A vadkanra fogott gyilkosság - 10. rész

Paradox módon ebben a helyzetben már nem ez a legfontosabb kérdés. Hanem továbbra is Magliani elindulása. A fegyver – feltehetően pisztoly – csak addig súlyosbító körülmény, amíg Zrínyi Miklós életben van. Maglianinak most már – ha egyszer elindult – nagyon kell igyekeznie, hogy előbb érjen a helyszínre, mint az üldözői, a cimborájával végrehajtsa, és vadkantámadásnak álcázza a gyilkosságot. Ha már elindult, mostantól nincs választása. Most már mindenképpen az életével játszik.

Ha a nyomába szegődött lovasok utolérik, kérdőre vonják, és megtalálják nála a töltött fegyvert, nagy bajban van. Akárhogyan is rendezi meg a virtuális vadkantámadást, egy modern helyszínelést nyilván nem állna ki, de nem is ettől kell tartania. A helyszínelés akkor még nem létezik.

Magliani elindult.

„mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Most történik a gyilkosság.

Bethlen nem közli, mennyi ideig beszélgettek a hintónál, de a formula „mü ott a hintónál beszélgeténk”- mégis valamiféle tartalmat jelez. Nem csak pár szót váltottak, de nem is lehetett valami végtelen diskurzus. Nem lehetett a beszélgetés se túlságosan rövid, se túlságosan hosszú. Semmiképpen sem lehetett egészen kurta – egy-két perces – de hosszúra sem nyúlhatott. Úgy gondolom, nem érhette el a negyedórát. Talán a tíz percet sem. Legvalószínűbb, hogy öt-nyolc percig tarthatott. Ennyi idő alatt elég sokat lehet beszélgetni, de még nem érezzük, hogy túl hosszúra nyúlt a várakozás.

Öt-nyolc perc. Magliani elindulásától az ifjú Guzics megjelenéséig.

„Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr.”

Guzics értelemszerűen „mondja a bátyjának”, hiszen ebben a szituációban az idősebb Guzics a parancsnok. Az ifjú Guzics jelent az elöljárójának.

Azért idéznék ennél egy pillanatra, mert Bethlen Miklós látszólag megint nagyon ártatlanul, de félreérthetetlenül közli velünk ismét, miféle fegyelem volt Zrínyi környezetében. Guzicsnak esze ágában sincs azt tenni, amit a mai civilek tennének, nem őrjöng, nem óbégat már az erdő szélétől, nem kiabálja a rossz hírt az egész vendégsereg felé.

„ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának”

Katona. Jelenti az elöljárónak, hogy mi történt. Annak, akinek a parancsára elindult Zrínyi után. A katona nem teljesítette a feladatát. Kudarcot vallott. A gyilkos lerázta, utána pedig a gyanútlanságát kihasználva gyorsan visszaküldte, mielőtt gyanút foghatott volna. Nem tudjuk, rájött-e erre valaha is az ifjabb Guzics. Ha igen, nehéz lehetett neki ezzel a teherrel élni.

Nem tudjuk, hány éves lehetett a fiatal Guzics. A bátyja magas rangú tiszt Zrínyi szolgálatában. Nehéz megtippelni a korát. Zrínyi másutt több alkalommal „öcsémuram” megszólítással illeti, nála tehát fiatalabb. Harminc és negyven év között lehet. Az öccse nem hivatalos az úr asztalához, nem lehet igazán jelentős beosztása. Akkoriban a családoknál – a nemesi családoknál is – gyakran igen sok gyerek született, de a magas csecsemő- és gyermekhalandóság miatt csak kevés maradt életben. A kortárs Bornemissza Anna fejedelemasszony – Apafi Mihály erdélyi fejedelem felesége – tizennégy gyermeket szült a férjének, de ezek közül csak egy élte meg a felnőttkort. Az ifjú Guzics akár tíz esztendővel is fiatalabb lehet a bátyjánál. Semmiképpen sem tekinthetjük igazán tapasztalt férfiembernek. Maglianinak mégis tőle van a legtöbb félnivalója.

„Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána;”

Nem érik utol Maglianit, aki sokkal korábban érkezik a helyszínre. Ez az egyik olyan momentum, ami egy mai nyomozót elgondolkodtatna.

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo.”

Magliani meséjében több ravaszság is rejlik, lentebb majd egyenként előcitálom mindet.

