A vadkanra fogott gyilkosság - 9.

Készülő regényemben így történik:

„Magliani elérkezettnek látta az időt, hogy közelebb óvakodjék.

- Jó nagy lehet az a kan… - sóhajtotta fojtott hangon olaszul.  Ravaszul: mintha csak magának mondta volna.

- Kan? – nézett rá Zichy.

Magliani azonban úgy tett, mintha nem értette volna. Még hallotta, amint elindul a pusmogás a vadkanról. Arrébb léptetett a lovával.”

Gyanítom, hogy nagyjából így kellett történnie. Gyanútlan embereket konkrét dolgokkal dezinformálni nem nehéz.

A gyilkosok kiagyalta vadkan felbukkan a semmiből, és megkezdi dicstelen diadalmenetét a magyar történelemben. Regnálása még mindig tart.

A vadkan-párti szakirodalom általában úgy véli, hogy Zrínyi lefordította a többiek számára Paka szavait. Teljesen igazuk is volna, ha valóban vadkanról volna szó. Ebben az esetben Zrínyinek semmi oka sem volna rá, hogy ne fordítsa le a vendégei számára Paka jelentését. Mellesleg arra sincs, hogy vendégeit magukra hagyva elinduljon hajkurászni egy sebzett vadkant. Arra van ember.

A tudós vélekedéseket azonban Bethlen visszaemlékezése nem támasztja alá.

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal, csak meglátom, mit mond ez a bolond, t. i. Póka, mindjárt visszajövök.”

Bethlen szerint Zrínyi egyetlen szóval sem magyarázza, hogy milyen célból távozik. Úgy gondolom, ha Zrínyi említené a vadkant, Bethlen is megtenné. Ennyivel tartozna a tisztességnek, ráadásul tiszta helyzetet teremtene.

Bethlen azonban nem mond ilyet. Nyilvánvalóan azért nem, mert Zrínyi egy árva szóval sem említett semmiféle vadkant.

Újabb kulcsfontosságú momentum következik:

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér, Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Azt gondolom, ez a mondat okozhatta Bethlennek a legnagyobb fejtörést. Hogyan is fogalmazza meg úgy, hogy ártalmatlannak tűnjön. Ez a legveszedelmesebb szituáció, az Önéletírás szerzője számára a legnagyobb csapda. A szemtanú Bethlen itt teheti hozzá a gyilkossághoz a leglényegesebbet. Most látja az utolsó perdöntő eseményt. Minden másnak, ami ezután következik, már nem szemtanúja a szó szoros értelmében.

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér”

Bethlen most említi először. Szavoyai, vagy annak mondja magát. Nevének ejtése Majláni, írott alakja Magliani lehet. Egy olasz nemes. „Gavallér” – azaz lovag.

Bethlen Önéletírásának egyik legnagyobb bravúrját olvashatjuk.

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér”

Látszólag egy hosszú körmondat jelentéktelen része. A cenzor számára nem is emelkedik ki a szövegből:

„Csak bocskorban lóra kapa, stuc kezében, Póka után elnyargala; egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér, Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Bethlen úgy irányítja Maglianira a figyelmet, hogy az nem kelthet gyanút semmiféle cenzorban.

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér”

Négy jelző és egy név. Mesteri. Aki csak felületesen olvassa, átsiklik felette. Aki kifejezetten nyílt „lázadó”, „felforgató” szellemű közléseket keres, az is. Látszólag semmi sincs benne.

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér”

Valószínűleg ez Magliani személyét illetően a „hivatalos verzió”. Bethlen ezt visszhangozza, méghozzá némi túlbuzgalommal.

Csak a módszeres olvasók foghatnak gyanút. Ha Magliani „ifjú gavallér”, akkor tekintélyes külföldi nemes. Ha ilyen volna, a házigazda igen fontos, megbecsült vendégének kellene lennie. Bethlen nem is mondja egy szóval sem, hogy nem volt az. Csak néhány bekezdéssel fentebb közölte, hogy Magliani nem ült Zrínyi asztalánál.

A bölcsnek elég.

Ennek fényében nézzük meg még egyszer Bethlen szövegének legbravúrosabb részét:

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér, Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána; mü ott a hintónál beszélgeténk.”

Látszólag úgy tűnik, mintha ez a csoport együtt eredt volna Zrínyi nyomába. Bethlennek itt van a legnehezebb dolga. Semmiképpen sem írhatta meg nyíltan, hogy bizony először Magliani indult el egyedül, a többiek csak az ő nyomába kaptak, mert azzal elárulná a valóságot. Látszólag kompromisszumot köt. Mintha együtt indultak volna, de kiemeli és négy jelzővel a középpontba állítja Magliani személyét. Csupán egy kockázatot vállalt: elsőnek említette. Ezzel tudatosítja, hogy semmiképpen sem indulhatott el a többiek után. Már most is sugallja: egyedül indult el és elsőnek. Minden figyelmesebb olvasó gyanakodni kezd.

A gyanú akkor válik bizonyossággá, amikor később – éppen Majláni meséjéből – kitűnik, hogy sokkal hamarabb érkezett meg az eset színhelyére, mint a többiek. Ő látta az állítólagos vadkant, a többi pedig nem.

Annak, hogy miért érkezett meg Magliani a helyszínre a többieknél sokkal hamarabb, a hétköznapi formális logika értelmében két oka lehet:

1. Előbb indult náluk
2. A többiekkel ellentétben pontosan tudta, hová kell menni

Vagy a kettő együtt.

Mindkettő ellene szól.

Az adódó következtetés teljesen logikus: a Majláninak nevezett személy volt Zrínyi Miklós egyik gyilkosa.

A sertés mítosz hívei eddig tudtommal nem adtak elfogadható magyarázatot arra a kérdésre, hogy miért és hová indult el Magliani. A „gondolt egyet”, „kíváncsi volt”, „saját szakállára lovagolt egyet”, „kirándulni akart”, „követni akarta Zrínyit”, vagy éppen „segíteni akart” típusú magyarázatokat nem fogadom el.

Ez egy XVII. századi főúri vadászat utáni szituáció, és az itt jelenlévő emberek mindannyian a házigazda vendégei, vagy a háza népének tagjai.  Egy főúri udvartartás pedig egyáltalán nem úgy működött, ahogy azt a neoavantgárd vagy posztmodern szellemiségű elmék gondolják, hogy mindenki mindig éppen azt tesz, amit a kedve tartja.

Bethlen számít rá, hogy pusztán azzal, hogy elsőként említi, kellőképpen fel is hívta a figyelmet a gyilkosra.

Miért és hová indult el Magliani?

Egyáltalán miért és hová indulhatott?

Mi keresnivalója lehetett az erdőben? Az úr – Zrínyi Miklós – nyomatékos kérése/parancsa ellenére egyáltalán miért indult el arrafelé?

„nyargalának utána”

Bethlen megint éppen annyira szűkszavú, amennyire kell. Közli, hogy az említettek pontosan ugyanabba az irányba nyargaltak el, amerre korábban Paka és Zrínyi.

Mennyi idő telhetett el?

Bethlen itt különösen nehéz helyzetben van. Ha bármilyen megjegyzést tesz, amivel jelzi, mikor is indult Magliani, azzal felfedi a gyilkosságot. Úgy gondolta, a figyelmes olvasó úgyis megérti, amit mondani akart.

Mikor indult el Magliani?

Úgy gondolom, megvárta, amíg Zrínyi eltűnik az erdőben, és csak azután indult a horvát bán után. Nem indulhatott hamarabb, hiszen aligha kockáztathatta meg, hogy az esetleg visszaforduló vagy hátratekintő Zrínyi magához intse, és felelősségre vonja, mit akar, hová megy, miért koslat utána, amikor kifejezetten megtiltotta. Zrínyi közismerten szigorú ember volt, a parancsmegtagadást, mint „hadi ember”, igen keményen torolta meg. Beszélnek is ilyesmiről a források.

Nem tudjuk, pontosan milyen státuszban is tartózkodott Zrínyi udvarában Magliani. Bethlen visszaemlékezéséből egyértelműen kitűnik, hogy nem tartozott az igazán fontos vendégek közé. Igen sokféle státuszban lehetett, az egyszerű nemes szálláskérőtől egészen az apródig bezárólag. Felhatalmazás nélküli küldötte, futára is lehetett valakinek. Nem valószínű, hogy Zrínyi szolgálatában állt, de ez sem lehetetlen, akadtak a csáktornyai udvartartásban olaszok.
Akárki nem kaphatott szállást Csáktornyán. Mit is mond korábban Bethlen?

