Török-francia barátság

Az új isztambuli francia követ, Charles Olier, Nointel és Angervillers márkija 1673-ban érkezett meg állomáshelyére, az oszmán birodalom fővárosába.
Hatalmas parádéval vonult be, csipkével díszített pompás, skarlátvörös kabátban, strucctollal és gyöngyökkel ékes kalpaggal.
Nem tett különösebb hatást a pompához szokott török előkelőségekre, sőt a munkatársai tátott szájjal csodálták a kíséretül melléjük adott szpáhik lovait és egyenruháját.
Nointel igyekezett magát nagyon összeszedni.
XIV. Lajos követeként pontosan tisztában volt vele, hogy a francia-török kapcsolatokat súlyos feszültségek terhelik.
Korábban a francia királyok hosszú ideig voltak a mindenkori szultán szövetségesei. Ezen Mazarin bíboros változtatni akart, francia önkéntesek segítették a török által ostromolt Kandia védőit.
Uralmának kezdetén Lajos néha ingadozott a hagyományos külpolitikai irányvonal, illetve Mazarin elképzelései között. Ennek eredményeképpen 1664-ben Coligny tábornok vezetésével Magyarországon is harcolt a török ellen egy francia kontingens, és jelentős szerepük volt abban, hogy a keresztény haderő Szentgotthárd mellett móresre tanította Köprülü Ahmed nagyvezírt.
Köprülü Ahmed aligha felejtette el azt a lidérces napot…
A díszlakomán Nointel igyekezett kitenni magáért.
Hatalmas díszbeszédet dörrentett a megbonthatatlan török-francia barátságról. Órák hosszat beszélt, szónoklata tele volt barokk cikornyával, szóvirággal.
Amikor a roppant oráció végére ért, kihúzta magát, és a nagyvezírre pillantott. Várta a hatást.
Köprülü Ahmed Fazil pasának arcizma se rándult.
Néhány pillanatnyi kínos csend után végül ezt felelte:
- A franciák régi barátaink. Mindig találkozunk velük ellenségeink soraiban.