„érkezik Guzics és Angelo”

A többiek vagy eltévedtek, vagy – ami valószínűbb – a lovakat őrzik. Az, hogy nem tódult mind azonnal a „horgas fához” arra mutat, nem is sejtik, mekkora baj történt. Ha Guzics és Angelo értek oda leghamarabb, Maglianinak villámgyorsan kell döntenie. Angelo Zrínyi legbizalmasabb embere, de inas, azaz belső szolgálatot végez. Az erdőben és a vadászat ügyeiben valószínűleg kevésbé járatos, mint Guzics, a katonatiszt. Guzicsot azonnal el kell távolítani. Magliani visszaküldi.

„érkezik Guzics és Angelo”

Tehát a másik inas és a lovász még nem érkezett meg. ennek két magyarázata is lehet.

1. Ők a lovakat őrizni maradtak hátra.
2.  Keresés miatt szétszéledtek.

Érdemes megvizsgálni ezt is.

Hátramaradtak a lovakat őrizni?

Az egyikük éppen a lovak gondozója, a lovász. Neki az összes paripát ismernie kell. Nehéz elképzelni, hogy a lovak gondozásában éppen egy inas segíthetnek neki, de ne is vessük el azonnal az ötletet.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a jelen esetben bárkinek hátra kellett maradnia a lovak őrzésére. Nem zsákmányolt, vagy frissen vásárolt állatokról van szó, hanem a Zrínyi uradalom betanított állatairól, ráadásul az egyik gondozójuk is jelen van. erdőben lvén, a lovakat kötőfékkel gyorsan egy-egy fához lehetne kötni. Rövid időről van szó, a hátasok egyéb felügyeletet nem igényelnek.

Szétszéledtek a keresés céljából?

Az előzőnél sokkal valószínűbb lehetőség. Már az emberek megoszlása is ezt támasztja alá. A négyfőnyi csoportban van egy katonaember (Guzich öccse), egy, aki félig-meddig katona (a lovász), illetve a két inas. Logikusan úgy kell a csoportot kétfelé osztani, hogy mindkettőbe jusson katonaember.

Azt gondolom, kétfelé váltak, hogy megkeressék Maglianit. Talán a lovára rábukkantak, de nem tudták eldönteni, merre mehetett.

Van itt még valami….

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo.”

Amikor Guzics és Angelo megérkezett, az állítólagos vadkan már nem volt sehol. Pakán és Maglianin kívül senki sem látta a vadkant.

Magliani elment. Hamarosan a többi lovas is utána. Bethlen és a vendégek gyanútlanul beszélgetnek.

„mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Most történik a gyilkosság. Zrínyi Miklós, az ország legfontosabb és legtehetségesebb embere most kap halálos sebet. A gyilkosságot egy vadkanra fogják, és Magyarország helyzete hamarosan még rosszabbra fordul.

Senki nem tart semmitől, senki sem számít katasztrófára. Békés és enyhe novemberi délután van.

„Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr”

Az ifjú Guzics lóhalálában vágtat elő az erdőből, és jelent a bátyjának, egyben elöljárójának.

„Menénk, amint a hintó nyargalhat,”

Pánikszerűen tódul az erdőbe a vadásztársaság. A nyomok egy részét ez semmisíti meg, a többit meg a leereszkedő sötétség teszi láthatatlanná.

„és osztán gyalog a sûrûbe béfuték én, hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Ez is nagyon fontos közlés. Bethlen személyes élménye. Az Önéletírás szerzője nagyon világosan a tudtunkra adja, minek volt a szemtanúja, és minek nem. Beszaladt a sűrűbe. A hintó oda nem tudott bemenni. Nyilvánvalóan mind gyalog rohantak oda, tele félelemmel, idegességgel. Ennél kevesebb feldúlt ember is képes lett volna használhatatlanná tenni a nyomokat.

„hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert”

Minden eldőlt. Zrínyi Miklós, aki eddig Magyarország legfontosabb embere volt, most már menthetetlen. A mai orvostudomány sem tudna segíteni rajta. Még él, de ezek már az utolsó pillanatok.

„de szeme sem volt nyitva”

Agónia. Ennek Bethlen szemtanúja. Személyesen vizsgálta meg a költő és hadvezér pulzusát. Zrínyi még életben van, de Bethlen – ahogy a többi jelenlévő – már semmit sem tehet a haldokló érdekében.

„sem szólott, csak meghala”

Bethlen jelenlétében Zrínyi már egy szót sem szólt. Ez is a legfontosabb közlések közé tartozik, és – talán furcsának tűnik, amit mondok – de az egyik legmerészebb is.

Hogy miért?

Mert közvetve cáfolja Magliani alább következő meséjének egyik legfontosabb részét.  Amely szerint Zrínyi a halála előtt szólt volna Pakához és Maglianihoz. Bethlen nem mondhatta ki nyíltan, hogy Zrínyi az állapota miatt már tökéletesen beszédképtelen volt, de érzékeltetnie kellett. Először is leszögezi, mit vállal szemtanúként. Jelenlétében Zrínyi Miklós a pulzusa szerint még élt, de már nem nyitotta ki a szemét, és egyetlen szót sem szólt. Ezzel közvetve azt is leszögezi: nem fültanúja annak, amit a halála előtt Zrínyi állítólag mondott.

Ez a közlés sem egyetlen pilléren nyugszik azonban, hanem – ahogy már Bethlennél megszokhattuk – a későbbiekben közli velünk az információ másik felét.

„a fején három seb vala: egy balfelõl, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bõrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé, rút szakasztás; de e kettõ semmi, hanem harmadik jobbfelõl a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén. Volt a kezén valami kis körmöcslés, de az semmi sem volt.”

Megint ugyanaz a technika: az információk kettéválasztása. Ahogy Bethlen Zrínyihez odaért, ezeket a sebeket azonnal fel kellett fedeznie, de – az Önéletírás egész ide tartozó részének megfelelő következetességgel – nem beszél róluk azonnal. Az információk összeillesztését most is az olvasókra bízza.

A gyilkosság már megtörtént, Zrínyi Miklós Bethlen kezei közt haldoklik.

„hát ott fekszik, még a bal kezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.”

Most következik Magliani meséje a vadkanról.

Bethlen ehhez mesterien teremtette meg a dramaturgiai körülményeket; biztosan tudhatjuk, hogy az Önéletírás szerzője nem hisz a sertés mítoszában.

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

Nagyon fontos az első mellékmondat:

„Majláni így beszélte:”

Bethlen nyomatékosan figyelmeztet rá: A most következő eseményeknek nem volt szemtanúja, nem áll jót értük, az információ nem tőle származik, ő is csak hallotta.

„Majláni így beszélte:”

Az Önéletírás ide vonatkozó részének legfontosabb formulája. Ami itt áll, annak Bethlen nem szemtanúja, nem is hisz benne, ezt Majláni mesélte.

Jellemző, hogy Bethlennél egyetlen szó sincs, ami Maglianit igazolhatná. Senki sem volt tanúja a tragédiának, nem is erősíti meg senki egy szavát sem, ez nem a valóság, hanem Majláni meséje.

Senki más nem látta, miként szerezte a sérüléseit gróf Zrínyi Miklós, csupán a két jómadár: Paka és Magliani. Bethlen Miklós nem hagy kétséget bennünk velük kapcsolatban: ők ketten Zrínyi gróf gyilkosai.

Olyan egyszerűen felmenthetné őket. Elég lenne egyetlen célzás. Egy fél mondat. Határozottan ki kellene nyilvánítania, ne gondoljon senki rosszat, ez a két ember ártatlan. Ebben semmi kockázat sem volna. A világon semmi. Nyugodtan leírhatná, a cenzorok egyáltalán nem kötnének bele, sőt meg is könnyebbülnének tőle. Voltaképpen talán ezt is várják tőle. Egy határozott kijelentést, ami ország és világ előtt elismeri, hogy Zrínyi Miklós gróf 1664. november 18-án a kursaneci erdőben valóban egy vadkan áldozata lett, hogy semmi értelme sincs semmiféle gyilkosságról szóló szóbeszédnek.

Amikor Bethlen az Önéletírást írja, már minden eldőlt, elvégeztetett. Consummatum est. Zrínyit már nem lehet feltámasztani. A hozzá köthető elképzeléseket sem. Az összes Habsburg-ellenes szabadságharc csúfosan elbukott, beleértve a leghosszabbat, Zrínyi öccsének unokája, II. Rákóczi Ferenc mozgalmát is. Új korszak kezdődött, az ország rendi megállapodással, tartósan a Habsburg birodalomhoz kötve. Egész évszázad fog eltelni, mire a függetlenség kérdése ismét komoly formában felvetődik. A politikai helyzet jóvátehetetlenül megváltozott. Miért ne erősítené meg Bethlen a vadkan verzióját, ha ez az igazság? Politikai jelentősége már nincs, Zrínyi már történelem. Miért ne mondaná el Bethlen, ha tudja, hogy így történt? Miért ne mentené fel Maglianit és Pakát, ha tudja, hogy nem gyilkosok?

