Most pedig
felbukkant két gyanútlan ember, és ők csak másodpercekkel korábban hajtották
végre a vérengzést. Paka és Magliani a földön fekvő, erősen vérző, haldokló
Zrínyi mellett. Mindketten nyakig véresek…
A gyilkosságot már
bevégezték, Zrínyi valószínűleg menthetetlen. Ebben a pillanatban azonban még
mindig lebukhatnak. Magliani haladéktalanul visszaküldi az érkezők közül a
veszélyesebbiket, az ifjabb Guzicsot.
Guzics talán csak
egy pillantást vethetett Zrínyire, és azonnal látta, hogy nagy baj van. Magliani
talán csak ennyit mondott neki:
„- Baj van! Szólj a
többieknek!”
Guzics már száguld
is vissza, lóhalálában.
„Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics,
mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr.”
Erről fentebb már
beszéltem, de most újra fel kell eleveníteni. Guzics árva szót sem szól arról,
hogy mi is történt Zrínyivel. Azért, mert nem is tudja. Magliani neki ekkor még
nem mondta el a vadkan meséjét, nehogy ösztönösen kutatni kezdje az állat
nyomait. Inkább azonnal eltávolította Guzicsot a helyszínről, és ebben a maga
szempontjából tökéletesen igaza is volt.
Guzics azt jelenti a
bátyjának, amit látott: Oda az úr! Vélhetően csak egy pillantást vethetett
Zrínyire, de a látvány a tapasztalt katonaember számára önmagáért beszélt. Az
úr valószínűleg menthetetlen. Nem hinném, hogy az idősebb Guzics ne kérdezte
volna meg az öccsétől, hogy mi történt, a testvére azonban csak azt felelhette,
amit látott. Baj van, de még nem tudja az okát.
November
tizennyolcadika van, tizenhat és tizenhét óra között. Most már inkább a
tizenhét órához közelebb, és percről percre még közelebb. Rohamosan sötétedik.
A gyilkosok esélyei
percről percre javulnak. Leereszkedik a sötétség, és a helyszínre tóduló
vadásztársaság eltapossa a nyomokat. Senki sem keresi a nem létező vadkant,
aminek a nyomait amúgy is egyre nehezebb volna észrevenni. Néhány perc alatt
kilátástalanná válik az esetleges kutatás, Magliani vadkan-blöffje fényes
sikert arat. Bevonul a történelembe.
Egy kihallgatást
most sem állna ki a dolog. Egyáltalán nem biztos, hogy Magliani egyeztette a
mondandóját Pakával, hogy utóbbi tudja-e, mit mesélt a tettestársa. A vadkanról
nyilvánvalóan tud, ezt előre megbeszélték. Talán Zrínyi „utolsó szavainak” első
félmondatáról is. Minden más azonban rögtönzés. Ezekről talán sejtelme sincs.
Ha valaki gyanút fogna, és elkülönítené egymástól a két jómadarat, öt perc
alatt a végére járhatna a gyilkosságnak. Guzics kapitány parancsára este már
hegyeznék is a karót Magliani meg Paka számára.
A társaság többi
tagja néhány perc alatt a helyszínen terem:
„Menénk, amint a hintó nyargalhat,”
Magliani és Paka az
utóbbi néhány percet valószínűleg azzal töltötték, hogy – Angelo jelenléte
miatt – úgy tettek, mintha menteni akarnák Zrínyit. Nem nagyon kellett
megjátszaniuk, hogy idegesek, és nyilván kapkodtak is. Tudniuk kellett, hogy Zrínyi
Miklóson nem lehet segíteni, és azt is, hogy az áldozat már egy szót sem
ejthet, és moccanni sem tud. Nem árulhatja el többé a gyilkosait.
Bevégezték a
gyilkosságot. Amíg Guzics és Angelo oda nem értek, a két gonosztevő egyfolytában
Zrínyit mészárolta. Nem mehettek azonban biztosra, hiszen tökéletes bűntény nem
létezik.
Íme, a két
gonosztevő együttműködésének eredménye:
„a fején három seb vala: egy balfelõl, a
fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé
szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme
felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi, hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól a
nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden
inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén. Volt a kezén valami kis
körmöcslés, de az semmi sem volt.”
Az esetleges
nyomozástól sokkal kevésbé kell tartaniuk, mint amennyire ma kellene. A
gonosztettük azonban semmiképpen sem tekinthető tökéletesnek. Ma egy felületes vizsgálatot sem állna ki.
