Mikulás a hegyen

Erdélyben fog megjelenni.

Mikulás a legfontosabb jelenlegi mítoszaink egyikének hőse, voltaképpen civilizációnk egyik legjelentősebb alakja. Csaknem világszerte ismert.

Hollywood nemigen tudott kárt tenni benne, nem is nagyon akart; viszont sokat segített mítosza kiteljesítésében. A keresztény kultúrkörön kívülre is.

Mikulás pedig teszi a dolgát. A részeg áruházi meg egyéb mikulások sem képesek késégbe vonni. Mikulás – eszme.

Mikulás emblematikus figura.

A humanizmus egyik szimbóluma.

———

Az emberi lényegnek nincs igazi valósága, és a valóban fenntartható, stabilizálható emberi társadalom nem épülhet puszta anyagi valóságra; vagyis épülhet, de csak igen alacsony nívón.

Most különösen kritikus helyzetben vagyunk, hiszen a Földet egy nyilvánvalóan önfelszámoló jellegű rendszer uralja.

A bankérdekeltségek és a multicégek világuralma a lehető legrosszabb világuralom. Még egy gyenge képességű abszolút uralkodó is tisztában van azzal, amivel ők nem: képtelenség a csak profitot gyűjtsünk, más nem érdekel elv alapján fenntartani és stabilizálni egy gazdasági és politikai formációt.

——–

Egyetlen célt és értelmet tud az ilyesféle felfogás a világ elé kitűzni, ez pedig a gazdasági növekedés.

Amikor amerikai szerző ír arról, hogy a világ minden bajának egyetlen univerzális megoldása a gazdasági növekedés, az ember könnyen megbocsátja neki. Ilyen mű például a témában írott színvonalasabbak közül Benjamin M. Friedman nagy tehetséggel és nem kisebb naivitással megírt Jólét és erkölcsösség című kötete. A kiváló felkészültséggel, szellemesen és igazán pallérozott elmeéllel megírt kötet remekül népszerűsíti, hozza emberközelbe azon elveket, amelyek a liberális világgazdaságot működtetik. Friedman tisztességére jellemző, hogy minden csúsztatás nélkül elismeri, ha a köztudat által a liberális gazdasági modellhez kötött szegmentumok valamelyike más forrásból származik, ami a hasonló művek szerzői részéről nem éppen tekinthető általánosan érvényes hozzáállásnak. Minden további nélkül elismeri, hogy a nyugdíjrendszer elképzelése és megvalósítása a liberálisnak aligha mondható Bismarck-féle Németországból származik, az USA is onnét vette át; hiszen a liberális gazdaságpolitika akkortájt (sem) szeretett ilyesmivel vesződni.

Még tárgyilagosabbnak mutatkozik Friedman, amikor a jelenről szólván magától értetődően ismeri el, hogy a XXI. századi Egyesült Államokban terjed az analfabétizmus.

Nem újság ez nálunk sem…

Szóval egy amerikai szerzőnek az ember könnyen megbocsátja a gazdasági növekedés ilyetén abszolutizálását, hiszen az Egyesült Államok tipikusan olyan ország, amelynek lakosságát – az őslakos indiánoktól a tavalyi és idei bevándorlókig terjedő soknyelvű, tarka tömeget – a gazdasági növekedésen, vagy annak reményén kívül semmi sem tartja össze.

Friedman naivitása pedig inkább szánalmas, mint nevetséges.

Egész művének egyik alapvetése azon feltételezés, hogy a globalizáció olyan folyamat, amely az egyedül üdvözítő nyugati demokráciát, valamint a szintén egyedül üdvözítő liberális piacgazdaságot az egész világon elterjeszti, és a globalizáció végpontja egy olyan glóbusz, ahol egyöntetűen piacgazdaság és parlamenti demokrácia, valamint az ezt kiegészítő mindennapi élet és értékrend valósul meg mindenütt.

Akadnak persze mindenféle – elsősorban iszlám – vallási fanatikusok, meg terroristák; de minden szóra sem érdemes, apró bosszúság, pillanatnyi gyermekbetegség, majd kigyógyulnak belőle, és mindenüvé elérnek a piacgazdaságból és demokráciából fakadó gazdasági növekedés áldásai.

Aztán hamarosan a világboldogság…

Tragikus tévedés.

———

A kétségbeesetten ösztönzött gazdasági növekedésre aspiráló felfogás természete a közösségi értékrendszerek spontán vagy tudatos bomlasztása. A család, nemzet, haza eszméje, illetve az ezek által meghatározott gondolkodás és cselekvés akadálya a pénz gyakorlati primátusával előrecsörtető globalizált “értékrend” megvalósításának; az ilyen társadalom tagjait nem egykönnyen lehet izolálni, és a “szabadság” retorikájával fellépő sivár pénzimádat rabigájába görbíteni.

