Tűzhányó

Közönséges hegyek
Élhetnek soká;
Nem nagyon van nekik honnan,
S főleg nincs: hová.
——-
Viharban és időben
Dombbá öregszenek,
S a végtelen halállal
Egy ágyba fekszenek.
——
Síksággá nyűvik őket
Kopár hétköznapok;
És hosszan lépked rajtuk
A lusta Sors: gyalog.
——–
Közönséges hegyek
Élhetnek soká;
Nem nagyon van nekik honnan,
S főleg nincs: hová.
——-
De bezzeg a tűzhányó
Másként viselkedik;
Idő, s vihar dacára
Feljebb emelkedik.
——-
Egy rég elszunnyadt vulkán
Testéből lép elő;
Füstöt lövell az égre,
Ha eljön az Idő.
——-
Sápadtan néz az ég is,
Mint szürke látomás;
A vulkán küldetése
Mindig földindulás.
——–
Tán Isten kénye szabta
Talán vad mágia;
Tombolva tör az égre
A vad energia.
——-
Talán csak percekig tart,
Bár reszket a határ;
S a kitörést a vulkán
Tán túl sem éli már.
——-
Túléli mind a többi,
Ormát behúzva jól;
Csupán a szél meséli,
Milyen lesz, hogyha szól.
——–
Kráter marad utána,
Mint égi sírverem;
Ahol tán nagy sokára
Újabb vulkán terem.
——-
Ha mennydörögve újra
Az ég felé rivall;
Elnémul tőle minden
Pókhálós lelkű dal.
——
Csak áll a többi némán,
Mint szürke, vén mise;
Mert egyikük se tud még
Talán köhögni se.
——
Talán rövid az élte,
Talán elkárhozik;
Ha mennydörögve tör ki
- Minden megváltozik!