felezni, harmadolni -néhol negyedelni - kellene. Jó szerkesztő némelyik mű egyes részeit át is dolgoztatná. Leginkább azért, hogy lazítson, megkönnyítse az Olvasónak a cselekmény követését.
Szerkesztő tehát (gyakorlatilag) nincs. Az olvasottság azonban nem hiányzik - és a tehetség sem. Helyenként nem könnyű olvasmány Haggard műve, valóságos miniesszéket rejt a szöveg, mint Thomas Mann-nál (vagy Lemnél?), de azt kel mondanom, ennek ellenére olvastatja magát.
A két kötetben sorjázó művek témagazdagsága igen jelentős; a hagyományok SF-témaspektrum számos elemét érintik.
Úgy döntöttem, sorozatot írok F. Haggard kétkötetes, Möbius gyűrűje címet viselő gyűjteményéről. Abban a nem titkolt reményben, hátha addig másnak is kezébe akad a mű - nagyon kíváncsi lennék, mit gondolnak róla mások.
—–
Möbius gyűrűje
A címadó mű egyben a könyv nyitó írása is.
Időjáték, nemcsak a cselekmény, a poétika szintjén is. Közvetlen kapcsolat két különböző időben élő személy között a Möbius-szalag elve alapján.
Még az eleve csavart szituáción is tovább csavar egyet a szerző a kettős időszerkezet alkalmazásával.
Egy ilyen kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a fiatalabb van fölényben, aki a maga időtávlatából, a jövő szituációjából belelát a másik életébe.
Van-e jogunk megváltoztatni a múltat (a történelmet); illetve jogunk lenne-e, ha egyszer megtehetnénk?
Az SF egyik ősi kérdése ez - talán valamikor gyakorlati probléma lesz belőle; de addigra az SF-irodalomnak meg kell adnia az autentikus választ. Ez az SF egyik nagy küldetése.
A tömegpusztító fegyverek gyártásának lehetőségeire is figyelmeztetett a korai SF; de akkor a társadalmi befolyása még ahhoz is túl kevés volt, hogy egyáltalán komolyan vegyék a problémát - aztán jött Hirosima és Nagaszaki…
Az SF egyik legfőbb küldetése: tudomány és társadalom, science és society, illetve a tudomány által külsőségeiben permanensen újjászervezett társadalom és az egyes ember direkt kölcsönhatásainak vizsgálata azon nézőpontokból, amelyeket a “magas” zászló alatt tartalékban tespedő irodalom általában elhanyagol.
Ebben az értelemben véve F. Haggard kisregénye nagyon is izgalmasan teszi fel kérdéseit.
A mondvacsinált scifinek egyáltalán nincs szüksége SF-díszletekre, azok nélkül valahogyan megél(het)ne, azokkal együtt teljesen hiteltelen.
A rossz scifi SF-kulisszákkal ruház fel valami banális primitívséget.
A gyenge scifi esetében vagy a science maga is blődli; vagy éppenséggel abban kéjeleg - és nincsen benne egy fia fiction sem.
A jó scifi a science segítségével megteremti a szokatlan szituációt, és vizsgálja benne az embert.
Vagy ad absurdum visz a saját világában már létező, vagy látens módon lappangó emberi problémákat.
F. Haggard műve eleget tesz ezen feltételeknek.
Szabad-e beavatkoznunk a múltba? Szabad-e megmentenünk egy másik időotthonban élő barátunkat, ha ő nem akarja? Saját etikai elveinket szabad-e rákényszerítenünk egy másik téridő embereire a fejlődés elvére történő hivatkozással; illetve azzal visszaélve?
Bevallom, szívesen olvastam volna még tovább a történetet. A fülszöveg kissé félrevezetett, először azt hittem, egy szerteágazó cselekmény prológusát olvastam.
FEKETE HAJNAL
Rendkívül erőteljes írás a Sztrugackij testvérek tollára méltó témáról.
Az űrhajó hatalmas fekete lyuk közelében leszáll egy aszteroidán. Hogyan hat a tudatra a szokatlan helyzet. Milyenek vagyunk mi, emberek - akiket az űrhajósok képviselnek.
Milyen az a társadalom, amely képviselőit ilyen helyekre küldi.
Ezt az írást nagy örömmel látnám a Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák között.
F. HAGGARD: Nöbius gyűrűje
Novumverlag Kiadó
2009.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
A Szerző természettudományos műveltségű, komoly filozófiai érdeklődésű ember lehet.
Clarke, Bradbury, Lem, Zsoldos Péter. Utóbbi elsősorban mint a Feladat vagy az Ellenpont szerzője.
A felsorolt írók lehettek leginkább hatással F. Haggard írói világképére - ha ezt egyáltalán számba lehet venni.
Egyetlen ismertetőt akartam írni - de az csak sommás elintézése volna a két kötetben található novelláknak és kisregényeknek.
Kisregénynek voltaképpen jobb híján nevezem ezeket a műveket; mert nagyjából félúton lehetnek a hosszabb novella és a kisregény között, műfajilag nehéz definiálni őket.
A kötet tartalmát olvasva feltűnik a szakavatott és tapasztalt szerkesztő fájó hiánya. A szertelenül hosszú mondatokat helyenként az Olvasó érdekében rövidre lehetne venni; a túlságosan terjedelmes bekezdéseket felezni, harmadolni -néhol negyedelni - kellene. Jó szerkesztő némelyik mű egyes részeit át is dolgoztatná. Leginkább azért, hogy lazítson, megkönnyítse az Olvasónak a cselekmény követését.
Szerkesztő tehát (gyakorlatilag) nincs. Az olvasottság azonban nem hiányzik - és a tehetség sem. Helyenként nem könnyű olvasmány Haggard műve, valóságos miniesszéket rejt a szöveg, mint Thomas Mann-nál (vagy Lemnél?), de azt kel mondanom, ennek ellenére olvastatja magát.
A két kötetben sorjázó művek témagazdagsága igen jelentős; a hagyományok SF-témaspektrum számos elemét érintik.
Úgy döntöttem, sorozatot írok F. Haggard kétkötetes, Möbius gyűrűje címet viselő gyűjteményéről. Abban a nem titkolt reményben, hátha addig másnak is kezébe akad a mű - nagyon kíváncsi lennék, mit gondolnak róla mások.
—–
Möbius gyűrűje
A címadó mű egyben a könyv nyitó írása is.
Időjáték, nemcsak a cselekmény, a poétika szintjén is. Közvetlen kapcsolat két különböző időben élő személy között a Möbius-szalag elve alapján.
Még az eleve csavart szituáción is tovább csavar egyet a szerző a kettős időszerkezet alkalmazásával.
Egy ilyen kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a fiatalabb van fölényben, aki a maga időtávlatából, a jövő szituációjából belelát a másik életébe.
Van-e jogunk megváltoztatni a múltat (a történelmet); illetve jogunk lenne-e, ha egyszer megtehetnénk?
Az SF egyik ősi kérdése ez - talán valamikor gyakorlati probléma lesz belőle; de addigra az SF-irodalomnak meg kell adnia az autentikus választ. Ez az SF egyik nagy küldetése.
A tömegpusztító fegyverek gyártásának lehetőségeire is figyelmeztetett a korai SF; de akkor a társadalmi befolyása még ahhoz is túl kevés volt, hogy egyáltalán komolyan vegyék a problémát - aztán jött Hirosima és Nagaszaki…
Az SF egyik legfőbb küldetése: tudomány és társadalom, science és society, illetve a tudomány által külsőségeiben permanensen újjászervezett társadalom és az egyes ember direkt kölcsönhatásainak vizsgálata azon nézőpontokból, amelyeket a “magas” zászló alatt tartalékban tespedő irodalom általában elhanyagol.
Ebben az értelemben véve F. Haggard kisregénye nagyon is izgalmasan teszi fel kérdéseit.
A mondvacsinált scifinek egyáltalán nincs szüksége SF-díszletekre, azok nélkül valahogyan megél(het)ne, azokkal együtt teljesen hiteltelen.
A rossz scifi SF-kulisszákkal ruház fel valami banális primitívséget.
A gyenge scifi esetében vagy a science maga is blődli; vagy éppenséggel abban kéjeleg - és nincsen benne egy fia fiction sem.
A jó scifi a science segítségével megteremti a szokatlan szituációt, és vizsgálja benne az embert.
Vagy ad absurdum visz a saját világában már létező, vagy látens módon lappangó emberi problémákat.
F. Haggard műve eleget tesz ezen feltételeknek.
Szabad-e beavatkoznunk a múltba? Szabad-e megmentenünk egy másik időotthonban élő barátunkat, ha ő nem akarja? Saját etikai elveinket szabad-e rákényszerítenünk egy másik téridő embereire a fejlődés elvére történő hivatkozással; illetve azzal visszaélve?
Bevallom, szívesen olvastam volna még tovább a történetet. A fülszöveg kissé félrevezetett, először azt hittem, egy szerteágazó cselekmény prológusát olvastam.
FEKETE HAJNAL
Rendkívül erőteljes írás a Sztrugackij testvérek tollára méltó témáról.
Az űrhajó hatalmas fekete lyuk közelében leszáll egy aszteroidán. Hogyan hat a tudatra a szokatlan helyzet. Milyenek vagyunk mi, emberek - akiket az űrhajósok képviselnek.
Milyen az a társadalom, amely képviselőit ilyen helyekre küldi.
Ezt az írást nagy örömmel látnám a Zsoldos Péter-díjra jelölt novellák között.
F. HAGGARD: Nöbius gyűrűje
Novumverlag Kiadó
2009.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 22., kedd
Szent karácsony 2009.
Szent karácsony 2009.
2009. december 22., kedd
Egy nehéz év haldoklik hólepelben,
A világ csillámlóan szép - s rideg;
Kint didereg a vénséges December,
És bent a jó melegben:
Emberek.
A jót keressük, hogyha jóra várunk,
S míg Idő hátán életünk pereg,
Kívánjuk másnak is, amire vágyunk:
Áldott, szent karácsonyt
Mindenkinek!
—
Csikorgóan rossz év fetreng a hóban,
S már ott toporog a következő,
Még mindig bízunk szép napokban, jóban,
S hogy lesz majd elég béke,
Ész, erő.
A jót keressük, hogyha jóra várunk,
És jó: csak ami nem fáj senkinek.
Békére és harmóniára vágyunk:
Áldott, szent karácsonyt
Mindenkinek!
*
Karácsony jön,
Csodás,
Most elcsitul a hajsza,
Kapkodás,
Most helybe jön a meghitt
Szárnyalás.
Most áll az idő:
Ez valami más.
—-
Karácsony;
Mosolyognak a falak,
Most minden rossz hír
Odakint marad,
Kint nyegle ráció
Létet tagad;
Bent jön az öröm,
Véd,
Csak hagyd Magad.
*
Karácsony virága,
Egy mosoly az ára,
Tűzd a világ
Ágas-bogas
Karácsonyfájára.
—-
Szeretet az élted,
Szeretet a Léted,
A Szeretet az egyetlen,
Ami megtart Téged.
—-
A Szeretet érték,
Kincset érő holmi,
Az egyetlen, amit mindig
Szabad pazarolni.
—–
Kívánok Családnak,
Kívánok Hazának,
Áldott, békés,
Szép Karácsonyt
Az egész világnak!
2009. december 22., kedd
Egy nehéz év haldoklik hólepelben,
A világ csillámlóan szép - s rideg;
Kint didereg a vénséges December,
És bent a jó melegben:
Emberek.
A jót keressük, hogyha jóra várunk,
S míg Idő hátán életünk pereg,
Kívánjuk másnak is, amire vágyunk:
Áldott, szent karácsonyt
Mindenkinek!
—
Csikorgóan rossz év fetreng a hóban,
S már ott toporog a következő,
Még mindig bízunk szép napokban, jóban,
S hogy lesz majd elég béke,
Ész, erő.
A jót keressük, hogyha jóra várunk,
És jó: csak ami nem fáj senkinek.
Békére és harmóniára vágyunk:
Áldott, szent karácsonyt
Mindenkinek!
*
Karácsony jön,
Csodás,
Most elcsitul a hajsza,
Kapkodás,
Most helybe jön a meghitt
Szárnyalás.
Most áll az idő:
Ez valami más.
—-
Karácsony;
Mosolyognak a falak,
Most minden rossz hír
Odakint marad,
Kint nyegle ráció
Létet tagad;
Bent jön az öröm,
Véd,
Csak hagyd Magad.
*
Karácsony virága,
Egy mosoly az ára,
Tűzd a világ
Ágas-bogas
Karácsonyfájára.
—-
Szeretet az élted,
Szeretet a Léted,
A Szeretet az egyetlen,
Ami megtart Téged.
—-
A Szeretet érték,
Kincset érő holmi,
Az egyetlen, amit mindig
Szabad pazarolni.
—–
Kívánok Családnak,
Kívánok Hazának,
Áldott, békés,
Szép Karácsonyt
Az egész világnak!
2009. december 21., hétfő
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság
Edgar Allan Poe életművének legújabb kötetével igazi ínyencfalatot adott a kezünkbe a Lazi Kiadó.
Amikor katonakoromban éjszakánként néhány ostoba surranótárs idétlen horrortörténetekkel tartotta sakkban a nyomorult újoncokat; kénytelenségből közbeléptem: néhány félelmetes hangulatú Poe-novella elmesélése után a sablonrémségek citálása abbamaradt.
A kötet novelláinak alapvető eleme a borzalom. A válogatás alapja is - részben - ez lehetett; bár Poe esetében nem kell nagyon válogatni ahhoz, hogy az ember borzalomra leljen.
A kötet egy nagyon fontossá lett modern irodalmi műfaj, a krimi kezdeteit rögzíti. A címével is. Az irodalomtörténészek általában A Morgue utcai kettős gyilkosság című Poe novellától számítják a modern bűnügyi irodalom kezdeteit.
A kötetben követhetjük a Szerző kriminológiai érdeklődésének kialakulását. A Morgue utcai kettős gyilkosság (The Murders in the Rue Morgue, 1841) volt az első a sorban. A két párizsi nő brutális lemészárlásának története egyben a világirodalom talán első mesterdetektívjének Auguste Dupin-nek a debütálása is volt.
Ugyanebbe a sorba tartozik a Marie Roget titokzatos eltűnése (The Mystery of Marie Roget, 1843) is. Ez valóságos eset alapján íródott: egy Mary Rogers nevű fiatal nőt holtan találtak New York környékén. Poe Párizsba helyezte a cselekményt, és franciásította a szereplők nevét.
Edgar Allan Poe a rettegés költője. Kevesen tudták ezt az emberi érzelmet olyan erőteljesen és hitelesen ábrázolni, mint ő. A kötetben helyet kapott az ide vágó leghíresebb írása: A kút és az inga (The Pit and the Pendulum, 1842).
Az Egy hordó amontillado (The Cask of Amontillado, 1846) a Poe-t olyannyira érdeklő másik érzelem, a bosszúvágy témakörébe tartozik. Csakúgy, mint a Te vagy az! (Thou art the man). Utóbbinak egyéb nevezetessége is van: az út közben eltűnő, gyilkosság áldozatává váló Shuttleworthy alakjában egyesek szerint Poe a tulajdon halálát jósolta meg.
Az elsietett temetés (The Premature Burial, 1844) Poe elemi félelmét fogalmazza meg.
Ritkán említjük, hogy Poe az SF-irodalomnak is előfutára; elsősorban kérdésfeltevéseivel. Mint minden irodalom a science fiction esetében is le kell szögeznünk, hogy ami időtálló lehet benne, az nem a science, hanem a fiction. Poe tudományos hivatkozásait ma már megmosolyogjuk, pedig annak idején, az 1840-es években azok bizony a kor színvonalán álltak.
Kérdésfeltevésében, világlátásában az SF előzménye lehet az említett kötetben például a Palackban talált kézirat (MS. Found in a Bottle, 1833), vagy A Maelström poklában (A Descent into the Maelström, 1850).
Poe nyugtalan, zaklatott, félelmektől űzött világa a modern kor erőteljes tükre ma is. A fiatalabbak számára talán már egy kissé egzotikus, de ők sem fognak csalódni benne.
Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság
Fordítók:
Babits Mihály
Balabán Péter
Bartos Tibor
Bihari György
Fóthy János
Mártha bence
Pásztor Árpád
Sóvágó Katalin
Lazi Könyvkiadó
2009.
2009. december 20., vasárnap
Szőke nő zűrben az űrben - XXXVII.
HARMINCHETEDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Erik kapkodó parancsokat rivallt, Helmut fékevesztetten káromkodott, közben a fülhallgatója gombját csavargatta, hogy javítsa a vételt.
- Pontosítsd, Szitakötő kettes! Mit látsz?
- Nyugat felé óriási mocsárvidék, uram! Hatalmas, beláthatatlan mocsár!
- A többi gép?
- Nincsenek sehol, uram! Egyetlen helikopter sincs sehol!
Ez hogy’ lehetséges? Az összes helikopter lezuhant volna? Helmut nagyot sóhajtott. Idegesen széttekintett, és egy pillanatra levette a füléről a hallgatót. Az emberei tanácstalanul álltak körülötte. Erik felnézett, a két férfi tekintete találkozott. Erik rezignált arca mögött halálos elszántág feszült; tettvágy, amely nem találja a cselekvés útját az ösvények tengerében – Helmut szeméből pedig sütött a kirobbanni készülő vad feszültség. Utóbbit Erik észrevette, és tett néhány tétova lépést a másik felé; talán meg akarta nyugtatni.
Ed Philips lépett hozzájuk, Karen egy lépésnyire a nyomában. Az eddig feltűnően tétovának és jelentéktelennek tűnő Philips arcán volt valami hirtelen támadt határozottság, amire mindketten felfigyeltek. Mindketten meglepődtek.
- Helmut! – kezdte szokatlanul hivatalos tónusban.
Azzal is meglepte őket, hogy nem folytatta; várakozásteljes hatássszünetet tartott. Karen sem tudta az első pillanatban mire vélni a dolgot, de aztán megértette, és igyekezett a tőle telhető legközönyösebb ábrázatot magára ölteni.
- Igen? – nyögte Helmut. Nem volt képes tovább elviselni a hirtelen támadt feszültséget.
Karen magában elmosolyodott. Egyre jobban kezdte kiismerni Ed Philipset; az eljárás nagyon rá vallott. Előnybe került, mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna a játszma.
- Átvehetném a parancsnokságot? – kérdezte most inkább kérő, mint követelő hangsúllyal Ed Philips. Mellette el is mosolyodott, méghozzá azzal a sokakat megtévesztő, kisfiúsan kedvesnek tűnő arcmozdulattal, ami olyan sok embert csapott már, be, és amit Karen már jól ismert.
Helmut vállat vont.
- Van valakinek ellenvetése? – kérdezte fakó hangon.
- Nekem nincs. – dörmögte Erik.
A többieknek sem volt. Karen módot talált arra, hogy észrevétlenül a férfi fülébe súgja:
- A helikopter! Aligha lehet elég az üzemanyaga!
Ed hálásan pillantott a szőke nőre, aztán a két férfihoz fordult. Az expedíció többi tagja is közelebb húzódott.
- Azt javaslom, - mondta Ed Philips barátságos tónusban. – utasítsd a pilótát, hogy alaposan nézzen szét. Utána minél hamarabb le kellene szállnia. Szüksége volna egy leszállóhelyre.
Eriknek csak intenie kellett. Talán még arra sem vol feltétlenül szükség; az egyik köpcös és erőteljes felsőtestű fegyveres máris nekifogott a leszállóhely kialakításának. Bundy Cassidy és emberei kivételével gyakorlatilag az expedíció minden beosztott tagja követte. A tisztás távolabbi részén nekifogtak kiirtani a csenevész bokrokat, elsimítani, egyengetni a talajt.
- Szitakötő kettes! – szólt a fülhallgatójába Helmut. – Hogy állsz üzemanyaggal?
- Itt Szitakötő kettes! Ha nem kapok feltötltést, egy órán belül elfogy, uram!
- Rendben, Szitakötő kettes! Nézz szét, és jelentsd, mit látsz!
- Itt Szitakötő kettes! Alattam az erdő néhány kilométer hosszúságban és jelenleg nem megállapítható, de jelentősnek tűnő szélességben sértetlen, uram. Nyugat felé – mint már jelentettem – nagy kiterjedésű mocsárvidék található. Észak felé roppant hegyek, amelyeket még sohasem láttam. Ha nem magasodnának ott, azt kellene hinnem, hogy káprázik a szemem, uram! Legalább két-háromezer méter magas hegycsúcsok emelkednek tőlünk legfeljebb hatvan-nyolcvan kilométerre, északra! De a legfurcsább dolgo keletre található!
- Az micsoda!
- Hatalmas erdőség, uram, de nem olyan, mint amilyet megszoktunk. Ezek valóságos faóriások; legalább hetven-nyolcvan méter maga mindegyik. Őserdőnek kellene mondanom, dea fák inkább nagyra nőtt páfrányoknak tűnnek! Gigantikus páfrányok! Ennek az őserdőnek a színe is eltér az általunk ismert erdő zöldjétől, és hatalmas. Mint valami bitang nagy zöld függöny, és végeláthatatlanul húzódik kelet felé, ameddig tart a láthatár.
- Rendben van, Szitakötő kettes! Hamarosan leszállhatsz!
- Köszönöm, uram!
- Ez az elképesztő lény – bökött az irdatlan medveszörnyeteg felé Ed Philips. – nyilván abból a páfránynak nevezett erdőségből érkezett. Attól tartok több hasonló szerzet is tiszteletét teheti errefelé. Szervezz felderítést, őrszolgálatot, ha lehetséges, vonj erőteret, gondoskodj a védelmünkről!
Helmut az ajkába harapott, Erik azonban tüstént cselekedett. Bundy Cassidy megszervezte az őrszolgálatot, mások pedig erőteret vontak az expedíció alkalmi távorhelye köré.
- Nem sok energiánk van erre, uram, - jelentette a Roger nevű hadmérnök. – az erőtér nem lesz hosszú életű.
- Meddig tarthat ki?
- Legfeljebb nyolc-tíz órán keresztül, uram. Nem készültünk ennél hoszabb útra. Amíg a helikopter leszáll, megnyitjuk, utána újra bezárjuk. Holap reggelig garantálhatom, ha nem megyünk innen sehová.
Helmut sápadtan bólintott, Ed Philips a gondolataiba mélyedt.
- Vajon a pilóta mit látott abból a földhullámzásból? – kérdezte tőle Karen. – A magasból igen látványos jelenségnek kellett lennie.
- Tartok tőle, hogy semmit. – felelte a férfi. – Azzal kezdte a jelentését, hogy légörvénybe került.
Negyedóráig tartott, mire elkészült az alkalmi leszállóhely. A kis helikopter nagy rotozúgással ereszkedett le a tisztásra. Karen közben arra gondolt, hogy a hatalmas Diamant számára aligha építhettek volna megfelelő fogadóhelyet ilyen rövid idő alatt.
- A haldokló szavait dokumentáltad? – vonta félre a szőke nőt Philips.