Akkor azonban nem volt bűnügyi rendőrség, nem volt gyilkossági csoport, sem
kriminalisztika, sem bűnügyi labor. A helyszín árulkodhatna, ha lenne, aki
értelmezné a nyomokat. Meg aki biztosítaná őket. Az állítólagos sebesült vadkannak
vércsíkot kellett maga után húznia. Többszörösen is. Ha bárki látta volna,
Bethlen említené. Magliani állítólag még rá is lőtt…
Jóvátehetetlen
katasztrófa történt.
„Rettenetes sírás lõn az erdõben, a
legalábbvaló, csak a gyermek is siratta.”
Tettesek és megbízók
Az eddigiekből már
kiderül, hogy legalább két tettessel kell számolnunk, Pakával és Maglianival.
Természetesen az sem lehetetlen, hogy más cinkosok is voltak, de a
rendelkezésre álló adatokból ez nem derülhet ki. Nem hiszem, hogy Pakán kívül
bárki más is részt vett volna Zrínyi csáktornyai emberei közül uruk
meggyilkolásában. Nem lehetetlen, hogy akadt volna még más gazember is, de
túlságosan veszedelmes egy gyilkosságba túl sok szereplőt bevonni.
Török
tettestársakkal nem feltétlenül kell számolnunk, abban azonban biztos vagyok,
hogy a török előre tudott a Zrínyi ellen készülő merényletről; illetve akadtak
olyan felelős török személyiségek, akik előre tudtak róla. A kanizsai pasa
díszsortűzzel ünnepelte a költő és hadvezér halálát. Minden oka megvolt rá,
hiszen ettől kezdve sokkal nagyobb biztonságban érezhette magát.
A török talán a legmagasabb szinten tudott előre a merényletről. Azt sem
tartom kizártnak, hogy már a vasvári béke megkötésénél megállapodott erről Köprülü
Ahmed nagyvezír és Reniger osztrák követ. Pontosan tudhatták, hogy az
általuk kiötlött gyalázatos békének Zrínyi Miklós lehet a legfőbb akadálya.
Ebben az esetben Reniger követet be kell vonnom a megbízók körébe.
Apropó, megbízók!
Nem hinném, hogy Paka és Magliani saját ötletükből ölték volna meg Zrínyi
Miklóst. Nyilvánvalóan bérgyilkosságról van szó. Valaki (vagy valakik) fizettek,
illetve pénzt ígértek a két gazembernek, talán nem is keveset.
A megbízó, vagy megbízók körének meghatározása háromszázötven év
elteltével aligha lehet abszolút pontos, hiszen a nyomok már kihűltek. De nem
is teljesen kilátástalan.
Akik az udvari körökben keresték Zrínyi gyilkosainak megbízóit,
rendszerint Porcia herceg személyénél akadtak el. Való igaz, hogy Lipót
császár volt nevelőjével Zrínyinek akadtak problémái, Porcia gyakran tűnik
kétszínűnek. Talán az is volt. Máskor meg kifejezetten jóindulattal beszélt és
írt Zrínyiről. Például akkor, amikor Zrínyi egyik győzelme kapcsán megjegyezte,
hogy jelentésében a gróf túlságosan szerény volt, sokkal komolyabb kárt okozott
az ellenségnek, mint ami a jelentésből kitűnik.
Porcia herceg nem tekinthető a török háború hívének, de azt nagyon is
fontosnak tartotta, hogy a két Zrínyi a posztján maradjon. Ennek felettébb egyszerű
oka van: birtokai Stíriában és Karintiában feküdtek, Zrínyi Miklós és Péter
azzal, hogy a török támadásokat elhárították, közvetve az ő vagyonát is védték.
Ugyanebből az okból, következetesen szemben állt azzal az udvari vagy
udvarhoz közeli intrikával is, amely szerette volna teljesíteni a török régi
követelését, hogy az oszmán hadakat Horvátországon és a Habsburg örökös
tartományokon átengedve hozzásegítsék a törököt a vele hadban álló Velence
szárazföldi birtokainak megtámadásához. A velenceiek ettől nagyon féltek,
és mindent megtettek, hogy elhárítsák. A Serenissima a kor egyik leghatékonyabb
titkosszolgálatával rendelkezett, és éberen figyelt. A pápai diplomácia is
mozgásba lendült, hiszen őket is irritálta a gondolat, hogy bécsi korrupció
következtében török csapatok jelenhetnek meg az itáliai szárazföldön.