———

A közösségek izolálása a rendszer alapvető törekvése, és nagy részben önfelszámoló jellegének okozója is. Nem tehet azonban mást, hiszen a gazdasági növekedés és a pénz kultusza alapvetően irracionális.

Önfelszámoló circulus vitiosus.

A növekedés-centrikusság a legprimitívebb önzés érvényre juttatását kívánja. Emiatt – és persze nemcsak emiatt, hiszen a társadalomban soha semminek sincsen csak egyetlen oka – le kell építeni a közösségi értékrendszereket.

Nemzet, Haza, család – korszerűtlen...

————–

A növekedéselvű globális rendszer olyan embereket igényel, akik képesek bármikor nyelvet és hazát cserélni, nincs identitásuk, nem tartja őket meg sehol sem a család, sem más.

A rendszer eszménye az agyonhajszolható huszonéves szingli. Már elég képzett, okos és energikus ahhoz, hogy jó munkát végezzen; de még elég tapasztalatlan és ostoba, hogy ne vegye észre a rendszer embertelenségét. Mire az erkölcsi fejelágya benő, már ott a következő huszonéves szinglinemzedék, ami bedarálja – mehet a süllyesztőbe.

Karrier és család ellentmondásba kerül. Ez persze kemény erkölcsi csapda, hiszen egymással összemérhetetlen dimenziók kerülnek egy kalap alá.

A pénz-motivációnak kell győznie.

A fiatal későn vállaljon gyereket – vagy egyáltalán ne.

Nem akarnám felsorolni, mi minden erkölcsi és közösségi értéknek kell leépülnie ahhoz, hogy ez így működhessen…

——–

Az önfelszámoló társadalomban a népesség fogy. Ez talán törvényszerűségnek is tekinthető, emlékezzünk Plutarkhosz keserű szavaira. Ő s egy önfelszámoló társadalomban élt…

A fogyást a bevándorlás egyensúlyozza. Ami bábeli kulturális keveredést okoz. Ezt a rendszer ideológiája egyenesen kívánatosnak próbálja feltüntetni – a történelmi tapasztalatok azonban mást mondanak. Nyugat-Európa iszlamizációja inkább nyugtalanítónak tűnik, mint örvendetesnek. Lassan a politikusok is kezdik belátni, hogy a multikulturalizmus – öngyilkosság. Hiába próbálták a Jefremov regényeihez hasonló idillikus állapotnak feltüntetni a keveredést, az iszlám fundamentalizmus makacsabb, keményebb – és ellenáll a fejlődésnek.

Pár éve a canterbury érsek javasolta, hogy Nagy-Britannia vezesse be a sáriát(??). Az iszlám jogot…

Képzeljük el, ha Európában megkérdőjeleződne a monogámia és a női egyenjogúság…

Ez korántsem elképzelhetetlen, hiszen a család más alappillérei már megkérdőjeleződtek…

———-

A család, a szerelem és mindenféle tartós érzelmi kötöttség helyett minden olyan szexuális létforma népszerűsítése, ami nem alappillére semmiféle közösségnek…

Ballagunk a vízözön felé…

———

Nem kell közösség, csak izolált egyének halmaza alkotta tömeg…

A kultúra – persze – segíthetne.

Még mit nem!

———

A valódi kultúra igen.

Ha azonban van helyette egy globalizált sznob álkultúra – az nemigen…

Már Lukács György többször pedzegette írásaiban, hogy az értelmiség hajlamos beleesni a mélyértelműség körmönfont csapdáiba, aztán ezen fellelkesülve – csócsálni a semmit…

——-

Máris van olyan kultúra, ami a sznob igényeket kielégíti, kapcsolatrendszere világraszóló, de a tömegekre gyakorolt befolyása zérus.

Lehet csócsálni a nyelvet, dekonstruálni fogalmat és gondolatot, lehet hallelujázni és hejehujázni egy-egy remek opuszon, hogy mi mindent visszavett megint; hogy minő filozofikus módon vonta kétségbe a szintaxist – vagy az állapothatározót – micsoda hatalmas eredményeket ért el a pali a versmondatok mondattalanítása terén…

Vannak posztmodern Adyk és József Attilák; néha összetévesztik egymással őket, de sebaj – virul a kultúra…

Úgyse szól semmiről…

——–

Itt jön Mikulás felelőssége…

Meg a többi hétköznapi mítoszé…

———-

Mikulás pedig bírja.

Áldassék a neve…