- Természetesen. – bólintott Karen. – Éreztem, hogy fontos.
- Az. – felelte kurtán a férfi.
A helikopter motorját ekkor kapcsolták ki.
Ed Philips javaslatára Helmut és Erik a helikopter apró fülkéjébe húzódott tanácskozni az insruktorral. Karen félrehúzódott volna, de Philips elkapta a karját.
- Csak gyere te is! Szükség van rád!
Ment hát Karen is. A szűk helyen csak úgy fértek el, hogy a nő szorosan Ed mellé préselődött. Hirtelen forróság fogta el. A férfi csak úgy tudta elhelyezni a kezét, hogy rátette Karen combjára. A nő ettől úgy megkívánta, hogy csaknem elájult.
Csak nehezen tudott rendet tenni a vágyai között. Végül is, mi köze a férfihoz? Negvásárolta őt, mert szüksége volt rá. Mint munkaerőre. A kézírására. Eddig nem sok tanújelét adta, hogy más vonatkozásban is érdekelné.
- Karen! – nézett rá a férfi. – Ami itt elhangzik, azt mind kérem dokumentálni.
A nő bólintott, és igyekezett magát összeszedni. Szeencsére Erik segített; néhány mozdulattal hátul helyet csinált. Egy-két tartalék szék a gép falába csúszott, és kialakult egy asztal. Karen hátra mászott, és kényelmesen elhelyezkedett.
- Kezdem a legfontosabbal, - mondta Ed Philips, és mély lékegzetet vett: - Úgy gondolom, már nem a Masterland-en vagyunk!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 19., szombat
Shakespeare azért is
Shakespeare nevét a köz még ismeri,
Bár ma már minden rendező zseni;
És nem gondolkodnak többé darabban,
Csak kompilációban, olvasatban;
Így lesz a drámából téli majális,
A párbeszédből banális anális;
Mivel a szerző már úgyis meleg,
Lehet a darabjából egyveleg.
Shakespeare valahol mindezen kacag,
Mert él a Költő, és holt a kacat,
Még visszatér a hős, a tréfa, pátosz,
S a varga is a régi kaptafához,
Más színpadon trágyadombot teremt;
A Költővel jön Isten és a Rend.
2009. december 18., péntek
Legfrissebb örömeim
VERSBE ÁLMODÓ
Ezzel a címmel jelent meg karácsonyra a poet.hu idei évkönyve.
Az antológiában megtalálható a Nem az a szép című versem.
Barátaim közül jelen vannak a kötetben Bódai-Soós Judit, Mezei Annamária - és még sokan mások…
—————-
BETŰK, SZAVAK, MONDATOK
33 novella
Megjelent a Corvin Művelődési Ház novellapályázatának anyaga az Aposztróf Kiadó gondozásában.
Benne A szatymazi asszonyok című novellám.
Ádvent végén mindenkinek kívánom, hogy lelkileg tudjon felkészülni az ünnepre, tudjon pihenni, boldognak lenni.
2009. december 17., csütörtök
Az öregedő világ
Mi lett a szabadságból?
Csak piac.
Ahogy a sasból pákosztos malac,
Az Éden? Álcázott pokol-bugyor;
Részben talán csak marketing-vigyor.
——-
A vén bolond Világ
Globalizál,
Lopkod,
Privatizál,
Régi eszmékből
Új zombit csinál,
S ha megijed: ideologizál.
——
A Forma elveszett,
A Tartalom?
Döglött veréb a kásás, rossz havon,
Élőnek hazudja média szája,
S a sznob áhítat impotenciája.
—-
A test
Már élni rest;
Pénz-aranyér a sárba fekteti,
És dévaj vágyait megbünteti.
—–
Rég elmúlt örömök sora,
Van pénz, meg szkepszis-vacsora,
Az út?
Már nem rögös…
Majd ránk szavaz
Egy girhes
Üstökös…
2009. december 16., szerda
Kűrosz és a spártai követ
Ez a párbeszéd a Babilon című darabomban található. Napok óta foglalkoztat, újra és újra eszembe jut.
Ideteszem.
Kűrosz (Kuras) király, a perzsa birodalom alapítója és Lakrinész, spártai követ szélsőségesen ellentétes karakterek.
——-
GAUBARUVA:
Spártai követ
Jött táborunkba, Lakrinész mevű,
Fogadnod kéne.
KURAS:
Meghódolni küldték ?
GAUBARUVA:
Alig hiszem.
KURAS:
Majd fog hódolni is.
Lássuk a fickót !
GAUBARUVA:
(Int, mire két perzsa katona bekíséri Lakrinészt. A katonák azonnal távoznak is.)
39. Jelenet
voltak, Lakrinész
LAKRINÉSZ:
Uram, te vagy hát Kűrosz, a király ?
KURAS:
Igen, görög.
DADARSIS:
Nem így kell üdvözölni
Idegen, a négy világtáj királyát !
LAKRINÉSZ:
Lakedaimón üdvözletét hozom,
S rövid leszek. Nem tűrhetjük, király,
Hogy megtámadj akár egyetlenegy
Görög várost. Mostantól vésd eszedbe :
Spártától ezzel vásárolhatsz békét !
DADARSIS:
Minő pimasz ! Alávaló rabszolga !
Tudod, te hitvány, hogy kit sértegettél ?
Gyalázatos !
KURAS:
Hányan vagytok, görög,
Ott Spártában, hogy így mersz itt beszélni ?
GAUBARUVA:
Csak kevesen. Más hellének szerint
Néhány ezer.
KURAS:
Hogyan ? Maroknyi nép ?
LAKRINÉSZ:
Hogy megvédjük magunkat: pont elég!
KURAS:
Ti számotokat szájjal pótoljátok?
LAKRINÉSZ:
Ahogy te cicomával méltóságod.
KURAS:
Jól van, Lakrinész! Mivel követ vagy, eltűröm alávaló pimaszságodat, de tudnod kell, ha egyszer ellenségként a fogságomba kerülsz, elevenen megnyúzatlak, kiheréltetlek, kibeleztetlek és kutyafalka elé vettetlek. Erre mit válaszolsz, pökhendi görög?
LAKRINÉSZ:
Ha!
KURAS:
Mit mondtál?
LAKRINÉSZ:
Ha! Ezt mondtad, király,
Ezzel kezdődött hosszas fecsegésed.
KURAS:
Íme, ezt üzenem Lakedaimónnak, más néven Spártának: Hamarosan kezeskedem róla, hogy ne legyen se időtök, se alkalmatok arra, hogy más városokért aggódjatok, mert a sajátotokért kell majd! Mi a válaszod?
LAKRINÉSZ:
Nem jóslatot kértem tőled, király,
Csak elmondtam, hogy döntött városom.
KURAS:
Tudd meg, semmire sem becsülöm az olyan embereket, akik a városaik közepén összegyűlve esküdözve csalják egymást! Mit felelsz?
LAKRINÉSZ:
Becsülésedtől nem függünk, király!
KURAS:
Majd teszek róla, hogy végleg kivesszen körötökből a pökhendiség, és megtanuljatok engedelmeskedni!
LAKRINÉSZ:
Már megpróbálták mások is, király!
KURAS:
Mi lett velük?
LAKRINÉSZ:
Idézd az alvilágot,
Hogy megtudd, s legyen vigaszod, király,
Hogy tisztességgel mindet eltemettük.
DADARSIS:
Pimasz!
KURAS:
Elég volt! Takarodj, görög!
(Lakrinész el.)2009. december 15., kedd
Esik a hó
Az első hó csendesen szitál,
Fondorlatos fagy sompolyogva jár,
Reszket a határ;
Bent a kályha súgja-búgja,
Bár hinni maga sem tudja,
Hogy mégiscsak lesz még újra
Nyár.
———–
A szél csikorgó hangon énekel,
Az úton lent halál-fehér lepel,
Fent száz varjú perel,
Fagyba dermedt föld ígéri,
Ha lesz jövő, ha megéli,
Lesz még egyszer hamvas, friss
Eper.
—-
Körültáncol a Tél fuvallata,
Orromba kúszik éles illata,
Fülembe zúg dala,
Egyre csak hirdeti, mondja,
Acsarkodva bizonygatja,
Hogy ide nem jön Tavasz
Soha.
2009. december 14., hétfő
Szőke nő zűrben az űrben - XXVI.
HARMINCHATODIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Hirtelen súlyosan megdöndült a lábuk alatt a föld. Aztán újra. Földrengés? Nem!
- Az engedélyt megadom! – kiáltotta Helmut.
Újabb ütemes döndülések. Jobbról. Karen odakapta a fejét. Az erdő fái reszkettek és remegtek. Mi lehet ez.
Valami képtelenül hatalmas dolog vonult az erdő fái felett. Valami csúnya, lebernyeges, szürke és fenyegető. Mi lehet az? Valami felhő? Ki látott ilyen felhőt?
Nemcsak a fák felett közeledik, a fák között is. A felhőszerű monstrum roppant testben végződik, és úgy tördeli ki a fákat, mint valami harckocsi. Mi ez, valami ősvilági szörnyeteg?
Hirtelen hullámzani kezdett a lábuk alatt a talaj. Mintha tenger volna, hullámokban süllyedt és emelkedett. Csaknem másfél méterre púposodott fel a föld, röpködtek a hantok, por és sár permetezett, és a tovarohanó földhullámok sorra leverték a lábukról az embereket.
Karen egy fatörzsbe kapaszkodott, és sikerült állva maradnia, bár az ő talpa alatt is elzúgott egy hullám. Mi lehet ez? Ilyen elképesztő földmozgást kelt a közeledő rémség?
Ez már sok volt az expedíció tagjainak. Néhány másodperccel korábban még fegyelmezetten készültek a szörnnyel vívott csatára, most azonban a zömük halálosan megrémült, többen menekülni kezdtek. Leírhatatlan zűrzavar keletkezett.
Karen alig érzékelte a hirtelen kitört pánikot. Csak állt, és nézte az erdő fái felett tornyosuló szörnyeteget. Azon gondolkodott, hogy ez dinoszaurusz-e, vagy valami egészen másféle teremtmény. Körülötte néhányan már elrohantak, Helmut és Erik vezényszavai hatástalannak bizonyultak.
A végtagok nélküli holttesttel senki sem törődött.
Valaki megragadta a szőke nő vállát.
- Karen, az Isten szerelmére! – kiáltott rá Ed Philips. – Gyerünk innen! – és magával rántotta a nőt be a fák közé, majd a bozótba. Húzta-vonta Karent eszelős tempóban visszafelé, át a partakmedren, be a fák közé.
Futottak rendetlen tömegben visszafelé, egészen az ösvényig. Ott megtorpantak.
- A többiek? – mivel csak négy-öt ember lézengett körülöttük. Hol van az expedíció többi tagja?
Helmut vagy Erik még nem bukkant fel. Hát a szörny?
- Merre van? – kérdezte Philipset.
A férfi vállat vont.
- Nem tudom.
Válaszul újra felhangzott a döndülés.
- Futás! – kiáltotta valaki, azzal nagy lendülettel elhajította a fegyverét, és beugrott a fák közé.
Két másik az ösvényen rohant visszafelé.
Karen és Ed mellett hárman maradtak; két férfi és egy nő. Újabb döndülés hallatszott. Karen a fák fölé kémlelt, de nem látta a szörnyet.
- Messzebb van. – mondta fojtott hangon Ed Philips. – Talán nem is jön erre.
Mintha csak rá akart volna cáfolni. Újabb döndülés; már közelebbről. Talán még nagyothallók számára is világos lehetett, hogy a szörnyeteg irányt változtatott. Egyenesen feléjük tartott.
Rohanni kéne, menekülni, gondolta Karen, de nem mozdult.
- Földre! – kiáltott rá valaki. – Be a bozótba! – és minden teketória nélkül eltaszította a nőt.
Karen a bozótba csapódott. A hegyes tüskéktől egyelőre megvédte az öltözéke. Látta, hogy valaki Ed Philipset és ledönti a lábáról, és utána löki.
- Gyerünk, ti is! – ordított a néhány ácsorgóra.
Bundy Cassidy volt.
Egy perccel később már nyolca feküdtek a bokrok alatt. Cassidy hallgatózott. A döndülések csak szórványosan hallatszottak, nem túlságosan messziről. A föld hullámzásának viszont vége lett.
Karen kikukucskált a rejtekhelyéről. Látta a földhullámzás nyomait, a kifordult talajt, a mindenüvé elszóródott mélyről előkerült földarabokat, rögöket. Miféle lény lehet a szörny, ha a lába nyomán ez történik?
Vagy esetleg… Ezt nem tudta végiggondolni.
- Uraim, - mondta kemény hangon Bundy, közben végignézett rajtuk. Karen láttán még hozzátette: - és hölgyem! Ideje helyreállítani a fegyelmet! Fegyvereket kibiztosítani!
Felemelkedett. Sorra felálltak a többiek is.
- Utánam!
Bundy elszántan visszafelé indult, a többiek fegyverrel a kézben követték. Utoljára Ed és Karen. A nő megbabonázva haladt, előretartott fegyverrel, közben akkurátusan kikerülgetve a nagyobb földkupacokat.
Száz lépés után jellegzetes morajt hallottak. Még Karen is megértette, hogy fegyverropogás. Kérdőn nézett Edre.
- Harcolnak, Karen.
- Azzal a behemót szörnnyel?
- Erik hozatott néhány komolyabb fegyvert is. Lézerek, gránátvetők, komoly gyorstüzelő fegyverek.
Nem messze tűlük valami hatalmas tárgy zuhant a földre, a talaj újra megremegett; de nem vetett hullámokat.
A hang irányában haladva egy percen belül találkoztak a többiekkel. Erik még füstölgű fegyverrel ácsorgott, Helmut idegesen törölgette a homlokát. Ketten éppen azon ügyködtek, hogy újra elcsomagoljanak egy gránátvetőt. A többi fegyvert szorongatva ácsorgott, és hitetlenkedve bámult.
A monstrum nagyjából akkora volt, mint a legnagyobb méretű mozdony. Nem hüllőre, inkább valami túlméretezett medvefélére emlékeztetett. Holtában is impozáns volt, és félelmetes. Mármint hátulról nézvést.
Elölről inkább undort keltett bűzével, groteszk bőrlebernyegeivel.
Meg a tömérdek vérrel. Amit az a több ezer lőszer ontott ki, amit beleeresztettek. Szitává lőtték a szörnyet.
- Hívjátok tovább a Diamantot! – mondta Helmut két dühös tekintetű féfinak. Az egyiknak jókora horpadás volt a sisakján. – Hol van? Miért nem lőtte ki a rakétáját?
- Nem felel, uram! Percek óta semmi!
Erik kurta parancsokat osztogatott, néhány fegyvert harckészültségbe helyeztetett.
- Hányan hiányoznak?
Kiderült, hogy öten.
- Ki látta őket?
A tanúk senkit sem láttak meghalni, de elmenekülni igen.
Három perc múlva megszólalt egy kétségbeesett hang az éterből:
- Szitakötő kettes! Szitakötő kettes! Feleljen valaki!
- Hallgatlak Szitakötő kettes!
- Eltűntek, uram! Minden helikopter eltűnt! Légörvénybe kerültem, de megmaradtam, a kommunikátorom újra üzemképes. Leszállási engedélyt kérek, uram!
- Előbb nézz szét, és jelents, Szitakötő kettes!
- A tájékozódás lehetetlen, uram! Minden eltűnt!
- Micsoda? Pontosítsd, Szitakötő kettes!
- Nyugat felől eltűnt a folyó, uram, amerről jöttetek, most végeláthatatlan mocsárvidék húzódik!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 13., vasárnap
Új Galaxis 15.
Megjelent az Új Galaxis 15. száma. Benne Utópia-tanulmányom eleje, illetve a Szólón Új Törvényei ciklusom két novellája: A minimálbörtön, és A társadalmi megbízott.
A kötetben olvashatók még - a teljesség igénye nélkül - Jobbágy Tibor, B. Kósa Kati, Kovács Ákos, Maruzs Éva, Ódor Ákos és mások írásai.
Antal József Iustitia című regényéről S. Sárdi Margit tollából jelenik meg kritika.
Vásárhelyi Lajos ama bizonyos pályázatgyőztes regényt teszi vizsgálat tárgyává, és szét is szedi rendesen.
(Megérdemli. Vessük össze a regényt a pályázati kiírással. Ciki.
Ismerek néhány regényt a nem nyertek közül. Ha azokkal vetem össze: még cikibb.)
2009. december 10., csütörtök
Másképp is lehet
A lustaság ikertestvére:
Végzet,
És szükségszerű társa
Az Enyészet;
S a kerge ész
Csodát sosem tehet;
De másképp is lehet!
—-
Én nem hiszem, hogy gazdaság
A lényeg,
Előbb a pénz, utána meg
A lények,
S piac teremtésen
Erőt vehet;
Mert:
Másképp is lehet!
——
Egyszer még áttörjük azt
A falat,
És Atlantisz sem marad
Víz alatt,
S az ember fő dolga lesz:
Szeretet,
Mert:
Másképp is lehet!
2009. december 9., szerda
Fekete hóesés - VII.
Lássuk a tervet és a végrehajtást.
Majláni-Migliani mindenképpen kulcsfigura. Igazi, rossz értelemben vett macchiavellista csirkefogó. Bethlen Miklós néhány mondattal - akaratán kívül - remek jellemrajzot adott róla.
A célpont tehát: Zrínyi Miklós, horvát bán, tábornok, volt főparancsnok - aki ekkor otthonában, Csáktornyán tartózkodik.
Migliani a kulcsfigura, a merénylet szervezője. A gyilkosságot Csáktornya környékén, egy vadászaton kell végrehajtani, és vadkanbalesetnek kell álcázni. A terv egyetlen mozzanata sem tűnik improvizációnak.
Póka a nélkülözhetetlen helyi segéderő. Nem tudni, mikor szervezték be. Azt sem, hogy lefizették-e vagy zsarolták.
Néhány írás fővadásznak nevezi Pókát; ezt Bethlen tanúságtétele nem támasztja alá.
“Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágert” - mondja Bethlen Miklós.
Nemcsak, hogy nem fővadász, hanem “egy jáger”. Lehet, hogy csak Bethlen következtet arra, hogy Póka vadász lehetett. Mindenképpen a Zrínyi birtokokon élő személy volt, az udvartartás tagja, aki talán vadászként szolgált. Úgy gondolom, nem lehetett különösen rangos személy, akkor Zrínyi aligha aposztrofálta volna “ez a bolond” megjegyzéssel a többiek előtt.
———-
Hozott még magával más cinkost is Migliani? Talán egy-két szolgát hozhatott, de ezek nemigen játszottak jelentős szerepet a gyilkosságban.
Lehettek-e még cinkosai, segítőtársai a gyilkosságban? Úgy gondolom, lehettek.
Kanizsa vára kevesebb, mint harminc kilométerre van Csáktornyától.
Parancsnoka, a Szeidi Ahmed helyére gyorsan újra kinevezett Ali a háború kezdete előtt ezt írta Zrínyinek:
“Miután a kanizsai parancsnokságtól megváltam, Egerben, Temesvárott, Jenőben voltam basa, s a tengeren túl oly fejedelemség vala a kezem alatt, melyet sem a budai, se más vezéri állással nem cseréltem volna el; de mivel az én leghatalmasabb császáromhoz annyi panasz és jajveszékelés érkezett nagyságod ellen, őfelségének úgy tetszett, hogy ismét idejöjjek szomszédságodba.”
Ali, kanizsai pasa
Meg kell hagyni, a kanizsai török parancsnok igen viszontagságos életet élt Zrínyi jóvoltából. Nyilvánvalóan szeretett volna megszabadulni a veszedelmes magyartól.
Ali pasa már másodszor töltötte be a kanizsai parancsnoki tisztet. Nyilván azért helyezte ide a török hadvezetés, mert az ő szemükben különösen alkalmas volt a feladatkör betöltésére. Ennek egyik eleme lehetett a helyismeret is.
——–
Részt vehetett-e egy csapat török Zrínyi meggyilkolásában?
Hátborzongató feltételezés, én azonban azt gondolom, hogy igen. Részt vehetett.
Mert nem hiszem, hogy Majláni-Migliani Csáktornyán bérelt volna fel Zrínyi katonái és udvari emberi közül egy csapat gyilkost.
Ha Zrínyi Bethlen Miklós által említett sebeire gondolok, nem hiszem, hogy azokat vadkan ejtette. De azt sem, hogy egy megvesztegetett vadász és egy külföldi kalandor bánt el így Zrínyivel.
A töröknek is voltak kiváló helyismerettel rendelkező, könyörtelen harcosai, akik a béke idején is állandósult kisháború viszonyai közepette rengeteg konspirációs és harci tapasztalatra tehettek szert. A törökök - különösen a Kanizsa várában szolgáló katonák - szemében akkortájt Zrínyi Miklós volt az egyik leggyűlöltebb személyiség. Vajon a törököket nem fűtötte a bosszúvágy?
——-
Már mondtam, hogy Kanizsa Csáktornyáról nem egészen harminc kilométer. Egy derekas lovaglás. Ha kell, a megfelelő időben és helyen négy-öt tapasztalt török martalóc várakozik. Többre nincs szükség.
Hogy Migliani, mint ausztriai érdekű körök képviselője a magyarok ellen alkalmilag összefog a halálos ellenséggel, abban az évben - a vasvári béke esztendejében - aligha lehetett szokatlan.
Hogyan egyeztettek?
——–
Nem tudni, a vadászatot ki és mikor tűzte ki, de Bethlen szavai:
“Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk”
azt sugallják, ez csaknem mindennapos elfoglaltsága volt Zrínyinek és vendégeinek.
A törökök nyilván nem várakoztak nap mint nap, vajon hogyan egyeztettek?
A postakocsi érkezésének napja nehezen eltéveszthető időpont lehetett, erről a felderítők valószínűleg Kanizsán is idejében értesítették a parancsnokot.
Migliani is odaküldhetett valakit Kanizsára - még reggel. Például ez lehetett a korábban említett esetleges szolga reszortja. Este négy-öt órára a török tettestársak elfoglalhatták helyüket.
——-
Ha voltak török tettesek, minden okuk megvolt a hallgatásra. Ha kitudódik, hogy Zrínyi halálában részük van, a magyar végvári vitézek vadászni fognak rájuk, és kínos halál elébe néznek. A török-magyar végvári harcok történetében sok példa van ilyesmire. Volt, akit évtizedek elteltével fogtak el. Aki valami gaztettet követett el, sohasem volt biztonságban. Megjegyzendő: bár az egymással szemben álló helyőrségek közül a török mindig nagyobb létszámú katonát tartott fegyverben, mint a királyi Magyarország várait védelmező, általában fizetetlen és zömmel magyar katonaság, de az állandósult csetepaték kétharmadában a török húzta a rövidebbet. És: akit a magyar végváriak valamiért üldöztek, azt előbb vagy utóbb valami csellel el is fogták.
A töröknek hallgatnia kellett…
——
Ha törökök is közreműködtek Zrínyi meggyilkolásában, nem az ő vétkük a legundorítóbb…
Ha így van, az eset nem a legutolsó példa arra, hogy a hazaárulás a magyar politika felső köreiben tenyészik, és kiszolgáltatja nagyjainkat az ellenség dühének.
——–
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 8., kedd
Otthon, Veled
Gyulán sok volt a munka,
Bár nem voltam ma rest,
Ott bent ereszkedett rám
A csendes téli est.
Ám ekkor feljajongott
A telefon szava,
És benne szólt a Hangod,
Hogy nagyon vársz Haza.
——-
Hangoddal átöleltek
Szép évek, tegnapok,
S ötvenhez közeledve
Még boldogabb vagyok.
Tombolhat körülöttem
Szél, gazdaság, kasza;
A könnyem is kicsordul,
Mert nagyon vársz haza.
———-
Van még a nagyvilágnak
Egy csendes kis helye,
Ahol egymást öleljük;
És Otthon a neve.
Örömnek, csóknak, Létnek
Csendes kis támasza,
Ahol Terád találok,
S Te nagyon vársz haza!
—–
Addig szegény világunk
Nem lesz a végzeté,
Míg szól a Hangod értem,
S én indulok felé.
Hiába is komorlik
Rontás, statisztika,
Még van Remény, van Élet,
Amíg Te vársz haza.
Szőke nő zűrben az űrben - XXXV.
HARMINCÖTÖDIK RÉSZ
Íródott Nyuzga javaslatára
Elindultak lóhalálában. Karen is szedte a lábát. Rohanás közben kezdett a sor felbomlani, de Erik még idejében felfigyelt erre.
- Állj! – harsogta. – Nem futólépés volt! Gyorsított menet volt a parancs! Mindenki vissza a helyére!
A menet megtorpant, mindenki visszatalált korábbi pozíciójába. Újra megindultak, és ez már nem volt futólépés – csak majdnem az. Karennek közben keményen szúrni kezdett az oldala. Vad lendülettel meneteltek az ösvényen előre.
Jó ötven méter után letértek az útról, be a fák közé. Csakhamar sűrűsödni kezdtek a fák, utána tüskés bozót következett. Karennek nem kellett tövisekkel bajlódnia; az elöl haladók utat vágtak a többieknek.
A bozótból lefelé hajló, átláthattlan lombsátorba jutottak; fűzfák vagy hasonló lehettek. Karen érdeklődéssel vizsgálta őket. Közönséges szomorúfüzek, ez kétségtelen. Vajon hogyan kerülhettek ide a Földről, és főleg: mikor? Méretükből ítélve jó ideje itt szomorkodnak már.
- Vigyázzatok! – kiáltotta valaki elöl, és Karen tüstént el is feledkezett a fűzfákról.
Sikerült megtorpannia, mielőtt orra esett volna. Két-három méter mély iszapos gödör terpeszkedett előtte, lehetett úgy négy-öt méter széles. Valami kiszáradt érnek vagy pataknak a medre lehetett.
Néhányan már átkecmeregtek rajta, mások visszahőköltek. Ed és Karen tehetetlenül néztek egymásra.
Erik és néhány társa azonban a magukkal hozott csúsztatható alkatrészekből sajátos hidat rögtönöztek.
- Fogjátok a kötelet, és egyenként gyerünk!
A kötél két fához kötve feszült, Karen megragadta. Ed a nyomában. Előtte Bundy Cassidy egyik embere. Behunyta a szemét, és lassan, minden lépést jól megfontolva araszolt a vékony pallón előre.
Sokkal hamarabb átért, mint hitte volna. Erős férfikéz kapta el a karját, és felhúzta a partra.
Pihenés nélkül haladtak tovább.
Karen egy gondolattal előbb érezte meg, hogy valami szörnyűség közeledik, mielőtt megpillantotta volna. Érezte, hogy a torka öszeszorul, a szíve vadul kalapálni kezd. Nem először történt vele ilyesmi.
Ijedten megtorpant, mire ketten is nekifutottak, elveszítette az egyensúlyát, elvágódott volna, ha valaki el nem kapja.
- Vigyázhatnál jobban!
Nem tudott felelni, hang se jött ki a torkán. Valamit érzékelt. Mi az? Kétségneesetten kapott a levegőbe.
Mi van itt? Vagy mi volt itt nemrég?
- Mi a baj, Karen? – Ed Philips állt előtte, és a két vállánál fogva tartotta.
- Nem tudom. Igazán nem tudom. Csak valami… valami furcsa… valami furcsa és borzalmas.
Ed finoman megrázta.
- Térj magadhoz!
Ekkor elöl Helmut Schellenberg nagyot ordított:
- Úristen!
Mindannyian megindultak a hang irányába.
Apró tisztásra jutottak, a közepén nyomorult emberi test hevert. Mindannyian visszahőköltek az iszonyattól.
A férfi roppant vértócsa közepén feküdt. A lába – mindkét lába – térd alatt a vértócsában. Karan rájött, hogy a nyomorult áldozatnak nincs is lába. Csak véres csonk. Mindkét lába helyén.
Karja sem volt. Könyök alatt az is csonkban végződött.
Az expedíció tagjai döbbenten álltak. Hogyan lehetne segíteni ezen a szerencsétlenen?
A férfi haja teljesen ősz volt, eltorzult arca alapján éppen úgy lehetett negyvenéves, mint nyolcvan. Láthatóan a halálán volt.
- Orvos – motyogta d Philips. – Van velünk orvos?
- Mit tehetne itt? – nézett rá Helmut.
A haldokló ekkor kinyitotta a szemét.
- Ne higgyetek nekik! – kiáltotta elkeseredetten. – Ők nem azok! Nem bujdosók! Átvertek bennünket! Ne áruljátok el Avalont! Ne áruljátok el!
Mindenki felfigyelt. Néhányan közelebb léptek. Meglepetésükre a haldokló reagált rájuk.
- Ti kik vagytok? Onnan jöttetek? – egy pillanatra eszelős rémülettel nézett fel, aztán a szeme valamelyest kitisztult. – Nem. Ti nem azok vagytok. Ti rabszolgavadászok vagytok. Rabszolgavadászok…
- Figyelj rám, öreg, - kezdte volna Erik egy öregebb embere, de Helmut egy intéssel elnémította.
- Hagyd! Nem tudjuk, mennyire van magánál! Hagyd beszélni!
A haldokló merően nézte őket. Mintha finoman meg is mozdította volna a fejét.
- Tűnjetek el innen, ha kedves az életetek. – motyogta aztán. – Azok meghajlították a teret. Egyik pontját a másikhoz. Több pontot egymáshoz. Olyan, mint egy… mint egy… mint egy játékbuzogány. Játék térbuzogány. Aljas földiek játékszere.
Megkövülten bámultak az arcába. Mit magyaráz?
- Az idő… azzal vigyázzatok… az idővel vigyázzatok! Fogságban van. Az idő megszorult. Benne rekedt a buzogány fodraiban, mint résekben az esővíz. Az idő félelmetes…
Ed Karen vállára tette a kezét.
- Le kellene írni, amit mond!
- Azt teszem!
Philips most vette észre a nő kezében a golyóstollat és a jegyzetfüzetet.
- Semmit sem tehetünk érte. – suttogta Helmut. – Legalább hadd beszéljen. Hagyjátok, hadd mondja el!
Tehetetlen kifejezéssel nézték a nyomorult megcsonkított embert, akiben még mindig pislákolt némi élet.
- Ez itt a senki földje. De leginkább semmi földje. Tűnjtek el, ha jót akartok.
Ezek voltak az utolsó szavai. Az expedíció tagjai még jó két-három percen keresztül némán körbeállták, és várták, hátha újra megszólal. Végül Erik lehajolt, és lezárta a halott szemét.
- Ki volt ez? – kérdezte Bundy Cassidy.
- Nem tudom. – vonta meg a vállát Helmut. – Majd Smith megmondja.
Ebben a pillanatban megszólalt a mikrofon. A Diamant pilótája ezúttal nem tartotta magát a formaságokhoz:
- Itt a Diamant! Itt a Diamant! Every Corneliusson vagyok! Erik! Helmut! Nekem nagyon nem tetszik, ami felétek tart! Kérek engedélyt kilőni a rakétáimat!
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.
2009. december 6., vasárnap
Sir Arthur Conan Doyle: A köd birodalma
Sir Arthur Conan Doyle a magyar közönség számára elsősorban detektívtörténetek szerzője, a legendás Sherlock Holmes megteremtője. Ebben a kötetben új oldaláról mutatkozik be a hazai publikumnak.
Nem, mintha a meseszövés nem emlékeztetne a Holmes-regények cselekményvezetésére. Nagyon hasonló a szereplők kommunikációja, de még az atmoszféra is; dacára annak, hogy a kötetben szereplő összes történet nagyjából egy nemzedéknyi idővel Sherlock Holmes után játszódik; a két világháború között, a húszas évek elején, legfeljebb a közepén.
A kötet három művet tartalmaz, ezeket két azonos szereplő fűzi össze: Challenger professzor, illetve Edward Malone, újságíró. Utóbbi A köd birodalma végén a professzor veje lesz.
Conan Doyle élete utolsó éveiben a spiritizmus híve lett, lényegében ennek dokumentuma A köd birodalma című regény. Egyáltalán nem fáradt alkotás, éppen ellenkezőleg; egy harcos aktivista regénye. Conan Doyle hitet tesz a spritizmus mellett.
A szkeptikusok ezt természetesen azzal magyarázzák - mert a szkeptikusok adottnak tekintik, hogy a spiritizmus által leírt és vizsgált jelenségek nem léteznek - , hogy az író lelki egyensúlya megingott, hiszen a világháborúban elveszítette fiát, testvérét, két sógorát és két unokaöccsét. Csakhogy a regény pontosan az ilyesféle szkeptikusok ilyesféle érvei ellen hadakozik - mégpedig egyáltalán nem logikátlanul.
Ne felejtsük el, hogy Conan Doyle - mégpedig éppen abban az időben, amikor már kapcsolatban állt a spiritizmussal - két ártatlanul elítélt ember kiszabadításában is kulcsszerepet játszott; Sherlock Holmes módszerére nagyo is emlékeztető módon bebizonyította, hogy nem követhették el a terhükre rótt gyilkosságokat és csonkításokat. Mindkét esetben kezdetben meg kellett küzdenie a brit sajtó és a közvélemény tiltakozásával is. Egyáltalán nem keltette lelki egyensúlyát veszített ember benyomását.
Hogy Conan Doyle erősen rokonszenvezett a spiritizmus eszméivel, az mit sem von le regényének értékeiből. A mű, A köd birodalma akkor is élvezetes és szórakoztató, ha az általa védelmezett világlátás a számunkra teljesen közömbös.
A kötet gerincét A köd birodalma alkotja. Ehhez a kiadó hozzátett még két Doyle-novellát, mindkettő Verne hatását mutató korai SF-szatíra.
A köd birodalma (The Land of Mist)
Fordította: Antoni Rita
A regény poétikai értelemben véve meglepően konzervatív felépítésű; a tizenkilencedik századi, jól bevált brit regénytechnikákat követi. Ezt ma már ódonnak érezzük; kezdetben eléggé komótosan bontakozik ki a cselekmény. Több viszonylag jelentéktelen mellékszál is felvillan, nehezen dől el, kit is tekinthetünk főszereplőnek. De aztán a lassú szappanozás után a vártnál gyorsabb beretválás következik; a regény bepótolja a felvezetés viszonylagos vontatottságát.
A Walter Scott kezdeményezte modell egyik jól ismert változatával van dolgunk: az előtérben mozgó szerelmespár mellett a történet igazi hőse a közvetlen háttérben található. Nem könnyű meghatározni, kit is tekinthetünk annak. Challenger professzort? Az egész történet az ő meggyőzéséről szól, aki egészen a történet végéig gyűlöli és üldözi a spiritisztákat. Ezen szál tetőpontja ott van, amikor egy nyilvános vitában meg is küzd a képviselőjükkel; szenvedélyes viktoriánus retorikával, de borzasztóan gyenge érvekkel. Nem is csoda, ha vereséget szenved.
Meglepő, mennyire hatott Conan Doyle írásaira - Jules Verne. Számos kisebb-nagyobb fordulatban érezhető a francia mesemondó keze nyoma; némelyik epizód esetén még azt is megtippelhetjük, melyik Verne-regény mozdította meg egykor az ifjú angol képzeletét.
A regény - egy másik nézőpontból szemlélve - afféle megtérés-történetnek is felfogható. A sztori körkörössége erre kissé rá is játszik: Malone, Challenger professzor Enid nevű lánya - Malone menyasszonya, végül maga a professzor, mint a racionalizmus pogányai, találkoznak az új hit, a regény első fejezetében vallási felekezetként definiált spiritizmus igehirdetőivel, és megtérnek. Ebben a megközelítésben a regény a kései ókeresztény legendák felépítésével egyezik meg. Még jellemábrázolási módszereiben is. Az egyetlen - kissé bágyadt - konfliktus a főhösök között természetesen a spiritizmus miatt bontakozik ki; Challenger majdnem eltiltja lányát Malone-tól, de az olvasó nem rágja le a körmét a fiatalokért izgulva. Végig érezzük, hogy a szerző két malomkő közt őrlődik; küzdjön is Challenger a spiritiszták ellen, de rokonszenves is maradjon.
Itt is lehet tippelni hatásra; úgy gondolom, a lengyel Sienkiewicz 1905-ben (méltán) Nobel-díjat nyert, a következő években angolra fordított és ott nagy sikert aratott Quo vadis című regénye lehet ennek a szálnak kimondott-kimondatlan mintaképe. Úgy gondolom, A köd birodalma sokkal adósa a kiváló lengyel író regényének.
Sokkal érdekesebb és izgalmasabb a regény másik szála; ami a klasszikus gótikus rémregény jellemzőit villantja fel. Ehhez a műfajhoz képest Conan Doyle nehéz fajsúlyú szerző; játszva tesz túl a zsénerhez sorolható regények többségén. Számos hajmeresztő epizód sorakozik, igazán virtuóz írói technikával megírva. A kiszámíthatatlanság fenntartása itt határozottan írói bravúr. Döbbenetes szeánszok, megtestesülések, misztikus élmények - a végén pedig valóban sokkoló látogatás egy kísértetházban.
Mindent egybevetve: a regény nagy élmény, magyarul igazi unikum.
A dezintegrátor (The Disintegration Machine)
Fordította: Mohácsi Enikő
Zseniális szatíra. A kérdés nagyjából akkor kezdett aktuálissá válni, amikor Conan Doyle megírta. Felelős-e a tudomány a tömeggyilkolásra alkalmas új eszközökért, illetve miféle erkölcsi megítélés alá esnek ezek? Conan Doyle sokkal határozottabb és egyértelműbb választ ad, mint Fizikusok című művében Dürrenmatt. Természetesen lehet erre azt felelni, hogy Conan Doyle még nem ismerte az atombomba hatását, első ledobását meg sem élte; de attól a kérdés etikai súlya nem lesz kisebb.
Amikor a világ sikoltott (When the World Screamed)
Fordította: Mohácsi Enikő
Örökérvényű szatirikus mese az emberi nagyra törésről - sajátosan Conan Doyle stílusában. Az ember, az ordító egér packázik a Mindenséggel, keresi az örök élet füvét, megostromolja az eget - vagy megszúrja Gaia anyánk bőrét, mint egy tolakodó szúnyog...
Vajon agyoncsapja-e, ahogy mi tennénk a pimasz rovarral?
A köd birodalma
Lazi Könyvkiadó
2009.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