Mivel a Velence elleni szárazföldi török támadás nem következett be,
nehezen érthetjük meg, hogy a korban ennek miféle realitása lehetett. Néhány
hónapig úgy tűnt, valóra válhat a nagyvezír elképzelése, és a velenceiek
kellőképpen idegesek lettek a gondolatra. A pogány törököt egy keresztény állam
elleni támadásban segíteni akkoriban a lehető legaljasabb szentségtörésnek
számított, de nagyon jellemző, hogy a korban ezt el tudták képzelni az osztrák
hatalomról. Nemcsak a velenceiek és a pápai diplomácia, hanem a franciák is.
Titkosszolgálati értesülések alapján. Mind úgy tudta, hogy nagyon komoly
összegeket áldozott az oszmán diplomácia bizonyos személyek megvesztegetésére.
Ha akadt Bécsben olyan hatalmi csoport, amely ennek érdekében dolgozott,
annak később igen jó oka lehetett a bizonyítékok megsemmisítésére. Évtizedek
múlva is főben járó cselekedetnek számított volna, ha valakiről bebizonyítják,
hogy a török hódítást akarta tevőlegesen segíteni. Az ilyen nemigen kerülhette
volna el a kivégzést, meg a vagyonelkobzást, és aligha lett volna hová
menekülnie a keresztény Európában.
Az alkalom gyorsan elmúlt, és a török számára is egyre kevésbé volt
fontos egy esetleges velencei hadjárat. A következő esztendőben maga Köprülü
Ahmed is Krétára vonult, a kandiai háborúban Velence egyre inkább magára
maradt. A francia katonai segítség nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A
háború még eltartott ugyan 1669-ig, de a török hatalmas fölénybe került, nem
volt többé szüksége rá, hogy újabb frontot nyisson.
A Velence elleni, Horvátországon keresztül történő török támadás tervét
némely történészek irreálisnak minősítik azon az alapon, hogy katonai földrajzi
értelemben ezek az útvonalak nem alkalmasak nagy létszámú hadseregek
mozgatására.
Ez elég ostoba tévedés. Két tényről feledkeznek meg:
- A
török évszázadok óta képes rá, hogy a Balkánon nagy létszámú hadseregeket
mozgasson, pedig ott az útviszonyok nagyságrendekkel rosszabbak.
- A
török által használni akart útvonalon eddig a következő népek özönlöttek
Itáliába (a teljesség igénye nélkül):
v Nyugati
gótok
v Keleti
gótok
v Lombardok
v Magyar
kalandozók
Ha ebben a körben keresgélünk, feltevésekre vagyunk utalva, mint már a
kortársak is. Valaki azonban megkerülhetetlen: Reniger konstantinápolyi
osztrák követ. Nélküle aligha lehetett volna nyélbe ütni. Más kérdés, hogy
utólag ő sem akart a kereszténység ellenségének mezében feltűnni.
Természetesen minden ilyen tervnek az útjában legelőbb a Zrínyi testvérek
álltak. Semmiképpen sem járultak volna hozzá ehhez az aljassághoz, és nem csak
azért, mert Velencével nagyon jó volt a kapcsolatuk. Ha bárki ilyen tervet
dédelgetett, a két Zrínyit – és leginkább Miklós bánt – mindenképpen félre
kellett állítania.
És ez még nem minden. Akadnak a gyilkosságra más motivációk is.
Abban a körben kell szétnéznünk, amelyik érdekelt volt a törökkel kötött
békében, akár úgy is, hogy a béke a birodalom számára káros. Úgy gondolom, hogy
a tettesek üzleti kapcsolatban álltak a törökkel. Nyílt titok volt, hogy
az udvari körökben sok olyan személy mozog, akik érdekeltek a törökkel
folytatott kereskedelemben.
Ez a szál is elvezet bennünket Renigerhez.
És még kihez?
Porcia herceget kizárnám a
gyanúsítottak közül. Túl katolikus,
túl régi vágású, minden intrikussága ellenére. És még valami: néhány hónapon
belül ő is meghal. A halála körül nincsenek mendemondák, de nem is örvendett
akkora népszerűségnek, hogy sokan fennakadjanak rajta. Nem hirtelen hal meg, de
ezen nem kell csodálkoznunk; Bécsben igen sok a korrupt alkalmazott, és a
méregkeverés korabeli színvonalának ismeretében nincs lehetetlenség. A XVII.
században megesett, hogy valakit hónapokon keresztül mérgeztek, hogy a halála
természetesnek, vagy gyógyíthatatlan betegség következményének tűnjön. Porcia
herceg halála meglehetősen gyanúsnak látszik.
Úgy vélem, Porcia herceg nem volt Zrínyi gyilkosainak megbízója, a
gróf megöletéséhez nem is járult volna hozzá. Szüksége volt Zrínyire.
Később kiállt ugyan a vasvári béke mellett, de nem biztos, hogy könnyedén
elfogadta. Nem a békekötés ténye, hanem annak feltételei ellen lehetett
kifogása. Talán éppen ő volt az egyik olyan politikus, aki csak hosszas
alkudozás után fogadta el a békekötést. A vasvári béke megkötésétől a
nyilvánosságra hozataláig eltelt szokatlanul hosszú idő arra vall, hogy voltak
ilyen alkudozások.
Porcia herceg is üzleti kapcsolatban állt a törökkel, de Velencével is.
Abban azonban egyáltalán nem volt érdekelt, hogy a török a birtokain keresztül
támadja meg a velencei államterületet.
Akkor kik a megbízók? Konkrétan kikre gondolok?
Legelőször Wenzel Eusebius Lobkowitz hercegre, az udvari körök
egyik legaljasabb, legalattomosabb és legagyafúrtabb tagjára. Ne lepődjünk meg
azon, hogy nem tagja a spanyol pártnak. Az utóbbi tagjai viszonylag ártalmatlan
politikusok, a törökkel mindig támogatják a békét, ezért mindig fel is
használhatók ilyen célra, mindig mindent rájuk lehet fogni, de nem fűzi őket a
békéhez személyes anyagi érdek. Lobkowitzot – némely jelek szerint – annál
inkább. Kiismerhetetlen politikus, akit mendemondák öveznek. Tíz év múlva azon
kapták, hogy elárulta császárát. Csak félig-meddig tudták rábizonyítani…
Mellette nekem gyanús néhány olyan politikus is, akiket a szaktudásukra
apellálva hoztak az udvarhoz, itt azonban gyorsan tollasodni kezdtek. Leginkább
Johann Paul Hocher. Hazánkkal szembeni későbbi magatartása nem a tiszta
lelkiismeret jele.
Hogyan szervezték meg a gyilkosságot?
Vissza kell kanyarodnom a vasvári békéhez. Meg a konstantinápolyi osztrák
követ személyéhez.
A korral foglalkozó történészek írásaiban nyomát sem leltem annak, hogy
valaki komolyan elgondolkodott volna azon, ki, mikor, miféle módon adott
megbízást a szentgotthárdi csata után a nagyvezír táborában elvileg fogolyként
tartózkodó Renigernek arra, hogy uralkodója nevében békét kössön a törökkel.
Mert ez egy roppant különös békekötés volt.
Nagyon kilóg a XVII. századi békekötések közül. Ha a többivel
összevetjük, nem győzünk csodálkozni. Vegyük csak a két legfontosabbat, a
harmincéves háborút lezáró vesztfáliai, illetve az évtizedekkel később a törökkel
kötött karlócai békét. Mindkettőre nagyon jellemzőek a kor diplomáciai
eljárásai megbízólevelekkel, hosszadalmas ülésekkel, kölcsönös formaságokkal,
az uralkodói hozzájárulásra való örökös várakozás miatti vontatottsággal.
Hát itt? Semmi ilyesmi. Hanem gyors, hevenyészett tárgyalás. Annyira
hevenyészett, hogy az állam néhány vezető tisztviselője jelentős késéssel
értesült róla. Nem is beszélve a hadseregről. Még Montecuccoli tábornagy is
csak hetek múlva tudta meg, hogy immár béke van.
Mit gondoljunk erről?
A békekötés a legfontosabb állami aktusok közé tartozik, a hadüzenettel
együtt. Az európai történelem igen jelentős vonulata szól arról, hogy az
államot irányító, vagy az állam irányításából részesedő csoportok miképpen
igyekeznek szabályozni, hogy ne történhessen csak úgy átabotában. Hogy ne
lehessen csak úgy ripsz-ropsz hadat üzenni, vagy békét kötni anélkül, hogy
minden érdeket figyelembe vennének.
Már fentebb elmondtam: a vasvári béke a hatályos magyar jog értelmében
teljesen törvénytelen volt. Ez mindenképpen nagyon fontos, hiszen a török
egyértelműen deklarálta, hogy nem a német birodalom császárával áll hadban,
hanem Magyarország királyával. A magyar rendi alkotmány értelmében hadat
üzenni vagy békét kötni a király és a rendek csakis együttesen jogosultak.