Azért, mert Bethlen Miklós nem így tudja. Bethlen nem hisz a sertés mítoszában, és gyilkosnak tartja a két fickót. Esze ágában sincs felmenteni őket. Inkább látszólagos kétértelműségbe rejti nagyon is egyértelmű információit.

Nézzük Magliani meséjét, a sertés-mítosz ősformáját:

„Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdõbe, amíg õk a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hiába, csak elfolyt a vére, elõször ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni,”

Ezer sebből vérzik? Vérzik bizony!

Elérkeztünk oda, amikor ideje alaposabban szemügyre vennünk Magliani meséjét, ami rövid terjedelme ellenére szinte hemzseg az ellentmondásoktól, illetve a gyilkosságra utaló közvetett bizonyítékoktól.

Előtte azonban gyorsan idézzünk emlékezetünkbe valami fontosat.

Bethlen tanúvallomásában minden szónak, minden részletnek külön jelentősége van. Minden részletnek, és minden részlet hiányának.

Az első ellentmondás azon a ponton jelentkezik, hogy Bethlen Miklós nem említi, hogy lövést hallott volna, ugyanakkor Magliani meséjében az áll, hogy a „sabaudus” elsütött egy fegyvert – rálőtt az úgynevezett vadkanra.

Magliani valószínűleg azért említi, hogy lőtt, mert nem lehetett biztos benne, hogy nem hallották meg a lövését. Bethlen Miklós és a vele beszélgetők talán nem is hallották.

„mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Azt gondolom, Bethlen mindenképpen megemlítette volna, ha lövést hall. Nyilván nem hallotta, sem ő, sem a vele beszélgetők. Akkor miért említi Magliani, amikor ezzel veszélybe sodorhatja magát?

Maglianit nem a hintó mellett beszélgető Bethlen, Zichy, Guzics kapitány, Vitnyédi és a többiek aggasztják, mert ők túlságosan távol vannak, a lövést aligha hallhatják meg. Nem is hallották. Magliani amiatt aggódik, hogy az őt követő lovasok meghallják a lövést.

„Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána;”

Magliani tökéletesen tisztában volt vele, hogy több lovas is követi, ezek akár meg is hallhatták a lövést.

Vajon hallották-e?

Sohasem derült ki, a Zrínyi halálát követő sokk hatása alatt talán nem is tette fel a kérdést senki. De hallhatták, és ezt Magliani kénytelen volt figyelembe venni. A Magliani után induló lovasok hibára kényszerítették a gyilkost; más kérdés, hogy hihetetlen szerencséje volt, megúszta, a lövést a jelek szerint senki sem forszírozta.

Magliani a lövést nem mellőzhette, ez gyilkossági tervének kulcsfontosságú eleme volt. Olyan helyzetbe került, amikor rendkívül gyorsnak kellett lennie. Számos hibát elkövetett ugyan, de a tervét sikerrel hajtotta végre.

Magam úgy gondolom, Magliani valami kis kaliberű fegyverrel (talán pisztollyal) közvetlen közelről Zrínyi nyakába, vagy szemébe lőhetett, utána - Pakával kettesben, esetleg ismeretlen bűntárs bevonásával – szörnyű sebeket ejtettek az áldozaton, hogy Zrínyi halálát vadkantámadásnak tüntethessék fel. Ehhez az eszközöket (fegyvereket) feltehetően előre elkészítették. Egyedi fegyvereket használhattak. Talán ez a helyzet a Magliani által elsütött lőfegyverrel is. Ne feledjük, hogy Zrínyi igen fontos, európai kapcsolatokkal rendelkező személyiség volt, a halála nagyon sokat érhetett valakiknek, akik nem sajnálták a költséget. Azt se feledjük, hogy ezt a gyilkosságot talán hónapokkal előre kitervelték.

Most pedig vizsgáljuk meg signor Magliani meséjét:

Folytatása következik.