„A várban egy szegeletházban nékem tisztességes kárpitos házat, külön szolgáimnak ugyanott meg külsõ házat, külön lovaimnak, szolgáimnak a városban jó szállást és tisztességes bõ prebendát rendele,”

Ezek szerint a szállások felől nemcsak a várban, hanem a városban is Zrínyi rendelkezett. Ebből az következik, hogy Magliani Zrínyi tudtával volt jelen Csáktornyán, valószínűleg a várban lakott, de nem kapott meghívást a házigazda személyes asztalához. Nemes úrfiként – Bethlen leírása alapján azt gondolhatjuk, annak mondta magát – kérhetett szállást néhány napra, de az sem lehetetlen, hogy valamilyen státuszban Zrínyi szolgálatába állt; ha Bethlen szövege ezt nem is valószínűsíti, de kifejezetten ki sem zárja. Bár, ha jobban megnézzük:

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér”

Azt hiszem, ha Magliani valami udvari státuszt töltött volna be, Zrínyi Miklós csáktornyai várában, ezt Bethlen mindenképpen közölné velünk. Elképzelhető persze az ellenkező szempontú megfontolás is: ha Bethlen a cenzor miatt óvakodik megnevezni Magliani udvari státuszát.

Korábban említettem, hogy a gyilkosságot valószínűleg hónapokkal előbb határozták el. Nem lehetetlen, hogy a gyilkost – modern szóval élve – „beépítették” Zrínyi környezetébe, és valamikor ő szervezte be Pakát; ennek a valószínűsége azonban legfeljebb tizenöt-húsz százalék. Sokkal valószínűbb, hogy nemrég érkezett, legfeljebb nyolc-tíz napja tartózkodik Csáktornyán.

Hová tűnt Zrínyi halála után?

Erről semmit sem tudunk. Egyáltalán nem biztos, hogy Magliani és Paka cimborája a vadászat után visszatértek Csáktornyára. Könnyen elképzelhető, hogy a Zrínyi halálát követő zűrzavarban mindketten kereket oldottak.

De arra sem vennék mérget, hogy megúszták. Erről később.

Térjünk vissza oda, hogy Magliani elindult. Kulcsfontosságú mozzanat. Magliani ezzel sokat kockáztat.

Azzal, hogy megszegi a házigazda kérését/parancsát, kockáztat. Ha vendég, eltávolítják Csáktornyáról, kiadják az útját, udvariasan felkérik a távozásra, elkergetik, kidobják; stílus kérdése – de legkésőbb másnap reggeltől.

Ha azonban nem vendég, meg is büntethetik érte.

Akármi is a státusza, amennyiben Zrínyi életben marad, Magliani mindenképpen felelősségre vonásra számíthat.

A jelenlévők közül azonban ő az egyedüli, aki tudja, hogy Zrínyi gróf nem marad életben.
Ennek figyelembe vételével kell értékelnünk még egyszer Bethlen szavait:

„egy sabaudus, Majláni nevû ifjú gavallér, Guzics öccse, inasa, meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász nyargalának utána;”

Felhívnám a figyelmet egy tényre: a Zrínyi után „nyargalók” közül Magliani-n kívül senki sem vendég. Mindegyiknek a státusza tisztázott, ők valamennyien Zrínyi alkalmazottai. Így lesz Bethlen szándéka teljesen világos.

Egyedül Magliani státuszát nem közli, mindenki másét igen. Láttuk már, hogy minden szavát jól megrágta. A státusz közlése, illetve – Magliani esetében – következetes elhagyása nyilvánvaló üzenet:

Maglianinak semmi oka sem lehetett rá, hogy elinduljon, a többiek meg őt követték.
Vegyük szemügyre, kik ezek az emberek.

„Guzics öccse, inasa,”

Guzics (Guzich) Miklós Zrínyi régi bizalmas embere, ebben a pillanatban Csáktornya várkapitánya. Az öccse pedig az egyik beosztott tisztje. A felsoroltak között rajtuk kívül senkit sem találunk, aki a vár katonatisztje lehetne.

Guzics öccse vajon csak „úgy gondolomformán” indult meg az erdő felé, ahogy a sertés-mítosz pártján álló vitapartnerek akarják velünk elhitetni? Nem hinném. Katonaember, és jelen van az elöljárója. Sokkal valószínűbb, hogy a bátyja, egyben felettese parancsára indult el megnézni, mit is keres az erdőben Magliani.

Zrínyi ugyan parancsba adta, hogy senki se kövesse, de a helyzet Magliani elindulásával megváltozott. Zrínyi távollétében Guzics Miklós a rangidős parancsnok. Ebből nyilvánvaló, hogy az ifjabb Guzics csak Magliani után indulhatott. Nyilván akkor, amikor Guzics kapitánynak feltűnt, hogy a „sabaudus” az erdő felé, az úr után indult. Ekkor parancsot adott a testvérének – azaz jelen lévő beosztott tisztjének – nézzen utána, mit keres arrafelé az olasz. Talán ha ez néhány másodperccel előbb történik, Zrínyi életben marad, Pakát és Maglianit meg karóba húzzák.

Az ifjabb Guzicsra mindeddig vonatkozott a tilalom, amit Zrínyi rendelt el. Katona volt, lényegében egész életét háborús körülmények közt élte le. A törökkel a határvidéken nem létezett igazi béke. A vasvári béke nemcsak azért volt súlyos csapás, mert a „békesség” megakadályozta a török uralom alatti területek felszabadítását, hanem azért is, mert állandósította a „kisháborút”.

A fiatal Guzics magától, a bán tilalma ellenére sohasem indult volna el. Ehhez parancs kellett.

És a többiek? Hogy az ifjabb Guzics magával viszi az inasát, nem szorul magyarázatra. Kik a többiek?

„meg egy Angelo nevû kedves olasz inasa és a lovász”

Ezek pedig Zrínyi Miklós bizalmas, személyes alkalmazottai, belső szolgái. Nem lehetetlen, hogy talán éppen ők hívták fel a Vitnyédivel beszélgető Guzics kapitány figyelmét az erdő felé nyargaló Maglianira….

Magliani tehát elindult.

Még egy apróság: töltött fegyver van nála.

Miért van fegyver Maglianinál? Elsőre ezen még csak fel sem akadunk, de minél tovább vizsgáljuk, annál problematikusabbnak tűnik.

Bethlen itt is remekelt. Egy árva szóval sem említi itt a töltött fegyvert, sőt látszólag egyáltalán nem említi. Csak sokkal később, Magliani meséjében bukkan fel a fegyver:

„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó,”

Tehát, amikor megérkezik, a vadkan állítólag az úr hátán, és ő, a Zrínyi mentésére igyekvő Magliani rálő a vadkanra. Így természetesen ez nyilvánvaló elszólás, de nem az egyetlen Magliani meséjében. Ha volt mivel a disznóra lőnie, töltött fegyvert kellett magával vinnie.

Itt álljunk meg, mert szinte minden eszköztárával együtt rajzolódik ki előttünk Bethlen Miklós sajátos közléstechnikája. Feltétlenül megérdemel néhány szót. Már nem először találkozunk az eljárással. Vizsgáljuk meg, mi a modellje.

Az alaphelyzet mindig az, hogy Bethlen rejtve közölni akar velünk valamit, amit nyíltan nem tehet meg. Ezért furfangos módon csempészi szövegébe az információt, az egyes elemeket egymástól távol helyezi el, és direkt módon nem köti őket össze. A Zrínyi haláláról szóló rövid szövegben annyi ilyen van, hogy lehetetlen nem észrevenni őket.

A jelen esetben Bethlen azt szeretné közölni velünk, hogy Maglianinál töltött fegyver volt, amikor Zrínyi és Paka után belovagolt az erdőbe. Ha ezt nyíltan megírná, gyanút keltene, a cenzor lecsapna rá. Ezért sajátos cselhez folyamodik. Nézzük ennek menetét.

v       Részekre bontja az információkat

v       A szöveg különböző pontjain helyezi őket el. Látszólag mellékesen.

v       Minden esetben mellőzi a részek közötti közvetlen kapcsolatot.

v       Semmiféle kötőszó, nyelvi utalás nincs, a szándékosan és gondosan tervezve szétszórt elemeket csak a logika köti össze.

v       Külön-külön mindegyik elem ártalmatlan, a cenzor szeme könnyen átmegy rajtuk.

v       Csak a figyelmes olvasó tudja összeilleszteni a külön-külön található részeket.

v       A külön álló adatokat egyszerű logikai művelet egyesítheti.

v       Az információk egyes elemei láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz.

A jelen esetben a láncolat a következőképpen fest:

1. Bethlen felhívja a figyelmet Magliani személyére.

2. Közli, hogy Magliani Zrínyi után lovagolt

3. Közben kapcsolódik az előző logikai lánc: Magliani gyanússá válik, hiszen Zrínyi mindenkit arra kért, ne kövessék őt. Itt derül ki, mennyire gondosan és jól válogatja meg az információt Bethlen. Nagy nyomatékkal említi, hogy Zrínyi nem akart kísérőket. Nézzük csak még egyszer:

„Az úr mindjárt mondá nékünk Zichyvel ketten, látván, hogy el akarunk menni véle: Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt; Vitnyédinek, Guzics kapitánynak: Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal,”

Aligha véletlen, hogy Bethlen a nyomatékosítás miatt kétszer is felhívja a figyelmet arra, Zrínyi nem akarta, hogy bárki is utána menjen. Nézzük csak:

Ø       „Öcsémuraim, kegyelmetek csak maradjon itt”

Ø       „Csak beszélgessen itt kegyelmetek öcsém uramékkal,”

Ilyen párhuzamos szerkezet akad a szövegben több is.

Itt bezárul az előző logikai lánc, Bethlen tudatja velünk, hogy Magliani kifejezetten Zrínyi tilalma ellenére indult el.

Ha Bethlen nem említené Zrínyi kérését/parancsát, talán akkor is értelmetlennek, különösnek, vagy gyanúsnak találhatnánk Magliani elindulását, de így a dolog sokkal egyértelműbb. Magliani több mint gyanús. Bethlennél láthatóan vádlott, de a bürokratikus észjárású cenzoroknak ez nem tűnt fel.

4. Bethlen lejjebb, látszólag mellékesen közli, hogy Magliani elsütött egy lőfegyvert.

5. Következik a visszacsatolás: Megállapítjuk, hogy az indulásakor Maglianinál töltött fegyvernek kellett lennie, különben nem lett volna mit elsütnie.

6. Később jelen esetben még egy pontosítás is van: közli, hogy Zrínyi fegyvere nem sült el, ergo Magliani azzal nem tüzelhetett.

Logikailag lenne még egy lehetőség: ha esetleg Magliani Paka fegyverével tüzelt volna. Ezt azonban Bethlen megfogalmazása lényegében kizárja:

Magliani meséje szerint:

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ,”

Hogy ebben a helyzetben esetleg a Paka elejtett, a földön (esetleg éppen a vadkan közelében) heverő puskáját kapná fel (közben a mozgással még tovább ingerelné az amúgy is felbőszült állatot), és azzal tüzelne, képtelenségnek tekinthető.

Egyetlen lehetőség maradt: Magliani azzal a fegyverrel tüzelt, amit magával hozott, tehát a töltött fegyver már akkor nála volt, amikor Zrínyi után indult. Ez fontos momentum. Nemcsak azért, mert töltött lőfegyver van nála, hanem azért is, mert tudjuk, hogy el is fogja sütni.

Itt is meg kell azonban állnunk még egy pillanatra. Miféle fegyver lehetett Maglianinál?

Látszólag ezzel nincs semmi probléma, hiszen éppen egy vadászat után vagyunk, amikor is teljesen magától értetődik, hogy mindenkinél töltött fegyver van, és ezekkel a fegyverekkel igyekeznek elejteni a hajtók által eléjük kergetett vadat.

Csakhogy…

Már nem a vadászaton vagyunk, hanem a vadászat után. Így pedig a dolog nem is annyira magától értetődő. A lőfegyverek kezelésével kapcsolatos szigorú biztonsági szabályok igen régóta léteznek, azokat nem a XX. századi hadseregekben találták ki. Aki még volt katona, tüstént megérti, mire gondolok.

A lőfegyver veszélyes eszköz, mindig is az volt, és ezt az ember mindig is tudta. A Zrínyi halálát hozó vadászat idején a puskával folytatott nagyúri vadászatok – illetve a lőfegyverre vonatkozó biztonsági szabályok – már bő egy évszázadra tekintenek vissza. Nagyon szigorú szabályok vannak arra nézve, mikor kinél lehet töltött fegyver és kinél nem. Mikor mit kell tenni a töltött fegyverrel, hogy ne történhessen baj. A világ minden polgári és katonai lőterén ezt a mai napig igen komolyan veszik. Elképzelhetetlen, hogy bárki töltött fegyverrel lófrálhasson, amikor annak már semmiféle funkciója nincs. A mai tűzfegyverek nagyságrendekkel megbízhatóbbak, mint a XVII. századiak voltak, ennek ellenére időnként ma is történik baleset. A lőfegyverekkel kapcsolatos biztonsági előírások pedig éppen az egykori vadászatokon alakultak ki.

Amikor a vadászat befejeződik, a szakember alkalmazottak – a vadászok – udvariasan elkérik azoktól a vendégektől is a puskát, akik maguk még nem nyújtották át nekik, és gondoskodnak róla, hogy a fegyver töltetlen legyen. Kilövik, kiveszik a töltényt – puska típusa válogatja. Ha kell, biztonsági lövést adnak le, hogy a fegyver mindenképpen töltetlen legyen.

Az úri vendégek kényelmesen kisétáltak a hintókhoz, a vadászok pedig akkorra már gondoskodtak a fegyverekről (is) – ahogy ilyenkor szokás. Elképzelhető-e, hogy Maglianinál még ekkor is töltött vadászpuska legyen? Úgy gondolom, ez képtelenség.

Lehetett esetleg a saját fegyvere? Elvileg igen, de a vadász személyzet az uraktól az esetleges saját fegyvereiket is elveszi kilövés és karbantartás céljából.

Akkor miféle puska lehetett Magliani kezében?

Apropó!

Puska?

Bethlen egy szóval sem állítja, hogy puska lett volna nála. Csupán ennyit mond:

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ,”

Bethlen tehát semmi olyasmit nem mond, hogy „Magliani elsütötte a puskáját”, a „puska” kifejezést nem is említi. Ez véletlen lehet? Eddigi szövegelemzésünk arra mutat, hogy nem. Bethlennél az Önéletírásnak ebben a részében nincsenek véletlenek. Ha Bethlen Miklós nem említi Magliani puskáját, annak csak egy oka lehet: Maglianinál nem is volt puska.

Miféle fegyver lehetett akkor Magliani kezében?

Úgy gondolom, vadászpuska semmiképpen. Harci puska se. Még csak nem is valami rövidcsövű karabély. Egy ilyen fegyvert aligha tudott volna elrejteni a vadászok szeme elől.

Hát akkor micsoda?

Úgy gondolom, valami rövidebb csövű fegyver.

A korszakban számos egyéni fegyverműves működött szerte Európában, meglehetősen változatos küllemű és méretű egyedi lőfegyvereket tudtak előállítani. Sétabotba, fokosba, baltába, egyéb tárgyakba épített lőfegyverek százai készültek a XVII. században. Számos múzeumban található belőlük. Némelyiket egészen könnyen lehetett elrejteni a ruha belső zsebeiben. Sok egyéni fegyverműves dolgozott igen ügyesen, pontosan kielégítve a mindenkori megrendelő igényeit.

Azt gondolom, bármi is volt a fegyver, talán pontosan erre az alkalomra készült. Ezt a gyilkosságot nem rögtönzésszerűen tervelték ki, és nem hirtelen ötlettől vezéreltetve hajtották végre.

Azt gondolom, Maglianinál valami rövid csövű fegyver lehetett. Talán egy pisztoly. A korabeli lovasság különféle csapatnemei már egy évszázada fontos fegyverként használták a pisztolyokat, mint olyan lőfegyvereket, amelyek lóhátról is jól alkalmazhatók.

Maglianinak milyen fegyverre lehetett szüksége? A rövid csövű fegyverrel nehezebb célozni, a célra tartása sokkal rosszabb, de közvetlen közelről nem lehet eltéveszteni a célt.

Egy kisméretű lőfegyver talán nem üti át a páncélzatot. A korban nagy feltűnést keltett néhány bemutató, amikor demonstrálták, hogy bizonyos páncélokon nem hatol át a puskalövedék. Megesett, hogy akadt ember, aki a hirdetett páncélban a puska elé állt, bizonyítandó, hogy a vért megvédi a lőfegyvertől. Akkor is létezett reklám.

Maglianinak aligha volt szüksége olyan fegyverre, ami mindenképpen átüti a páncélt, ha olyan célpont ellen akarta használni, aki nem várhatóan viselt vértet. Ki vesz fel páncélruhát egy közönséges vadászaton? Ráadásul a saját birtokán…

Maglianinak nem volt szüksége olyan fegyverre, amely nagy űrméretű, terjedelmes és nehéz, mivel esetleg olyan célpont ellen akarta alkalmazni, aki gyanútlan, nem visel páncélt, és nagyon közel van. Ilyen esetben egy egészen apró pisztoly is megfelel, főleg, ha azt könnyen és jól el lehet rejteni.

Nem tudjuk, miféle öltözéket viselt Magliani. Feltehetően nem magyar ruhában volt, hiszen Bethlen a fickó külföldi mivoltát hangsúlyozza. Ha magyar öltözéket visel, az lenne annyira különös, hogy megérne néhány szót.

A korabeli európai viselet egy apró tárgy számára igen sok potenciális rejtekhelyet tartalmaz. Lehet a bő kabát zsebe, belső zsebe, nagyméretű kézelője. Esetleg a kabát alatt viselt mellény, vagy zeke valamelyik része. A magas szárú csizma. Még a széles karimájú kalap is. Hosszú csövű, súlyos lovassági pisztolyt bajos lenne ezek bármelyikében is elrejteni, de egy apró fegyver számára ideális rejtekhelyek. Főleg, ha senkinek sem jut eszébe megmotozni Maglianit.

Még az sem lehetetlen, hogy a fegyverműves eleve a potenciális rejtekhelyhez méretezte a fegyvert. Ehhez nem kellett feltétlenül tudnia, hogy a fegyverrel gyilkolni készülnek. Ez nem volt szokatlan. A korban időnként hosszú, kockázatos útra készülő emberek, vagy katonák is készíttettek maguknak amolyan utolsó fegyvert. Olyan lőfegyvert, aminek a használata csak egészen minimális erőkifejtést követelt. Ha minden fegyverüket elveszítenék, még mindig legyen egy titkos lehetőségük a védekezésre, vagy az öngyilkosságra, hogy elkerülhessenek egy esetleges kínhalált. Úgy helyezték el őket, hogy mindenki elől megbízhatóan rejtve maradjanak, de gyorsan, könnyen elővehetők legyenek.

A pisztolyt azonban a legtöbbször párban készítették, és párosan használták. Ez volt a szokás még hosszú ideig. Esetünkben semmi sem indokolja, hogy feltételezzünk még egy fegyvert, amit Magliani nem vett elő. De el lehet játszani a gondolattal. Természetesen két fegyvert felfedezésének a kockázata sokkal nagyobb, mint egyetlen fegyveré, de az emberünk nagyon is vakmerőnek mutatja magát.

Magliani elsütötte a fegyverét, és Bethlen szerint erről maga számolt be:

„Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó,”

Vajon miért szólja el magát ennyire?

Talán attól tartott, hogy valaki hallhatta a lövést. Ez azt jelenti, hogy nem lehettek túlságosan messzire. Ha valaki firtatni kezdi ezt a lövést, Magliani könnyen bajba kerülhetett volna. Ezzel azonban semmiféle többletkockázatot nem vállalt. A merénylet központi kérdése nem a lövés, hanem a vadkan. Ha vadkan volt, lőni is lehetett rá.

És ha nem?

Ha nem volt vadkan, kire, vagy mire tüzelt Magliani?

Folytatása következik.