A magyar törvények értelmében a vasvári béke mindenképpen törvénytelen.
Vajon az osztrák törvények szerint mennyire törvényes?
Itt ütközünk bele az abszolutizmus fogalmába.
Ezt a kifejezést a jelenlegi történettudomány kissé sablonosan használja,
a nyomában kullogó történelemtanítás meg kimondottan dogmatikusan.
Az emberek hajlamosak az abszolutizmus rendjéről azt képzelni, hogy az
abszolutizmus államát valami erélyes, agilis, tehetséges, minden ügyet átlátó
uralkodó, vagy pedig hatalmas munkabírással rendelkező, konok bürokrata
irányítja. A gyakorlatban azonban még az ilyenek alatt sem beszélhetünk igazán
korlátlan uralkodói hatalomról. Az állam-piramis különféle lépcsőfokain tanyázó
befolyásos személyek vagy csoportok egy része mindig megtalálja saját érdekei
érvényesítésének, az uralkodó befolyásolásának technikáját. Másutt meg azt
látjuk, hogy az abszolutizmus voltaképpen különféle személyek vagy csoportok
hosszabb-rövidebb tartó hatalmi monopóliumát jelenti.
Ritkán teszik fel
azt a kérdést, mint jelent vajon az abszolutizmus egy akaratgyenge, könnyen
befolyásolható király uralma alatt.
Lipótot nem
uralkodónak, hanem papnak nevelték, az uralkodáshoz se kedve, se tehetsége nem
volt. Soha nem is került volna a trón közelébe, ha tíz évvel korábban hirtelen
nem hal meg (állítólag) himlőben feltűnően tehetségesnek ígérkező bátyja, a már
apjuk életében királlyá koronázott IV. Ferdinánd. A magyarok sokat vártak az
ifjú uralkodótól, aki több alkalommal közölte, hogy következetes harcra készül
a török ellen. Amikor huszonegy évesen meghalt (bőven akadnak ám ebben az
ügyben szokatlan halálesetek), akkor lépett a helyébe a saját családtagjai
által is lenézett Lipót, akinek nemcsak a külső megjelenése volt rendkívül
előnytelen, az uralkodásra sem volt alkalmas.
Lipót voltaképpen
jóindulatú és félénk ember volt, mélyen vallásos, habozó, határozatlan. A
miséken, a hegedülésen és a vadászaton kívül semmi egyéb nem érdekelte.
Általában annak adott igazat, akivel utoljára beszélt. Az udvari emberek ezzel
tökéletesen tisztában voltak. A század végének nagy török háborúja idején
Lotharingiai Károly személyében végre akadt valaki, aki komolyan vette a török
elleni harcot. A herceg sikerében az is közrejátszott, hogy bekerült a családba
(Habsburg Eleonóra férjeként a császár sógora lett), így eléggé komoly
befolyást szerzett Lipót közvetlen környezetében ahhoz, hogy ne tudják ellene
hangolni a császárt. Még így sem volt könnyű dolga, az alattomos ellenpárt
gyakran olyankor is megkörnyékezte Lipótot, amikor Károly a közelben volt. Néha
hónapokig késett egy-egy ilyen udvari intrika miatt a hadjárat. Megesett, hogy
Károly herceg nagy megkönnyebbüléssel érkezett a harcmezőre, és kijelentette,
túl van a nehezén, most már csak a törököt kell legyőznie.
Egy ilyen király
nevében kötött a vasvári kolostorban békét von Reniger osztrák követ Köprülü
Ahmed nagyvezírrel 1664. augusztus 10-én. Egy héttel és két nappal a
szentgotthárdi csata után. Jellemző, hogy csak szeptember 27-én hozták
nyilvánosságra. Talán egészen addig tartott a harc a kulisszák mögött, a császár
és az ellenálló politikusok megdolgozása.
Az abszolutizmusban látszólag a
teljes hatalmú uralkodó kormányoz, a gyakorlatban azok, akik képesek őt
befolyásolni. A jelen esetben olyan
békét fogadtattak el vele, amely a birodalma érdekeivel homlokegyenest
ellentétes volt. Nemcsak Magyarországnak, az örökös tartományoknak sem volt
érdekük a vasvári béke.
Vajon kitől kapta a megbízást
von Reniger?
Folytatása
következik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése