2011. október 22., szombat

Szőke nő zűrben az űrben - 133.

SZÁZHARMINCHARMADIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Egyik férfi sem lepődött meg. Még az arckifejezésük sem változott. Mindketten bólintottak, csaknem egyszerre.

- Ez nyilvánvalóan így van, Karen – mondta Ed Philips. – Ezzel a céllal érkeztek ide valahonnan a jövőből. Egy olyan jövőből, ami számunkra színtiszta lehetetlenség.

- És az is teljesen érthető, – tette hozzá Schellenberg. – hogy miért döntöttek a hibernálás mellett. Át akarnak aludni néhány évtizedet, hogy megérhessenek valamilyen fontos eseményt, aminek bekövetkeztét a saját koruk ismeretében valószínűnek tartják. Persze, semmi garancia sincs rá, hogy az illető esemény valóban bekövetkezik.

- Valamilyen eseményt? – kérdezte Ed.

- Úgy gondolom, emiatt hibernáltatták magukat.

A szőke nő energikus mozdulattal rázta meg a fejét.

- Erre semmi bizonyítékunk, Helmut. Ezer más okuk is lehetett rá.

Voltaképpen semmire semmi bizonyíték. Csak a kédőjelek szaporodnak. Újabb és újabb kérdőjelek, szinte mindenütt problémákba botlik.

- Admirális a hajónak. Kérem felülvizsgálni az összes hibernált személyazonosságát! A legmesszemenőkig kérem bekalkulálni azt a lehetőséget, hogy ezek az emberek szinkron korból származó földi személyek, akik valamilyen általunk közelebbről nem ismert okból hamis személyazonossággal szerepeltek a szövetségi haderő nyilvántartásában.

Nagyot sóhajtott. Hol van az a bizonyos arkhimédészi pont?

A válasz szinte azonnal megérkezett.

„Hajó az admirálisnak! Már elvégeztük a szükséges felülvizsgálatokat, és teljese bizonyosságot nyert, hogy a hibernált személyek egyike sem fordul elő semmiféle földi nyilvántartásban.”

Karen nem hagyta annyiban.

- Admirális a hajónak! Képtelenség! Nem rendelkezünk az itt fekvő emberektől semmiféle DNS-mintával, sem másmilyen azzal egyenértékű azonosító adattal.

„Hajó az admirálisnak. A feltételezése pontosításra szorul, Karen Bozchana Kadlecikova admirális. Megkaptuk a hibernációs rendszer teljes, rendelkezésre álló adatsorával, beleértve a benne elhelyezett személyek testére felügyelő rendszerek feletti teljes rendelkezést is. A DNS adatai is megvannak, és bármikor ellenőrizhetők. Úgyszintén rendelkezünk a tartályban rendelkező személyek korábbi hivatalos DNS-vizsgálatának adataival. Ezek összevethetők. Tévedés kizárva, admirális.”

Karen fülét megütötte valami:

- Admirális a hajónak! Az adatok ellenőrizhetősége azt jelenti, hogy DNS-t lehet venni a hibernált személyektől?

„Hajó az admirálisnak! Ezt a lehetőséget néhány perccel ezelőtt szereztük meg. Kívánja, hogy ellenőrizzem az alvók személyazonosságát?”

Karen a fejét rázta.

Támadt azonban egy ötlete:

- Admirális a hajónak! Van-e arra lehetőségünk, hogy megvizsgáljuk Williams admirális egykori törzskarának azon tagjainak adatait, akik nem fekszenek itt.

Folytatása következik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése